Magyar "nemek" a Soros-terv beteljesülésének útjában

7 views
Skip to first unread message

Dobai Miklós

unread,
Dec 28, 2017, 11:31:55 AM12/28/17
to Levelező lista


Magyar „nemek” a Soros-terv beteljesülésének útjában

 

Soros György milliárdos spekuláns – szakértők szerint – 2017-ben sem adta fel azt a tervét, hogy évente egymillió migránst telepítsen be Európába. Közben Magyarországon 2,3 millió választópolgár utasította el a Soros-tervet.

Soros György két éve szedte pontokba, mit kellene tennie Európának az illegális bevándorlókkal. Európának évente egymillió migránst kellene befogadni. Minden bevándorlónak nagyjából kilencmillió forintnyi euró támogatást kellene kapnia. Az ehhez szükséges tőkét hitelből teremthetné elő az unió. A migránsoknak biztonságos útvonalat is biztosítana a milliárdos spekuláns. A bevándorlók segítségére pedig civil szervezeteket mozgósítana – ezt évekkel ezelőtt maga a magyar származású amerikai milliárdos nyilatkozta. A szakértő szerint Soros György globális hálózatot épített ki, hogy elérje célját.


Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az Unió28 című műsorban ismertette: az Open Society vagy Nyílt Társadalom Alapítvány és különböző NGO-k egész rendszere munkálkodik azon, hogy Soros György érdekeit megvalósítsa. Ez a globális hálózat nemcsak alapítványokból, illetve NGO-kból áll, hanem ügyvédek, szakértők is részt vesznek a tevékenységükben, és a bíróságokon és a politikusok között is vannak képviselőik.

Sokan Soros sikeréért

Elemzések szerint több uniós politikus is Soros György érdekeit képviseli Brüsszelben. Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, hogy a milliárdos spekuláns hálózata eléri az Európai Unió vezető politikusait is, így nem véletlen, hogy a brüsszeli döntésekben felismerhetők Soros György célkitűzései. Ezt a feltételezést erősítheti az a lista is, amely Soros György egyik alapítványától szivárgott ki, és amely olyan európai uniós politikusokat sorol fel, akik a spekuláns bizalmasainak számítanak, pártállástól függetlenül. Ha egy csoportba ülnének össze, akkor nagyobb frakciójuk lenne, mint a jelenleg legnagyobb néppártnak.

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője elmondta, ez a lista 220 képviselőből áll, akiket úgy ítélnek meg, hogy lojálisak Soros György szervezeteihez. Ezek a képviselők szerinte jól láthatóan rendre úgy szavaznak az Európai Parlamentben, ahogy Soros György érdekeinek ez kedvez. Azt is tudni, hogy Soros György szinte hazajárt az elmúlt években Brüsszelbe. Mint elmondta, nem tud még egy olyan amerikai üzletemberről, aki ilyen gyakran fordulna meg Brüsszelben, és találkozik rendszeresen az unió összes lényeges döntéshozójával.

Rekordszámú nem a Soros-tervre

A legutóbbi szakbizottsági javaslatot, amelyet az Európai Parlament is megszavazott, és amely – szakértők szerint – felső korlát nélküli kvótát erőltetne a tagállamokra, több, Soros Györgyhöz köthető politikus készített elő. Sőt, kidolgozásában egy magyar politikus, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Niedermüller Péter is részt vett. Soros György bizalmasai között több magyar politikus is megtalálható, például az LMP-s Meszerics Tamás is. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: ezeket az embereket arra használják, hogy kevert népességű Európát hozzanak létre.

A Soros-tervre azonban, minden eddigi rekordot megdöntve, több mint 2,3 millióan mondtak nemet a nemzeti konzultációban. A kabinetiroda közlése szerint egyértelműen látszik a számokból, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorló országgá válna.

 

 

Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages