|
Az átlagéletkor növekedésével lényegesen
emelkedik majd a 65 év felettiek száma is, mely a fentebb említett időszakra
már eléri a 28,7 százalékot, az addigra 506-ról 520 millióra duzzadó európai
népesség körében. Ez az arány jelenleg 18,5 százalék, mely már most magasnak
tekinthető.Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezzel párhuzamosan csökken a
munkakorú, vagyis a 15-65 éves korosztály aránya, melyek járulékaiból nem
csak az időskorúak nyugdíját kell kitermelni. Ha az összes eltartásra
szorulóval számolunk – az időskorúakon túl a még nem munkaképes kiskorúakat
is tekintjük – akkor gyakorlatilag minden keresőre jut majd egy
eltartott.
A kutatás szerint 2080-ra megduplázódik
a teljes európai népességen belül a 80 év felettiek részaránya, és ezzel
együtt folyamatosan csökken a születések száma is. A 2014 év adatai szerint
készült tanulmány rámutat arra, amennyiben a demográfiai mutatók nem
változnak, úgy 2060-ra már csak két aktív kereső jut egy nyugdíjasra, szemben
a jelenlegi néggyel.
Szakemberek
szorgalmazzák, hogy az állami szociális intézményeken túl, valamennyi
keresőképes dolgozó keresse az öngondoskodás lehetőségeit, melyek nagyobb
biztonságot nyújthatnak nyugdíjas éveikre.
Csak annak jár nyugdíj, akinek
gyerekei vannak?
2015. szeptember
22.,
Az elmúlt fél évben stabilizálódni látszik a
nyugdíjrendszer – legalábbis a statisztika szerint megállt a nyugdíjasok
számának növekedése. Viszont a távolabbi jövőbe tekintve egyre biztosabb,
hogy nem tartható a jelenlegi nyugdíjszínvonal, az ellátásokat csökkenteni, a
korhatárt emelni kell. Egy múlt heti nyugdíjkonferencián a résztvevők arra
jutottak, hogy a nyugdíjjogosultságot előbb-utóbb a gyermekvállaláshoz kell
kötni.
A teljes írás itt
olvasható: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/csak_annak_jar_nyugdij_akinek_gyerekei_vannak.603387.html
|