Archetipológia

[Gergely Lovay]

Sziasztok!

Hátha segítség valakinek, Barbinak!

 

                           ARCHETIPOLÓGIA 

 

1.       Az individuációs út

 

 „ A világ Isten- szőtte szőnyeg,                                                                                                                            Mi csak a visszáját látjuk itt,                                                                                                                     És néha - legszebb perceinkben –

A színéből is valamit.”                         Reményik Sándor

 

Minden ember sajátos feladattal érkezik a világra, amit csak ő tud adni a világnak. Fejlődése

során az ehhez szükséges képességeket kell kibontakoztatnia, önmaga lényegének keresése

folyamatában, a külvilággal való pozitív interakcióban – ez az individuációs út. Ez tehát

érlelődés, változás, kiteljesedés: integrációval egésszé, egyedi lénnyé érni. Ez a folyamat a

tudattalanban zajlik, az akarat és spontaneitás egyensúlyában, állandó párbeszédben.

A „ megfagyott tudattalan ”- ból, a tudattalan manifesztációjából visszaintegráljuk magunkat a Selbst, a Self forrásához, magjához a folyamatos tudatosodás során. A folyamatos önvizsgálat ad ehhez alapot, mert így válunk lassan, egy spirituális fejlődési úton szabaddá egónk sóvárgó törekvésétől.

Három „ újjászületési ” etap van:

 - a még szülőcentrikus, 3 éves korra tehető ego, testi éntudat megjelenése, amihez újra vissza kell találni: „ Válj újra gyermekké !” ( Krisztus );

 - a következő nagy szakasz a kamaszkor végéig, ekkora jelenik meg a személyiségünk,

ekkorra a Perszona és az Árnyék rendszere kialakul, ez az egyéni éntudat, a lelki anatómia,

az éncentrikus időszak.

 - A harmadikban már a szellemi éntudat ideje, a fokozatos Self- irányulás, a Self- centrikusság ( 28-33 évek ).

E szakaszosság tudatunk Odüsszeiája, melyben az amplifikációnak*  és az aktiv imaginációnak** , az egymással szemben álló erők szintézisének kiemelkedő a szerepe. Ezen

a nagyon nehéz úton az archetipikus jelek, a belső mag energiája segít.

 

*Az egyén álmának, a kollektiv psziché tartalmaival való összekapcsolását Jung felnagyításnak nevezi.

 

** A módszer segítségével hangulatok és a tudattalan más tartalmai feldolgozhatóak. Az álomtól eltérően, ami csak úgy megtörténik az emberrel, az imaginációban az én aktivan szembesül a belső képekkel, fantáziákkal, a tudat és a tudattalan párbeszédet folytat egymással, annak érdekében, hogy a tudatot a tudattalan tartalmaktól megkülönböztessük.

Ily módon a tudattalan tartalmak megfoszthatók attól a hatalomtól, amellyel fölébe kerekednek a tudatnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.   Az archetípusok fontossága, jellemzői, szimbólumai

 

A Hermész Triszmegisztosz-féle útmutatás, az „amint fönn, úgy lenn” mutatja a lehetőséget, hogy életünkben a megszerzett tudással visszaintegrálhatjuk magunkba a világot. Ehhez ad

jeleket az archetípusok Ariadne-fonala, hogy a labirintus szörnyét, az Egot, aki a Teljes Én helyét birtokolja, legyőzhessük. Amikor egy-egy másik archetípus energiájára kell váltanunk a fejlődés során, válságként élhetjük meg. A Self, a belső magunk az archetípus-jelekkel üzen:

haladj erre vagy arra tovább. Lehet, nem ismerünk rájuk, de újra és újra megszólítanak; álmokkal, eseményekkel, betegségekkel, tragédiákkal akár, ahogy hárítunk, úgy erősödnek a jelek. Az archetipikus energia sokféle módon jelenhet meg, a tudat határán válik képpé.

Pl. a mitológia összes alakja, a természet bármely eleme lehet szimbóluma, ezek a Teremtő

Tudat által a Teremtésbe kódolt üzenetek, melynek erejét igádba foghatod (jóga – csakra – kapu), hidat verhetsz általuk oda-vissza ( relígió: Pontifex! ). Az archetípusok abban is segítenek, hogy bár „tükör által homályosan látunk”, általuk ráismerünk játszott szerepeinkre,

s ez által a lelki teljesség felé mozdulunk a „ világ isten szőtte szőnyegén”. A nem integrált

archetípusok konfliktusokba sodornak a tudatalattiba hanyatlásukkal. Archetípusok: Én, a megfigyelő, Árnyék  elnyomott tartalmainak együttese, Anima, az elnyomott női oldal, Animus, meg nem élhetőnek ítélt férfioldal, Ego, a belső én a lehetőségekkel, Földanya- Anya-Boldogasszony- Szent Bába- Hold; Apa – Nap - Bölcs~Öregember, Gyermek.

 

3.   A  Perszóna

 

Az én 1/9-e, a látható tudat tetejét borító védő réteg, a maszk, a legkülső személyiség-burok,

mely megmutatja, hogy milyen akarok lenni, mit merek láttatni magamból, mit vállalok önmagamból, miben alkalmazkodom. Egyrészt jelenti a szerepszemélyiségeket, amelyekből

teljes készletünk van a különböző élethelyzetekre; másrészt a nyilvánosan vállalt én, amivel a

környezet felé fordulunk, kapcsolatot teremtünk, alkalmazkodunk, szabályozzuk viszonyainkat. A PERSONA-repertoár döntően a kamaszkor végéig fejlődik, de életünk végéig állandóan formáljuk, hiszen változó helyzetekben nyilvánulunk meg. Gyakori szerepeink automatikussá ~ tudattalanná válnak, nehéz őket tudatosan kontrollálni, illetve

olykor egész magunkat a PERSONA-val azonosítjuk. Ebből eredő torzulások: merev, ha kevés; gyönge, ha nincs kifejlesztve; távolság a kívánt és realizált szerep között; erős azonosulás vele; túl gyors váltogatás közöttük; ellentmondó szerepek együttes vállalása;

megjátszott szerep-azonosulás; kondíciókhoz nem illeszkedő szerephez ragaszkodás;

ítélet a másikról csak szerepei alapján.

Pozitív lehetőségeik: ha kellően nagy a repertoár; ha a váltás közöttük rugalmas, és a korrekciót szolgálja; ha a személyiség karakterét harmonikusan közvetíti; ha biztonságot ad a külvilágban aktivitásunkhoz; ha erősíti az önbizalmat; ha fölismeri korlátait.

Bennünk is kollektív emléknyomok nyilvánulnak meg, archetípusok öltenek testet, ezért vannak típusaik, Ascendens, Tarot, 4 elem, Ji King 64, stb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.    Az  Árnyék

 

A fejlődés során az első elutasításkor keletkezik az Árnyék, egonk körüli tartalmakkal, a

tudatosból belelökődik a személyes tudattalanba mindaz, ami sötét, nem szívesen látott,

nem vállalt, negatív mása, vetülete a Personának, benne az Animus és Anima , és számos kollektív tartalomból is táplálkozik. Ez az, amilyenek nem akarunk lenni, a sötét felebarát,

amit elutasítunk másban, a vétkes oldalunk, meg nem élt lehetőségeink, ki nem élhető vágyaink. ( „ Én nem tudtam, mennyi szörnyűség barlangja a szívem.” József A. )

Az integrált negatívum kiválthatja a Jó elfojtását: FEHÉR ÁRNYÉK

Az árnyék lenn tartásához sok-sok energia kell. Szükséges kezelni őt.

1.lépés: Megkeresem, mi zavar közvetlen környezetemben és ezzel magamra ismerek, őszintén. Fölemelő élmény e ráismerés, mintegy kiegészülünk vele.

2.Fölismert elfojtásaikat ( jók is lehetnek! ) tegyük meg! A rosszakat esetleg virtuálisan megélni vagy tudatosítani, és elhatározni,hogy nem nyilvánítom meg. Szt. György és a

Sárkány mítosza.

