Sziasztok!
Kedves Mindannyiótok!
Évek alatt érett meg mostanra kivitelezési szintűvé egy elképzelés, ami miatt a továbbiakban, ha azt mondom, hogy „napkályha-ház”, már valójában „napkályha-portára” gondolok.
Egy házi nap-erőmű konstrukcióról van szó. Ez sok ember számára akár korszakváltó is lehet. Nem azért, mert valami elméleti újdonság volna benne, hiszen 'egyszerű' parabolatükrös napfény koncentrációról van szó, hanem ennek a változatnak a „hozzájutási faktora” miatt.
Úgy megszerettem ezt a „hozzájutási faktor” kifejezést, amely, mióta így tudatossá vált, és világosan látom, milyen fontos szerepet tölt be a gondolkodásmódomban, hogy ezennel (előttetek, mint tanúk előtt :-)) szabadalmaztatom. :-)
Ez a tükör-kérdés is az első huszonhárom helyen pszichológiai, és csak aztán műszaki jellegű.
Különben teljesen érthetetlen volna, hogy miért mellőzzük ezt a lehetőséget.
Az én változatom hozzájutási faktorát sikerült úgy megváltoztatni kivitelezési megoldásokkal, hogy a végeredmény elsöpörhesse az útjából a pszichológiai akadályokat. Ezt hiszem.
Itt és most az ide vágó pszichológiai kérdések filozófiai elemzését – minden erőmet összeszedve, szinte átlépve a saját árnyékomon –, :-) mellőzöm, mert úgy érzem, egy perc várakozni való időnk sincs tovább, de bármikor szívesen belemegyek, ha akad olyan óvatlan valaki, aki megfelelő körültekintés híján, elővigyázatlanul megpiszkálná ezt a kérdést. :-)
Tehát ez egy olyan teljesítményű (7-14 nm!) naptükör a hátsó kertben, amellyel egy sor, a fókusz karéjvonalában elhelyezett „fogyasztó” bármelyikét lehet működtetni. Kemence, házi tűzhely, kerti tűzhely, nyári konyha tűzhelye, központi fűtés, áramtermelő generátor, kerámiaégető kemence, keltető fóliasátor földfűtése, hagyományos ház fűtése, napkályha-ház kiegészítő fűtése, légkompresszor működtetése. Szerintem a közmű rendszerről leválásnak ez egy konkrét, átfogó lehetősége – fizikai vonalon. A szellemi (tudati) vonal számára is marad tennivaló, igen. Amikor éppen nem süt a nap, akkor csak akkumulátorról tudok világítani, vagy az elektromos kerékpáromat használni, amit a segítségével töltöttem fel. Amikor viszont süt, – és összességében is erről van szó –, több energiát képes adni, mint amennyit a ház körül ésszerűen fel tudunk használni.
Ez a házi erőmű egy közepes, vagy nagyobb telken, új építéssel, optimálisan kialakítható úgy, hogy folyamatosan energiabőségben élünk, minden számla nélkül.
Kész házak központi fűtéséhez is lehet illeszteni,
csekély átalakítással, gyakorlatilag a meglévő fűtési rendszer bármelyik
pontján. Tehát nem kell közvetlenül a kazánt melegíteni a tükörrel, hanem a
hőfelvevő elemet bárhol lehet illeszteni a meglévő csőrendszerhez. Mellesleg
éppen olyan helyekre (északi falak körzetébe) kívánkozik, ahol a sziromfal nem
tud működni. Kialakult, meglévő portákon a beépítettség, kiiktathatatlan
árnyékolások, illetve az ezekből eredő alkalmas tér hiánya jelenthet
megoldhatatlan akadályt, de azért valószínűleg kevés teljesen reménytelen
helyszín van.
Mellékelek néhány elhelyezési lehetőséget, jelezve, hogy az elhelyezés meglehetősen egyedi is lehet. A tükör tágabb hatáskörzetének a területe szinte ugyanúgy használható, mint a tükör ottléte nélkül. A hősugarak alatt lehet veteményes, virág, vagy pázsit, (inkább az utóbbi) ezekre működés közben sincs hatással. Bizonyos tekintetben nem veszélytelen eszköz, hiszen közel ezer fokot is elő lehet vele állítani, de ez a veszély megfelelő biztonsági elrendezésekkel kiiktatható. (Az elektromos áram is veszélyes, és a sparhelten forralt vizet is veszélyes magunkra borítani.)
