Tisztelt Mónika néni! és tisztelt szülők!
Mivel a közelmúltban kapott igazgatói intők kiróvása az egész osztály lelkét érintették Mónika néni szerint, ezért ajánlom mindenki figyelmébe a gyerekkorban elszenvedett -közösségi és egyéni- megszégyenítés eredményéről való értekezést:
"minden pszichés probléma egy korábbi életszakaszban elszenvedett bántásra, szenvedésre vezethető vissza, tehát tulajdonképpen poszttraumatikus stressz szindrómáról beszélhetünk. A legnagyobb fájdalom a lélek számára a megszégyenítés. És a megszégyenítés nagyon „jól” működik olyan szempontból, hogy ha megszégyenítenek, akkor megtanuljuk, hogy miként kerüljük el az olyan helyzeteket, amikor ez újra előfordulhatna. Így nem kell újra átélnünk az ezzel járó fájdalmat. Akinek például azt mondják, hogy botfüle van, az elhiszi magáról, hogy botfüle van, és soha többet nem akar majd énekelni, hogy elkerülje az újabb megszégyenítést. Óriási a szülők és a tanárok felelőssége, hiszen az ilyen helyzetek nemcsak fájdalmasak, hanem be is szűkítik a gyermek életterét.
A gyermekkorban elszenvedett megszégyenítés olyan, mint egy állandóan visszahúzó erő, amely megnehezíti az élet előrehaladását. Akit bántanak, annak azon a ponton egy szöget ütnek az élete fonalába, ami rögzíti őt ahhoz a ponthoz, és onnantól az élet a túlélésről, és nem az életről szól. Ezekhez a pontokhoz megfelelő támogatással vissza kell térni, és meg kell gyászolni a veszteségünket ahhoz, hogy feloldódhasson a trauma."
Ettől függetlenül még mindig áll az ajánlatom, hogy újságírói vagy ombudsmani hivatali (AJBH), vagy TASZ-os munkatársaimmal osztályfőnöki óra keretében lehessen felvilágosító órája a gyerekeknek, amelyben megtanulhatják a közösségi-nyilvánossági határokat, főként az új ptk vonatkozásában.
üdvözlettel, Kemecsei Judit (MAJA anyukája)