MÚLÓFÉLBEN NÉMETORSZÁG,
ÉPÜLNEK A PÁRHUZAMOS
TÁRSADALMAK
A
mór megtette kötelességét, a mór mehet. Mégpedig azért mehet, mert politikailag
már nem korrekt. Pedig csak egy kis szerecsen fiúcskáról van szó, aki 1852 óta
bájosan mosolygott kedvenc csokimárkám dobozairól. A turbános, aranyos
fekete kisfiú nincs többé. Áldozata lett a politikai korrektségnek, nehogy már
rasszizmus vádjával illessék a céget. Engem szíven ütött, amikor láttam, hogy
lecserélték a logót. Még a berlini szupermarketben
"kigugliztam", hogy mi lett a kis cimborámmal, aki gyermekkorom
óta mosolyogva figyelte nassolásomat. "A cég időszerűnek látta lecserélni
egy [fehér] varázslóra a logót." – írja a weboldal.
Spontán az egyik kedvenc osztrák kávémárkám ugrott be, ahol a piros fezes kis
szerecsen 1924 óta kínálja a remek italt. Hol itt a baj? Miért lenne rasszizmus
egy logó? Van egy jó német mondás: "Megpróbál katolikusabbnak lenni a
pápánál." Annyira túltoljuk a politikai korrektséget, hogy lassan
belefulladunk. Átírták az összes régi német mesekönyvet, ahol a néger szó
szerepelt.
Az ég szerelmére, a múlt században nem volt sem "afroamerikai", sem
"amerikai őslakos", hanem a néger és az indián szavak szerepeltek a
könyvekben, legyenek azok Mark Twain vagy Michael Ende regényei. Generációk
nőttek fel ezeken a könyveken, és érdekes módon senkiből nem lett rasszista,
populista (de gyűlölöm ezt a szót!), felforgató elem. Azzal a szókinccsel
rendelkeztünk, és nem agyaltunk rajta (főleg nem 12 évesen), hogy van-e rasszizmus a sorok között.
Jim Knopf, a kis fekete masiniszta Michael Ende mesekönyvében (kedvencem) egy
nagyon pozitív hős. Jószívű, bátor, és még a kínai császár lányát is megmenti a
rablók karmai közül. Naná, hogy neki drukkoltunk, amikor a nagyim felolvasta a
mesét! Szerettük őt, a bátor "néger" kisfiút. Persze a német liberális
erők már megvádolták szegény Endét, hogy a rasszizmust szította Jim Knopf
figurájával, holott családja pont szemben állt a hitleri politikával.
Egy ismerősömet és feleségét behívták másodikos kisfia iskolájába, mivel a
hétéves kissrác kimondta a "néger" szót, amikor egy rajzot kellett
elemeznie, amelyen két afrikai gyermek volt látható egy pálmafa alatt.
Azt mondta, hogy "két néger kisgyerek van a képen". Az osztályfőnöknő
rohant az igazgatóhoz, az behívta a fiatal, értelmiségi szülőket, hogy megtudja, micsoda neonáci nevelést kap a gyermek. A szülők
megszeppenve ültek az igazgatói irodában, és csak hebegtek, hogy nem
tudják, hol szedhette fel csemetéjük a szót, mivel otthon ez, semmilyen
kontextusban nem fordult elő. Meg kellett ígérniük, hogy beszélnek gyermekükkel
a rasszizmusról (!). Persze nincs már "négercsók" sem, most
csokoládébevonatos habcsók lett, a "cigánypecsenye" egzotikus sültté
mutálódott, ezen pedig pont roma zenész barátaim háborodtak fel. Sic transit gloria
mundi.
