Sziasztok!
Vasárnap kirándulni megyünk sashalmi-ligeti(kinek mi) testvéreinkkel a
Merzse-mocsárhoz. Nem túra lesz, inkább együtt pihenjük ki a farsangi
mulatság fáradalmait.
Mindenkit szeretettel várunk, aki szeretné megismerni városunk eme
mostohán kezelt, ugyanakkor gyönyörű, természeti értékekben gazdag
részét.
Vasárnap
11:00-kor indulunk a Ferihegyi út-Melczer utca sarkán található
buszmegállótól. Itt kényelmesen le lehet autóval is parkolni, és a 98-as
busz megállójából is kb. két perc alatt elérhető.
Térkép
Az út kb. 6-7 km, sétatempóban kb. 2 óra, és gyakorlatilag sík terepen
fogunk haladni. Menet közben megtekinthetjük Ferihegy-2 működését, az
irányítótornyot(messziről persze), a madáritatót, a vadlest, és
természetesen magát a mocsarat. Ha valaki nem tudná, a XVII. kerület a
legnagyobb Budapest kerületei közül, és ezt ennek a területnek (is)
köszönheti.
Ha érdekel titeket, akkor elsétálhatunk a reptér végéhez, ahol a fejünk
felett pár méterrel szállnak le a repülők, kis szerencsével pedig
találkozhatunk Ferihegy légterének őreivel is: sólymokkal, és héjákkal
is.
Visszaérkezés hangulattól, és időjárástól függően 4-5 óra körül. Enni-inni ennek megfelelően hozzatok magatokkal!
Kérlek titeket, hogy továbbítsátok azoknak is, akihez nem jutott el, de úgy gondoljátok szívesen eljönnének!
Szép hetet!
Robi