A sugárzó teret és a felhasználási teret jó hőbiztos fal választja el egymástól, és nekünk a fal biztonságos oldaláról csak forró tűzhely-, illetve kemence-belsőkkel van dolgunk. A viszonylag kis, igazán forró területet jól le lehet keríteni, a tükör irányítási részébe gátakat lehet elhelyezni, ezzel kialakítva olyan irányokat amelyekbe a tükör véletlenül sem sugározhat hőt. Észak felé fordítva biztonságosan le lehet zárni, ilyen helyzetben teljesen ártalmatlanul pihenhet.
Kényelmetlen, mert a mosógépet csak akkor tudjuk használni, amikor süt a nap. Vagy a porszívót.
Különösen kényelmes viszont, amikor a postás az utcánkba se fordul be a sárga csekkekkel.
Szóval, érdekelne, hogy kit érdekelne ilyen cucc,
és szerinte milyen ráfordítási összeg „éri meg”? Milyen összeg számít 1./
jónak, 2./ nagyon jónak, illetve 3./ korszakváltó hozzájutási lehetőségnek?
Egyelőre csak magára a kész, manuális irányítású tükörre értve.
Nagyon érdekel a véleményetek. Üdvözlettel,
Schneider László
2. levél
Leválok a közművekről.
(Kertes házra vonatkozik)
Eddig az elhatározásig valahogy el kellet jutnunk. Feltehetőleg ugyanazon okok miatt, amiért idáig jutottunk, nem nagyon látszanak ténylegesen jó kiváltó lehetőségek. Tele a világ egyrészt 'nullponti energiás' csodakészülékekkel, másrészt létező 'alternatív' megoldásokkal. Az előbbieknek évtizedek alatt sem sikerült eljutniuk hozzánk, az utóbbiak szerintem többnyire gagyik, de legalább jó drágák.
Kidolgoztam egy nap-parabolát, amely sokoldalú házi naperőműként működtethető. (Tűzhelyek, kemencék fűtése, központifűtésre fűtés, vízmelegítés azonnal, és gőzmotorral áram is lesz.)
A nap-parabola nem műszaki újdonság, célom a konstrukció egyszerűsítésére irányult. Az enyémhez hasonló teljesítményű eszközt hárommilliós áron találtam, de alig néhány hét után az is eltűnt a netről. Illetve erre cserélődött: http://www.ngproject.hu/hirek/201109-22 Ez 'komoly'. Az enyémre – hasonló teljesítmény (10 nm–7-12 kW) mellett – nem találok jobb egyszavas jellegmeghatározást, mint hogy 'háztáji', viszont két szóval jellemezni már könnyebb: (1)huszadannyiba (2)kerül :-). (http://www.iparosujsag.hu/mindennapi-innovacio/465-drasztikus-rezsicsoekkentes-hazai-fejlesztes-es-gyartmanyu-napkohoval )
Mivel a megfelelő tüköranyag minimálisan megrendelhető mennyisége több tonna, ennek beszerzéséhez vagy tőke, vagy összefogás szükséges. Az utóbbi megszerzése mellett döntöttem, ez történik éppen. Több szempontból is fontosnak tartom, hogy – egyelőre – bizalmi körön belül maradjunk. A szerveződésünk óhatatlanul is kissé hasonlatos lesz az MLM-szerveződésekéhez, de ez legyen a legnagyobb baj.
Lebonyolítást a következőképpen gondolom.
Ha az indításba beszállsz, azzal belépsz egy klubba. Ez a 'klubtagság' azt jelenti, hogy a legelső körben, és klubtagsági áron (100 ezer forint alatt) jutsz hozzá egy házi naperőműhöz, amellyel részben vagy egészben kiválthatod közüzemi költségeidet, és a továbbiakban is „klubtagsági áron' juthatsz készülékhez.
Ehhez előre kell kifizetned az első darabod árát (legalább fele részben), mert ez a pénz az induló tőke. (Az induló tőke megléte után már nem lesz feltétlenül szükséges tovább növelni a klub létszámát. Egy klasszikus MLM-építkezéssel elősegíthető lehet egy szélesebb körű indítás, ami valamelyest késleltetheti a másolatok megjelenését, de ezt a kérdést majd eldöntjük a megfelelő időben.