3.Átalakítom: előbb megengedem a létezését, és más tevékenységre fordítom energiám.

4.Kiélésük történhet játékban, sportban, művészetekben, amplifikációval.

5.Az árnyékhordozók vissza kell vonni a projekciót a tükörtörvényt beteljesítve.

6.A böjt is lehet Á- munka, általa szubtilis tudati mérgeink fölismerhetővé, így földolgozhatóvá válnak. „ Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni.”

16. évf. Archetipolóia

(Androgün;-, gyermek;- trixtel-tréfacsináló)

 

Androgün:

 

Magasabb rendű archetípus, megtestesíti mind a férfi, mind a női (asszonyi) oldalt. A neve is magában foglalja mind a két archetípust. Andreas: férfi, Güné: asszony. Részben mitikus megnyilvánulásúak. A mitológiában felmentek az Istenekhez, hogy magasabb rendűként átvegyék a hatalmat az Istenek felett. Zeusz ezért azzal büntette őket, hogy kettévágta őket. Így lett egy különálló férfi és egy különálló nő belőle. Ezzel indokolják, hogy a világban ezért keresi folyamatosan a férfi a nőt, a nő a férfit.

 

Gyermek archetípus:

A gyermek, mint az örök élet archetípusa jelenik meg, aki visszatér az isteni világba. Természetfeletti módon születik (Jézus; Buddha; ) Ő képviseli a teljességet.

A gyermekre vonatkozó asszociációk egy nagy csoportja a kezdettel, a kezdeti

kiszolgáltatottsággal, egy másik nagy csoportja pedig a beteljesedéssel, a

teljességgel hozható összefüggésbe. Tehát a gyermek a Teljesség szimbóluma.

Kiemeltségét s fontosságát a középponttal, a centrummal kapcsolatos

tartalmak bizonyítják.

Jung szerint: „A gyermek-motívum a kollektív lélek tudat előtti gyermekaspektusát

reprezentálja.” E teljesség-szimbólum az individuáció folyamatában

azt az alakot vetíti előre, amely majd a tudatos és tudattalan személyiségelemek

egyesüléséből jön létre. Tehát az ellentéteket egyesítő szimbólum, a Selbst,

azaz a Mélymag megjelenítése (Jung, 1993/21).

Jung szerint a Gyermek-szimbolikát az indiai mitológiában az Átmá lényegével

lehet kapcsolatba hozni.

Az Átmá a Védántában az ember halhatatlan, igazi Önvalója, mely azonos

Brahmannal.

„Ez a szívben fészkelő Átmá sokkal kisebb egy rizsszemnél, sokkal kisebb

egy árpaszemnél, sokkal kisebb a mustármagnál, sokkal kisebb a kölesszemnél;

ez a szívben lakó Átmá sokkal nagyobb a Földnél, sokkal nagyobb a

Levegőnél, sokkal nagyobb az Égnél, sokkal nagyobb az összes világnál”

(Cshándogja Upanisad Harmadik tanítás, 14. Szakasz, 1993).

Tehát az „Abszolút Én”, az Önvaló, a Selbst potenciálisan az egyénben

megtalálható, ezért hasonlítható maghoz vagy csírához. Abban az esetben, ha

a megvalósító önmagában felismeri, és önmagát vele azonosítja, az Átmá túlnő

mindenen, és mindent magába foglal.

Párhuzamba állítható ez az evangéliumi parabolával:

„Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember és

szántóföldjébe vet. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő,

nagyobb minden veteménynél. Sőt akkora fává nő, hogy az ég madarai

rászállnak és ágai közt fészket raknak” (Újszövetség, Máté, XIII. 31.és 32.).

Mindez egybecseng Jung azon megállapításával, hogy a gyermek „renatus

in novam infantiam”, tehát nem csak kezdeti, de bevégző lény is; öregebb és

ifjabb a tudatnál, melyet időben és térben átfog. Ennek megtapasztalása vetül

ki a gyermek archetípusában: „Ő az elhagyott és kiszolgáltatott, s egyben az

isteni-hatalmas, a jelentéktelen kétes kezdet és a diadalmas vég” (Jung,)

 

                                                                

Ttréfacsináló:

 

Minden kultúrában létezik, játszik a határokkal Isten néha félisten. Néha olyan Isten aki csaló. Nevezik még kópé Istennek is. Csínytevő férfi figura vagy androgün. A teremtő dublőre, érzéketlen, cinikus, kéjsóvár, falánk…stb.  az élet legkorábbi és legkevésbé fejlett szakaszának felel meg. A Tréfacsináló olyan figura, akinek viselkedését fizikai vágyai határozzák meg, gondolkodása infantilis. Céljai kizárólagosan elsődleges szükségletei kielégítésére korlátozódnak, kegyetlen, cinikus, érzéketlen.

Archetipológia órai jegyzet - 2011. október 16.

 

Nem hangzott el, de nagyon idevág:

„Embervoltod szűk határai alázatra tanítanak a születés által kiszabott halálos ittléted s földi élet fizikai lehetőségeinek korlátai között. Személytelen, bölcsességre törekvő megismeréseddel emberi léptékeid fölé emelkedhetsz, hogy széttörd a oksági kényszerek bilincseit.”

Szepes Mária

 

Tejút alapítvány

Jorge Luis Borges – Körkörös romok

az egész könyv: http://www.scribd.com/doc/6792381/Borges-Korkoros-Romok

tűzön járás

                                                                                                                      Joseph Campbell hasonlat

 

Jungi individuációs út archetípusai spirálszerűen épülnek egymásra.

Az archetípusok fényében intenzíven megvizsgálni a bensőnket: hogyan jelennek meg? éppen hol tartok? Milyen egyéb archetípusok, megközelítések társíthatók még ide?

Bolen 3 könyve

 

Meditációs út:

1) alapok, koncentráció, megalapozás

2) metanoia (megfordulás) -- barlanghasonlat

3) alkalmazás

 

Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd az életünk / http://www.youtube.com/watch?v=0-J-n51OODw / http://www.justsomelyrics.com/1595448/Koncz-Zsuzsa-Jelbesz%C3%A9d-Lyrics

 

Individuációs út a jungi komplex analitikus pszichológia lényege.                                                                    53’

Úgy is elemezhetjük, hogy 2 folyamat zajlik benne:

1.) analízis: folyamatos benső vizsgálatot tartunk, elemezzük az álmokat, az életünkben megjelenő szimbólumokat, tudattalanunk működését. Ehhez különböző eszközöket latba vetünk: (3. évf.) pl. aktív imagináció, amplifikációs eljárás..stb.

2.) integráló szintézis: egy magasabb emberi egység elérését tűzi ki céljául.

Minden embert egyedinek és megismételhetetlennek tekint, ezért vezérfonala az emberi fejlődésben kibontakozó önmegvalósító folyamat leírása és támogatása.

 

-      Tulajdonképpen az individuáció az önmegvalósítást jelenti, önnön egyediségünk megvalósítása, kiteljesítése a cél. Ehhez meg kell ismerni igazi önmagunkat. Ez jelenti

o      belső lehetőségeink megvalósítását,

o      de a belső önismereti munkát is.

Önismeret nélkül mások lelkének mélységét sem érthetjük meg. Lehet sikeres a gyógyítás, ami ezt figyelmen kívül hagyja, de sokkal hatékonyabb, elevenebb, előre mutatóbb, több ezoterikus lehetőséget mutat az, ami jelentőséget tulajdonít neki.

-      Sokan korán feladják, túl nehéznek tartják.

-      A legtöbb emberben az útkeresés nem tudatos, tudattalanul is bennünk van (esetleg csak útjelző állomásait tudjuk felsorolni az individuációs útnak. Pl. hogy boldog legyek a családomban és azt a munkát végezzem, amit szeretek, …stb.)

-      Cél az alaptermészet megtalálása, megértése, realizálása, megvalósítása az indiv. folyamatban.

