Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja
Onkológiai gondozás
Diagnosztikai algoritmusok a beteg-követés során
Készítette: A Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai Kollégium
A Radiológiai Szakmai Kollégiummal egyeztetve
Tartalomjegyzék
2.1. Ajak és szájüregi daganatok
2.7. Ismeretlen primer nyaki tumor
3. Gastrointestinális daganatok
3.5. Rectum, anus malignus daganatai
3.7. Epehólyag-epeút daganatok
5.2. Felnőtt lágyrész daganatok
6.1. Nem melanoma – rosszindulatú bőrdaganatok
Az onkológiai gondozás fő feladata a beteg sorsának követése, azaz az elért terápiás és rehabilitációs eredmények folyamatos monitorizálása, a daganat kiújulásának, kiterjedésének, a beteg állapotromlásának korai felismerése.
Az onkológiai gondozási protokollt a nemzetközileg alkalmazott protokollok figyelembe vételével állítottuk össze. Az onkológiai gondozási feladatok összességére, irányelveire nézve utalunk az e tárgyban is kiterjedt szakirodalomra, valamint az érvényes szakmai és jogi szabályokra.
A beteg-követés diagnosztikai algoritmusait a daganatos lokalizációk szerint foglaljuk össze. Az algoritmusok rövid meghatározásával a gondozás tervezhetőségét, megfelelőségét és a ténykedés finanszírozásának szakmai alapokra helyezését kívánjuk elősegíteni.
1.számú táblázatba foglaltuk a különböző lokalizációknál tumor-mentességet eredményező gyógykezelés után évente tervezendő gondozási események számát. Az elsődleges vagy recidív tu gyógykezelése során el nem érhető tumormentesség (residuum, áttét, progresszió) esetén a beteg kontrollvizsgálatait és az egyéb terápiás teendőket az aktív szakorvosi ellátás keretében, egyedileg kell meghatározni.
Követéses vizsgálatoknál elengedhetetlen, hogy az előző - különösen a képalkotó - vizsgálatok eredményei, képei rendelkezésre álljanak, hogy a követés azonos technikával készülhessen.
A gondozás tervezésével kapcsolatban felhívjuk a figyelmet a statust rögzítő (base line vagy etalon) vizsgálatok szükségességére, melyek képalkotók esetében a műtét után 6 héttel, sugárkezelés után 10-12 héttel, a gyógyszeres kezelés befejezése után 1-2 héttel javasoltak.
Az alkalmazandó vizsgálati módszerek nem hatékonysági sorban lettek feltüntetve, hanem az esetek többségében az egyszerűbbektől haladtunk a komplikáltabbak felé.
A protokoll általános betegcsoportra készül, így szükség van arra, hogy azonos régiók vizsgálatánál a módszer kijelölésekor a daganat szöveti szerkezetét, a prognosztikai faktorokat, egyéni különbözőségeket és egyéb klinikai tényezőket is mérlegeljünk.
(Például: a hagyományos mellkas röntgen vizsgálat sokszor elégséges a status követésére és bár a mellkas CT több információval szolgál, de a primér tumor szöveti szerkezete, stádiuma miatt gyakran nem szükséges CT-vel terhelni a beteget és a költségi tényezőket sem.)
Recidíva esetén a teendők megegyeznek az elsődleges kivizsgálás során szükséges vizsgálatokkal, a tumor-stádium meghatározás (staging) követelményei szerint.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Indirekt, szükség szerint direkt tükörvizsgálat
· az 1. évben kéthavonként, a 2. évben háromhavonként,
· a 3-5. évben félévente, az 5. évtől évente.
Képalkotó vizsgálatok:
· Mellkas röntgen: az 1-2. évben félévente, ezt követően évente. Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis, újabb primér tumor alapos gyanújakor CT vizsgálat is szükséges.
· Nyaki UH + látható terime esetén vezérelt aspiráció: a fizikális-és tükörvizsgálatokkal párhuzamosan készül.
· Nyaki MR (elsődlegesen) és/vagy CT vizsgálat: klinikai és UH vizsgálattal nehezen megítélhető esetekben, terápia hatásának rögzítésére, progressio klinikai gyanújakor.
· Hasi UH/ (annak eredményétől függően hasi CT/MR): III, IV tumor stádiumnál, pozitív májfunkciós tesztnél.
· Mandibula panoráma röntgenfelvétel: mandibulába való tumor terjedés vagy postirradiatios csontelváltozás gyanújakor
· PET: recidíva vagy daganat szóródás klinikai gyanújakor, ha az eddigi vizsgálatok tumort nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont áttét klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia
· a bőrrel vagy nyálkahártyával fedett recidíva-gyanús szövettöbblet esetén a nyakon vagy a szájüregben.
Szövettani vizsgálat
· recidíva gyanúja esetén próbakimetszés vagy műtéti úton nyert anyagból.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Indirekt vagy direkt tükörvizsgálat:
· az 1. évben kéthavonként, a 2. évben háromhavonként,
· a 3-5. évben félévente, az 5. évtől évente.
Laboratóriumi vizsgálat
· az Epstein-Barr-vírus viralis capsid antigen elleni IgA antitestek és a korai antigén elleni IgG antitestek követése prognosztikai szempontból indokolt. Az a-EA növekedése a tumordiagnózist követő első évben rossz prognózisra utal.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: az 1-2. évben félévente, ezt követően évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis, újabb primér tumor alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Nyelési röntgen vizsgálat: a nyelés nehezítettségekor, nyelési funkció zavar esetén.
· Nyaki UH + látható terime esetén vezérelt aspiráció: a fizikális és tükörvizsgálatokkal párhuzamosan
· MR és/vagy CT: a fenti vizsgálatokkal nem megítélhető esetekben, terápia hatásának objektivizálására, progresszió klinikai gyanúja esetén.
· Hasi UH/ (annak eredményétől függően hasi CT/MR): III, IV-stádiumnál, pozitív májfunkciós tesztnél.
· PET: recidíva vagy daganat szóródás klinikai gyanújakor, ha az eddigi vizsgálatok daganatot nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont áttét klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia
· a vizsgálatot regionális nyaki áttét megjelenése, ill. lokális recidíva esetén indikáljuk.
Szövettani vizsgálat
· klinikailag kétséges lokális recidíva esetén indikáljuk.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Indirekt (esetleg direkt) tükörvizsgálat
· az első 6 hónapban havonta, 2 évig 3 havonta,
· 3-5. évben 6 havonta, 5. évtől évente.
Képalkotó vizsgálatok:
· Mellkas röntgen: az első 3 évben 6 havonta, majd évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis, újabb primér tumor alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Nyaki UH + látható terime esetén vezérelt aspiráció: a fizikális és tükörvizsgálatok igénye szerint.
· MR és/vagy CT (gégéről, nyaki nyirokcsomókról): T3, T4 esetleg T2-nél is amennyiben a klinikai vizsgálatokkal a státusz nehezen ítélhető meg, progresszió klinikai gyanújakor.
· Nyelési röntgen vizsgálat: a nyelés nehezítettségekor, funkció zavar esetén.
· Hasi UH/ (annak eredményétől függően CT/MR): III, IV stádiumnál, pozitív máj funkciós tesztnél
· PET: recidíva vagy daganat szóródás klinikai gyanújakor, ha az eddigi vizsgálatok daganatot nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia: szükség szerint.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Indirekt (esetleg direkt) tükörvizsgálat
· az első 6 hónapban havonta, 2 évig 3 havonta,
· 3-5. évben 6 havonta, 5. évtől évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: 3 évig 6 havonta, utána évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Arckoponya MR és/vagy CT: recidív daganat klinikai gyanújakor, ha a klinikai vizsgálatokkal a megítélhetőség nehezített és a terápia hatását kell objektivizálni.
· Nyaki UH + látható terime esetén vezérelt aspiráció: nyirokrégiók megítélésére, metasztázis klinikai gyanújakor.
· Hasi UH/ (annak eredményétől függően hasi CT/MR): III, IV stádiumnál, pozitív máj funkciós tesztnél
· PET: recidíva vagy daganat szóródás klinikai gyanújakor, ha az eddigi vizsgálatok daganatot nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia: szükség szerint.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· 3 évig 3 havonta, 5 évig 6 havonta, 5 év után évenként.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: évente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Nyaki UH + látható terime esetén vezérelt aspiráció: a fizikális-és tükörvizsgálatokkal párhuzamosan készül.
· Nyaki MR és/vagy CT: a klinikai tünetektől, klinikai vizsgálatoktól és az UH eredménytől függően, nehezen megítélhető esetekben, terápia hatásának objektivizálására, progresszió klinikai gyanújakor.
· Hasi UH/ (annak eredményétől függően CT/MR): III, IV stádiumnál, pozitív máj funkciós tesztnél
· PET: recidíva vagy daganat szóródás klinikai gyanújakor, ha az eddigi vizsgálatok daganatot nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
· Recidíva, metatasis gyanúja esetén a kivizsgálás az elsődleges ellátásnak megfelelően történik.
Az elsődleges gyógykezelést követően a daganatos státus és a társult anyagcsere-betegségek onkológiai és endokrinológiai együttes követése szükséges.
Anamnesis
· félévente.
Fizikális vizsgálat
· műtét után (az idegek operatív sérülésének felmérése), utána félévente.
Laboratóriumi vizsgálatok
· TSH félévente, illetve egésztest jódszcintigráfia előtt, koleszterin, triglicerid évente.
· Papillaris és folliculáris carcinoma esetén: szérum Ca, anorg-P, anti-hTG, szérum hTG, TT4, FT4 félévente.
· Medullaris carcinoma esetén: szérum kalcitonin, CEA, Ca, anorg-P félévente, parathormon, vizelet-catecholamin évente
Képalkotó vizsgálatok
· Nyaki UH-vizsgálat műtét után, majd évente
· Mellkas röntgen felvétel/CT: évente
· Nyaki, mellkasi CT/MRI műtét után 6 héttel, majd papillaris vagy follicularis carcinoma esetén szükség szerint, medullaris carcinoma esetén évente.
· Egésztest-radiojód szcintigráfia műtét után 6 hónappal, utána két évente (vagy szükség szerint) Csontdenzitometria: ffi-aknál és nőknél climax ill. menopausa előtt két évente, climax ill. menopausaban évente.
· Csontszcintigráfia papillaris-follicularis carcinoma vénás érbetörése, ill. medull carcinoma esetén - évente,
· Szükség szerint további kiegészítő vizsgálatok:
· Egyéb szcintigráfiák (egésztest MIB6, MIBI, mellékvese, mellékpajzsmirigy),
· PET (FDG, metionin),
· Aspirációs cytológia,
· Máj CT/MRI/angiográfia
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· fél évig havonta, később kéthavonta, a második évtől háromhavonta,
· a harmadik évtől félévente, az ötödik évtől évente.
Laboratóriumi vizsgálatok
· a mellkas-röntgenvizsgálattal és a hasi UH vizsgálattal párhuzamosan, amennyiben az alapkivizsgálás során tumor marker eltérés volt, annak követése is javasolt.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: első évben 3 havonta, 2-5 évig félévente, 5. évtől évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális primér vagy szekunder tumor alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi UH: mellkas röntgen vizsgálattal párhuzamosan
· Arckoponya, nyaki MR és/vagy CT: első évben 3 havonta, 2. évtől félévente.
· PET: lehetőség szerint javasolt, a primer tumor keresés legérzékenyebb módszere
· Csontszcintigráfia: a metasztázis csontáttétre hajlamos szövettani típusa esetén félévente, egyébként klinikai gyanú esetén.
Aspirációs citológia, szövettani vizsgálat: recidíva gyanúja esetén.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok
· markerek (CEA) az első két évben 8 havonta, 2-5 év között és utána 12 havonta.
Endoszkópia
· radiológiai recidíva gyanúja esetén. De ha van kapacitás, a nyelési röntgenkontrollok mellett, (amelyek funkcionális tekintetben az endoszkópiánál informatívabbak) minden kontroll idején. Recidíva esetén mintavétellel kiegészítve.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1-2. évben 8 havonta, 2-5. év között és utána, évente.
