Digitális órarend

0 views
Skip to first unread message

Kati Schweiger

unread,
Mar 28, 2020, 10:14:27 AM3/28/20
to ProhászkaGimi 5.a

Kedves Szülők, sziasztok! :)

 

Remélem írásom jó egészségben talál kedves Mindannyiótokat!

Mivel két hete tart az online tanítás a Prohászka Gimnáziumban is, vannak tapasztalataink arról, hogyan is megy ez ebben az intézményben! Régóta ismerjük egymást és ebbe az osztályba tartozó gyerekeket, akik az idők folyamán tizenkettedikesek lettek. Sokszor hallhattuk, jó képességű osztály - sok szorgalmas, önmagát motiválni képes gyerkőccel.

Ahogy Lukácstól hallom és látókörömben lévő barátok viselkedését tapasztalom a jelenlegi helyzetben is megtartották azt a szokásukat, hogy céljaik elérése érdekében képesek nyomás nélkül is teljesíteni, önkéntesen (is) készülnek érettségire/felvételire.

Szeretném megosztani Veletek azt a szívszorító élményemet, amit múlt héten egyik reggel megéltem! Reggeli készülődés háromgyerekes családban, ketten 7.30kor a 8 órás első órájukat várva reggeliztek. Lukács volt egyedül, akinek nem jelentett célt az időre felkelés, nem volt oka a sietségnek, hiszen ráért a jóval később kezdődő egy-két órarendben jelölt órára felkészülni.

Elgondolkodtatott ez a tapasztalat. Ebben a helyzetben, amikor én és talán mindannyian küzdünk rengeteg érzéssel, problémával, mi az, ami  - csak hogy személyes maradjak - nekem célt tud adni ahhoz, hogy (ha ugyanúgy nem is) legalább hasonló módon tegyem a dolgaimat és el tudjam fogadni, hogy ez most így van rendben?

12-dikes gyerekeink akkor is mostanában lettek-lesznek 18 évesek, ha koronavírus helyzet van. Nekik most kell átélni, hogy fogalmuk sincs róla, hogyan lesz életük első jelentős vizsgája az „érettségi” és miként alakul a „felvételi”? Ki tudja, hányféle kérdés foglalkoztathatja őket, mind-mind nagyon fontosak!

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy katolikus gimnáziumba járnak ahol Osztályfőnökünk hittan szakos tanár, és tapasztaltuk, számíthatunk lelkierőt növelő támogatására a közösségépítő, összetartó erejére! Ebben a nehezített helyzetben olyan témák is előkerülhetnek, amik gyakorlati példát adhatnak hitünk szerint kimunkált emberi értékek megtapasztalására.

Úgy látom, a digitális órarendben hétfőn reggel osztályfőnöki órával kezdenek, és ezen kívül hittanórájuk van.

Arra gondoltam, megkérdezem a véleményeteket arról, támogatnátok-e azt a kezdeményezésemet, hogy Jánost megkeressük, amennyiben van lehetősége, amolyan napindító programként osztályfőnöki, hittan óra keretében találkozzon velük a virtuális térben?  

Elnézést kérek, ha túl hosszúra sikerült a felvezetés és köszönöm az olvasásra szánt időtöket is! Örömmel olvasnám a véleményeteket, akár megerősítő akár lebeszélő jelleggel írtok! Nagyon köszönöm!

Szép tavaszias napokat kívánok!

Kati

       

János Bilik

unread,
Mar 28, 2020, 11:24:14 AM3/28/20
to Kati Schweiger, ProhászkaGimi 5.a
Kedves Szülők! Kedves Kati! 

Köszönöm a levelet, olvastam!
Az összeállított órarend azért készült, hogy valamiképpen rendszerbe foglalja ezt a rendkívüli időszakot.
Gyermekeink az eddigi eltelt 2 hétben remekül teljesítettek, ezt kaptam visszajelzésként matematika, fizika, magyar, angol, német tantárgyakból. 
Amit a hétindító evangéliumi szakaszról elmélkedésként röviden megfogalmaznak nekem, reményt és erőt ad nekem a heti munkához, de egyben a jövőre is! 
A közös osztálycsoportunkban sokmindent megosztunk egymással, jövő héttől pedig megpróbálkozom az online jelenléttel, hogy halljuk egymást is, ne csak írásban legyünk együtt! 
Készítem az a lelkinapot, amelyet lélekben együtt, akár 33 család is közösen végezhet majd a nagyhéten! 😊 
Mindenkinek szeretném felajánlani, hogy keressen bátran, ha úgy érzi, hogy kell valaki, aki... 
Furcsa, hogy az ember mindig vágyik arra, én legalábbis igen, hogy legyen pár nyugodt napja otthon, most pedig, hogy az a feladat, hogy elgondolkozzunk a helyzetünkről, otthon, szeretteinkkel, mennénk vissza a megszokott hétköznapokhoz. Persze értem és tudom, hogy miért van ez így! 
Tegnap nagy erőt adott nekem a Szentatya imája, az üres, és esőtől áztatott Szent Péter tér, a média és a világ döbbent csendje, amikor az Úr Jézus Krisztus szent teste felemelkedett az öreg pápa gyenge karjai által, hogy áldásával átölelje a világot! Erőt adott, hogy higgyem, lesz feltámadás, lesz új élet, lesz érettségi, főiskola, egyetem, lesznek szerelmek, amikből új és új élet fakad majd erre a csodálatos világra, amelynek én is, mi is fontos alkotórészei vagyunk Isten szent kegyelme által!
Szeretettel köszöntök mindenkit! 
Jó egészséget kívánok minden családnak! 
Barátsággal és imával, 
Ofő 

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „ProhászkaGimi 2012a” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) prohaszka2012...@googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/prohaszka2012a/CAOMgLj9aSXLTCWuL-vdJbYF8NSaqY-nG-iMm%2BusJs9%3DSg7rokA%40mail.gmail.com.

Kati Schweiger

unread,
Mar 28, 2020, 12:07:53 PM3/28/20
to János Bilik, ProhászkaGimi 5.a

Kedves János!

Nagyon köszönöm a soraidat, a bátorítást és a felajánlott segítségedet is!

Kati

Balló Zsófia - Petrovszki Gábor

unread,
Mar 28, 2020, 2:23:24 PM3/28/20
to Kati Schweiger, János Bilik, ProhászkaGimi 5.a
Kedves János!

Köszönjük szépen a bátorítást, remélem a gyerekek erősödnek ezáltal is!

Az órarenddel kapcsolatban kérdezném: Bazsi szerint az eddigi tapasztalatok alapján nem szokott 45 percben véget érni egy-egy találkozó, mert így lehet kereken lezárni a témákat, ill. több alkalommal is van töri, nemcsak az az egy órarendi óra. Jól értem, akkor mostantól ez nem így lesz, vagy maradnak a tanárokkal előre egyeztetett időpontok függetlenül attól, hogy mi van a táblázatban?  Lehet esetleg egymás után szervezni 60 perc oktatás, 15 perc szünet verziókkal?

Mi lehet az oka a lyukas óráknak? Most olyan az órarend, mintha a régiből ki lenne "lőve" néhány :). Feltételezem, hogy a többi osztállyal összefésülve ez szebb képet mutat, mégis azt tartanám jobbnak, ha a végzősök órarendje az összeállítás során prioritást élvezne. Nekik, akinek talán a legnagyobb tétje van az idei tanév végének, szerintem "ideális" órarendet lenne célszerű összeállítani (pl. oktatás 9-13 óra között, utána egyéni felkészülés, testmozgás stb.), a többit pedig ehhez igazítani.

Kati által írt reggeli indítás mellett szerintem ez is sokat lendítene azon, hogy rend legyen a napjaikban az utolsó hónap iskolai idejükben.

Köszönöm megértésed!

Zsófi

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/prohaszka2012a/CAOMgLj-BZC6GiRCoGvfDhB4Y9gBOrPuw0EMg5f%3Dbk6ha%3DJOFeQ%40mail.gmail.com.

Balló Zsófia - Petrovszki Gábor

unread,
Mar 30, 2020, 5:07:58 AM3/30/20
to Kati Schweiger, János Bilik, ProhászkaGimi 5.a
Sziasztok!

Panni jelezte, hogy félreérthető, amit írtam :).

Szóval, egy fakttal számolva kb. 12 órájuk van a héten. Ha h-cs 9-13-ig (ez 3*60 perc és a szünetek) foglalkoznak online oktatással, akkor mindez pont lefedhető és nem szétszóródva vannak az alkalmak, hanem egyben. Ezt szerettem volna írni :).

Szép hetet mindenkinek!

Zsófi

János Bilik

unread,
Mar 30, 2020, 11:25:57 AM3/30/20
to Balló Zsófia - Petrovszki Gábor, Kati Schweiger, ProhászkaGimi 5.a
Kedves Zsófi! Kedves Mindenki!

Értem a felvetést, ma ofőórán is beszéltünk a gyerekekkel erről. Figyelembe kell venni az összórarendet, így alakult ez az ajánlás. Ez csak a minimum, amikor mindenkinek rendelkezésre kell állnia. Ennél több óra lehet (sőt kell is). A munkaszervezésnél adtam nekik tanácsokat a "lyukasórákra" vonatkozóan, amik nem azok! Önálló tanulás folyik (távoktatás) online lehetőségekkel. Remélem ez nem fogja visszavetni a tanulásukat!!!
Addig amíg nem kapunk ellentétes információt úgy tekintjük, hogy május első teljes hetében írásbeli érettségi lesz!
Április 2-án csütörtökön Prohászka-nap lesz, kapnak ajánlásokat erre a napra.
Április 3-án pénteken lelki nap, ehhez is készül a program, és lesz meglepetésem is, ezt még a diákok nem tudják! Bese Gergő atya online fog bekapcsolódni, lesz közös imánk, elmélkedés, de ez még alakul :)

Köszönöm a jelzéseket, és várom is!

Szeretettel,
Ofő
Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages