Sziasztok!
Köszönöm szépen a türelmeteket! Remélem, az előzetes tájékoztatóknak (levelezési lista, közgyűlés) köszönhetően mindenki el tudta már dönteni a képzésen való részvételi szándékát. Mellékelten küldöm a képzés kiírását.
A képzés indításának feltétele: 2017. március 19 –ig történő leadott és kitöltött jelentkezési lap, valamint minimum 15, maximum 25 fő teljes képzésen való részvétele.
Aki csak egyes alkalmakon szeretne részt venni, az is töltse ki határidőig (2017. március 19.) a jelentkezési lapot. Jelölje, hogy melyik képzésen szeretne részt venni, de a vizsga lehetőségét ne válassza ki!
(Az az öt fő is töltse ki a jelentkezési lapot határidőig, aki a vizsga előtt áll. Ha a képzésen is részt szeretne venni, akkor a vizsga mellett a képzési alkalmakat is jelölje be. Megjegyzésként fel kell tüntetni „Elő követelmény teljesítve, vizsgázni szeretnék”. Részükre, csak a helyszíni, részvételi díj megfizetése szükséges.)
Figyelem! A képzési díjat csak abban az esetben kell elutalni 2017. március 23-ig, ha a jelentkezési határidőt követő napon, 2017. március 20-án visszajeleztem. Miszerint a képzés indítható, a teljes képzésen való (hatból legalább négy alkalom és vizsga) részt vevők száma 15-25 fő közé esik!
Minden jót!

Sziasztok!Attila! Igen, látom a jelentkezésed.Eddig két új jelentkezőnk van, még 13 kell, hogy elinduljon a képzés. (Gondolom egyértelmű mindenkinek, hogy a helyszínek befogadóképessége miatt, 25 fő új jelentkező esetén, az előkövetelményt teljesítők csak a vizsgán tudnak majd részt venni.) Egy dologgal tartozom még, ha nem telítődik a 25 fős létszám (új jelentkezők + előkövetelményt teljesítők), de elértük a szükséges 15 főt, a csak egyes alkalmakon (új) részt vevők képzési díja 7.000 Ft/fő a részvételi díj mellett.
2017. március 13. 20:12 Atilla Wittinger írta, <baran...@gmail.com>:Szia István!Jelentkeztem és elküldtem, szerintem, de kérek egy visszajelzést! Nem szeretnék lemaradni!Köszönettel!Atilla2017. március 13. 17:10 Biacsics Bálint írta, <biacsic...@gmail.hu>:Már nekem se műkódött, csak nem tudtam még írni. Ez viszont már működik. Kőszönjük!
2017-03-13 14:44 időpontban Baranta Szövetség ezt írta:
Sziasztok!
Megérkezett az első jelentkezőnktől a visszajelzés, miszerint nem
elérhető a megadott linken a regisztrációs felület. Elnézést,
ezért! Remélem itt már elérhető
lesz: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSce3ilrg3741dx5fH1ZlQ3rnQEeuwd3sD72p-uHt3WU3Q2RiQ/viewform
[2]
BOGNÁR ISTVÁN
_Országos Baranta Szövetség_
_Alelnök_
www.baranta.org [1]
2017. március 13. 9:37 Baranta Szövetség írta,
<barantas...@gmail.com>:
Sziasztok!
Köszönöm szépen a türelmeteket! Remélem, az előzetes
tájékoztatóknak (levelezési lista, közgyűlés) köszönhetően
mindenki el tudta már dönteni a képzésen való részvételi
szándékát. Mellékelten küldöm a képzés kiírását.
A képzés indításának feltétele: 2017. március 19 –ig
történő leadott és kitöltött jelentkezési lap, valamint
minimum 15, maximum 25 fő teljes képzésen való részvétele.
Aki csak egyes alkalmakon szeretne részt venni, az is töltse ki
határidőig (2017. március 19.) a jelentkezési lapot. Jelölje,
hogy melyik képzésen szeretne részt venni, de a vizsga
lehetőségét ne válassza ki!
(Az az öt fő is töltse ki a jelentkezési lapot határidőig, aki
a vizsga előtt áll. Ha a képzésen is részt szeretne venni,
akkor a vizsga mellett a képzési alkalmakat is jelölje be.
Megjegyzésként fel kell tüntetni „Elő követelmény
teljesítve, vizsgázni szeretnék”. Részükre, csak a
helyszíni, részvételi díj megfizetése szükséges.)
FIGYELEM! A KÉPZÉSI DÍJAT CSAK ABBAN AZ ESETBEN KELL ELUTALNI
2017. MÁRCIUS 23-IG, HA A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐT KÖVETŐ NAPON,
2017. MÁRCIUS 20-ÁN VISSZAJELEZTEM. MISZERINT A KÉPZÉS
INDÍTHATÓ, A TELJES KÉPZÉSEN VALÓ (HATBÓL LEGALÁBB NÉGY
ALKALOM ÉS VIZSGA) RÉSZT VEVŐK SZÁMA 15-25 FŐ KÖZÉ ESIK!
Minden jót!
BOGNÁR ISTVÁN
_Országos Baranta Szövetség_
_Alelnök_
www.baranta.org [1]
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
„baranta vezetők” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
baranta_lista+unsubscribe@googlegroups.com címre.
További lehetőségekért látogasson el ide:
https://groups.google.com/d/optout [3].
Links:
------
[1] http://www.baranta.org
[2]
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSce3ilrg3741dx5fH1ZlQ3rnQEeuwd3sD72p-uHt3WU3Q2RiQ/viewform
[3] https://groups.google.com/d/optout
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok szolgáltatásbeli baranta vezetők csoportra.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) baranta_lista+unsubscribe@googlegroups.com címre.
További lehetőségekért látogasson el a(z) https://groups.google.com/d/optout címre.
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „baranta vezetők” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) baranta_lista+unsubscribe@googlegroups.com címre.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.