A csokisdobozra felkerült arabul, hogy alkoholt nem tartalmaz. Az iskolákban
dübörög az iszlám hittan (mint kiderült, mindenfajta állami ellenőrzés nélkül),
és megy a polemizálás, hogy kötelező nyelv legyen-e az arab. Persze ahány
nyelv, annyi ember, ez tény. Én is tanultam arabul, bár akkor még nem volt
kötelező. Ám ez még jobban gátolni fogja az integrációt, hiszen joggal
mondhatják majd a migránsok, hogy minek tanuljak meg németül, ha itt mindenki
amúgy is arabul tanul. Majd a fritzek integrálódnak az ummába, a nagy iszlám
közösségbe. Még egy szót az iszlám hittanról: az Alternatíva Németországnak
(AfD) jobboldali párt egyik politikusa felvetette, hogy érdemes lenne kontrollálni, miket is oktatnak ott a gyermekeknek, mert nehogy a
szélsőséges tanok kerüljenek előtérbe. Erre a jelenlegi politika úgy reagált,
hogy az Ószövetség is tele van agresszív szövegek-kel. Hm, érdekes párhuzam.
Egy barátom feleségére öt migráns támadt rá, amikor lement vásárolni.
Halálfélelme volt, azóta nem mer egyedül kimenni sötétedéskor. Egy közüzemi
ebédszállítónál dolgozó hölgyhöz széket vágott egy migráns, mert nem volt elég
édes a tea, amit a menekült-szállásra vittek. Minden sarkon rendőrök állnak
golyóálló mellényben és gépkarabéllyal, ám eközben a reptéren az összes rakodó
szakállas közel-keleti férfi. Pont a legszenzitívebb biztonsági részlegen.
A földalattin csadoros, hidzsábos nők 3-4 gyermeket vonszolnak maguk után.
Sokuk már megint terhes. Ha megszüli a gyermekét, már kikerüli a kitoloncolást,
hiszen kisgyermekkel senkit nem küldenek vissza. Ha meg nagyobbacska, azzal
érvel, hogy a gyermek már Németországban járt bölcsibe, oviba, ott
szocializálódott, szóval traumaként érné, ha vissza kellene mennie a
Közel-Keletre vagy Afrikába.
A kormány nemigen tud mit kezdeni a migránsokkal. Jó nevű dzsesszbandát vezető
barátom kapott egy hívást a munkaügyi hivataltól, hogy alapítson egy
migránszenekart. Hangszereket ad a Bundeswehr, és a munkaügyi hivatal
fizeti a projektet. "Annyival is kevesebb migráns unatkozik a befogadóhelyeken"
- közölte a hivatalnok. Szóval e hét csütörtökén elkezdhet válogatni a
menekülttáborokban a "zenészek" között. Viszont dübörögnek a mecsetek
és az arab vízipipa-kávézók. A politikai élet is gyökeres változásokon
megy keresztül. Muzulmán szervezetek alakulnak, akik egyre több jogot
követelnek maguknak a kultúra, az oktatás és az állami támogatások terén.
A német sajtó pedig elismerően nyilatkozik a fiatal migránsok vallásosságáról.
Szerintük pozitív, hogy a közel-keleti ifjúság ennyire ragaszkodik muszlim gyökereihez.
Lehet, hogy én látom rosszul, de a lefátyolozott nők és a szakállas
férfiak százezrei engem inkább nyugtalansággal töltenek el. Kötelességekről -
mint például integrációs tanfolyam, nyelvtanulás, munkakeresés - nem esik szó.
A kerületemben, Steglitzben egy szép parkban százhúsz fát fognak a következő
napokban kivágni az önkormányzat által felbérelt munkások, mivel kell a hely
egy konténervárosnak. A szenátus 450 migránst fog elhelyezni a park helyén
létesülő befogadóközpontban. Igaz, hogy van ott két gimnázium és egy uszoda is,
de hát biztos csupa rendes embert költöztetnek be, akik nem fogják zaklatni a
lányokat. Megszűnik a park, és 21,3 millió euróért épül oda egy
befogadóállomás. Érdekes, de a Zöldek (Die Grünen) politikusai nem mentek
oda tüntetni a szegény, kivágandó öreg fák miatt.
Péntek délben már nem volt kedvem tovább otthon maradni.
Egy jót beszélgettem Wolf-Nagy Tündével, az
M1 berlini tudósítójával, majd
órákkal a gép indulása előtt kimentem a repülőtérre, elüldögéltem egy
bisztróban, majd felszálltam a hazainduló budapesti gépre.
Georg Spöttle biztonságpolitikai
szakértő