Mégis jöhet a gyermekszámtól függő nyugdíj
2014.
október 2.
Néhány
napja tartották meg az Idősügyi Tanács alakuló ülését, ahol ismét szóba került
a gyerekszámtól függő nyugdíj ötlete, mely szerint, annál több nyugdíjat fogsz
kapni, minél több gyermeket neveltél fel, vagy ahogyan a Népesedési Kerekasztal
fogalmazta meg “amennyi járulékfizetőt állítottál ki magad helyett”.Az egy
gyermekes szülők nem sok jóra számíthatnak ha ez a nyugdíjrendszer bevezetésre
kerül, ők ugyanis 1-nél is kisebb szorzóval számolhatják majd ki nyugdíjukat.
Az elképzelések szerint nem csupán a gyermeke számát vennék figyelembe, hanem
azt is, hogy a gyermekek milyen iskolai végzettséget szereztek, vagyis a szülők
milyen minőségben, mennyi időt, energiát, pénzt áldozva nevelték fel.
Orbán Viktor Miniszterelnök szerint az
idősekre nem szabad a társadalomnak teherként tekinteni, hanem erőforrásként
kell gondolni rájuk. Már az Alaptörvény is kimondja, hogy a nagykorú gyermekek
kötelesek gondoskodni szüleikről a későbbiekben, így talán egy jobban
fenntartható rendszer készül felépülni.A Miniszterelnök beszédéből világosan
kihallatszott, hogy a kormány nagy igen jelentős lépésre készül, ami a
nyugdíjrendszert illeti.A választást követően három és fél év következik,
amikor semmilyen választás nem lesz, a politikai élet kicsit megpihen,
lenyugszik, és végre lehet a munkára koncentrálni. Konkrétumok még nem
hangzottak el, de az biztos, hogy az Országgyűlés nagy lépéseket fog
végrehajtani és az Idősek Tanácsát a miniszterelnök arra kérte, hogy
tapasztalatukkal és tudásukkal segítsék ezt a fajta munkát.
Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet,
hogy a mostani nyugdíjasoknak nincs mitől tartaniuk, mert bármilyen lépést is
fognak végrehajtani, a jelenlegi nyugdíjasokat az már semmi esetre sem
érintheti hátrányosan!Az ország gazdasága most már, olyan helyzetben van, hogy
a nyugdíjak értéke megőrizhető!
Sokan félnek attól, hogy a későbbiekben a
nyugdíjasok, akik jelenleg még csak a nyugdíj előtt állnak, sokkal rosszabb
feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba, mint akik már jelenleg is
nyugdíjasok.
Mélypontról felhozott népesedési számok
Rétvári Bence minap a
köztévé reggeli műsorában lelkesen ecsetelte, mennyire jól alakulnak a
születésszámok, micsoda fordulatnak lehetünk tanúi az elmúlt nyolc évhez
képest. De vajon van-e ok az örömre, tényleg “a mélypontról hozta fel a
népesedési számokat” a kormány?
A recesszió sok nőt örökre megfoszt
az anyaságtól
2014.október 9.
Egy
friss kutatás szerint a munkanélküliség megnövekedésével a nők gyermekvállalási
kedve csökken, és sok fiatal nő számára ez azt jelenti, hogy végleg lemondanak
az anyaságról.
A Proceedings of the National Academy of
Sciences című lapban közzétett tanulmány során a szakemberek több mint 140
millió születési adatot néztek át az Egyesült Államokban 1975 és 2010 között,
melyben a születések száma, a nők életkora és a munkanélküliség közötti
összefüggéseket keresték. Az eredmények azt mutatták, hogy nehéz gazdasági
időkben a húszas éveik elején járó nők nem szívesen vállalnak gyermeket, ám
ebből az következik, hogy többségüknek még a negyvenes éveik után sem lesz
gyereke.
Amint azt a kutatást vezető Janet Currie, a
Princeton Egyetem munkatársa elmondta, minden jel arra utal, hogy a
munkanélküliség hatására megnő az egyedülálló, gyermektelen nők száma, aminek
az is oka lehet, hogy később, amikor végre beindul a karrierjük, már nem mernek
gyereket vállalni, ám ebből követezően, idős korukban nem lesz kire
támaszkodniuk. Currie úgy véli, a rövid ideig tartó recesszió még nem
szükségszerűen jár a fenti következményekkel, de például a 2008-2009-es
gazdasági válság hosszú távon biztos, hogy éreztetni fogja hatását a jövőbeni
születésszámokra nézve.
A jelenlegi becslések alapján az
feltételezhető, hogy azok közül a nők közül, akik a válság idején voltak 20-24
évesek, több mint 150 000 még negyven éves korában is gyermektelen lesz,
ami a gyermektelen nők számának 8,9 százalékos növekedését fogja jelenteni.
Kedves
olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott
közreműködéseteket. Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő
cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy
a linkjét vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a jardi...@yahoo.com címre,
hogy következő Hírlevél számban mások is olvashassák. A Hírlevélben szubjektív
hangvételű írások megjelenítésére is módot adunk.
Köszönettel:
Járdi Attila