· Nyelési röntgen vizsgálat: az 1-2. évben 4 havonta, 3-4.évben 6 havonta, 5.évtől 12 havonta.
· Endosonográfia: recidíva gyanújakor
· Hasi UH: a mellkas röntgen vizsgálattal megegyező ütemben.
· Mellkas/hasi CT: tumorterjedés, metasztázis klinikai gyanújakor
· Mellkas/hasi MR: abban az esetben, ha a CT diagnosztikus bizonytalansága miatt az MR-től várható az a kiegészítő információ, mely a terápiát meghatározza.
· PET: recidív daganat esetén, rezekálhatóság mérlegelésekor, amennyiben a korábbi képalkotók nem tudtak pontosan állást foglalni és a vizsgálat eredménye a terápiát alapvetően befolyásolja.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Szövettani vizsgálat: a recidíva kizárására, illetve igazolására,
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· has-epigastriális régió, máj, supraclaviculáris nyirokcsomó
· az első két évben három havonta, utána félévente.
Endoscopia
· a gyomor röntgenvizsgálat ütemében vagy függvényében
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: az 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Gyomor röntgen vizsgálat: 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente.
· Endosonográfia: gyomor röntgen vizsgálat vagy endoscopia alapján felmerült recidíva klinikai gyanújakor.
· Hasi UH: 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente
· Hasi CT és/vagy MR: abban az esetben ha a klinikai kép és a korábbi vizsgálatok alapján recidíva vagy metasztázis alapos gyanúja áll fent
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
· PET: recidíva, metasztázis klinikai gyanújakor ha a fent leírt korábbi vizsgálatok nem tudtak állást foglalni
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· has-epigastriális régió, máj, az első két évben három havonta, utána félévente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Enteroclysis röntgen / vékonybél CT vizsgálat: 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente
· Hasi UH: 1-2. évben 6 havonta, 2-5. év között és utána évente
· Hasi CT és/vagy MR: abban az esetben ha a klinikai kép és a korábbi vizsgálatok alapján recidíva vagy metasztázis alapos gyanúja áll fent
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
· PET: recidíva, metasztázis klinikai gyanújakor ha a fent leírt korábbi vizsgálatok nem tudtak állást foglalni
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laborvizsgálat: CEA, CA-50, CA 19-9y. GT, széklet-vér
· az 1-2. évben háromhavonta, a 3-4. évben hathavonta, az 5. évtől évente.
Sigmoidoscopia, colonoscopia (resectio)
· évente és panaszok esetén az 1-2-3-4. évben hathavonta,
· az 5. évtől évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: évente. Abban az esetben ha tüdőmetasztázis resectioja is történt az 1. évben 3 havonta kell a mellkast kontrollálni.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Irrigoscopia (mérlegelve a colonoscopia lehetőségét): évente
· Hasi UH: 1-2. évben 3 havonta, 3-4. évben 6 havonta, utána évente
· Hasi CT és/vagy MR: recidíva, metasztázis gyanújakor, ha a korábbi vizsgálatok állásfoglalása bizonytalan, vagy kiegészítő megítélésre van szükség
· Emelkedett CEA mellett a ha a képalkotói vizsgálatok negatívak, azok ismétlése 3 havonta javasolt.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Megjegyzés: A colontumorok elsősorban áttétre és másodsorban helyi kiújulásra, a rectumdaganatok inkább helyi kiújulásra és másodsorban áttétre hajlamosabbak.
Polypectomia után: ha a beavatkozást nem követi resectio, öt recidívamentes évig évenkénti kolonoszkópia szükséges.
Gyulladásos bélbetegségek (colitis ulcerosa és Crohn-colitis) esetén is évenkénti kolonoszkópia és minden colonszakaszról biopszia szükséges.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· lokális inspectio, tapintás,
Rectoscopia
· évente és panaszok jelentkezésekor
Laborvizsgálat: CEA, CA-50, CA 19-9y. GT, széklet-vér
· az 1-2. évben háromhavonta, a 3-4. évben hathavonta, az 5. évtől évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: 1.évben 3 havonta, 2. évben 4 havonta, 3-4. évben félévente, 5. évtől évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Irrigoscopia: (rectum megtartásakor): évente
· Hasi UH: 1-2. évben 6 havonta majd évente
· Hasi, kismedencei CT és/vagy MR: ha a korábbi vizsgálatok vagy a klinikai kép metasztázisra vagy recidívára utalnak. Abban az esetben ha a betegnél rectum extirpatio történt, a műtét után két-három hónappal készült státusz rögzítő vizsgálathoz viszonyított követéses vizsgálatok szükségesek, klinikai tünetmentesség esetén évente, tünetek jelentkezésekor azonnal.
· Emelkedett CEA mellett ha az endoszkópos és képalkotói vizsgálatok negatívak, azok ismétlése 3 hónap múlva javasolt.
· Tüdőmetasztázis resectio után 1. évben 3 havonta mellkas kontroll.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
· Koponya, gerinc MR: agyi metasztázis klinikai gyanújakor
Rehabilitáció: a vendégnyílással operált betegek gondozása stomaterápiás ambulancián, a pszichés gondozásban az ILCO-klubok segítsége is igénybe vehető.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok
· tumormarkerek
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: 3 évig 3 havonta, utána félévente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis, egyéb mellkasi propagáció alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi UH +: 3 évig 3 havonta, majd félévente
· Hasi + dinamikus máj CT / dinamikus máj MR (hepatocyta és RES specifikus kontrasztanyag alkalmazásának lehetősége): műtét után 3 évig 3 havonta, majd 6 havonta. Kemoterápia után 3 havonta.
· UH/CT vezérelt biopszia kérdéses gócnál (amennyiben terápiás konzekvenciája van)
· PET: hagyományos eljárásokkal (UH, CT,MR) nem tisztázható residualis vagy recidív tumor gyanújakor.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok: májfunkció, szérum bilirubin, tumormarkerek stb.