Arra kérlek, hogy mondd el, mit gondolsz erről. Magáról a dologról és a szervezésről is.
Ha csak később szeretnél bekapcsolódni, azzal sem szalasztod el magát a lehetőséget, mert az VAN. Éppen ez a lényeg, hogy eddig is VOLT, „csupán” látásunk nem volt hozzá. Tehát LESZ is, sokkal inkább, mint volt.
Várom válaszod, baráti üdvözlettel, Schneider László
Szia Misi, én mennék:
Fellner Tamás
Üdvözlettel,
Fellner Tamás
Webpole Informatikai Szaktanácsadó Bt.
9400 Sopron, II. Rákóczi Ferenc u. 5.
+36-20/397-89-37
Sziasztok!
Kedves Mindannyi�tok!
�vek alatt �rett meg mostanra kivitelez�si szint�v� egy elk�pzel�s, ami miatt a tov�bbiakban, ha azt mondom, hogy "napk�lyha-h�z", m�r val�j�ban "napk�lyha-port�ra" gondolok.
Egy h�zi nap-er�m� konstrukci�r�l van sz�. Ez sok ember sz�m�ra ak�r korszakv�lt� is lehet. Nem az�rt, mert valami elm�leti �jdons�g volna benne, hiszen 'egyszer�' parabolat�kr�s napf�ny koncentr�ci�r�l van sz�, hanem ennek a v�ltozatnak a "hozz�jut�si faktora" miatt.
�gy megszerettem ezt a "hozz�jut�si faktor" kifejez�st, amely, mi�ta �gy tudatoss� v�lt, �s vil�gosan l�tom, milyen fontos szerepet t�lt be a gondolkod�sm�domban, hogy ezennel (el�ttetek, mint tan�k el�tt :-)) szabadalmaztatom. :-)
Ez a t�k�r-k�rd�s is az els� huszonh�rom helyen pszichol�giai, �s csak azt�n m�szaki jelleg�.
K�l�nben teljesen �rthetetlen volna, hogy mi�rt mell�zz�k ezt a lehet�s�get.
Az �n v�ltozatom hozz�jut�si faktor�t siker�lt �gy megv�ltoztatni kivitelez�si megold�sokkal, hogy a v�geredm�ny els�p�rhesse az �tj�b�l a pszichol�giai akad�lyokat. Ezt hiszem.
Itt �s most az ide v�g� pszichol�giai k�rd�sek filoz�fiai elemz�s�t - minden er�met �sszeszedve, szinte �tl�pve a saj�t �rny�komon -, :-) mell�z�m, mert �gy �rzem, egy perc v�rakozni val� id�nk sincs tov�bb, de b�rmikor sz�vesen belemegyek, ha akad olyan �vatlan valaki, aki megfelel� k�r�ltekint�s h�j�n, el�vigy�zatlanul megpiszk�ln� ezt a k�rd�st. :-)
Teh�t ez egy olyan teljes�tm�ny� (7-14 nm!) napt�k�r a h�ts� kertben, amellyel egy sor, a f�kusz kar�jvonal�ban elhelyezett "fogyaszt�" b�rmelyik�t lehet m�k�dtetni. Kemence, h�zi t�zhely, kerti t�zhely, ny�ri konyha t�zhelye, k�zponti f�t�s, �ramtermel� gener�tor, ker�mia�get� kemence, keltet� f�lias�tor f�ldf�t�se, hagyom�nyos h�z f�t�se, napk�lyha-h�z kieg�sz�t� f�t�se, l�gkompresszor m�k�dtet�se. Szerintem a k�zm� rendszerr�l lev�l�snak ez egy konkr�t, �tfog� lehet�s�ge - fizikai vonalon. A szellemi (tudati) vonal sz�m�ra is marad tennival�, igen. Amikor �ppen nem s�t a nap, akkor csak akkumul�torr�l tudok vil�g�tani, vagy az elektromos ker�kp�romat haszn�lni, amit a seg�ts�g�vel t�lt�ttem fel. Amikor viszont s�t, - �s �sszess�g�ben is err�l van sz� -, t�bb energi�t k�pes adni, mint amennyit a h�z k�r�l �sszer�en fel tudunk haszn�lni.