-      Ez állandó interakcióban zajlik a tudattalanunkkal és a környezetünkkel. A kettő között az és azt is jelenti, hogy a kettő ugyanaz.

Jung: "A világ megfogyott tudattalan"

Minél közelebb van hozzánk, annál inkább személyes tudattalan része, minél távolabb van tőlünk, annál kollektívebb 1 dolog.

A határ valahol a bőr és a külvilág találkozásánál lehet (ezt még vizsgálják) A testünk a személyes tudattalanunk manifesztációja. Ebből nagyon messzemenő következtetésekre jutathatunk. Ezért van pl. az, hogy a betegségek nyelve a tudattalanról szól. Ez is egy nyelv, amit meg lehet tanulni (3. évf.)

Ugyanakkor a személyes tudattalan mégsem áll meg valahol a külvilág határánál, mert anyánk és apánk szimbolizálja a nőknél – ANIMUSt, ffiaknál - ANIMÁT. Vagy a gyermekünk a bennünk lévő GYERMEKet. És néha a környezetünkben lévő idős emberek a bennünk élő BÖLCS ÖREG, vagy a NAGY ANYA manifesztáció is lehetnek. Mégis felfedezhető a tv.szerűség, hogy minél távolabbi, annál kollektívebb.

Jung a személyiséget egy agresszíven kibontakozó belső autonóm önszabályozással működő rendszerként fogta fel:

-        agresszíven kibontakozó = fejlődésben lévő

-        belső autonóm önszabályozással működő rendszer = a hétköznapi tudatosságunktól független az az önszabályozó rendszer, ami működteti a személyiségünket, illetve a tudatunkat

-        autoreguláció = ez az önszabályozás

62’

Jung nem hierarchikus rendszert képzelt el, mint pl. Freud (tudatos én, tudat alatti és felettes én; strukturális és topografikus modell), hanem számára:

A tudat: olyan, mint 1 fénycsóva, ami bevilágít a tudattalanba és éppen az tudatos számunkra, amire épp rávilágít.

A tudattalan: Amire nem, ami körülveszi a bevilágított részt, az a tudattalan.

Ennek részei

-        személyes tudattalan:

o      azon élmények, amelyek egész életünkben, születésünktől kezdve megtörténtek

o      fantáziálásaink

o      álmaink

o      fiziológiai folyamatok, amiken a testünk keresztül ment

o      elfojtásaink – különösen azok, amelyekről nem akarunk igazán tudomást venni.

-        a kollektív tudattalan:

azok az ismeretek, tapasztalások (főként), amit az emberiség eddig tapasztalt.

o    Ugyanaz a fogalom, amit Sheldrake morfogenetikus mezőnek nevez,

o    vagy az Akasha krónika,

o    még információ és energiamezőnek, egregornak (MANTRA nyelven) is nevezhetjük,

o    Eliade alapján szakrális erőtér,

o    vagy bizonyos szempontból a transzcendencia.

 

Az emberi psziché az önszabályozást külső és belső egyensúlyrendszerekkel működve tartja fent. Ez egy hosszú távú fejlődési folyamat része, amely az élet végéig tart!!

 

Buddha – megvilágosodás                           individuációs út:

 

Össze lehet hasonlítani a buddhai megvilágosodással az individuációs utat.

-        A megvilágosodás maga is egy folyamat. Buddhánál a megvilágosodás kritériuma, hogy az ember túllépjen az énjén. Múlandónak tartja. Az „én” (ego) a probléma az életünkben, az a szenvedés okozója (nincs én és nincs gond). Nála az a megoldás, hogy ne legyen énünk.

Jack Cornfield (buddhista tanító):

„No self, no problem.”

-        Az individuáció szellemi út, aminek célja egy megvilágosodás, egy tökéletes felfogása és megértése az emberi létezésünknek, de azért Jung máshogy színezi ezt. Ő feltételez egy végső athman szerű „én”-t, de igazából nem vallásos alapra helyezte a tanait. Kifelé, a könyveiben tartotta magát a tudományos megközelítéshez.

 

Jung személyes könyvét, a Vörös könyvet nemrég kiadták

Titkos feljegyzései, saját álomfejtései, 16 évig vezette

saját gyógyulásának a történetét is mutatja

1913 – krízis Freud miatt, újraépítette magát, depresszió, stb.

Ennek folyamán született a könyv, amit aztán folytatott.

Az örökösök csak most járultak hozzá a kiadáshoz,

egy amerikai pszichológus kommentálja.

Individuációs út jellemzői:

-      Egy pszichikus, vagyis lélekben zajló érlelődési és változási folyamat.

-      Nevezhetjük ezt önmagunkká érlelődésnek, vagy a személy kiteljesedésének is.

-      Azt is mondhatjuk, hogy EGÉSZségessé válás.

-      Jung úgy fogalmaz, hogy: az individuáció során „egyedi lénnyé válunk és amennyiben individualitásunkban legbensőbb, végső és összehasonlíthatatlan egyedi voltunkat értjük, önmagunkká leszünk.”            Ezért ÖNMAGUNKKÁ válásnak is fordíthatnánk.

 

-      „Az individuáció ezért csak egy pszichikus fejlődési folyamatot jelenthet, ami az individuális adottságokat kiteljesíti, más szavakkal az embert meghatározott, egyedi lénnyé teszi, aki valójában. Az ember ezzel nem önzővé válik a szó szokásos értelmében, hanem csupán megvalósítja „saját szerűségét”, ami – ahogy mondani szokás –, mint ég a földtől, oly messze van az egoizmustól, vagy az individualizmustól.”

Tehát az individuáció ≠ individualizmus

 

-      Lehetővé teszi, hogy kiteljesítsük a bennünk rejlő lehetőségeket, teljessé váljunk. Hogy integráljunk magunkba mindazt, amit hétköznapi szinten elutasítunk, egyúttal kibontakoztassuk a bennünk szunnyadó képességeket.

Csörgő Z.: „Az individuáció minden szellemi útnak az alapja, ahonnan el lehet rugaszkodni.”

Pl. a tantrának és a hirtelen megvilágosodási utaknak mint pl. a zen buddhizmusnak vannak olyan radikális módszerei, hogy kb. „ Dobd el az agyvelőd!”, aztán majd nézd meg, mi történik.

Nagyon veszélyes! Azt kell átélnie hirtelen, amit a halálban úgyis át kell majd élni. Erre azért fel kell készülni.

Az ÉN egy olyan komplexum, amiben mindenféle zárványok vannak, feldolgozatlanságok, sérülések, fájdalmak, elnyomott traumák. Ezek „leszakadt én részek”, amik időnként energiát magukhoz szippantva életre kelnek. Ilyenkor lehet azt tapasztalni, hogy ki-ki azt éli át, hogy hirtelen belekerül valami folyamatba, ahol nagyon kellemetlenül érzi magát, valami nincs rendben, de magával ragadja a folyamat, egy régi sablon, s nem tud kiszabadulni belőle.

Ezeket a „leszakadt én részeket” integrálni kell. Ha ez megtörtént, akkor lehet túllépni ezen a fázison és az éhségen (?) is. Ez egy nagyon magas szint.

 

-      Az individuáció folyamata az emberben tudattalanul zajlik, amely végén a veleszületett emberi természetének megfelelően él. A pszichikus fejlődés nem érhető el tudatos akaraterővel, hanem akaratlanul természetes módon, mintegy megtörténik, tudatosan lehet segíteni ezt a folyamatot.

76’32”

Marie Louise von Franz (Jung egyik legfontosabb tanítványa):

„Az individuáció folyamata csak akkor valódi, ha az egyén tudatában van és tudatosan létesít élő kapcsolatot vele. Az ember képes arra, hogy tudatosan részt vegyen saját fejlődésében. Ez az együttműködés a szó legszűkebb értelmében vett individuációs folyamat része.”

 

-      Jung: „A természetes, tudattalanul lefolyó individuációs fejlődés meg sem közelíti azt, amit tudatosan élünk meg. Az első esetben a tudat sehol sem jut szóhoz, ezért a vége u.olyan homályos, mint az eleje...” folyt.köv.