· 3 évig háromhavonta (a betegség prognózisa rossz, 1-2 éves túlélés ritka).
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: 3 évig 3 havonta, majd 6 havonta.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi UH: műtét után 3 évig 3 havonta, majd a 4. évtől 6 havonta
· Hasi+dinamikus máj CT és/vagy hasi+dinamikus máj MR+MRCP: tumorterjedés, metasztázis felmérésére, abban az esetben, ha a hasi UH vizsgálat nem ad kielégítő eredményt és a helyzet pontos felmérése terápiás konzekvenciával járna.
Megjegyzés: a betegség rossz prognózisú, 1-2 éves túlélés ritka
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok: CEA, tumormarkerek, vércukor vizsgálat
· 3 évig háromhavonta, utána félévente 5 évig.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 3 évig 3 havonta, utána félévente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi UH: műtét után 3 évig 3 havonta, majd 6 havonta
· Dinamikus hasi + pancreas + máj CT és/vagy MR+MRCP: a daganat terjedés, metasztázis kimutatására.
Megjegyzés: radikális műtét után is ritka az 5 éves túlélés.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· az első évben kéthavonként, a második évben háromhavonként,
· a 3-4-5. évben félévente, majd évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: radikális műtét után státusz rögzítés - a daganat eltávolítása és a sugárterápia befejezése után 3 hónappal, majd 5 évig 6 havonta, majd évente. Kemoterápia, sugárterápia után a klinikai kép függvényében.
· Mellkas CT: műtét után státusz rögzítés - a daganat eltávolítása és a sugárterápia befejezése után 3 hónappal, majd recidíva gyanújakor, illetve ha a mellkas röntgen alapján a státusz nehezen ítélhető meg, valamint terápia hatásának objektivizálására, és progressio klinikai gyanújakor.
· Mellkas MR: abban az esetben, ha a CT diagnosztikus bizonytalansága miatt az MR-től kiegészítő információ várható a terápia meghatározásához.
· Hasi UH: ha korábban, a staging CT vizsgálat máj metasztázist nem mutatott, a hasi státuszt UH-val követjük, az 1. évben 6 havonta, majd 2-5 évig évente, utána panasz esetén javasolt.
· Hasi CT és/vagy MR: kimutatott metasztáziskor (májban, egyéb hasi régióban), vagy metasztázis klinikai gyanújakor.
· PET: abban az esetben ha a CT/MR residualis vagy recidív daganat megítélésében bizonytalan. Egyéb vizsgálatokkal nem igazolható daganatszórás kimutatására klinikai gyanú esetén. Szövettanilag igazolt tüdőráknál ha terápiás konzekvenciája van.
· Koponya MR/CT: kissejtes tüdőrák minden stádiumánál, nem kissejtes tüdőrák N2, N3, T4, bármely N-stádiumánál. A többi, alacsony stádiumú nem kissejtes tüdőráknál, agyi metasztázis klinikai gyanújakor.
· Csont izotóp vizsgálat: 1. évben 6 havonta, majd 5. évig évente, utána panasz esetén.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· az első évben kéthavonként, a második évben háromhavonként,
· a 3-4-5. évben félévente, majd évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1. évben félévente, majd 5. évig évente, majd panaszok, klinikai kép szerint.
· Mellkasfal MR: terápia után 3 hónappal státusz rögzítés szükséges, követéskor az MR vizsgálatot klinikai relapsus esetén végezzük.
· CT vizsgálat: recidíva klinikai gyanújakor, UH-val kiegészítve, az MR-hez hasonló pontossággal követi a beteget és találja meg a recidívát.
· UH vizsgálat + UH vezérelt biopszia: mellkasfali lágyrészterime esetén, lokális recidíva gyanújakor.
· PET: abban az esetben, ha a klinikai kép recidíva gyanúját veti föl, de a korábbi vizsgálatokkal recidíva nem volt igazolható.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Szövettani vizsgálat (aspiratios citológia és biopsia): lokális recidíva gyanúja esetén.
Anamnézis
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: az első öt évben félévente, majd évente
· Mellkas CT és/vagy MR: recidíva gyanújakor, terápia hatékonyságának vizsgálatára.
· PET: ha a klinikai kép recidíva gyanúját veti föl és a CT/MR recidívát nem igazolt.
Anamnézis
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen: radikális műtét után 1-5. évben félévente, majd évente. Kemoterápia, sugárterápia után a klinikai kép függvényében.
· Mellkas CT: követésre a módszerek közül CT a legmegbízhatóbb, jól standardizálható. Klinikai képtől, terápiás lehetőségektől függően, a mellkas röntgennel párhuzamosan CT végezhető.
· Mellkas MR: abban az esetben, ha a CT reziduális, vagy recidív tumor vonatkozásában bizonytalan és az MR-től a terápia meghatározásához kiegészítő információ várható.
· Hasi UH: hasi terjedés, metasztázis klinikai gyanújakor
· Hasi CT és/vagy MR: rekesz alatti terjedéskor, metasztáziskor (májban, egyéb hasi régióban), vagy metasztázis klinikai gyanújakor.
· PET: ha a klinikai kép recidíva gyanúját veti föl és a recidívát sem a CT sem az MR nem igazolta.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
· Koponya MR: agyi metasztázis klinikai gyanújakor
· Gerinc MR: gerincbe terjedő tumor klinikai gyanújakor
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok
· (teljes vérkép, We, CN, AP, kreatinin, szérum-bilirubin, vércukor, K, Na, Ca, SGOT, SGPT, GGT, szükség esetén a statusztól függően ELFO,
· A postoperatív kemoterápia befejezése utáni ellenőrző vizsgálatok. Nagy
· Malignitású tumor esetén az 1-2. évben negyedévenként, 3-4. ében félévente,
· az 5. évtől évente, alacsony malignitás esetén az 1-2-3-4. évben félévente, az 5. évtől évente.