Ez a h�zi er�m� egy k�zepes, vagy nagyobb telken, �j �p�t�ssel, optim�lisan kialak�that� �gy, hogy folyamatosan energiab�s�gben �l�nk, minden sz�mla n�lk�l.
K�sz h�zak k�zponti f�t�s�hez is lehet illeszteni, csek�ly �talak�t�ssal, gyakorlatilag a megl�v� f�t�si rendszer b�rmelyik pontj�n. Teh�t nem kell k�zvetlen�l a kaz�nt meleg�teni a t�k�rrel, hanem a h�felvev� elemet b�rhol lehet illeszteni a megl�v� cs�rendszerhez. Mellesleg �ppen olyan helyekre (�szaki falak k�rzet�be) k�v�nkozik, ahol a sziromfal nem tud m�k�dni. Kialakult, megl�v� port�kon a be�p�tetts�g, kiiktathatatlan �rny�kol�sok, illetve az ezekb�l ered� alkalmas t�r hi�nya jelenthet megoldhatatlan akad�lyt, de az�rt val�sz�n�leg kev�s teljesen rem�nytelen helysz�n van.
Mell�kelek n�h�ny elhelyez�si lehet�s�get, jelezve, hogy az elhelyez�s meglehet�sen egyedi is lehet. A t�k�r t�gabb hat�sk�rzet�nek a ter�lete szinte ugyan�gy haszn�lhat�, mint a t�k�r ottl�te n�lk�l. A h�sugarak alatt lehet vetem�nyes, vir�g, vagy p�zsit, (ink�bb az ut�bbi) ezekre m�k�d�s k�zben sincs hat�ssal. Bizonyos tekintetben nem vesz�lytelen eszk�z, hiszen k�zel ezer fokot is el� lehet vele �ll�tani, de ez a vesz�ly megfelel� biztons�gi elrendez�sekkel kiiktathat�. (Az elektromos �ram is vesz�lyes, �s a sparhelten forralt vizet is vesz�lyes magunkra bor�tani.)
A sug�rz� teret �s a felhaszn�l�si teret j� h�biztos fal v�lasztja el egym�st�l, �s nek�nk a fal biztons�gos oldal�r�l csak forr� t�zhely-, illetve kemence-bels�kkel van dolgunk. A viszonylag kis, igaz�n forr� ter�letet j�l le lehet ker�teni, a t�k�r ir�ny�t�si r�sz�be g�takat lehet elhelyezni, ezzel kialak�tva olyan ir�nyokat amelyekbe a t�k�r v�letlen�l sem sug�rozhat h�t. �szak fel� ford�tva biztons�gosan le lehet z�rni, ilyen helyzetben teljesen �rtalmatlanul pihenhet.
K�nyelmetlen, mert a mos�g�pet csak akkor tudjuk haszn�lni, amikor s�t a nap. Vagy a porsz�v�t.
K�l�n�sen k�nyelmes viszont, amikor a post�s az utc�nkba se fordul be a s�rga csekkekkel.
Sz�val, �rdekelne, hogy kit �rdekelne ilyen cucc, �s szerinte milyen r�ford�t�si �sszeg "�ri meg"? Milyen �sszeg sz�m�t 1./ j�nak, 2./ nagyon j�nak, illetve 3./ korszakv�lt� hozz�jut�si lehet�s�gnek? Egyel�re csak mag�ra a k�sz, manu�lis ir�ny�t�s� t�k�rre �rtve.
Nagyon �rdekel a v�lem�nyetek. �dv�zlettel, Schneider L�szl�
2. lev�l
Lev�lok a k�zm�vekr�l.
(Kertes h�zra vonatkozik)
Eddig az elhat�roz�sig valahogy el kellet jutnunk. Feltehet�leg ugyanazon okok miatt, ami�rt id�ig jutottunk, nem nagyon l�tszanak t�nylegesen j� kiv�lt� lehet�s�gek. Tele a vil�g egyr�szt 'nullponti energi�s' csodak�sz�l�kekkel, m�sr�szt l�tez� 'alternat�v' megold�sokkal. Az el�bbieknek �vtizedek alatt sem siker�lt eljutniuk hozz�nk, az ut�bbiak szerintem t�bbnyire gagyik, de legal�bb j� dr�g�k.
