Sziasztok, mint néhányan tudjátok Misi közbenjárásra megkaptuk az eddigi terület melletti földet is, amibe idén zöldtrágyanövény lesz vetve, hogy takarja a talajt, tápanyagokkal töltse fel, és szorítsa vissza valamennyire a gyomokat.
Az öngyógyító vegyeskert című könyvben van a csatolt két oldal, ahol ezeknek a növényeknek a tulajdonságait részletezik.
Szerintem lehetne több félével is bevetni az új területet, és nézni, hogy melyiknek milyen hatása lesz. Eddig a vöröshere jött szóba. Várjuk az ötleteket, hogy ki melyikkel próbálkozna, illetve kinek van vele tapasztalata, esetleg vetőmagja. Én napraforgót tudok vinni valamennyit. Néhány növény amivel lehetne még próbálkozni:
· lóbab: nagy zöldtömeg
· sarkantyúka: elnyomja a gyomot
· facélia vagy napraforgó: visszaszorítja az agresszív gyökerű gyomokat
Szép napot: Fellner Tamás
Sziasztok,Szerintem (mivel úgyis óriási területről beszélünk) nyugodtan próbálkozhatnánk többféle növénnyel is. Aztán a végén kiderül, hogy melyik nyomta el legjobban a nem oda való növényeket. Ha a sarkantyúka ehető, akkor az már egy "fél-guild" :)Az Öngyógyító kiskert című egész könyvet csatoltam djvu formátumban (szerintem hasznos mű), amit egyrészt én sem kedvelek, másrészt valószínűleg legtöbbünk nem is tud megnyitni, így kérném a nálamnál jobban hozzáértőket, hogy valami mód transzformálják át .doc vagy .pdf formációba.Szép napot!Üdv.:TZ
--
Üdvözlettel:
Tóth Zoltán
Scardobona Consulting Kft.
9400 Sopron, II. Rákóczi F.u. 47.
+36-30/613-4950
zolta...@scardobona.hu
www.scardobona.huMielőtt kinyomtatja ezt az e-mailt, gondoljon a környezetre, de ne felejtse el, hogy az erdészeknek is meg kell élni valamiből. / Be Green. Keep it on the screen, but consider that foresters also need to earn money.