Hirdetések 2025.07.06-án
Szomorúan adunk hírt arról, hogy 87. életévében
elhunyt a kárpátaljai származású Suba Gizella. Temetése hétfőn délután
14. órakor lesz. Szintén elhunyt Puskás Józsefné szül . Miski Ildikó
78 éves korában, aki a Kalmár utcában lakott. Temetése kedden délután 14.
órakor lesz.
Isten adjon vigaszt a gyászban itt maradottaknak!
Elmúlt héten alkotótáborunk volt a Bételben. Köszönjük minden benne résztvevő munkatársunk segítségét.
Hétfőtől kezdődik nyári bejárós Keresztelő János-túlélő táborunk az Északin. A gyermektábor pénteki piacára szeretettel fogadunk megunt játékokat, könyveket, és mindent aminek egy gyermek örül. Ezen a napon a tábor ideje alatt gyűjtött pontokat a gyerekek levásárolhatják a tábori piacon. Imádkozzunk, hogy Isten áldása kísérje az egész hetet. Ehhez kapcsolódva ma délután előkészítő sátorállítás lesz. Amelyik férfitestvér ebben részt tud venni, az jöjjön délután 5 órára a helyszínre.
Júl.9-től a nyár folyamán minden szerdán 5 órától énekes bibliaórát tartunk az Égig érő Közösségi Házban. Az igei bevezető után Istenünket énekekkel is dicsérve, új énekeket is tanulva készülünk együtt lenni. Várjuk az érdeklődő testvéreket szeretettel!
Július 23-án a nagyhírű gospel énekegyüttes, a Continental Singers együttes lesz a vendégünk. A koncert helye a zsinagóga lesz.
A Biblia Szövetség Egyesület kerékpáros tábort hirdet a Balaton partjára Bibliával és biciklivel a Balaton körül címmel 2025. július 27. vasárnaptól augusztus 2. szombatig. 15 éves kortól várják a jelentkezőket, akár családokat is.
Augusztus 8-10 rendezzük Nomád táborunkat Panyolán.
Gyülekezeti tábort szervezünk szeptember 3. hétvégéjére az erdélyi Sólyomkővárra. Jelentkezni a templomgondnokoknál lehet 20 ezer forint előleg befizetésével a létszám beteltéig.
Haladnak a munkálatok az Északin, és az Újtelepen is. Az Északin filagória készül, az Újtelepen szerszám tároló. A a célperselyekben a további munkálatok elvégzésére helyezhetjük el adományainkat. Hálásan köszönünk minden eddigi felajánlást, munkavégzést.
Gyülekezetünk e havi igéje: Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! - így szól az Úr. És.41:13.
Imanaptárunk alapján a mai napon imádkozzunk:
· Árva Bethlen Kata Női körért
· Egyedülálló édesanyákért
· Családanyákért, feleségekért
Az Úr maradjon gyülekezetünk és magyar népünk őriző pásztora!