EKG és/vagy echokardiográfia,
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: nagy malignitású tumor esetén az 1-2. évben negyedévenként, 3-4. évben félévente, az 5. évtől évente. Alacsony malignitás esetén az 1-2-3-4. évben félévente, az 5. évtől évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Röntgen felvétel a primer tumor helyéről: 1-2. évig 4 havonta, további 2 évig 6 havonta, majd évente.
· MR és/vagy CT (a primer tumor régiójáról): a klinikai kép és a röntgen vizsgálat függvényében, a röntgen felvétellel megegyező időrendben.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· az 1-2-3. évben 6 hetenként, 4-5. évben háromhavonta, 5. évtől félévente,
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1-3. évig 3 havonta, 4. évtől félévente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Primer tumor régiójáról MR és/vagy CT: 2 évig 4 havonta, további 2 évig 6 havonta majd évente.
· Hasi UH: a regionális CT és vagy MR vizsgálat üteme szerint
· Hasüregi illetve retroperitonealis lokalizáció esetén
· Hasi UH: 1-3 évig 3 havonta, 4-5. évben 6 havonta.
· Hasi CT és/vagy MR: a lokális státusz változás klinikai gyanújakor, negatív klinikum mellett évente.
· PET: tumor recidíva, tumor szórás klinikai gyanújakor, amennyiben a korábbi vizsgálatok recidívát vagy metasztázist nem igazoltak.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat (műtéti heg, regionális nyirokcsomók)
· Basaliománál az 1-2. évben félévente, a 3-4-5. évben évente.
· Laphámráknál és bőrfüggelék tumoroknál
· az 1. évben háromhavonta, a 2-3. évben hathavonta, a 4-5. évben évente.
Képalkotó diagnosztikai vizsgálatok
· Mellkas-röntgenvizsgálat az 1-2-3-4-5. évben évente.
· UH, izotópvizsgálat, CT, MRI a klinikai tüneteknek megfelelően
Anamnézis
Képalkotó vizsgálatok
· Röntgen csont felvétel: T3, T4-nél
· Regionális nyirokcsomó UH: évente
· Regionális CT és/vagy MR: klinikai és radiológiai tüneteknek megfelelően, elsősorban T4 stádiumban
· Mellkas röntgen vizsgálat: évente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat (a műtéti heg, az elvezető nyirokutak és a nyirokrégió bőrének tapintása)
Laboratóriumi vizsgálat (teljes vérkép, májenzimek, tumormarker),
Képalkotó vizsgálatok
Stádium I.: képalkotói követésre nincs szükség
Stádium II. a következő vizsgálatokat 4 évig 6 havonta, majd évente javasolt végezni
· Regionális nyirokcsomó UH
· Hasi UH
· Mellkas röntgen vizsgálat
Stádium III. a megjelölt vizsgálatokat 3 havonta 2 éven át, majd évente javasolt végezni
· Regionmális nyirokcsomó UH
· Hasi UH
· Mellkas röntgen vizsgálat
· Hasi, dinamikus máj CT és/vagy hasi dinamikus máj MR
Stádium IV. egyéni követés a beteg állapotától, metasztázisoktól függően
· Mellkas röntgen vizsgálat
· Mellkas CT
· Hasi, dinamikus máj CT és/vagy hasi dinamikus máj MR
· Koponya MR
· Csont scan
· PET: recidíva, daganat szórás klinikai gyanújakor, ha a korábbi vizsgálatok recidívát vagy metasztázist nem mutattak, illetve, ha állásfoglalásuk bizonytalan
Occularis melanoma: (lásd: szemgolyó daganatai)
Fej-nyaki melanoma:
· A melanoma stádiumától függően a fönt megjelölt vizsgálatok javasoltak, valamint:
· Koponya MR,
· Arckoponya, nyaki MR: félévente
Anogenitalis, glutealis lokalizációnál
· Kismedence CT és/vagy MR: félévente
Megjegyzés:
A gondozási ritmus a klinikai és hisztológiai prognosztikus faktorokhoz igazodjon.
A magas rizikójú (primer Clark IV-V, 4 mm feletti tumorvastagság, illetve recidív) melanománál a metasztatizáló hajlam miatt szükséges a betegek 15-20 éves követése.
Alacsony rizikójú melanomás betegek követését a második melanomára való fokozott hajlam indokolja.
Anamnézis
Önvizsgálat folyamatosan.
Fizikális vizsgálat minden ellenőrzésen
· az 1-2-3-4-5. évben 3 havonta, a 6-7-8-9. évben félévente, a 10. évtől évente.
Laboratóriumi vizsgálatok recidíva vagy metasztázis gyanúja esetén.
Képalkotói vizsgálatok
· Mammográfia+emlő UH+ regionális nyirokcsomó UH:
· Emlőmegtartó vagy rekonstrukciós, (nem protézis) műtét után, valamint operált és sugarazott emlő esetében a sugárterápia befejezése után 6 hónappal státuszt rögzítő alapvizsgálat szükséges. Az 1-2-3. évben félévente, utána évente kontroll vizsgálatok. Az ellenoldali emlő komplex vizsgálata évente javasolt.
· Protézissel rekonstruált tumor mütét után, technikai okok miatt mammográfiát ritkán végzünk. Elsőként UH vizsgálat készül, annak eredményétől és a klinikai képtől függően sz.sz. MR vizsgálat, esetleg szcinti-mammográfia javasolt.
· Mellkas röntgen:1-3. évben 6 havonta, majd évente.
· Mellkas CT és/vagy MR: tumor szóródás alapos gyanújakor, ha kiegészítendő vagy eldöntendő többlet információra van szükség.
· Hasi UH: rutin követésnél kötelezően elvégzendő, 1-3. évben 6 havonta, majd évente.
· Hasi CT és/vagy MR: abban az esetben, ha a hasi UH vizsgálat alapján megerősítendő, kiegészítendő vagy eldöntendő többlet információra van szükség.
· Csont izotóp: stádium III-IV.-nél és négynél több hónalji nyirokcsomó előfordulásakor, ha a „base line” csont szcintigráfia kétséges volt, vagy csont metasztázis kezelése esetén végzendő. In situ (stádium 0) és korai invasiv (stádium I-II) emlőrák esetekben
· a csont scan nem kötelező, csak csont metasztázis klinikai gyanújakor végezzük.
