Óvodai atrocitások – közös gondolkodás szükségessége

[Boglárka Herczeg]

Kedves Óvó nénik! Kedves Szülők! Kedves Csilla!

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a levelet, de a közelmúlt eseményei miatt úgy érzem, fontos hangot adnom az aggodalmamnak.

Lujzit mindig arra neveltük, hogy legyen kedves, tisztelettel forduljon mások felé, és ne bántson senkit sem szóval, sem tettel. Azt gondoltam, hogy ezek az értékek az óvodai közösségben is természetesen jelen lesznek.

Az utóbbi időben azonban többször is olyan helyzetekről számolt be, amelyek számomra nagyon aggasztóak. Rendszeresen csúfolják (pl. „dagadt”, „nagy hasú”, „csöcsös”, "nagy seggű" stb.), és durva, bántó kifejezéseket használnak vele szemben („kussolj”, „kit érdekel?”, "süket vagy?!").

Ez odáig vezetett, hogy egyre nehezebben indul óvodába, és láthatóan megviseli lelkileg mindaz, amit nap mint nap átél.

Különösen megdöbbentő volt számunkra egy eset, amikor két nagyobb fiú lefogta és fizikailag bántotta – ezt a férjem személyesen látta.

Biztos vagyok benne, hogy nem egyedi esetről van szó, és más gyerekek is érintettek lehetnek.

Ezért szeretném kérni a kedves szülőket, hogy beszélgessenek otthon a gyerekekkel arról, hogyan bánunk egymással, milyen szavak okozhatnak fájdalmat, és mit jelent a tiszteletteljes viselkedés.

Nagyon örülnék, ha közösen tudnánk lépéseket tenni a helyzet javítása érdekében.
Javaslataim:

• több közös szülői egyeztetés
• rendszeresebb kommunikáció az óvoda részéről
• időben történő beavatkozás a problémás helyzetekben

Bízom benne, hogy el tud indulni egy közös gondolkodás és változás, mert szeretném, ha a gyerekek számára az óvoda biztonságos, elfogadó közeg lenne.

Köszönöm, ha elolvassátok, és nyitottak vagytok a párbeszédre.

Üdvözlettel,

Bogi

[Ágnes Ariadne Katona]

Kedves Bogi, kedves Mindenki!

Összeszorult a szívem, ahogy ezt olvastam.

Ilyet senkinek sem kellene megtapasztalnia, átélnie. Bízom benne, hogy sikerül megbeszélni és orvosolni ezt a helyzetet. 

Az is biztos, hogy tanév végén már mindenki nagyon fáradt. Szuper, hogy jön a nyár és akkor talán mindenki tud egy kicsit pihenni, kikapcsolódni és feltöltődni! ☀️

Hajrá Mókusok! 💛

Szeretettel:

Orbán-Katona Ági

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Mókus csoport” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mokuscsopi+...@googlegroups.com címre.
A beszélgetés megtekintéséhez látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mokuscsopi/CAHvOWUOn9h8k9O8KJAvk%3D_wTGdzh43TzGc0ryv64MXHmAf_p%3DQ%40mail.gmail.com.

[Boglárka Herczeg]

Szia Ági!

Köszönöm leveled! Igen,szerintem is szuper,hogy jön a nyár és lehetősége van a Családoknak beszélgetni erről a helyzetről és a viselkedési normákról a gyerekekkel.

És talán szeptemberben a szülőin is kitérhetnénk majd erre is.

Üdvözlettel,

Bogi

[viktória nagy]

Kedves Bogi! 

Köszönjük, hogy megosztottad az aggodalmaidat. Számunkra is fontos, hogy a gyermekek szeretetben és biztonságban töltség mindennapjaikat, ezért minden jelzést - ahogy eddig is - komolyan veszünk és reflexióval kezelünk. 

