Több születés és több halálozás
2015.08.27.
2015 első félévében 44 167 gyermek született, 2,0%-kal több, mint az előző év azonos időszakában.
A halálozások száma 68 483 volt, ami 2014. január–júniushoz viszonyítva nagymértékben, 7,8%-kal emelkedett. A természetes fogyás 24 316 fő volt,
4069-cel több az egy évvel korábbinál.
Hiába nyafognak a magyar férfiak, talán nyugdíjuk se lesz
2015. 08. 04.
NOL
Átgondolatlan, tisztességtelen, demagóg és felelőtlen a férfiak nyugdíjkorhatárának csökkentéséről
szóló népszavazási kezdeményezés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint. A szakszervezetek álláspontja, hogy ők valós társadalmi
igényt fogalmaztak meg, és a forrásokat is meg lehet találni ehhez.
Elfogyó népesség?
2015. 08. 05.
Világgazdaság
Igen komoly szakmai visszhangja van a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete (NKI)
július közepén bemutatott 2015-ös Demográfiai Portréjának. Úgy tűnik, a népesedéssel összefüggő kérdésekre ma igen erősen
rezonálnak a társadalom és a politika világának mértékadó szereplői – márpedig az NKI számos érzékeny témát dolgozott
fel friss demográfiai jelentésében. Különösen a generációk közötti jövedelmi áramlásokkal, ezen belül egyrészt a nyugdíjrendszerrel,
másrészt a gyerekvállalással és a termékenységgel, valamint a nemzetközi migrációval, azaz a bevándorlással és a kivándorlással
kapcsolatos témakörökben számíthatunk fokozott reakciókra. A mai magyar demográfiai portrét, az NKI idei kiadványának tényeit könnyen lehet drámai
tónussal, sötét színekkel festeni, de azonosíthatók belőle a szakpolitikailag lehetséges kitörési pontok is.
KSH: az ország településeinek egyharmadán él a lakosság 3 százaléka
2015. 08. 09
Az ország településeinek egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu volt tavaly január 1-jén, ugyanakkor
ezekben a falvakban az ország népességének mindössze 3 százaléka élt.
A teljes írás itt olvasható:
Tíz magyarból négy marad 2100-ra
2015. 08. 23.
168 óra
Száz év se kell, hogy 4 millióra zsugorodjon a magyar lakosság. Legalábbis, ha a jelenlegi trendek nem változnak
radikálisan. Azaz változatlanul alacsony termékenységi és magas halálozási rátával, valamint zéró migrációval számolunk. A becslés
az ENSZ országokra lebontott átfogó előrejelzéséből származik, amit alátámaszt a KSH legfrissebb előrejelzése is.
Az Emmi szerint nem a bevándorlás a demográfiai válság megoldása
2015. 08 .24
Novák KatalinA kormány nem a migrációban látja a megoldást a magyar demográfiai válságra,
hanem a gyerekvállalás ösztönzésében – mondta az MTI beszámolója szerint Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-
és ifjúságügyért felelős államtitkára augusztus 13-án az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
A holnapi Európa nagy gondja: a demográfiai válság és az illegális bevándorlás a társadalombiztosítási
rendszerek szétrobbanásához vezet
2015. 08. 24.
adevarul
Ha helyesek az információk, akkor az EU nagyon hamar kemény lépésekre kényszerül majd a szociális segélyezési
rendszerek esetében. Két okból. Egyrészt a demográfiai fejlemények miatt, melyeket már egy évtizede aggasztóaknak mondtak (de a politikai döntéshozók
eddig elegánsan eltekintettek tőlük).
A teljes írás itt olvasható:
A magyar népesség majdnem öt százaléka bevándorló
2015. 08. 26.
Napi Gazdaság Online
A Magyarországon élő migránsok száma tíz év alatt másfélszeresére nőtt.
Folyamatosan növekszik Magyarországon a migránsok száma és aránya, ami lassan eléri a népesség
öt százalékát. Ám míg korábban a legtöbben a szomszédos országokból érkeztek, az utóbbi időben a nyugat-európai, az ázsiai,
az afrikai, az amerikai migránsok száma dinamikusabban emelkedik, mint a Kárpát-medence országaiból érkezőké. A KSH Műhelytanulmányok sorozatában
a témában megjelent értekezésében Kincses Áron azt írja: a legutóbbi, 2011-es népszámlálás idején valamivel több, mint 143
ezer olyan külföldi élt Magyarországon, akinek már legalább 12 hónapja itt volt az otthona, vagy minimum egy évig itt szándékozott élni. Tíz évvel
korábban még csak 93 ezren voltak, ami azt jelenti, hogy számuk ez idő alatt másfélszeresére nőtt.
Íme, a leggyorsabban fogyatkozó nemzetek
2015. 08. 26.
Mialatt a Föld lassan az eltartóképessége határához érkezik, számos országban a fogyatkozó
lakosság okoz gondot.
A Föld jelenleg 7,3 milliárdos lakossága a becslések szerint 2050-re 9,7 milliárdra nő, 2100-ban pedig elérheti a 11,2 milliárdot. Persze
a növekedés nem egyenletes, számos ország van, ahol csökken a lakosságszám, ide tartozik hazánk is.
"Megkezdődött Európa iszlamizációja”
Latorcai János: A bevándorlás mellett a népességcsökkenés is probléma
2015.09.05.
MH/MTI
Latorcai János, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a jelenlegi migrációs folyamattal megkezdődött
Európa iszlamizációja.
Robotika és bevándorlás
2015.09.09.
Magyar Hírlap
Az egykori kari KISZ-titkár, NDK-beli Angela Merkel kancellár úgy döntött, neki kell utat mutatnia az önpusztításra...
Kedves olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott közreműködéseteket.
Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy a linkjét
vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a jardi...@yahoo.com címre, hogy következő Hírlevél számban mások is olvashassák. A Hírlevélben szubjektív hangvételű írások
megjelenítésére is módot adunk.
Köszönettel: Járdi Attila
Amennyiben kérdése van a feliratkozással kapcsolatban, kérjük írjon a jardi...@yahoo.com E-mail címre.
A Magyar Családokért a Megmaradásért Közhasznú Alapítvány