· Koponya MR: agyi metasztázis klinikai gyanújakor.
· PET: abban az esetben, ha a tumor szóródás tekintetében a korábbi képalkotás állásfoglalása bizonytalan és a klinikai kép felveti a daganat szórás lehetőségét.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
· az 1. évben 2 havonként, a 2. évben 3 havonként, a 3-5. évben félévente.
Laborvizsgálat:
· tumormarker vizsgálat: CEA, SCC.
Képalkotó vizsgálatok:
· Mellkas röntgen vizsgálat: előre haladott tumor stádiumnál (FIGO III-IV)
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Regionális nyirokcsomó (inguinalis, femoralis) UH, kismedencei, hasi UH: alacsony tumor stádiumnál (FIGO I, II), lokálisan terjedő tumornál 1. évben félévente továbbiakban évente.
· Hasi, kismedencei MR és/vagy hasi, kismedencei CT: előrehaladott tumor stádiumnál (FIGO III, IV). Lokális tumor invázió felmérésére inkább MR javasolt. Első évben félévente továbbiakban évente.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia: regionális áttét vagy lokális recidíva esetén.
Klinikailag nem egyértelmű lokális recidiva esetén, illetve klinikailag egyértelmű lokális recidíva esetén az újabb onkoterápia elkezdése előtt: szövettani vizsgálat,
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Hüvely-cytológiai vizsgálat
· az 1. évben 2 havonta, a 2. évben 4 havonta, a 3-4. évben félévente, az 5. évtől évente.
Laboratóriumi vizsgálat:
· a daganatkiújulás gyanújakor CEA, SCC (laphámrák), vagy
CA 125 (mirigyrák).
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1. évben 6 havonta majd évente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Endovaginális UH: 1. évben 3 havonta, 2. évben 4-, 3-4. évben 6 havonta, 5. évben évente
· Hasi, femoralis, inguinalis nyirokcsomó UH: a primer tumor lokalizációjától függően. A felső harmad tumorainál a felső retroperitoneum UH vizsgálata is szükséges. Lokálisan invazív tumornál. Az 1 évben 3 havonta, 2.3.4. évben 6 havonta, 5. évtől évente.
· Hasi, kismedencei MR és/vagy CT: szervet maghaladó (T2-T4) tumoros inváziókor, nyirok rendszer kiterjedt metasztázisakor. Lokális tumor invázió felmérésére inkább MR javasolt.
Aspirációs citológia: tapintható, kiújulásra gyanús nyirokcsomók vizsgálatára.
Anamnesis a széklet-, és vizelet változása, vérzés, fogyás, fájdalom stb,
Fizikális vizsgálat: általános állapot (WHO értékelés szerint),
· has, kismedence, parametriumok. tapintható nyirokcsomók, végtagduzzanat:
· az 1. évben 2 havonta, a 2. évben 3 havonta, a 3-4-5. évben félévente.
Hüvelycitológiai vizsgálat
· félévenként (sugárkezelés zavarhatja az értékelést!)
Tumormarker vizsgálat: SCC, CEA, SeAGP.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1. évben félévente utána évente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Endovaginális UH+hasi, kismedencei UH: 1. évben 6 havonta, majd évente. Abban az esetben, ha a tumor a szervet meghaladta, környezetet infiltrálta, követéskor CT és MR is készüljön.
· Hasi, kismedencei MR és/vagy CT: a daganat kiújulás klinikai gyanúja esetén. Szervi tumor terjedés felmérésére az MR alkalmasabb. A CT előrehaladott (FIGO IIb-nél nagyobb), szervet meghaladó tumorstádiumnál, valamint az iliaca communis és paraaorticus nyirokcsomók felmérésére gyorsabb módszer
· PET: abban az esetben, ha a tumor szóródás tekintetében a CT/MR állásfoglalása bizonytalan
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Aspirációs citológia: regionális áttét vagy lokális recidíva gyanúja esetén.
Szövettani vizsgálat: klinikailag nem egyértelmű lokális recidíva, residuális tumor gyanúja, ill. klinikailag egyértelmű recidíva esetén, az újabb onkoterápia elkezdése előtt.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat (különös figyelemmel a mellső hüvelyfalra, a kiújulás leginkább itt):
· az 1. évben 2 havonta, a 2. évben 4 havonta, a 3-4. évben félévente, az 5. évtől évente.
Laboratóriumi vizsgálat
· CA-I25 a daganat kiújulás gyanújakor.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1. évben 6 havonta majd évente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.Hasi, kismedencei UH: alacsony rizikójú tumornál (stage Ia, Ib, Ic, Gr1 vagy stage Ia, Gr2) Első évben 6 havonta, majd évente UH követés
· Kismedencei MR és/vagy hasi, kismedencei CT: közepes (stage Ib, Gr2 vagy stage 1a, Gr3) és magas rizikójú tumornál, abban az esetben, ha a tumor a szervet meghaladta, környezetet infiltrálta
· PET: abban az esetben, ha a tumor szóródás tekintetében a CT/MR állásfoglalása bizonytalan
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Anamnézis
Laborvizsgálat
· Markerpozitív esetekben
· Markervizsgálat: a kezelés után 1. évben 2 havonta, 2-3-4-5. évben félévente.
· Markernegatív esetekben: Bimanuális vizsgálat
· Markervizsgálat CA125 emelkedik a recidív tumor peritoneális szóródásakor
· a kezelés után 1-2. évben 3 havonta, 3-4-5. évben félévente
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: félévente
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi, kismedencei UH: félévente
· Hasi, kismedencei CT és/vagy hasi kismedencei MR: klinikai képtől függően
· PET: abban az esetben, ha a tumor szóródás tekintetében a CT/MR állásfoglalása bizonytalan, és vezérelt percután mintavétel nem végezhető, vagy eredménytelen volt, ha a klinikai kép és a képalkotói vizsgálatok között ellentmondás van
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Fizikális vizsgálat 3 havonként.
