Érdekes kezdeményezés

35 views
Skip to first unread message

Fábián Márk

unread,
Apr 13, 2010, 8:25:02 AM4/13/10
to Nyitottfalu
Kaptam, továbbítom.
A közösséget nem ismerem, de Miklóst igen, jó embör.

Áldás
Márk

Kedves Érdeklődők!

Szeretném röviden felhívni a figyelmet egy kezdeményezésre, melynek
célja, hogy olyan családoknak biztosítson letelepedési és megélhetési
lehetőséget, akik egy természetes élet közös megvalósítására
vállalkoznak.

Kis közösségünk tagjaival már régóta keressük ehhez a megfelelő
helyszínt. Másfél éve ismerkedtünk meg egy tehetős gazdával, akinek
legfőbb célja, hogy egy olyan iskolát létesítsen, ahol a magyar
hagyományokra alapozva az Életre nevelik a gyerekeket. Egy ilyen
iskolát csak egy erős közösség tud működtetni, ezért felajánlotta,
hogy biztosítja 10-12 család életéhez szükséges földterületet, és a
kezdeti időszakban több közös épület (közösségi ház, raktárak,
műhelyek, stb.) és út építésével segíti a közösség megerősödését.

Most keressük azokat a személyeket, családokat, akik kedvet és erőt
éreznek ezek megvalósítására, a közös tervezésbe való bekapcsolódásra.

A terület Békés megye keleti részén, Mezőgyán település határában
található. Közvetlen szomszédságunkban a Nemzeti Park 8000 ha-os
ősgyepei, gazdag élővilággal, a távolban a bihari havas csúcsok
látványával.

Az érdeklődők részére közösség- és tájépítő kalákákat szervezünk,
melynek első alkalma április 23-25-ig lesz. A hétvége során kemencét,
fűzépítményt építünk, tereprendezést kezdünk. Közben pedig ismerkedünk
egymással és a tájjal, beszélgetünk, tervezgetünk. Szállás jurtákban,
ellátás biztosított. Akit érdekel a lehetőség és a részletek, akár
alkalmas ez az időpont, akár nem, keressen emailen, vagy telefonon!

A 2. kaláka tervezett időpontja augusztus 12-20.
Üdvözlettel:
Tóth Miklós
20/215-7947

Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages