Eljött a karantén második hete. Sikerült kialakítani a digitális tantermek hátterét, tehát elindulhat a szervezett online oktatás.
A feladatok a következőképpen fogjuk ütemezni.
A nagy óraszámú tantárgyak magyar, matematika, történelem (12.évfolyam, mert ott heti 3 óra van)nyelvek minimum heti kétszer-háromszor jelennek meg.
A heti egy-két órás tantárgyak feladatait elég egyszer megjeleníteni.
Természetesen tantárgytól, feladattól, módszertől függően ez eltérhet.
A megjelenéseket a rendes órarend szerint ajánlott ütemezni, mert ez egy ritmust ad a tanárnak és diáknak egyaránt és viszonylag egyenletes a heti elosztás. A tanulók fordítsanak nagy gondot az új feladatok megismerésére és elvégzésére. Örömteli, kalandos felfedezés lesz.
Az osztályfőnököknek jelezzék, hogy minden tanulónak sikerült-e belépni a Teams-be.
Az osztályfőnökök kijelölnek egy időpontot, amikor az osztállyal kommunikálnak (maradhat ez a hétfő reggel is, így beindíthatják a heti munkát , mint egy rendhagyó osztályfőnöki óra. Így van egy biztos pont a diáknak, az osztályfőnöknek egyaránt.
Jó munkát a következő hétre.
--
Török Csabaigazgató
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
2092 Budakeszi Széchenyi utca 141.