Sziasztok!
Alig egy héttel a nagypénteki keresztúti virrasztásunk után, ismét szeretnélek Titeket meghívni egy lelki programra.
2011. május 7-én szombat reggel (hajnalán) Örömútra megyünk, hogy megünnepelhessük Megváltó Krisztusunk feltámadását, illetve várva a Szentlélek eljövetelét.
Találkozás: 4.45-kor a Naplás-erdőnél, innen indulunk a tervezett nyolc stáció végigjárására. A legelső stációt a napfelkeltével együtt szeretnénk megtartani (kb. 5.15-kor).
Örömünkre szolgál, hogy Forrási Robi már vállalt egy stáció elmélkedését, és egyben jelzem, hogy még van három stáció amikre lehet jelentkezni, akár ligeti részről is, természetesen nem elvárás senki részéről sem, már az nagy öröm és Léleképítő lehet mindannyiunk számára, ha minél többen részt tudunk venni. Úgy tudom, József atya is szeretne velünk tartani.
A mellékletben csatolom az Örömút tervezett stációit, és amelyik mellett még nem láttok nevet, azok még szabadok.
Szeretettel várom jelentkezésedet, ill. részvételi szándékod jelzését, e-mail címem:
fuze...@citromail.hu.
További szép napot mindenkinek, üdv: Füzér Imre.