 

Csörgő Z. megkérdőjelezi, hogy egyáltalán individuációs útnak lehet-e egyáltalán nevezni egy ilyet. A természeti népeknél meg tud történni. Szimbólumokkal teleágyazott kultúrában, a természet közelségében az ünnepek, a szertartások, beavatások utat mutatnak, elvezetik az embert az individuációs úton.

A mi világunkban viszont ragaszkodunk a racionális, értelmező, diszkurzív gondolkodásunkhoz, az elemzéshez, a megfigyeléshez. Ezek olyan képességek, amiket erősséggé kell tenni, hogy fel tudjuk használni a saját szellemi utunkon.

 

folyt: „… A másikban azonban oly sok sötétség kerül napvilágra, hogy az egyrészt átvilágítja a személyiséget, másrészt a tudat okvetlen fogja fel (?) és mélyebb belátást nyer.

A tudat és a tudattalan egymással történő szembesülésének kell gondoskodni arról, hogy a beható fény ne csupán észre vétesse magát a sötétséggel, de föl is fogja, meg is ragadja azt.”

(Itt az árnyékkal való küzdelemről van alapvetően szó.)

 

-      Jungiánus pszichológusok hangsúlyozzák, hogy a tudattalanunkat úgy éljük meg, mint egy másikat, hogy nem mi vagyunk. Holott a tágabb énünkről van szó, de mégis idegennek érezzük, mert leszűkítjük magunkat, szűk kis hétköznapi énségünkbe zárva éljük meg a mindennapokban magunkat, ehhez képest a tágabb énünk, azok a részek, amiket megtagadunk, amiktől leválasztottuk magunkat, azt idegennek éljük meg.
Ennek a valaki másnak a megjelenése életünkben olyan, mintha valami transzcendens erő nyomulna be az életünkbe. Végső soron az egész világ ilyen. A láthatatlan részeivel együtt. Még Isten is, a mi részünk. Nem beszélve az angyalokról vagy démonokról. Mind a saját tudatunk részei, amiket felruháztunk olyan személyiségjegyekkel, megnyilvánulásokkal, amik önállóan léteznek. Attól függően építő vagy romboló erők, hogy milyen a kapcsolatunk velük.

Az individuációs úton való előrelépést sokszor úgy éljük meg, mintha valami természetfeletti erő hozta volna be ebbe a folyamatba.

 

Jung:  „Az előrelépés az individuációs úton a tudat kibővítése. Egyfajta tudatosodás, amely másképp nem jöhet létre, csak a megkülönböztetés által. Ezért az előrelépés mindig az individuációval kezdődik úgy, hogy miközben az egyes emberben tudatosodik elszigeteltsége, felfogásában egy eddig új, járatlan út tör utat magának.”

Vagyis mindig magunkba integrálunk egy újabb részt elveszített önmagunkból, de ugyanakkor konstatáljuk, tudatosítjuk azt is, hogy vannak én határaink. Ha nem lennének, ha nem szilárdítanánk meg újra és újra, de immár magasabb szinten, irányítottabban az én határainkat, akkor olyan erővel ömlene be a tudattalan, ami nagyon komoly veszélyekkel jár és ez történik meg azoknál, akiknek pszichózisuk van (nem neurózisuk), pszichotikus állapotban kerülnek, ahol felbomlik a határ a tudat és a tudattalan között.

!Fokozatosan, irányítottan, szabályozottan kell, hogy megtörténjen!!                                                      86’

 

 

Viktor Frankl: Azt tegyük, amitől a legjobban félünk. – paradox intenció

A félelmeink túloldalán van az igazi önmagunk, a teljesebb lényünk. Egy kivétel van a haláltól való félelem.

„A logoterápia a „paradox intenció” elnevezésű módszerét arra a kettős tényre alapozza, hogy a félelem odavonzza azt, amitől az ember fél és hogy a hiper-szándék lehetetlenné teszi azt, amit az ember kíván. … a fóbiás pácienst arra kérem, hogy ha csak egy pillanatra is, pontosan azt akarja, amitől annyira fél…”

 

Csörgő : Hagyománytár c. könyv

3 kötetesnek az 1. része: ablaktól a fűig a magyar hagyomány szimbólumai

fűtől manóig

Ünnepek hídjai: éves ünnepkör szimbólumai

jövőre : egyetemes ünnepekről

95’

 

A személyiség kialakulása:

1.

Amikor megszületünk, nem rendelkezünk még én tudattal, az egy folyamat eredményeképp alakul ki. Ugyan testi szinten kiszakadunk a világmindenségből, de az egyéni tudatosságunk csak szép lassan kristályosodik ki. A szocializáció részeként elkezdik belénk sulykolni, hogy pl. Zolika, Zolika, Zolika. Elhisszük, hogy van egy énünk.

 

 

2.

A mindenséget kettéválasztjuk énre és külvilágra. Ezzel párhuzamosan leszűkítjük magunkat. Azt az élményt szűkítjük, hogy egyek vagyunk a mindenséggel, azon belül kitüntetett módon az anyamellel, az Anyával. 2-3 éves kor körül kialakul egy énünk. Jellemvonások már látszanak.

 

3.

Ahogy leválunk az anyamellről, leválasztjuk magunkat a mindenségről, beleszűkülünk egy „KIS ÉN”-be.

Nem mondhatjuk, hogy a gyermek teljességgel születik. Nincs benne a teljesség tudata, nincs benne a „NAGY ÉN”. Ahhoz, hogy ez meg tudjon születni  az emberben – ez a szellemi utak célja – ahhoz kell egy KIS ÉN, egy kiindulópont. Mert a KIS ÉN által megszületik bennünk az önreflexió.

Tükröztetni tudjuk magunkat a külvilághoz képest. Ahhoz képest leszünk valaki.

A személyiségünk, jól körvonalazott énünk a kamaszkor végére alakul ki.

kamaszkorban hogy próbáltam önmagam definiálni?

ilyen-olyan ideálok, öltözési stílus, zene

Nagyjából 18 éves korra szervezi meg az ÉN a tudatos személyiséget. Kialakítja az egyéni karaktert.

Az érett, felnőtt ego berendezkedik ebben a személyiségben és ekkora már kifejleszti a külvilághoz való alkalmazkodás szervét, a PERSZÓNA-T, a külső személyiségünket, amit megmutatunk magunkból, amit fel merünk vállalni a világ felé és amit nem fogadunk el, nem merünk megmutatni, abból pedig kialakítjuk az ÁRNYÉK személyiséget.

Tehát a PERSZÓNA alakulásával párhuzamosan növeljük az elutasított, nem használt ÁRNYÉK személyiséget, amit „nem én”-nek élünk meg.

 

4.

Később kell ezt az ÉN-t feloldani, de a megszerzett tudatosságot, önreflexiós képességet nem elengedve, de túllépve az ÉNen visszaépíteni magunkat a világ egészébe. Hogy újra azonosnak találjuk magunkat a világmindenséggel.

Hamvas Béla: „Az ember a kis világ, a világ a nagy ember.”

 

Vagyis hogy megszüntessük ezt a mesterséges leszűkítő határt, az én határt önmagunk és a világ között és felismerjük, hogy egyek vagyunk mindennel és mindenkivel. Ezt a folyamatot sokféleképp nevezik:

halhatatlanság, univerzalitás, athman-brahman egyesülése, unio mystica, isten-emberré válás. Ez mind a szellemi utaknak, misztikus ösvényeknek a kifejezéstára.

 

 

A felvállalt személyiség vonások összefüggésben vannak a személyiség funkciókkal:

-        gondolkodás

-        érzés

-        érzékelés

-        intuíció.

Ezek valamelyike domináns funkcióvá válik. És vannak ún. inferior funkciók, amiket nem használunk, háttérbe szorulnak.                                                                                                                                              102’

A teljes személyiség kialakulásához mind a 4-et használnunk kell, elsősorban az inferior funkciót kell használnunk. Párban állnak egymással: gondolkodás-érzés és érzékelés-intuíció. Tehát ha vkiben a gondolkodás erős, az érzés válik inferior funkcióvá. Az ellenpólusokat kell fejlesztenünk magunkban és mind a négyet erősíteni.

