Tűzugrás - Nyári napforduló - Szent Iván ünnepi örömtűz

[Akos Rozsa]

• Tűzugrás - Nyári napforduló - Szent Iván ünnepi örömtűz.
  (junius 21 - 23)

   
  A tűzugrás rituáléja egész Európában elterjedt, a népi hagyományok a tüzet mindig is mágikus eszköznek tekintették. Magyar vonatkozásban a tűzugrás szertartás a honfoglalásig nyúlik vissza. Az első írásos emlékek az 11. századból származnak.
  
  Különleges alkalmakkor, például nyári napforduló ünnepén vagy más jeles napokon, ünnepeken, ill. az emberi élet fordulópontjain gyújtott tüzet gonoszűzőnek, életmegújító hatásúnak tekintették.
  
  A változás, a megújulás és a megtisztulás katartikus rítusa volt és maradt mind a mai napig.
  
  A máglyákat sokszor udvarokon, köztereken, utcán, nyilvános helyen, a faluhoz vagy a városhoz közel a mezőn gyújtották, azért hogy minél többen csoportosulhassanak a tűz köré, hogy ott közösen táncolva vagy énekelve a tűz fényében játékos, szertartásos, mágikus cselekvéseket végezzenek.
  
  A magyarokat a honfoglalás utáni évszázadokban egyes feljegyzések tűzimádóknak nevezik. Tudunk róla, hogy a honfoglalás előtt is ismeretesek voltak bizonyos tűzgyújtások, szokások és szertartások, azonban hogy ezek milyen ünnephez kötődtek, arról keveset tudunk.
  
  Az 1500-as évektől már hivatalosan is feljegyzik a Szent Iván éj napi tűzgyújtásokat, ugyanakkor nem csak Szent Iván éjjelén gyújtották, hanem később valamennyi ünnepi és örömtűz Szent Iváni tűz néven terjedt el.
  
  Az emberi élet fordulópontjain gyógyító, életmegerősítő hatású volt a tűzugrás. Számos helyen például a házasulandók is átugrottak közösen ilyen lobogó máglyát.
  
  Az emberi élet fontos átmeneteit segítették ezek az "átmeneti rítusok". Azért volt rájuk szükség, hogy megkönnyítsék az egyéni életben beálló új helyzeteket, kríziseket, melyeket egy tervezett vagy az élet előre haladtával bekövetkező változás idéz elő. Pl.: felnőtté válás, legénnyé, leánnyá, asszonnyá, férfivá érés.
  
  Az átmeneti rituáléknak az volt a mindenkori szerepük, hogy a hirtelen bekövetkező átmenetet egy új életszakaszba lassítsák, és kész elfogadott közösségi formákat, szerepeket bocsássanak az ember rendelkezésére.
  
  A tűzugrásnak miként az átmeneti rítusoknak is három fő fázisuk van: az elválasztás, várakozás, befogadás.
  
  Elválasztás: az elhagyandó állapotból kivezetik az egyént. Várakozás: átmeneti, várakozó állapot a megérkezés előtt. Befogadás: megérkezés az új állapotba.
  
  A tüzet az ének során a legények és lányok átugrálták, s az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ilyenkor a lányok férjhez menésére is jósoltak.
  
  A hagyomány a magyarság köreiben és határokon túl élő magyaroknál is fellelhető.
  
  A tűzugráson kívül Európa-szerte szokásos a tüzes karika eregetése, a fáklyagyújtás, tűzcsóválás. A pásztor gyerekek, legények tüzes fadarabokat csóváltak és hajítottak magasra és messzire. A lányok tüzes karikát görgettek maguk előtt.
  
  A tűzgyújtás alkalmából hosszú éneksorozatot énekeltek.
  
  A tüzet gallyakból, kévébe kötött szalmából gyújtották, illatos virágokat, gyógynövényeket, füstöltek rajta: zsályát, ürmöt, ökörfark-kórót, almát, gyümölcsöket dobáltak bele.
  
  A tűzugrást tisztító hatásúnak tartották. A révületbe eső táncos ugrása is mágikus gyökerű. Az ugrás, az elrugaszkodás a bőséget és a növekedést szimbolizálta. A sikeres tűzugrás például jelképezte azt a kívánságot, hogy a gabona nőjön nagyobbra, az állatok gyarapodjanak, nőjenek, szaporodjanak, az ember sokasodjék, és bővelkedjék javaiban.
  A tűzugrás ma is gyönyörű hagyomány és mágikus rituálé.
  
  Megtisztító, élet megerősítő hatásával segíti a változásainkat, az átmeneteket az új körülmények közé, megerősíti a döntéseinket, felszabadítja életerőnket, megerősít új elhatározásainkban, és lendületet ad hozzá.
  
  Segíti, hogy változhass!
  
  
  
  A nyári és a téli napforduló az emberiség két olyan természeti ünnepe volt ősidőktől fogva, amelynek emlékeit napjainkig őrizzük. Ismerős számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji álmából, keresztény ünnepek szertartásaiból, de a kereszténységet megelőzően sokkal korábban is ünnepelték már az emberek közös játékokkal, tűzgyújtással, jövendőmondással.
  A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.