Sziasztok.
Többen kérték, hogy ha valaki felveszi a Géczy Gáborról szóló megemlékezést akkor szívesen megnézné.
Ezért bátorkodom egyrészt, a két előadóról szóló videó linkjét beletenni ebbe a levelembe, és gondoltam, hogy a személyes emlékemet is megosztom veletek, mert azt a videók nem rögzítették.
Először is azt gondolom, hogy a megemlékezés méltó volt a MAG-hoz és Gáborhoz!
Tóth Magdika és családja, szervezésben segítő társai, igazán kitettek magukért, beleértve a Monori Művelődési ház dolgozóit is.
Az a szíveslátás, családi hangulat, az odafigyelés a részletekre, mondhatom oda idézte a "MAGfalvai érzést" bennem is, teljes mértékben.
Lassan gyülekeztünk, de ez is jó volt, mert volt idő a rég nem látott ismerősöket, barátokat akár családtagokat is köszönteni.
Ott volt természetesen Gábor családja, sok barátja és a régi ismerősök közül elég sokan. Az ország szinte minden részéből voltunk, nagyon jól esett a szívemnek, lelkemnek.
Azt sajnálta Magdika (és én is), hogy a dátum pont a MOGY idejére esett és a gyógyítók közül ott volt dolga sok jó embernek. (Magdika már január óta tervezte, de nem tudta a termet lefoglalni, csak most) Nagyon izgult, hogy jól sikerüljön minden, rajta nem múlott az biztos. Voltunk kb nyolcvanan, vagy kicsivel többen becslésem szerint.
A kölcsönös egymás üdvözlése után Magdika mondott pár szót és Leinder Dani beszélt Gáborról és a kezdetekről, nekem nagyon sok újat mondott, amit nem tudtam még.(a videón látni fogjátok) Utána átadta a mikrofont Vígvári Jánosnak "VIGESZ"-nek (ez a videó is nagyrészt fent van) akinek a beszéde elején felesége egy szál, gyönyörű hegedű hanggal, lepett meg mindenkit. Olyan volt mintha egy angyal jött volna le közénk, a hegedű hangja mindenkit elvarázsolt. Egy népdallal idézte meg Gábort. A VIGESZ előadását nem részletezem, mert nagyrészt meg tudjátok nézni a you tube linken, ha akarjátok.
Az igazi varázslat a két előadás után jött csak, én úgy gondolom, hogy "Gábor is ott volt köztünk". Ezt nem lehet leírni, de megpróbálom. Azt az érzést, hogy egy szál hegedű hangjára automatikusan körbe állnak az emberek és úgy énekelnek, azt érezni kell. A régi barátok ismerősök és a teljesen "ismeretlenek" is beszélgetésekbe merültek, a régi emlékek előjöttek, csodajó hangulatban. Úgy tudom, hogy mind a család közvetlen és távolabbi tagjai is nagyon jól érezték magukat, akikkel én beszéltem azok biztosan.
A lényeg, hogy emlékezzünk Gáborra és az Ő szellemi örökségére, az szerintem teljes mértékben ott volt.
Régen nem éreztem ennyire a "MAG erejét".
Ami még nagyon fontos szerintem, hogy olyanok is megtudtak a MAG-ról valamit, akik először hallottak róla, és Gábor tanításai most is élnek még az interneten keresztül is.
Dani is említette, de én is személyesen tapasztaltam a feleségemmel együtt, hogy Géczy Gábortól az interneten tanulnak a mai nap is.
A megemlékezés késő estig tartott, azoknak, akik végig ott tudtak lenni.
Az előadásokról a linket itt tekinthetitek meg, eddig több mint 2500 ember nézte meg pedig csak 20 órája van fent:
A videó Negyedi Román munkája.
Remélem, hogy valamennyit vissza tudtam azoknak idézni az estéből, akik nem voltak ott, nem tudtak személyesen jelen lenni.
Gábor tanításait tovább viszik a kis MAG csoportok, reményeim szerint.
Áldás
Kovács Laci
Sziasztok
Tóth Magdika (van aki "pogácsás Magdinak" ismeri) megkért, hogy segítsek neki egy megemlékezés plakátjának az elkészítésében és ennek apropóján elküldöm a meghívót!
2023. augusztus 10.-én csütörtökön 18.00-kor Monoron a Művelődési házban (2200 Monor, Bocskai u. 1.) lesz megemlékezés "Géczy Gábor és a Mag szülte Élet" címmel.
Emlékezünk Géczy Gáborra és szellemi hagyatékéra. A két meghívott előadó (akik mindketten nagyon közeli kapcsolatban voltak Gáborral): Leidinger Dániel és Vígvári János.(VIGESZ)
Igyekeztem, hogy mindenkihez eljusson a meghívó, azokhoz is akiket Magdika nem tudott személyesen felhívni. Ha ismertek olyan tagot, embert aki érintett, kérlek, hogy értesítsétek Ti is, köszönöm:
A szervező Magdika ezt tartotta még fontosnak a meghívó levélhez írni:
"Sok szeretettel hívjuk és várjuk Géczy Gábor tisztelőit! "
A meghívót csatoltam a levelemhez.
Áldás
Kovács Laci