Hirdetések 2025.11.30-án
Szomorúan adunk hírt arról, hogy végső búcsút vettünk Varga Gyula testvérünktől, aki az Erkel Ferenc utcán lakott. Ravatala mellett Istenünk Igéje a 39. zsoltárból vigasztalta szíveinket: Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok. "Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki veszi annak hasznát! Búcsúznak tőle: szerető felesége, leánya, fia, menyei és veje, unokái, testvérei, valamennyi rokona és ismerőse.
Búcsút vettünk Cserepes Lászlótól is, aki az Ősz utcában lakott. Ő 60 évet élt. Isten Igéje a Máté 25:40-ből vigasztalta szíveinket: "Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." Fájó szívvel búcsúznak tőle: szerető édesanyja, felesége, leányai, vejei, unokái, keresztanyja, valamennyi rokona és ismerőse.
A 83 évet élt Reszoly Kálmántól is búcsúztunk Isten akaratában megnyugodva., aki a Mérki Ápoló Otthonban hunyt el. "A 127. zsoltár első két verse vigasztalta a gyászban itt maradottakat: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak annak őrizői. Hiába keltek korán és feküsztök későn, fáradtsággal szerzett kenyeret esztek. Szerelmesének az Úr álmában is ad eleget." Búcsúznak tőle: szerető felesége, leánya és veje, fia és menye, unokái, elhunyt testvérének hozzátartozói, valamennyi rokona és ismerőse.
Megkereszteltük Kovács Liát, aki Kovács László és Csizmadia Anett gyermeke, valamint Erdődi Istvánt, aki Erdődi István és Varga Renáta gyermeke. Isten adjon erőt a gyermekek felneveléséhez.
Tegnap tartott előadást a Kincses házban Steiner József Az evangélium hirdetése a 21.században – hétköznapi evangelizáció címmel.
A rászoruló családoknak tartós élelmiszergyűjtést szervezünk. Dec.14-ig lehet behozni az adományokat.
Holnap délelőtt a Baba-mama kör tartja alkalmát a Kincses Házban.
Kedden a Női kör tartja az alkalmát 17:30-tól a Bétel központban.
Csütörtökön 16:15-kor adventi gyertyagyújtás lesz az óvoda udvarán.
Könyvterjesztésünkben már kaphatók 2026-os Igés falinaptárak.
Gyülekezetünk e havi igéje: Istennél van szabadulásom és dicsőségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van. Zsolt.62:8
Imanaptárunk alapján a mai napon imádkozzunk:
· A mátészalkai Rendőrségért,
· Tűzoltóságért, Mentőkért, a kórházért
· Munkahelyekért a városban
Az Úr maradjon gyülekezetünk és magyar népünk őriző pásztora!