Kidolgoztam egy nap-parabol�t, amely sokoldal� h�zi naper�m�k�nt m�k�dtethet�. (T�zhelyek, kemenc�k f�t�se, k�zpontif�t�sre f�t�s, v�zmeleg�t�s azonnal, �s g�zmotorral �ram is lesz.)
A nap-parabola nem m�szaki �jdons�g, c�lom a konstrukci� egyszer�s�t�s�re ir�nyult. Az eny�mhez hasonl� teljes�tm�ny� eszk�zt h�rommilli�s �ron tal�ltam, de alig n�h�ny h�t ut�n az is elt�nt a netr�l. Illetve erre cser�l�d�tt: http://www.ngproject.hu/hirek/201109-22 Ez 'komoly'. Az eny�mre - hasonl� teljes�tm�ny (10 nm-7-12 kW) mellett - nem tal�lok jobb egyszavas jellegmeghat�roz�st, mint hogy 'h�zt�ji', viszont k�t sz�val jellemezni m�r k�nnyebb: (1)huszadannyiba (2)ker�l :-). (http://www.iparosujsag.hu/mindennapi-innovacio/465-drasztikus-rezsicsoekkentes-hazai-fejlesztes-es-gyartmanyu-napkohoval )
Mivel a megfelel� t�k�ranyag minim�lisan megrendelhet� mennyis�ge t�bb tonna, ennek beszerz�s�hez vagy t�ke, vagy �sszefog�s sz�ks�ges. Az ut�bbi megszerz�se mellett d�nt�ttem, ez t�rt�nik �ppen. T�bb szempontb�l is fontosnak tartom, hogy - egyel�re - bizalmi k�r�n bel�l maradjunk. A szervez�d�s�nk �hatatlanul is kiss� hasonlatos lesz az MLM-szervez�d�sek�hez, de ez legyen a legnagyobb baj.
Lebonyol�t�st a k�vetkez�k�ppen gondolom.
Ha az ind�t�sba besz�llsz, azzal bel�psz egy klubba. Ez a 'klubtags�g' azt jelenti, hogy a legels� k�rben, �s klubtags�gi �ron (100 ezer forint alatt) jutsz hozz� egy h�zi naper�m�h�z, amellyel r�szben vagy eg�szben kiv�lthatod k�z�zemi k�lts�geidet, �s a tov�bbiakban is "klubtags�gi �ron' juthatsz k�sz�l�khez.
Ehhez el�re kell kifizetned az els� darabod �r�t (legal�bb fele r�szben), mert ez a p�nz az indul� t�ke. (Az indul� t�ke megl�te ut�n m�r nem lesz felt�tlen�l sz�ks�ges tov�bb n�velni a klub l�tsz�m�t. Egy klasszikus MLM-�p�tkez�ssel el�seg�thet� lehet egy sz�lesebb k�r� ind�t�s, ami valamelyest k�sleltetheti a m�solatok megjelen�s�t, de ezt a k�rd�st majd eld�ntj�k a megfelel� id�ben.
Arra k�rlek, hogy mondd el, mit gondolsz err�l. Mag�r�l a dologr�l �s a szervez�sr�l is.
Ha csak k�s�bb szeretn�l bekapcsol�dni, azzal sem szalasztod el mag�t a lehet�s�get, mert az VAN. �ppen ez a l�nyeg, hogy eddig is VOLT, "csup�n" l�t�sunk nem volt hozz�. Teh�t LESZ is, sokkal ink�bb, mint volt.
V�rom v�laszod, bar�ti �dv�zlettel, Schneider L�szl�
Szia Misi!
lev...@freemail.hu, Lévai Dániel
kíséretében érkeznék az előadásra.(Sziromfalas építkezés)
Most vasárnap sajnos nem tudok menni Agostyánba , úgyhogy privátba kell tervezzek egy túrát oda.
A holnai napra jó együttlétet, tanulást és elviselhető időt kívánok.
Üdv:
Balázs
From: onfenn...@googlegroups.com [mailto:onfenn...@googlegroups.com] On Behalf Of Önfenntartás Sopron
Sent: Thursday, May 03, 2012 7:12 PM
To: Undisclosed-Recipient:;
Subject: Lehetőség - gondold meg
Sziasztok!