Magyarországon (valamint Felvidéken) is már kapható a KIS IGEHIRDETŐ keresztény gyermekmagazin
Az Anointing Fire Katolikus Misszió által a gyermekek számára létrehozott keresztény magazin, a Kis Igehirdető magyarul is napvilágot látott
A magazin ismerteti Ferenc pápa üzenetét, azt a levelet, melyben áldását küldi a magazin csapatának és olvasóinak. A vatikáni levél Mons. Paolo Borgia pápai prelátus aláírásával érkezett.
A misszió küldetései között szerepel az az igyekezet, miszerint Isten szeretetének szilárd alapjai megerősödjenek a gyermekek életében. Egyben ösztönzi és képessé teszi őket arra, hogy Krisztus valódi tanítványává váljanak. A világszerte megjelenő magazin célja, hogy minden 5 és 12 év közötti gyermekhez eljusson, akik közösségeik és családjuk körében a kiadvány által részesüljenek az imádság, a jókedv, a családi beszélgetések és a hasznos és játékos időtöltés élvezetében, mely által közelebb kerülve megtapasztalhatják Isten gazdag szeretetét.
Szülőknek, pedagógusoknak, lelkiatyáknak és hitoktatóknak, családok számára ajánlják a magazint, amelyben történetek, rejtvények, képregények, imák, színes feladatok elvégzése által gazdagodhat a gyermek hitvilága, ismerete, nemcsak bibliai témában, de az élet minden területén.
Találkozhatnak személyiségfejlesztő feladatokkal, a számok játékos világával, kifestővel, rejtvényekkel, mesével, az állat- és növényvilág gazdagságával, képes feladatokkal, imákkal és tanúságtétellel.
A szerkesztőség arra buzdítja a kis olvasókat, hogy kapcsolódjanak be a szerkesztői munkába, véleménnyel, írással, rajzzal, verssel, rejtvénnyel, és a hit által szerzett tapasztalatokkal. Negyedévente megjelenő keresztény újság 600 ft-ba kerül, mely a gyermekeket szólítja meg.
A Kis Igehirdető az Anointing Fire Katolikus Közösség által létrehozott kiadvány, mely bejegyzett katolikus jótékonysági szervezet. Bővebb információ a www.littleevangelist.comoldalon
Akik igényt tartanak a magazinra (akár nagyobb tételben közösségek, iskolák, családok számára) Nagy Cecíliánál, a következő email címen lehet érdeklődni: nagycec...@gmail.com