Innen a tanyáról nézve úgy tűnik, mintha mindenki meghülyült volna, de javítsatok ki lehet, hogy csak én látok valamit rosszul. A helyi ABC előtt hosszú sorokban állnak az emberek a szakadó hóesésben, mert csak ketten mehetnek be a boltba az üres polcokhoz. Ma három órát álltam sorban 10 méter kábelért az egyik kb. 5000 négyzetméteres villamos szakáruházban, mert egyszerre 5 embert engednek be. Az emberek a saját kocsijukban gázálarcot és védőszemüveget (!) hordanak. Az emberek kézfogás helyett 2 méterről bámulják egymást gyanakodva. Percenként pittyeg a telefonom valami félelemkeltő épületes baromsággal.
Ha leteszek a földre egy gerendát, gond nélkül végigsétálsz rajta. Ha UGYANEZT a gerendát felrakom két 10 emeletes ház közé hogy séta, bepánikolsz, szörnyethalsz. Mi okozza a különbséget? A FÉLELEM! A koronavírus nagyjából annyira fertőző, mint a szezonális influenza, és tízszer kevésbé, mint a kanyaró. A halálos áldozatok aránya a szezonális influenzánál 0,1 %, a korona vírusnál 1-2 % a REGISZTRÁLT fertőzöttek közül, de a legtöbb embernél enyhék a tünetek, ezért észre sem veszi, hogy átment rajta a fertőzés. Vírusok voltak, vannak, lesznek, évmilliók óta együtt élünk velük. Nem biztos, hogy félelmünkben érdemes bedönteni a gazdaságot, a közlekedést, az emberi kapcsolatokat… Nem a vírus fertőz, hanem a FÉLelem, amely tudatlanságból fakad!!!
ÉBREDJ FEL az álomból, a virtuális valóságból! Tedd le a smaragd szemüveget (TV, média, félszbúk). Földeld le magad, ültess, veteményezz, rakj RENDET kívül belül. Felemelő látvány volt a hétvégén Magfalván ahogy a kb. 50 leendő vírusgazda (ebből 10 gyerek) ölelgette egymást J. Fákat ültettünk, magokat szórtunk, új utat építettünk a Koronához, este hatalmas máglyát gyújtottunk az Élet tiszteletére.
Gondoljatok majd erre az írásra, amikor utólag jót röhögünk az egész műbalhén, mint a baromfi-, sertés-, H1N1 piramisjátékokon. Külön köszönöm azoknak, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy együtt terjesszük a korona vírus egyetlen hatásos ellenszerét: a Szentkorona Vírust!
Szeretettel, mint mindig!
GG
--
--
Ezt a levelet azért kapod mert benne vagy a Google
Csoport "NYC-MAG - Mintaként Alkalmazott Gondviselés" listáján.
Küldj egy üres levelet a következő címre annak megfelelően mit szeretnél!
Feliratkozás: nyc-mag+...@googlegroups.com (Egy emailbe ezt a címet kell beillesztened, ezzel megtörténik a feliratkozásod a csoportba)
Hozzászólás: nyc...@googlegroups.com (Hozzászólni természetesen csak az tud, aki már elküldte feliratkozó levelét)
Leiratkozás: nyc-mag+u...@googlegroups.com (Bármikor leiratkozhatsz, egy erre a címre elküldött levéllel)
Általános lista:
NYC-MAG szervező listája, a legfontosabb híreknek eseményeknek, rendezvényeknek tartjuk fent, erre mindenképpen jelentkezz!
---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „NYC, MAG - Mintaként Alkalmazott Gondviselés” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) nyc-mag+u...@googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/nyc-mag/CAP7j41ZYZ5DQj1V13kZEdeyGKne%3DA%2BxeLSThr0GNRbqeus%2BvnA%40mail.gmail.com.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/nyc-mag/CAKn5YO6Mu8UOGFdPRsokg9Yxu_snTJtUX-p%2BX682jfAi6UCaaA%40mail.gmail.com.