Die Frist ist um …
Időm lejárt … – e szavakkal kezdi monológját Hollandi Wagner zenedrámájában, a Bolygó Hollandiban, én pedig ezekkel a szavakkal veszek búcsút a hosszura nyúlt levelezéstől, levélküldéstől.
Pedig volna miről megemlékezni: nem csak a kővetkező évi, sorsdöntő parlamenti választásokról, de a Darányi-kormány által meghirdetett Győri-programról (1938), a Római-nyilatkozatról (1918), Wilson elhíresült 14 pontjáról (1918), az Első Zsidótörvényről (1938), amit a Darányi-kormány kezdeményezett és gróf Teleki Pál hagyatott jóvá, az orosz Cári-család kiirtásáról, melynek a magyar résztvevők között olyan név is szerepel, mely betű szerint azonos a későbbi mártír miniszterelnök nevével (1918), az Eucharisztikus Világkongresszusról (1938), Horthy 70-ik születésnapjáról (1938), a Bledi-egyezményről (1938), melyet soha nem ratifikáltak, az elkerülhetetlen összeomlás fázisairól, a Padovában aláírt Diaz-féle szerződésről és a belgrádi Károlyi-féle megállapodásról (1918), az Első Bécsi-döntésről (1938), az Erdély elcsatolásától (1918). Lehetne megemlékezni arról is, hogy 1948-ban az Andássy 60-ban hogyan verték agyon Édesanyámat, pedig csak 42 éves volt és egy beteg gyermekét – egem – akarta orvoshoz vinni Bécsbe. Nem teszem!
Meghagyom ezt jobb tollnokoknak, történészeknek!
Meghagyom nekik, pedig sejtem a feladat nagyságát és egyben nagyszerűségét. Én, ahogy a bevezetőben is említettem búcsúzom, s ezt nem akarom hosszúra nyújtani. A Jóisten vigyázzon mindnyájukra, elsősorban Hazánkra, Magyarországra.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Dobai Miklós