Laboratóriumi vizsgálat:
· általános laboratóriumi vizsgálatok.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: előrehaladott tumorstádiumnál, stádium III., IV., 6 havonta.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Regionális (inguinalis nyirokcsomó) UH: stádium I-II.-nél (nem invazív tumoroknál) első 3 évben 6 havonta, stádium III-IV. (invazív tumoroknál) 3 havonta.
· Hasi, kismedencei MR és/vagy hasi, kismedencei CT: előrehaladott tumor stádiumnál (T3, T4, N+). A klinikai kép és a therápiás konzekvencia függvényében, 3-6 havonta.
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Anamnézis (anaemia, fájdalom, csontdeformitás)
Fizikális vizsgálat
· prostata, has (máj, paraaortalis és cavalis nyirokcsomók) 3 havonként.
Laboratóriumi vizsgálatok
· vérkép, vvs-sülyedés, vizelet, szérum (se-) kreatinin, CN, SGOT, SGPT, GGT, se-acid- és alk-foszfatáz, PAP, LH-RH analóg kezelésnél 4-5. héten PSA,
· Relapsus esetén se-tesztoszteron.
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: első 3 évben 6 havonta, majd évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Endorectális UH + vezérelt biopsia(PSA szinttől függően): 3 havonta
· Hasi, kismedencei UH: 6 havonta
· Kismedencei MR és/vagy hasi, kismedencei CT: klinikai képtől, PSA szintjétől függően, recidíva, metastasis gyanújakor
· Csontizotóp: Előrehaladott tumorstádiumnál, valamint csontmetastasis klinikai gyanújakor, pozitivitása esetén a csontscannal korreláló röntgen felvétel szükséges. Kérdéses esetben vagy kiegészítendő céllal, ill. a korábbi vizsgálatok negativitásakor a fájdalmas helyről CT/MR végzendő.
Célzott tűbiopsia - gyanús resistentia esetén.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Labor vizsgálatok
· vérkép, vizelet, süllyedés, CN, se-kreatinin, se-bilirubin, GGT, SGOT, SGPT.
Biológiai markervizsgálatok
· AFP, B-HCG, seminoma esetén NSE is.
Képalkotó vizsgálatok
· Here UH: követéskor ellenoldali here szűrésére évente?
· Mellkas röntgen vizsgálat: Seminoma: 1. évben 6 hetente, 2-3. évben 3 havonta, 4-6. évben 6 havonta, 6. év után évente. Non-seminoma: 1.évben 4 hetente, 2.évben 2 havonta, 3.évben 3 havonta, 4.évben 4 havonta, 5.évben 5 havonta, 5-10 év között 6 havonta és 10 év után 12 havonta végzendő. Sex-chord és gonad-stromalis tumorok: 5 évig 3 havonta-ebbe a csoportba tartozó tumorok több, mint 90%-a benignus. A patológiai képből nem mindig lehet megjósolni a malignitást, ezért minden beteget 5 évig követni kell.
· Hasi, kismedencei UH: „Watch and wait”-nél az 1. évben havonta, a 2. évben 2 havonta, (de CT alkalmával nem), később 5 évig évente kétszer végezzük. Adjuváns kemoterápia vagy RLA után az első évben 2-3 havonta, második évben 4 havonta, később évente 1-2-szer.
· Hasi CT vizsgálat: „Watch and wait”-nél az 1. évben 3 havonta, a 2. évben 6 havonta, 3.évtől csak gyanú esetén.
· Koponya MR: agyi metastasis klinikai gyanújakor
· Csont izotóp vizsgálat: csont metasztázis klinikai gyanújakor.
Megjegyzés: I/A stádiumban 2 cm-nél kisebb nonseminoma tumoroknál, a castratio után negatív markerek eseteiben, kellő kooperáció esetén a beteg felvilágosítása után, szoros kontrollvizsgálatok mellett a "watch and wait" (wait and see, surveillance) programmal kb. 70%-ban lehet elkerülni mind az RLA-t, mind a kemoterápiát.(1. IGCCCG 1997 klinikai stádium "watch and wait" kritériumok és TNM szerinti kezelést).
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok (a hormonok kivételével)
Képalkotó vizsgálatok
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1-2.évben 3 havonta, 3-5.évben félévente, 5.év után évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi CT és/vagy MR: relapsus klinikai gyanújakor
· UH/CT vezérelt biopszia: máj, retroperitoneum, vese, hasi resistentia és/vagy a tüdőmetastasis susp. elváltozásból.
· Csontizotóp: Előrehaladott tumorstádiumnál, valamint csontmetastasis klinikai gyanújakor, annak pozitivitása esetén csontscannal korreláló rtg. felvétel szükséges. Kérdéses esetben vagy kiegészítendő céllal, ill. a korábbi vizsgálatok negativitásakor a fájdalmas helyről CT/MR végzendő.
Anamnézis
Fizikális vizsgálat
Laboratóriumi vizsgálatok
· teljes vizelet, vérkép, ws-süllyedés, CN, szérumkreatinin
· az 1-2. évben 3 havonta, majd a 3. évtől hathavonta, 5 év után évente.
Cisztoszkópia, vizelet cytológia (wash out)
· az első évben három havonta, a további teendőket a két éves történés határozza meg.
· Negatív első cisztoszkópia után a TaG0-2-es tumoroknál féléves, majd éves várakozás is megengedhető, ha a 3 havonta végzett vizeletcitológia negatív.
· Magas malignitású szövettan esetén az első évben 3 havonta, a második évben 6 havonta cisztoszkópia indokolt.
Képalkotó vizsgálatok
· Hasi, kismedencei UH: invanzív tumoroknál az 1-2.évben 3 havonta, majd 3. évtől 6 havonta, 5 év után évente. T1 tumornál évente, superficialis tumoroknál csak gyanú esetén végzendő. Ta tumoroknál mestastasist kutatni szükségtelen.
· Urographia: minden hólyagtumoros betegnél legalább évente egyszer.
· Hasi, kismedencei UH / CT / MR: stádiumtól, tünetektől függően, T1N0: évente, T2, T3aN0: első két évben 6 havonta, majd 5. évig évente.
