Ma volt Mekszikópusztán az idei CES első gyűrűzése. Én délelőtt nem értem rá, de a messenger csoportban már írtak róla, meg fotókat is tettek fel. Talán majd a levlistára is küld valaki.
Délután viszont a Hansági-főcsatorna felső szakaszán csináltuk a monitoring számolást. Elég kevés madár volt (hattyúk, kis kárókatonák, üstökösrécék, tőkések). Egy többé-kevésbé kész fészken ült egy nyakgyűrűs madár, ami eredetileg szlovén lábgyűrűs volt. 2016 januárjában fogták, szóval ez a mi madarunk volt akkor is. Járt az Adrián, de később elhagyta a színes gyűrűjét. 2020-tól a tőzeggyári telelő csapatból van sok leolvasása az alugyűrűnek. Tavaly májusban a fészkénél sikerült letartóztatni, azóta nyakgyűrűje van (C66C). Az előtti évben is ott költött, sokszor láttam a fiókáival. Volt még egy pár, mindkettő nyakgyűrűs, de (még) nem költenek.
Acsalagon az egyik fészekben egy gyűrűs hím gólya párzott gyűrűtlen párjával. Bodor Ádám a gyűrűt már leolvasta, de akkor még az ivar nem volt meg. 2021-es gyűrűzés (Fehértó), az első leolvasása 2024-ben Burgaszban (Bulgária) volt egy szeméttelepen. Aztán egy évvel később a győri szeméttelepen. Aki tudja nézegesse a gólyákat, van-e gyűrűs a fészken? Akkor érdemes ránézni ha mindkét madár a fészken áll és mind a 4 láb jól látszik. Vagy ha csak az egyik, de az láthatóan gyűrűs. Nem baj, ha nem tudjátok leolvasni, mert ha tudjuk, hogy ismeretlen gyűrűs madár van ott, előbb-utóbb valaki spektívvel letartóztatja.
A Nyirkai-Hany mindhárom kazettáját elég hosszú kihagyás után körbeautóztam, mert kíváncsi voltam a gátak állapotára. Néhány gyűrűs madarat közben leolvastam. Elég sok fajt sikerült megfigyelni, ha valakit érdekel, emlékezetből felsorolom: parlagi sas, rétisas, vörös vércse, barna rétihéja, kis kócsag, nagy kócsag, vörös gém, szürke gém, kanalasgém, bakcsó, kis kárókatona, nagy kárókatona, bütykös hattyú, nyári lúd, üstökösréce, kontyos réce, barátréce, cigányréce, tőkés réce, csörgő réce, kanalas réce, kendermagos réce, búbos vöcsök, szárcsa, dankasirály, pajzsoscankó, szürke cankó, réti cankó, erdei cankó, bíbic, cigánycsuk, sárga billegető, holló, dolmányos varjú, fitisz, csilp-csalp, cserregő nádiposzáta, fácán, örvös galamb, fülemüle, kis poszáta, fekete rigó. Biztos volt sok más minden is a területen, de nem ezért mentem. De gondoltam aki ritkán jár arra, vagy soha, annak érdekes lehet.
p.a.