Valóban tapasztaljuk, hogy a gyerekekben és a felnőttekben is rengeteg a belső feszültség a szorongás és az indulat, amelyeket tanult módszerek nélkül nehéz kezelni. A csoportban korábban bevezetésre került néhány erre szolgáló módszer, mert ebben a korban a gyerekek még csak tanulják az érzelmeik szabályozását, és ha nincsenek meg a megfelelő eszközeik, ez a belső feszültség sajnos gyakran bántó szavakban, fenyegetőzésekben, csúfolódásban vagy fizikai lökdösődésben csatornázódik ki. (Sokszor előfordul, hogy pluszban átveszik a gyerekek szüleik feszültségét, ellenérzéseit. "Felrobbantom/felgyújtom az óvodát, elkapom más szülő gyermekét az öltözőben", stb )

Éppen ezért a megoldás nem a puszta fegyelmezésben rejlik, hanem abban, hogy megtanulják a gyerekek kezelni ezt a feszültséget. (Ennek számtalan oka lehet. A végtelen mennyiségű feldolgozatlan digitális inger, egy költözés, egy kistestvér érkezése, féltékenység, egy családtag, kisállat elvesztése, stb, és akkor még a normatív krízisekről nem is beszéltünk...) Több szülővel, ahogyan veled is beszéltünk már erről, és örömmel látjuk, hogy többen elindultak a megfelelő úton, akár szakember segítségét vették igénybe, vagy más alternatív utat keresnek a nehézségek kezelésének érdekében.  Biztosak vagyunk abban, hogy minden szülő odafigyel erre otthon is, hiszen ahogyan neked, úgy mindenki másnak is érdeke a gyermekek mentális egészségének megőrzése. De sajnos az út hosszú, a probléma nem 1-1 gyermek, nem csoport, nem óvoda, hanem globális méretű. 

Örömmel látjuk azt is, hogy (bár ahogyan írod, reggel nehezen indultok) délután épp olyan nehezen válik el az óvodától Lujzi. Ez, és a napközbeni játéka, tevékenységei azt mutatják, hogy szeret az intézményben lenni.

Tudjuk, hogy szülőként sokszor nehéz lehet megélni a csoport életével járó óhatatlan surlódásokat és nehézségeket, ugyanakkor az óvodai létnek része az is, hogy a gyerekek zárt közösségben, konfliktusokon keresztül tanulják meg meghúzni saját határaikat és kezelni a külvilágot - természetesen a felnőtt segítsége mellett. 

A gyermekek lelki békéje mindannyiunk számára fontos. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy nagy létszámú óvodai csoportnak megvannak a maga sajátos működési keretei. Amennyiben úgy látjátok, hogy a csoportban zajló konfliktusokkal is járó szocializációs folyamatok hosszú távon túlságosan megterhelőek Lujzi számára, és ez az óvoda már nem az a hely, ahol a pedagógusokkal, nevelést-oktatást segítő munkatársakkal, vezetőséggel, többi szülővel jó szívvel működtök együtt, illetve ez az intézmény nem illeszkedik az elvárásaitokhoz, elképzeléseitekhez, akkor érdemes nagycsoport előtt átgondolni azt is, hogy mi lenne a legoptimálisabb nektek és Lujzinak - akár a jelenlegi kereteken túlmutatóan, más típusú nevelési struktúrában. 

Az óvoda dolgozói

A beszélgetés megtekintéséhez látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mokuscsopi/CAHvOWUPvRzHzHdYu3uw6yFZoOmCPsEvXy7VUeab9bgYo%2B_iYyg%40mail.gmail.com.

[Ádám Zámbó]

Kedves Óvodai Dolgozók,

Köszönjük a válaszotokat, ami bevallom elgondolkodtató és további aggodalomra ad okot számunkra, különösen az utolsó gondolatotok megfogalmazása. Szeretnénk személyesen folytatni a történtek átbeszélését és megnyugtató választ kapni, de legfőképpen az említett esetek minimalizálását tapasztalni a következő tanévben. Ezzel kapcsolatban felvesszük veletek a kapcsolatot.

Továbbá bízunk benne, hogy levelünk elgondolkodtatja azokat a szülőket, akik érintettek. Egy óvodai csoportban ezeknek a negatív jelzőknek az átélését egyikük gyermekének sem kívánom, ahogy azt sem, hogy két nagycsoportos fiú szekírozza bármelyikőjüket az udvaron, a távozó óvónő felügyelete alatt.

Üdvözlettel:

Zámbó Ádám

---------- Továbított levél ---------
Feladó: viktória nagy <nagy.vikt...@gmail.com>
Dátum: 2026. jún. 16., K, 8:19
Tárgy: Re: Óvodai atrocitások – közös gondolkodás szükségessége
Címzett: Boglárka Herczeg <herczeg....@gmail.com>
Másolatot kap: Ágnes Ariadne Katona <agok...@gmail.com>, <mokus...@googlegroups.com>

Kedves Bogi! 

Köszönjük, hogy megosztottad az aggodalmaidat. Számunkra is fontos, hogy a gyermekek szeretetben és biztonságban töltség mindennapjaikat, ezért minden jelzést - ahogy eddig is - komolyan veszünk és reflexióval kezelünk. 

Valóban tapasztaljuk, hogy a gyerekekben és a felnőttekben is rengeteg a belső feszültség a szorongás és az indulat, amelyeket tanult módszerek nélkül nehéz kezelni. A csoportban korábban bevezetésre került néhány erre szolgáló módszer, mert ebben a korban a gyerekek még csak tanulják az érzelmeik szabályozását, és ha nincsenek meg a megfelelő eszközeik, ez a belső feszültség sajnos gyakran bántó szavakban, fenyegetőzésekben, csúfolódásban vagy fizikai lökdösődésben csatornázódik ki. (Sokszor előfordul, hogy pluszban átveszik a gyerekek szüleik feszültségét, ellenérzéseit. "Felrobbantom/felgyújtom az óvodát, elkapom más szülő gyermekét az öltözőben", stb )

Éppen ezért a megoldás nem a puszta fegyelmezésben rejlik, hanem abban, hogy megtanulják a gyerekek kezelni ezt a feszültséget. (Ennek számtalan oka lehet. A végtelen mennyiségű feldolgozatlan digitális inger, egy költözés, egy kistestvér érkezése, féltékenység, egy családtag, kisállat elvesztése, stb, és akkor még a normatív krízisekről nem is beszéltünk...) Több szülővel, ahogyan veled is beszéltünk már erről, és örömmel látjuk, hogy többen elindultak a megfelelő úton, akár szakember segítségét vették igénybe, vagy más alternatív utat keresnek a nehézségek kezelésének érdekében.  Biztosak vagyunk abban, hogy minden szülő odafigyel erre otthon is, hiszen ahogyan neked, úgy mindenki másnak is érdeke a gyermekek mentális egészségének megőrzése. De sajnos az út hosszú, a probléma nem 1-1 gyermek, nem csoport, nem óvoda, hanem globális méretű. 

Örömmel látjuk azt is, hogy (bár ahogyan írod, reggel nehezen indultok) délután épp olyan nehezen válik el az óvodától Lujzi. Ez, és a napközbeni játéka, tevékenységei azt mutatják, hogy szeret az intézményben lenni.

Tudjuk, hogy szülőként sokszor nehéz lehet megélni a csoport életével járó óhatatlan surlódásokat és nehézségeket, ugyanakkor az óvodai létnek része az is, hogy a gyerekek zárt közösségben, konfliktusokon keresztül tanulják meg meghúzni saját határaikat és kezelni a külvilágot - természetesen a felnőtt segítsége mellett. 

A gyermekek lelki békéje mindannyiunk számára fontos. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy nagy létszámú óvodai csoportnak megvannak a maga sajátos működési keretei. Amennyiben úgy látjátok, hogy a csoportban zajló konfliktusokkal is járó szocializációs folyamatok hosszú távon túlságosan megterhelőek Lujzi számára, és ez az óvoda már nem az a hely, ahol a pedagógusokkal, nevelést-oktatást segítő munkatársakkal, vezetőséggel, többi szülővel jó szívvel működtök együtt, illetve ez az intézmény nem illeszkedik az elvárásaitokhoz, elképzeléseitekhez, akkor érdemes nagycsoport előtt átgondolni azt is, hogy mi lenne a legoptimálisabb nektek és Lujzinak - akár a jelenlegi kereteken túlmutatóan, más típusú nevelési struktúrában. 

Az óvoda dolgozói