területfejlesztési kollégium a martonvásári járásban

0 views
Skip to first unread message

Maczuczáné Fenyvesi Viktória

unread,
Jun 19, 2015, 6:39:28 AM6/19/15
to

Tisztelt Civil Szervezeti Vezető/Munkatárs!

 

A Nemzeti Művelődési Intézet Fejér megyei irodája, „Területfejlesztési Kollégium a martonvásári járásban” címmel 8 települést érintő műhelymunkát szervez.  Az első alkalomra 2015. május 28-án került sor Martonvásár településen, melynek során meg is alakult a munkacsoport.

 

A program keretében egy, a fejlesztéseket figyelemmel kísérő és javaslatokat, projekteket kezdeményező egyeztető fórumsorozatot kívánunk működtetni,

amely kötődik a 2014-2020-as fejlesztési ciklus lehetőségeihez is, vagyis felkészíti a közösségeket az egyes operatív programokban rejlő lehetőségek kihasználására is.

A naprakész tájékoztatás mellett segítséget nyújtunk a térség adottságaira és elvárásaira épülő projekttervek számára becsatornázási lehetőségek megtalálásához is.

Kiemelten kívánjuk kezelni az ifjúság, a romák, a szépkorúak helyzetét, és a térségben rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségeket, a közösségi kezdeményezéseket, a települések adottságaira épülő terveket.

 

A következő rendezvényre, ahogy akkor is megbeszéltük és ahogy azóta is jeleztem már, 2015. június 25-én kerül sor, Baracskán.

A részletes meghívót és a programot csatolva küldöm Önnek.

 

Szeretettel várjuk Önt és munkatársait erre, majd az ezt követő alkalmakra is és tisztelettel kérem, hogy promotálja a településen működő intézmények,

civil szervezetek és amatőr művészeti csoportok körében, hogy a munkacsoport minél szélesebb körű információkkal rendelkezzen, ennek köszönhetően hatékonyabb munkát tudjon végezni.

 

Amennyiben további kérdései lennének, kérem forduljon hozzám az alábbi elérhetőségeken.

 

Üdvözlettel:

Maczuczáné Fenyvesi Viktória

 

Maczuczáné Fenyvesi Viktória

módszertani referens

Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Iroda

8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 11-13.

06-30-527-3826

www.nmi.hu

 

Meghívó_ikt.pdf
Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages