"47 Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 48 Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? 49 Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? 50 Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 51 Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. 52 Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 53 Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje."
Jézus elfogatása óta tudjuk – szó szerint is –, hogy a sötétség hatalmának van ideje és órája. Ilyenkor bárki bármit tesz, látszólag a sötétség erői győznek. Az emberi indulatok, a negatív érzések, a gyilkos ösztönök, a bűn tobzódása lesz meghatározó. Kikapcsol az ész, az indulatok, érzelmek vezérelnek, vagy a hideg számítás, a tények. Jézus elfogói szemére is veti: „Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet" (53). Jézus elárulása és elfogása az emberiség mélypontja. De egyszersmind az üdvösségünk hajnala is.