Lila levelek 18adv18

[Attila Mikolás]

Advent 3. hete Szombat – december 22.

 

„boldognak hirdet engem minden nemzedék” Lk 1,46-56

 

Mária Erzsébetnél van. Találkozik a két édesanya, s az öröm légkörében Mária csodaszép hálaimát zeng Istennek. Talán most hullik le az ő lelkéről is az aggodalmaskodás köde, talán csak most kezdi átélni, milyen nagy ajándék részese ő. Talán csak most érzi igazán, hogy mennyire szép feladat anyának lenni, hát még a Mindenható Isten anyjának.

A papok, szerzetesek a zsolozsmában minden nap este ezzel a szép hálaadó imával magasztalják (Máriával együtt) a Fölséges, minket oly nagyon szerető Istent.

 

Mária hálaadó énekét – a Magnificat-ot – az Egyház kötelezően elmondatja a papokkal és a szerzetesekkel minden nap a zsolozsmában az esti dicséret során. Szép ima ez. Talán mindezzel arra akar figyelmeztetni bennünket az Egyház, hogy vizsgáljuk meg a nap vége felé, vajon a mai napon sikerült-e Jézusnak a szívembe költöznie, ahogy anno, amikor Mária ezt az éneket imádkozta? Vajon Jézus szívesen maradna-e nálam, az én hajlékomban, akár napokon, hónapokon keresztül is?

A szentáldozáskor Jézust a szívünkbe fogadjuk. Felkínáljuk neki maroknyi hajlékunkat, pici szívünket. Ő azonban sosem nézi otthonunk szegénységét, neki nem kell fényűző lakás, neki az kell, amit fel tudunk kínálni. A názáreti lány – Mária – is a maga egyszerűségében volt kedves Isten előtt.

Amikor ő otthont talál lelkünkben, akkor vesszük észre igazán, hogy nem is ő vett lakást nálunk, hanem mi kerültünk így az ő házába.

 

 

Gyümölcsöző adventet!

 

Atiatya

 

ui1: Adjunk ma hálát az Úrnak!

 

ui2: „Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.” (Márai Sándor)