Népmozgalom, 2015. január
Több születés, kevesebb
halálozás,mérsékeltebb népességcsökkenés
2015. február 23.
Népmozgalom,
2014. január–december
Az
előzetes adatok szerint 2014-ben 91500 gyermek született, 3,2%-kal több, mint
az előzőévben. A 2014-ben regisztrált 126100 halálozás 0,5%-os csökkenést
jelentett 2013-hoz képest. A természetes fogyás 34600 fővolt, közel 3500-zal
kevesebb az egy évvel korábbinál.
Negyven év múlva nyolcmilliónál is
kevesebb magyar maradhat
2015. február 24.
Terjed a
gyermektelenség Magyarországon, különösen a fővárosi és a diplomás nők körében:
a 41-45 éves budapesti nők egyötöde gyermekének nincs gyermeke, és már nagy
valószínűséggel így is éli le az életét.
Úton vagyunk Magyarország megszűnése felé?
2015. február 25.
Megjelent
a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014. évi összesítése Magyarország
demográfiai adatairól. A számok még mindig elszomorítóak. 2014-ben csak 91 500
gyermek született, ellenben 126 100-en haltak meg. Ez azt jelenti, hogy
lényegében tavaly ismét eltűnt egy 34 600 fős város Magyarországról.
Gyermekvállalás és hedonizmus? Ezt
lépték a Ratkó unokák
2015. február 25.
mno
2811-gyel
több gyermek született tavaly, mint az azt megelőző évben. Az MNO által
megkérdezett demográfus szerint az adat örömteli ugyan, de egyelőre nem
beszélhetünk trendváltásról.
II. Nemzeti Radikális Népesedési
Konferencia a budapesti Hazatérés református templomban
2015. március 2.
kurucinfo
A
budapesti Szabadság téri Hazatérés református templom adott otthont 2014.
február 28-án a II. Nemzeti Radikális Népesedési Konferenciának, amelyen a
meghívott előadók többnyire a magyar népesség számának drámai fogyásáról, a
magyar családok helyzetéről, a népességfogyás megállításának szükségességéről
és az ez irányú teendőkről fejtették ki véleményüket.
Nyugdíj: a kivándorlás miatt még
nagyobb lehet a baj
2015. március 06.
Hír24
A
Népesedési Kerekasztal azt szeretné, ha a kormány mielőbb foglalkozna a
nyugdíjreform kérdésével. Szerintük nemcsak a gyenge népesedési mutatók, hanem
az emigráció is veszélyezteti a tb jövőjét.
Az aktív öregkort segítenék
2015. március 10.
InfoRádió
Az
európai kontinens lakosságának elöregedése, az időskorúak számának jelentős
megnövekedése jelentette kihívások kezelése, az ebben rejlő gazdasági
lehetőségek kiaknázása a témája annak a kétnapos tanácskozásnak, amely hétfőn
kezdődött Brüsszelben az Európai Unió (EU) magas rangú tisztségviselői, számos
iparág vezető képviselői, illetve kistérségek vezetőinek részvételével – adta
hírül az MTI.
Az “Új eszközökkel az aktív és egészséges
öregkorért” elnevezésű fórumon az EU illetékesei, valamint az ipari és
szolgáltatási szektor képviselői közösen keresik azokat a lehetőségeket, hogy a
nyugdíjas korú polgárok jóllétét célzó intézkedések miként szolgálhatják
egyúttal a gazdaság felpezsdítését, az innovációt, a munkahelyteremtést –
hangsúlyozta a tanácskozás szervezőinek az első munkanapról kiadott közleménye.
Európa népessége a magasabb várható élettartam,
illetve a születések számának csökkenése révén drámaian öregszik. Az
előrejelzések szerint 2025-re megduplázódik a nyolcvan éven felüli európai
polgárok száma, az aktív korúak aránya pedig csökken a lakosságon belül. Az
ezzel járó szociológiai átalakulások mindenkit érintenek. Az aktív és inaktív
rétegek közti egyensúly felbomlása alapjaiban áshatja alá a társadalmi
szolidaritás rendszerét. Ha az európai intézmények nem készülnek fel a várható
változásokra, könnyen bekövetkezhet a kontinens egészségügyi és
társadalombiztosítási rendszerének összeomlása – figyelmeztetett a közlemény.
Az EU a 2020-ig tartó időszakra megfogalmazott
irányelveiben meghatározó szerepet juttatott az egységes digitális piac
kialakítását meggyorsító programoknak, hangsúlyozva, hogy ez létfontosságú az
aktív munkáról lemondani még nem kívánó időskorúak foglalkoztatása, az
úgynevezett “ezüst gazdaság” működése szempontjából. A digitális technológia,
az egészségügy, a gyógyszeripar, a biztosítási rendszer, illetve a kifejezetten
az időskorúakat célzó jóléti és szórakoztató-ipari szolgáltatások bővítése
egészséges és aktív öregkort biztosíthat a nyugdíjas korú emberek számára, akik
így tovább maradnak képesek független életvitelre, és akár hosszabb ideig
maradhatnak a munkaerőpiac szereplői – utalt rá a dokumentum.
Kedves
olvasók, kedves barátaim! Köszönöm a Hírlevél megjelenéséhez nyújtott
közreműködéseteket. Amennyiben a jövő héten is érdekes, népesedéssel összefüggő
cikkre bukkantok, kérlek benneteket, hogy vagy a cikket, vagy a kivonatát vagy
a linkjét vagy azt, hogy mikor és hol olvastátok, küldjétek meg nekem a jardi...@yahoo.com címre, hogy
következő Hírlevél számban mások is olvashassák. A Hírlevélben szubjektív
hangvételű írások megjelenítésére is módot adunk.
Köszönettel:
Járdi Attila
Amennyiben
kérdése van a feliratkozással kapcsolatban, kérjük írjon a jardi...@yahoo.com E-mail címre.
A Magyar
Családokért a Megmaradásért Közhasznú Alapítvány