 

Jung személyiség tipológiája

erre a 4-re épül kiegészítve:

-        extrovertált        kifelé éli meg magát

-        introvertált         belül éli meg magát

Hogy melyik, azt a libidó áramlási iránya határozza meg. A libidó életenergia és egyúttal teremtő energia.

Ha valaki a libidóját kifelé fordítja, megnyilvánítja magát, akkor számára az lesz természetes, hogy interakcióban van, a külvilág felé fordul. A libidó a figyelem irányát is mutatja.

 

Ezekből áll össze a 8 személyiség típus:

introvertált gondolkodó

extrovertált gondolkodó

introvertált érző

…stb.

 

Jung megközelítésében először az ember beazonosítja magát és utána megpróbálja fejleszteni a nem használt funkcióit. Ha vki pl. extrovertált, keresi azokat a lehetőségeket, ahol önmagába nézhet, introspekciós, befelé figyelő gyakorlatokat folytat, ha túlságosan befelé forduló, keresi azon lehetőségeket, ahol kifelé megnyilváníthatja magát (pl. kiselőadás az órán J).

 

Életközepi válság

Ezzel párhuzamosan az ember megfelelő belső figyelmet szerzett ahhoz, hogy az önismeretét is növelje, akkor megtörténhet az, hogy elkerüli őt az élet közepi válság erőteljes része. Az élet közepi válság, ha előbb nem, rákényszerít minket – legkorábban 36 éves kor körül jelentkezik, de el is tolódhat, de ált. 38-44 év között általános  – a számvetésre.

Eldől sok minden az egész életre vonatkozóan. Számot vet az ember az életével. Mit ért el, mit valósított meg, mit hozott létre magából, hol tart a saját benső önismereti fejlődési útján.

És akik ezt elhárítják, sok mindenről lekésnek, akár egész életükre. Aki szembenéz ezzel, hatalmas energiát, támaszt kap ahhoz, hogy elinduljon egy kiteljesedési úton. Ez az individuációs útnak az a szakasza, amikor az ember self-irányultságúvá válik és elindul azon az ösvényen, ahol elkezdi szorító, arcára égett maszknak érezni a perszónáját.

Ezzel párhuzamosan elkezdi felfedezni az árnyékba szorult én részeit, mert amikor a perszóna kialakul – serdülőkor végére – az én tudatunk én részekből áll össze, a tudattalantól egyre inkább különváló részénekből áll össze az ego. Ez az önálló én. Ez válik a személyiség fejlődésének fő centrumává. És ez az élet közepi váláság idején megkérdőjeleződik. Sokan krízisek megjelenésével élik meg.

 

A krízisek olyan lehetőségek, amik arra serkentenek minket, hogy változzunk. Nézzünk szembe önmagunkkal. Egy ideig ezek a krízisek, válságok szaporán megjelennek. Óriási lehetőségek. Benne van a szóban a kreál szó, ami a teremtéssel van összefüggésben. Krízisben teremtő erőt élhetünk meg, átalakíthatjuk magunkat. Esély, kihívás, nem probléma.                                                                                       108’

Ha együttműködünk, ha lefordítjuk a krízis üzenetét, akkor hatalmas energiát nyerünk minden egyes lépésnél a szükséges változtatáshoz. Elkezdjük integrálni az én részeket, egységesítjük és erről a szilárd talajról elindulva léphetünk tovább, miközben az árnyékunkkal elkezdünk dolgozni és ismerkedni, hogy mélyebben bennünk rejlő archetípusokkal dolgozzunk. Először az ANIMUS-szal, ANIMÁ-val.

 

Aki a krízisekkel szembeszegül, az mintegy üzenetet küld a tudattalanja számára, hogy „bocs, nem vagyok kész rá, nem figyelek rád” és a tudattalan visszavonul. Ha szerencsés, akkor kap még esélyt, jelzést. Kap még feladatot, még építheti magát.

Ha nem, akkor leéli úgy az életét, hogy elszalaszt esélyeket, az ebben az időszakban rejlő energiát kiaknázatlanul hagyja, nem történik meg a self felé fordulás, a belső önmaga, önnön teljessége felé elindulás.

60 év körül – ez már a mi civilizációnk miatt alakult ki –

megint van egy nagy kérdés: ki vagyok én? mit csináltam idáig?

7 tehetséggel születünk:

Az első az anyanyelvünk elsajátításának a képessége.

A másik 6 is az önkifejezéssel áll kapcsolatban. Valahogy kifejezzük önmagunkat. A bennünk lévő teljességet. Bármi lehet ez a képesség (akár egykerekű biciklizés, akár szakácskodás…)

Egész életünk arról szól, hogy ezt a 7 tehetséget összegyűjtsük és kifejlesszük, képességgé érleljük.

Ez a 7 szimbolikus szám, valakinek 5, van akinek 9.

 

A világ szolgálatáról szól. Vannak velünk született tehetségek, amiket ki kell bontakoztatnunk magunkban annak érdekében, hogy életünk végén teljesnek érezzük az életünket. Hogy azt érezzük, hogy megtörtént az, ami miatt leszülettünk ide a Földre. Jung: „Minden ember egyedi lénynek született le.” Nem születnénk le, ha nem lenne valami, amit csak MI tudunk hozzáadni a világhoz.

 

Ez a feladat összefüggésben áll a tehetségeinkkel. Ha ezt nem adjuk hozzá a világhoz, a világ szegényebb lesz e nélkül. Ezt nem az ÉN puffasztásáért kell tudni, hanem inspirációként kell felfogni.

Már gyermekkorban történhetnek kisiklások. Ha a szülők valami miatt leállítanak olyan dolgokat, amikben kibontakozhatna a gyermek. Nagyon fontos, hogy a szülők észrevegyék, hogy a gyermek figyelme merre irányul, merre indul el és ott kell erősíteni őt, mert az húzó ágazat lesz egész életében.

 

Magunkban úgy ismerhetőek ezek fel, hogy figyelünk, mi az ami nagyon vonz, ami nagyon érdekel. – Ez nagyon szorosan kapcsolódik az individuációs úthoz. – Mi az, amivel képesek lennénk bármennyit foglalkozni? És miközben foglalkozunk vele, nem fáradunk el, hanem feltölt. Vonz, érdekel, izgat. Mindent tudni akarunk arról a dologról.

Induljunk el ebbe az irányba! Hallgassunk erre a belső hangra, erre a hívásra! Innen ered a hivatás szó.

 

Nagyon fontos, hogy olyan munkát végezzünk, ami összefüggésben áll valamelyik tehetségünkkel.

Jó az, ha minél előbb rátalálunk a tehetségeinkre és képesek vagyunk annyira elmélyülni benne, hogy valami olyan tudásra teszünk szert, ami a megélhetésünket is biztosítja.

Nagyon fontos, hogy ne kössünk kompromisszumot. Ideig óráig lehet, de minél előbb találjunk rá arra a tevékenységre, ami a tehetségünkkel összefügg és abban teljesítsük ki magunkat.

 

Egyetlen igazi tőkénk van: az életidőnk!

Nem lehet elfecsérelni olyan dolgokkal, amihez igazából nincs közünk. Minden percét ki kell használnunk az életünknek arra, hogy épüljünk, gazdagodjunk és másokat is gazdagítsunk.                                                      119’

http://www.youtube.com/watch?v=N0738kdYSQw&feature=player_embedded (nem volt órán)

Ha jól csináltuk és viszonylag hamar rátaláltunk 2-3-4 tehetségünkre, az egyik hivatásunkká válhatott.

Gyerekkorunkban mi volt a szívünk legmélyebb vágya, mit akartunk csinálni, mikor felnőttek leszünk? Ezzel példát tudunk mutatni a környezetünknek. És boldoggá válhatunk.

