Északon több gyerek születik
2015. július 3.
Magyar Nemzet
Az ezredfordulót követő emelkedés után a gazdasági válság hatására
visszaesett a születések száma az Európai Unióban, és a csökkenő tendencia
azóta is tart – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. Nagy az
eltérés azonban az egyes tagországok között: míg Írországban és Svédországban 26
százalékkal több gyermek született 2013-ban, mint az ezredfordulón, addig
Dél-Európában történelmi mélyponton van a születések száma. Magyarország minden
rangsorban visszaesett, az ezer lakosra jutó élve születések tekintetében már
csak három országot előzünk meg a 28-ból.
Melegek házassága
2015. július 4.
mandiner
Az egyetlen kérdés: a melegek házasodási joga rontja-e az emberi
nem, vagy akár egy kulturális közösség (mondjuk Európa) reprodukciós
képességét?
Kétmillióval lehetünk kevesebben
2060-ra
Öregszik a társadalom
2015. július 10.
MH/ MTI
Folytatódni látszik a népességfogyás tekintetében az a tendencia,
amely a '80-as évek óta tart Magyarországon, s amelynek következtében
kétmillióval lehetünk kevesebben 2060-ra - derül ki a KSH Népességtudományi
Kutatóintézet által kiadott Demográfiai Portré 2015 című kötetből.
Emelni kell a nyugdíjkorhatárt
2015. július 11.
Napi Gazdaság Online
Sokat tett, és talán még tehet is a kormány azért, hogy többen
szülessenek, illetve, hogy kevesebben haljanak meg idő előtt Magyarországon, ám
a demográfiai mutatók javulása nem csak ezen múlik – derül ki a demográfiai
világnap alkalmából a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatójával
készített interjúnkból. Spéder Zsolt szerint jól mutatja ezt, hogy hiába hozott
az utóbbi időszakban számos pozitív intézkedést a kormány a gyermekvállalás
ösztönzésére, valamivel több gyermek születik ugyan, de hamarosan a húsz évvel
ezelőtti kétszeresére nő a gyermektelenek száma. A most megjelenő Demográfiai Portréban
a kutatóintézet munkatársai azzal számolnak, hogy 2060-ra az ország lélekszáma
mintegy 2 millióval, 7,9 millióra fog csökkenni, a 65 éven felüliek két és
félszer többen lesznek, mint a 14 éven aluliak. Az igazgató szerint ezért nem
lesz más választás, mint a nyugdíjkorhatár növelése. Spéder Zsolt személyes
véleménye, hogy a tartós monogám kapcsolat az, ami fontos a gyermekek számára,
bárhogyan is nevezzük azt. A gyed extra és a gyermekvállalást ösztönző egyéb
kormányzati lépések is előmozdíthatják a születések számának emelkedését, de
fontos, hogy hosszú távon kiszámítható legyen a családpolitika.
Problémás lesz a nyugdíjrendszer
finanszírozása 2030 után
Mély gyökerű a probléma, a
megoldást a társadalom szemléletének változtatásával kell kezelni.
2015. július 13.
MTI
Problémássá válik a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása 2030
után - mondta Botos Katalin közgazdász az M1 aktuális csatornán hétfőn. A
szakember a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi
Kutatóintézetének tanulmányára reagálva kifejtette: a nyugdíjasok aránya nőni
fog, a gyerekek alacsony száma pedig azt mutatja, hogy egyre kevesebben lesznek
a rövidesen munkaképes korúvá válók.
Ha befolyó és a kifolyó pénz
között ilyen nagy a különbség, mint most, alapvetően két megoldás van - mondta.
Hozzátette: a járulékok növelése nem járható út, mert így versenyképtelenné
válnak a cégek, csökken a gazdaságba beáramló tőke; a másik lehetőség a
juttatások csökkentése, ami vagy az alapnyugdíj mérséklésével, vagy a
nyugdíjkorhatár növelésével érhető el, hogy hosszabb ideig érkezzenek a
befizetések a rendszerbe.
Mély gyökerű a probléma, a
megoldást a társadalom szemléletének változtatásával kell kezelni: egyre
későbbre tolódik a családalapítás, de a társadalom rá fog jönni, a nagy család
nem teher, hanem lehetőség - vélekedett Botos Katalin.
A KSH kutatóintézetének pénteken
megjelent tanulmánya szerint 2060-ra a magyar népesség száma csaknem
kétmillióval csökken, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az
egyharmadot.
Mentális térkép, szervezett
népmozgás
2015. július 13.
Napi Gazdaság Online
Milliónyi ember kel útra, hagyja el otthonát, amely elvesztette
otthonosságát, fordít hátat szülőföldjének, ahol csak a nyomor meg a félelem az
övé. Emberek milliói ezer és ezer kilométereket gyalogolnak, lélekvesztőkön
hánykolódnak a tengeren, megismerik az emberi aljasság kiapadhatatlan formáit.
Izrael 2012 óta minden menekültet visszafordít, a Sínai-félszigeten lövik őket;
a Palermóban partra szállított egyik csoportról kiderült, katolikus
útitársaikat, Allah nevében, a tengerbe hajították.
A magyar demográfiai helyzet
2015. július 13.
Kiszamolo
A magyar népesedési helyzet rossz és úgy tűnik, egyre rosszabb. Az
alacsony születési szám, az elvándorlás és a társadalom elöregedése nem túl
vidám jövőt vetít elénk.
A demográfiai mutatók az emberiség
szaporodását, az európai népek elfogyását jelzik
2015. július 13.
itthon Ma
Afrika népessége csaknem megduplázódik 2050-re, Ázsia is durván
növekszik, Európa lakossága viszont csökken, és ebben még az sem szerepel, hogy
a maradék, elöregedett társadalmat is javarészt más kontinensekről bevándorolt
idegenek fogják alkotni.
Demográfiai portré 2015
Megjelent a Demográfiai portré legfrissebb száma. A kötet a
korábbi évekhez hasonlóan a demográfia alapvető kérdéseivel foglalkozik rövid
és közérthető formában. Újdonság, hogy a már ismert témák mellett két új
területtel is foglalkozik a 2015. évi kiadás: A generációk közötti
erőforrás-átcsoportosítás és a külhoni magyar közösségek helyzete egy-egy külön
fejezetben kerül bemutatásra.
Kedves
olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott
közreműködéseteket. Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő
cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy
a linkjét vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a jardi...@yahoo.com címre, hogy következő Hírlevél számban mások is
olvashassák. A Hírlevélben szubjektív hangvételű írások megjelenítésére is
módot adunk.
Köszönettel:
Járdi Attila
Amennyiben
kérdése van a feliratkozással kapcsolatban, kérjük írjon a jardi...@yahoo.com E-mail címre.
A Magyar Családokért a Megmaradásért Közhasznú Alapítvány