Meghívó
Mottó: „Bennünket a világeseményekből legfőképpen az érdekel, mi lesz az úgynevezett kis nemzetekkel, főleg pedig: hogyan élhetjük a jövőben szabadon a magunk életét, s betölthetjük-e a magunk hivatását itt, Európa szívében.” (1943. december 9. Országgyűlés.)
Bajcsy – Zsilinszky Endre halálának, 1944. december 24-én történt kivégzésének évfordulóján egyházi áhítattal, istentisztelettel egybekötött megemlékezés lesz
a Deák téri evangélikus templomban 2017. december 24-én 13.00 órakor.
Szolgál: Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész.
Emlékező szavak: Zétényi Zsolt
13.45 órakor koszorúzással emlékezünk az Andrássy út Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő emléktáblánál és a Templom közelében lévő szobornál.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.
Bajcsy – Zsilinszky Endre közíró, nemzetvédő politikus, jogász, a magyar függetlenség, a szentistváni állameszme és történeti alkotmány korszerűsége, a népi gondolat kiemelkedő harcosa volt. A beszélni már nem tudó Babits betegágyán felírta kora négy nagy szellemi tekintélyének nevét: Bartók, Bajcsy-Zsilinszky, Móricz, Szent-Györgyi.
Bajcsy - Zsilinszky Endre
Tisztelői