 

A boldogság egy változó, de mindig megújuló elégedettség, teljesség érzés. Mikor azt érezzük, hogy a helyünkön vagyunk és elég energiánk van a kihívásokkal szembenézni és megtaláljuk az örömöt a feladatainkban.

 

A nyugdíjas korban még mindig van lehetőség, hogy megtaláljuk a képességeinket. Egy kiteljesedő lény lehet, aki meg tudja mutatni az unokáinak, hogy így érdemes élni: Életünk végéig építeni, fejleszteni magunkat. Ha életünk végére megvan mind a 7 tehetségünk, akkor azzal az érzéssel tudunk meghalni, hogy megtettük, megadtuk a világnak a maximumot, amit adhattunk.

A transzformáció játék egy jó módszer ehhez az úthoz.

 

Ha megoldottunk valamit, akkor az eltűnik. Sokszor az adott személy is eltűnik, aki a megoldatlan feladatot hordozta. Ha meghalt az adott illető, akkor vagy megoldódott a dolgom vele, vagy más miatt halt meg, és nem oldottam meg vele. Akkor párbeszédet folytathatok vele magamban. Vagy levelet is írhatunk neki!!

 

Az élet első és második fele / két külön feladat

Első feladatunk:

Jung életünk első felének fő feladataként az adott konkrét világban való elhelyezkedést jelöli meg. Ehhez kell egy szilárd ÉN. Ezért volt az, hogy Jung csak olyan embereket fogadott el tanítványának, aki már teljesített valamilyen területen. Valamiben egész volt már.

Ez az ego kiépítésének a szakasza.

Ennek színterei:

-        a nemi identitásnak megfelelő párkapcsolat és család kialakítása,

-        hivatás választás,

-        anyagi biztonság biztosítása,

-        beilleszkedés közösségekbe,

-        az egyéni karakter megtalálása az ego integrációs energiáinak kifejlődése után (meglegyenek a saját önkifejezési formái és legyen egy szilárd jellem annak révén, hogy konkrét, jól strukturált én tudata alakult ki.).

 

Második feladatunk:

Ha az első jól működik, akkor életünk második felében meghaladja ezt a személyiség és elindul a benső fejlődés, az individuáció hosszú útján, s megjelenik a tudattalannal való kapcsolatteremtés szükségessége is.

Kifelé meg tudja nyilvánítani magát, megvan hozzá az eszköztára, megjelenik természetes módon az igény arra, hogy mostmár befelé is forduljon.

Mire vagyunk szocializálva?

Az óvoda, iskola, a szüleink minden erről szól, hogy felvértezzenek minket olyan ismeretekkel, amelyek révén el tudunk igazodni a külvilágban. Az más kérdés, hogy megpakolják mindenféle egyéb motivációkkal is, amiket vagy elfogadunk, vagy nem.. (pl. fogyasztói társadalom: új hűtő, autó…stb.)

 

 

Kétfajta fogyasztói lét van:

-        a külvilágot fogyasztja – életünk első fele, gyűjtsünk javakat, teremtsünk kényelmet, tapasztaljunk, éljünk, szerezzünk élményeket.

-        az egót fogyasztja – amikor a külvilágot megtapasztalta az ember, akkor rájön, hogy ezek talmi dolgok. Ekkor elkezdjük a belső világot fogyasztani, az egót.

 

Az élet első fele is egy feladatról szól és a második fele is.

A második fele a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésén áll vagy bukik meg.

 

Tudat és tudattalan kapcsolata

Az individuációs út alapfeltétele, hogy a két ellentétpár, a tudat és a tudattalan kölcsönös és eleven kapcsolatban legyenek egymással.

 

Cél, hogy a tudat kiterjessze a tudatosságát az addig tudattalanra egyre bővülő körökben. Vagyis visszaépítsük magunkba, amiről leválasztottuk annak idején magunkat. Visszaépítsük magunkba a  külvilágot. Eljussunk oda, hogy felismerjük, hogy ez egy mesterséges látszat határ, amit kiépítettünk egy látszatbiztonság érdekében.

 

Személyes és kollektív tudattlan                                                                                                                               140’

Ha még életünkben meg tudjuk szüntetni a határt a személyes és kollektív tudattalan között, akkor a kollektív tudattalan kollektív tudat lesz már, tehát mindenkivel azonosnak érezzük magunkat immár tudatosan.

 

Az individuációs út nehéz, válságos út, szenvedéssel kezdődik

Az indiv. út kezdetén átdolgozza a személyiség a perszónát és az árnyékot. Ez egy nagyon nehéz és válságos időszak, hiszen egyre mélyebb ellentétekkel kell szembesülnie, egyre mélyebb szinten lévő megtagadott én részeket kell integrálnia magában és szintézist létrehozni a tudatnak.

Megtörténhet, hogy a tudattalan beáramlása túlterheli az egót. Jung: „A fejlődés ütemét a tudatos én teherbíró képességéhez kell igazítani.” Maga Jung sem tartotta ezt be, a Freud-dal való szakítás neki is túlterhelte az egóját és olyan dolgok áramlottak be, amik komoly krízist okoztak az életében.

Az átmenet egyik archetípustól a másikhoz, vagy új, addig elhanyagolt archetípusok felélesztése mindig rendkívül nehéz. Minden egyes ember életében vannak ilyen életszakaszok, átmenetek.

Amikor egy archetípust levált egy másik, az ún. életválsággal jár. Ennek kísérő tünete tud lenni a depresszió, pl. kamaszkorban, amit fájdalomként éli meg, gyásszal éli meg az átalakulást a gyermek. Érzi, hogy túlhaladottá válik az addig gyermeki énje és valamit létre kell hoznia, egy személyiséget ki kell építenie.

Nem lehet kibújni a folyamat alól, meg kell küzdeni vele.

 

 

Vagy az van, amit pl. Ramana Maharsi tett meg.

16 évesen megvilágosodott. Elkezdett írni egy levelet a szüleinek, itt hagylak titeket, elmegyek… úgy fejezte be a levelet, hogy E/3 személyben írt az addigi magáról.                                                                             145’

http://www.arunachala.hu/id17.htm

A legtöbb embernek viszont meg kell élnie, hogy egy ÉNt felépít magának, hogy aztán ez nyújtson kellő alapot ahhoz, hogy ezen túllépjen és elinduljon befelé. Még ezt is le kell majd vetni, hántani magunkról, de úgy tűnik, hogy nem tudunk másképp működni.

idézetek bírósági jegyzőkönyvekből

http://edgarpe.hu/birosagi_jegyzokonyvek

157’

Marie Louise von Franz:

„Az individuáció tényleges kapcsolata, tehát a tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal a pszichikus maggal, az ősvalónkkal leggyakrabban a személyiség sérülésével és az ezt kísérő szenvedéssel kezdődik.”

Miért? Mert le kell bontani az én határokat, egy álént, egy struktúrát. Ez a kezdeti megrázkódtatás egyfajta felszólításnak tekinthető.

„Az egyes ember életében beköszönő válság leküzdhető, ha tudatosítjuk, hogy melyik archetípus váltja le az előzőt.”

Tehát mindig archetípus átmenet zajlik. Valamely archetípus életre kel bennünk, irányít, segít és túljutunk rajta.

A folyamat úgy zajlik, hogy ahogy életre kel bennünk egy archetípus energiája, akkor azonosulunk azzal az énképpel, amit az adott archetípus hordoz. Bizonyos szempontból a perszóna is egy archetípus, azonosulunk vele, miközben elnyomunk egy másikat, az árnyékot. És utána az egész életünk arról szól, hogy azzal is azonosuljunk.

 

„Az archetípus kidolgozása, megélése és finomítása, továbbá emberivé tétele által vagyunk mindazok, akik vagyunk. Soha nem tudunk kilépni az archetípusból. Az archetípus viselkedés mindörökre meghatározza a cselekedeteinket. Ezt a viselkedést kultiválhatjuk, képekbe foglalhatjuk, tudatosíthatjuk, alakíthatjuk.”

 

A legmélyebb archetípus a SELF. A mélymagunk, legbensőbb lényünk. Ennek a megközelítése az individuáció célja. Ennek megkerülhetetlen előfeltétele árnyékunk mind alaposabb felismerése és feldolgozása, majd pedig az animus-anima problematika fokozatos integrálása.

 

Ez egy élethosszig tartó kemény munka, ami nehezen és fokozatosan hajtható végre, ahogy egy hegyre egy szerpentinen, spirálszerűen haladunk fel. Eközben újabb és újabb archetípusokkal is találkozunk.

A hegy magassága az a benső mélységgel analóg.

Az individuáció tudatunknak, lelkünknek bonyolult megmunkálását jelenti. Fel kell tudni vállalni eközben a karakter egyéni sajátosságait és később sor kerülhet a többi oldal fokozatos fejlesztésére is.

 

Ez együtt jár a nemi identitás kialakulásával.

És ennek a folyamatnak a feltétele a leválás, a szeparáció.

1.    Anyáról, apáról leválás – családból kiválás, önálló egyéniség kialakítása

Ilyenkor keletkezhet anya, ill. apakomplexus az emberben, fel kell dolgozni.

2.    Elvezethet a tudatunkban, lelkünkben rejlő ellentétek kibékítéséhez és kifejezésre juthat a ffi és női oldal, az animus, anima egyesítésében. Egy nő integrálja magában a benne lévő tudattalan, ellenkező nemű lélekfélnek, az animusnak az energiáit. Egy ffi pedig integrálja magában a benne lévő tudattalan, ellenkező nemű lélekfélnek, az animának az energiáit.

Ez döntő jelentőségű az indiv. folyamatában, mert itt érhető tetten leginkább a polaritás.

A konfrontáció először a szülőkkel, az ellenkező nemű szülővel, majd a párkapcsolatokban. Ez az a konfrontáció, ami elkísérheti a személyiséget az élet közepi válságig.

Az élet közepi válságig ezzel dolgozunk. Úgy is mondhatjuk, hogy az ellenkező nemű lélekmás szintén az árnyékunknak, a személyes tudattalanunknak a része. S miközben elkezdjük az árnyékunkat magunkba integrálni, szembesülünk ezzel a kihívással is.

3.    Az élet 2. felében kap nagyobb szerepet a személyiség addig háttérben levő oldalának megismerése, integrálása, a mélyebb belső értékek megtalálása és a szellemi életnek a hangsúlya, (míg az élet első fele az anyagi biztonságról szólt – bár látszatbiztonság csak)

E nélkül fél emberek vagyunk. Sokan megmaradnak itt.

Sajnos az iskolában a gyermek figyelmét a benső világa felé (ami mindegyikükben megvan) leépítik. Leszoktatják arról, hogy tudja, hogy belül mi zajlik. Legtöbbször ezt újra kell tanulni, hogy figyelje a belső folyamatait. Hogy tudja kezelni a haragját, szeretetét…

Az élet közepén az én elkezdi érezni, hogy nem ő van a középpontban, van egy mélyebb, egy igazabb középpont. Elindul egy folyamat, hogy az ego helyett a self kezd a személyiség központjává válni.

 

A gondolkodás csak eszköz

A szellemi út komoly teljesítménye, hogy a gondolkodását csak akkor használja, amikor kell. Az ész egy eszközzé válik számára. A legtöbb ember állandóan gondolkodik. Az ész (Indiában manasz) állandó túlpörgése. Az észt az ÉN használja ÉN megerősítésre, mert azt hiszi, hogy anélkül ő nincs is.

Aztán jönnek a szellemi gyakorlatok és akkor rájövünk, hogy „én akkor is vagyok, ha nem gondolkodom.” Innen el lehet jutni nagyon komoly, sok ideig tartó gyakorlással oda, hogy a gondolkodás, az ész csak eszköz lesz, amit akkor veszünk csak elő, ha kell. Ekkor tapasztalom meg elsőként a benső szabadságot, a benső csendet.

És itt nyilvánul meg a kérdés értelme, hogy „ki is vagyok én?”

 

jungiánusok:

„A teremtő magnak, a selfnek az aktivitása csak akkor juthat szerephez, ha az ego megszabadult összes céltudatos és sóvárgó törekvésétől és megpróbálta elérni a létezés mélyebb és alapvetőbb formáját. Az egónak pedig képesnek kell lenni a figyelmes hallgatásra és arra, hogy átadja magát – minden további célt vagy szándékot mellőzve – a fejlődésre irányuló belső ösztönzésnek.”                                                     169’

 

Az ego is csak egy szint                                                                                                                                                     

Rájött az ember, hogy az ego is csak egy réteg, egy szint, egy kifejezési forma, egy kapcsolattartási eszköz a külvilággal, amivel eddig azonosította magát, sőt azt hitte, hogy ez az igazi.

Rájön, hogy valami más van a mélyén. Ezzel hogy figyeli magát, eltávolítja magát az egótól, rátekintést nyer

elkezdi látni ezt a működést, akkor már nem azonosul vele. Ahogy távolodik tőle, úgy az ego is szerényebbé válik. Nagyon fontos ebben az időszakban az ALÁZAT megtanulása, hogy nálunk sokkal nagyon sorserők irányítják az életünket. Fel kell adni azt a szemléletet, hogy „majd az lesz, amit ÉN akarok!”

Az ego tevékenysége kisstílű célok kitűzésében merül ki általában.

 

Szerencsés, akinek korán gyanússá válik. Kicsit hagyni kell kiépülni, pörögni az egót, megvalósítani a célokat, miközben gyanúval kell szemlélni az egót, hogy „Csináld, csináld, de azért látlak. nem te vagy az igazi!”

 

-          Az ego tudathordozója a test – testséma: ez vagyok én. Ilyen vagyok.

Amíg fontos az ego, szeret öltözködni – de működik az árnyék is, mert szereti elrejteni a büdös lábat, a pattanást. Ez az ego játéka. Rá kell jönni, hogy a test csak egy hordozó.

-          És van egy mélyebb szint. Ez nem testi megnyilvánulás. Ez finomabb energetikai szint, ez már spirituális. Nehezebben megfogható, szubtitisabb. Finomabb tudathordozó is kell a finomabb szintnek.

Nem testi megnyilvánulás. Jó ezért testgyakorlással összekötni ezt az utat. Alapszinten nagyon jó pl. a táncterápia, mélyebb szinten harcművészeti utak: chi-kung, thai chi, és a jóga.

 

Hogy az ember mennyire nem ismeri önmagát, abban is megnyilvánul, hogy mennyire nem ismeri a testét. Az önismeretünk ott is kezdődhet, hogy elkezdjük testünk megismerését és tudatos működtetését, s utána jöhetnek a finomabb szintek.

Csörgő Z. nagyon ajánlja azon módszereket, amikben benne van egy komplex benső út. Pl. a jóga és az ayurveda kapcsolata nagyon erős tud lenni. Benne van az életvitel, életmód, energiákkal való bánás, étkezés és u.akkor a testgyakorlatok és finomabb energetikai gyakorlatok egyben.

 

 

3 születés

A személyiség fejlődésében 3 születésről beszélhetünk:

1.)    Testi születés: biológiailag önállóvá válás.

Amikor egy Én-né válunk a sok én között, megjelenik egy név és egy forma, Náma-Rúpa, ahogy a buddhizmus mondja (http://hu.wikipedia.org/wiki/Buddhizmus) Ez kell a személyiséghez (név és forma)

2.)    Az egyedi én tudat születése

A családból való megszületés a lelki autonómia kialakulása, a kamaszkor vége.

3.)    Szellemi újjászületés

(Nem az ego feladása, vagy a megérkezés a selfhez, hanem) amikor megtörténik a self-felé irányulás. Amikor kiderül, hogy az addigi személyiség azonosítás, az addig ego nem az igazi. A személyiség self-irányultságot vesz.

A szellemileg érett embert az ego-self tengely megléte jellemzi.

