Művészetét az állandó megújulás és kísérletezés jellemzi. Alkotópályájának kezdetén, Paál László bűvöletében készült tájképeit az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején egy dekoratívabb, stilizáltan elvontabb, a munka világát megjelenítő képi világ váltja fel, majd a hatvanas évek vége felé egy sajátos: a figuratív, a realista, az absztrakt, a szürrealista, valamint a pop art eredményeit elegyítő, a kortárs plakátok nyelvét is idéző festészetet alakít ki. A hetvenes években a felület plasztikai megmunkálása, a textúra tudatos alakítása egyre több képén válik elsődleges formává. Az egyre nehezebben elviselhető társadalmi valóságtól való elfordulás és spiritualizálódás hívja elő természeti tárgyú, fehér, monokróm képeinek sorát. De hat rá a hiperrealizmus és a Pollock-i dripping technika, valamint Rauschemberg fotót alkalmazó montázstechnikája is. Az őt mindvégig foglalkoztató kisebbségi és nemzeti sorskérdéseket mindig egyetemes létkérdések összefüggésében veti fel. Olyan globális dilemmákat érint képeinek tárgyában, mint: a más civilizációk létezésének lehetősége, a környezetszennyezés, a mesterséges természet, stb.
Autonóm művészgrafikával, könyvgrafikával és alkalmazott grafikával is foglalkozott. Legjellegzetesebb sorozata a Buja formák című, amelyet egy majdani számítógépes grafikai alkotómunka előkészületének tekintett. Kiállításokat nyitott meg, kritikai írásokban elemezte a kortárs művészet jelenségeit.
A marosvásárhelyi művészeti középiskola legendás tanáraként, művésznemzedékek egész sorát indította el pályáján. Napi pedagógiai gyakorlatában csiszolódott esztétikai nézeteit, Barangolásaim a képzőművészetben c. kötetében adta közre.
A kiállítást a Maros Megyei Múzeum gyűjteményéből és a család hagyatékból válogattuk. A kiállítás sajátsága, hogy először nyújt betekintést a művész pedagógiai anyagába.
Megnyitóbeszédet mond volt tanítványa Dr. Újvárossy László a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem tanára.