Tudja, hogy az egótól a selfig lehet eljutni. Nem így fogalmazza meg, de érzi, tudja.

Nagyon fontos feltétel az érettség.

 

A hagyomány nagyon komoly útmutatást tud nyújtani, a vallások, az éves ünnepkör, ünnepek alkalmával egy-egy archetípus beépülhet, a házasság is egyfajta beavatás, …stb.

Pl. 40 éves ember már nem öltözött cifrán. Nem volt olyan, hogy kapuzárási pánik…                        

A szertartások, szimbólumok révén kihagyhatatlanul be kellett járni ezt az utat.

A hagyomány lehet támasz is és béklyó is. Egyre inkább olyan világban élünk, ahol az individualizmus egyre erősebb és nehezen tűrik az emberek ezeket a társadalmi szerepeket. Béklyónak értelmezik.

Az elmúlt 100 évben Mo.n kiszakadtunk ezekből a közösségekből.                                                          181’

 

Szülő centrikusság / én centrikusság /self centrikusság

1.) szülő centrikusság

A gyermek még szülő centrikus.

10-11 éves kor táján a gyermek kezdi megkérdőjelezni a szülő tökéletességét, elkezd vitázni. Nagyon  komoly törés, trauma lehet, hogy nem tökéletesek, akiket eddig annak gondolt.

2.) én centrikusság

Fokozatosan feloldódik a szülő centrikusság és jön egy én-centrikusság. Együtt kell, hogy járjon a felelősség tudatosításával. Ezt nehezen vállalja a gyerek. A szabadság tudatosítása könnyű, a felelősség nehéz.

Ezért meg is kell harcolni. Ezt általában a szülő eleinte nem engedi meg.

3.) self-centrikusság

A felnőttkor alapkérdése, hogy az egocentrikusság tovább tud-e fejlődni self-centrikusságba?

Mindez az ellentétek fázisos kölcsönhatásával jön létre, tudatosulás, illetve a tudat felbomlása – ami az addigi én határok felbomlását jelenti ≠ bomlott elmével, hanem az én határok fellazítása.

 

dekondícionálás: azokat a ragaszkodásokat, mintákat, automatizmusokat, amik fenntartanak egy ént, az ember először tudatosítja, elkezdi megfigyelni és próbálkozik. Hogy lehet-e másként? Elkezdi felülbírálni a sémák működését.

 

Automatizmusok

Azért érdekes ez, mert az automatizmusok nagyon sokat tudnak segíteni is a mindennapokban. Pl. döntést hozni. Épp ezért nagyon nehéz feladat ezt lebontani. A legtöbb döntésünk automatikusan születik bennünk, s az összes döntésünknek csak egy vékony „hártyája” kezdetben az, amit igazi én tudatossággal hozunk, amikor tényleg mi döntünk és nem a belénk épített minták, automatizmusok, tudattalan motivációk.

Ezt a hártyát kezdjük el tágítani.

Ruediger Schache: Az igazságot rejtő 7 fátyol = hagyma hasonlat = rétegek

A rétegek levétele fájdalmas, mert ezek ruhák, amiket le kell vetni, de úgy éljük meg, mintha a bőrünk lenne. Hamvas: „Az ember a tízezer bőrű gyermek.”

Gyermek: mert a mag egy végtelenül szabad, játékos, önmagában teljes lény, csak mindenféle rétegek vannak rajta hagymahéjakként.

Minden egyes réteg levetése egyre nagyobb szabadságfokkal jár, de meg kell küzdenünk ezért a szabadságért. Minden egyes réteget automatizmusok tartanak fenn bennünk. Olyan, mint egy biztonsági háló számunkra. Mert attól félünk, hogy kizuhanunk a semmibe, de óriási élmény, mikor megtapasztaljuk átlépésekor, hogy nem is volt határ, csak mi gondoltuk úgy, mi tartottuk fenn mesterségesen.

 

A rétegek feltérképezése évekig eltarthat, egy egész életen át is, miközben – erről szól a hermetika, az alkímia – 40 nap is elegendő lehet, hogy egy teljes személyiséget átalakítsunk. De ehhez nagyon intenzív figyelem kell.

 

A transzformáció játékban és más terápiákban is az a veszély, hogy olyan, mint egy szőttes. Mikor felismerünk valamit, egy szálat megbontunk, az egész elkezd bomlani és a legtöbb ember ilyenkor újraszövi, újraépíti a biztonsági hálót.

Ezért fontos, hogy ha felismertünk egy sémát, sablonos működést, akkor nagyon tudatosan legyünk AZON rajta, amit felismertünk, hogy ott ne hagyjuk újra épülni a biztonsági hálót, hanem tartsuk fent a szakadást, hogy tovább tudjunk haladni.

 

Növekszik a szabadság fokunk, de növekszik a felelősségünk is.

Szép lassan már nem csak magunkért vállalunk felelősséget, hanem az egész világért. Egy másik ember olyanná válik számunkra, mint a lábunk. Oly felelősséget érzek iránta, de ez már az ego teljes meghaladása. A buddhizmusban ez a bodhisattva ösvény. A másik olyan, mint én magam, önmagam része. Nem lehet megvilágosodni, üdvözülni a környezetünk megvilágosodása nélkül.

 

Mindez a út határállapotokon, misztikus élményeken keresztül zajlik, rítikus módon.                                   192’

 

Energia

A szintézis, az integráció mindig csak energia hozzáadással lehetséges.

Ez figyelem hozzáadást jelent. A figyelmünk nem más, mint energia.

Ha valamire figyelünk és tudatosítjuk, ott energia szabadulhat fel. Többlet energiához juthatunk. Ez alapvetően az árnyékkal való működésben zajlik.

Mert a tudattalanunkban rengeteg energiát tárolunk, amit nem használunk.

 

Jung szerint: „A tudattalanban kialakuló konfliktusok a legalapvetőbb lelki hajtóerők lehetnek. A konfliktusok mélyén elfojtott, elnyomott, fel nem használt energiák vannak.”

 

Amik ezeket az elfojtásokat létrehozzák, azok a lelki görcsök, a komplexusok:

-        kisebbségi

-        hatalmi

-        anya-

-        apa-

-        és az énünk sem más, mint egy komplexus. Elzár, lehatárol, beszűkít, ellehetetleníti, hogy egész lényünk energiáját használjuk.

Minden komplexus feloldása, tudatosítása a tudat számára energetikai többletet jelent.

 

Jung: a mélylélektan királyi útjának ezen komplexusok vizsgálatát tekintette.

Minél mélyebb lelki rétegből származik a komplexus, a jelentősége annál nagyobb.

 

Ego-self tengely, ego és self kapcsolata

A személyiségfejlődés tehát az ego-self tengelyen mozog.

 

A kibontakozás fő irányítója, a végső hajtóerő maga a self.

 

self:

-        próbálja érzékelni, hogy hol tart az ember a saját útján.

-        kísérletezik, impulzusokat küld a hétköznapi önátélés, az ego számára

-        teszteli az egót, hogy mennyire kész arra, hogy megnyíljon.

-        élményeket, jelzéseket, üzeneteket küld – ezek érkezhetnek krízisekként, jelekként, kihívásokként a világunkba

-        a self irányítja a folyamatot, próbálja magához csalogatni az ÉN szervező középpontját

-        óriási energiája van

-        az általa irányított fejlődés spirális vonalú. Így a személyiség különböző oldalai kapnak megvalósulási lehetőséget, fokozatosan integrálódhatnak az ellentétes oldalak, vissza-vissza térhetünk olyan archetípusokhoz, amelyeket mind mélyebben integrálhatunk magunkba azáltal, hogy a bennünk lekötött energiát a figyelmünkkel felszabadítjuk. Ráadásul az adott archetípus árnyékvonásait magunkba integrálhatjuk. (azt, amire azt mondjuk, hogy: ááá, én ilyen nem vagyok!)

Ez a „basszuskulcs effektus”, hogy hú basszus ez is én vagyok.