· T3b, T4N+: első évben 3 havonta, második évben 6 havonta, majd évente. Recidiva klinikai gyanújakor soron kívül.
· Mellkas röntgen / CT: T1N0 évente, T2, T3aN0: 1-2. évben 6 havonta, majd 5 évig évente, T3B, T4N+: 1.évben 3 havonta mellkas röntgen, CT 6 havonta, 2. évben 6 havonta, majd évente mellkas röntgen vizsgálat.
· Csontizotóp: csontmetastasis gyanúja esetén
Anamnézis
Fizikális vizsgálat (megtekintés, tapintás)
Laboratóriumi vizsgálatok:
· az első három évben 6 havonta
Uretrocisztoszkópia
Citológia:
· az első három évben 3 havonta
Képalkotó vizsgálatok
· Regionális (inguinalis) nyirokcsomó UH: első 3 évben stádium I, II (nem invazív tumoroknál) 6 havonta, stádium III-IV.-nél (invazív tumoroknál) 3 havonta.
· Mellkas röntgen vizsgálat: regionális, inguinalis nyirokcsomó vizsgálattal megegyező léptékben. Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis, újabb primér tumor alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Hasi, kismedencei UH, annak eredményétől függően hasi, kismedencei CT/MR: előrehaladott tumorstádiumnál (T3, T4, N+)
· Csontizotóp: csontmetastasis gyanúja esetén.
· Hypothalamus-hypophysis,
· Mellékpajzsmirigy,
· Mellékvese,
· GEPer,
· MEN
eseteiben a daganatok műtét utáni követése és a társult vagy szövődményes anyagcsere és hormonális statusz (pl.: hyper/hypocalcalcaemia, hypadrenia, diabetes, stb.) monitorizálása és ellátása endokrinológus diabetológus, gastroenterológus, szakorvos feladata.
Anamnézis
Szemészeti vizsgálat
Haematológiai vizsgálat
Onkoradiológiai vizsgálat
· az 1. évben három havonta, a 2-3. évben félévente, majd évente.
Képalkotó vizsgálatok
· Orbita MR és/vagy CT: a klinikai képtől függően, kiterjedt daganatos infiltráció gyanújakor.
· Egyéb képalkotó vizsgálatok: a távoli disseminatio gyanúja esetén .
· Regionális nyirokcsomó UH: praeauricularis, submandibularis nyirokrégió.
Anamnézis
Szemészeti vizsgálat
Bőrgyógyászati vizsgálat,
Onkoradiológiai vizsgálat
· az első évben 2-3 havonta, a 2. évben félévente, ezt követően legalább évente. Megfigyelendők: a mellékhatások, lokális recidíva, áttétek megjelenése.
Képalkotó vizsgálatok - mélybe terjedés vagy távoli disszemináció gyanúja esetén.
· MR/CT: a klinikai képtől függően, kiterjedt daganatos infiltráció gyanújakor.
· Egyéb képalkotó vizsgálatok: távoli disseminatio gyanúja esetén.
· Regionális nyirokcsomó UH: praeauricularis, submandibularis nyirokrégió.
Biopsia - loko-regionális recidíva gyanúja esetén,
Melanoma esetén
Anamnézis
Szemészeti vizsgálat
· Sporadikus retinoblastoma miatti enucleatio esetén. Altatásos szemészeti vizsgálat két éves korig négy havonta, 2-5 éves korig félévente, 5 éves kor fölött évente, már altatás nélkül.
Képalkotó vizsgálatok
· Hasi UH/CT/MR: (májáttét kizárása!) első évben 3, 2-3. évben 6 havonta, majd évente.
· Mellkas röntgen vizsgálat: 1. évben 3 havonta, 2-3. évben 6 havonta, majd évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
· Orbita MR/CT: bulbust meghaladó tumorterjedéskor.
· Megjegyzés: minden nem enukleált esetben, függetlenül attól, hogy féloldali vagy kétoldali tumorról van szó, sokkal szorosabb követés kell. A kezelés befejezése után 3-4 héttel altatásban szemészeti vizsgálat végzendő. A további kontrollok gyakorisága a kezelésre adott választól függ és ezért betegenként változó.
Anamnézis
Onkológus team vizsgálat
· az első évben háromhavonta, majd félévente, három év után legalább évente - az alapbetegségtől függő gyakorisággal.
· Recidíva gyanúja vagy progresszió esetén az elsődleges kivizsgálás vizsgálatai ismétlendők.
Képalkotó vizsgálatok
· Orbita, koponya CT és/vagy orbita, koponya MR: orbitát meghaladó tumor gyanújakor, a klinikai kép szerint.
· Mellkas röntgen vizsgálat: első évben 3 havonta, 2-3. évben fél évente, majd évente.
· Tüdő- vagy mediasztinális metasztázis alapos gyanújakor mellkas röntgen helyett vagy azt kiegészítendően CT vizsgálat szükséges.
Anamnézis
Képalkotó vizsgálatok
Agydaganatok, gerincvelő daganatok
· Koponya CT és/vagy MR a korai postoperatív időszakban: a tumorresectio radikalitásának ellenőrzésére, a status rögzítésére. Maradványtumor esetén, ha a lokalizáció a teljes radikalitást lehetővé teszi, második korai műtét is indikált lehet. Általában sémaszerű betegkövetést (CT, MR) nem írnak elő. Recidiv tünetek jelentkezésekor új, teljes átvizsgálás indokolt. Individuális megítélés szükséges.
· Gerinc MR és/vagy CT: a gerinctumornál, valamint agydaganatnál abban az esetben, ha a szöveti szerkezet és klinikai kép alapján gerinclokalizáció lehetősége is felmerül. Elsődlegesen MR javasolt, CT-t abban az esetben végzünk, ha az MR vizsgálat az ismert MR inkompatibilitás miatt nem készíthető el, vagy, ha a CT-től kiegészítő információ várható.
Anamnézis
Fizikális
A kezelés befejezését követő 2-4. héten elvégzendő vizsgálatok:
Laborvizsgálatok
· Vérsejtsüllyedés, szérumréz (Hodgkin-kór esetén), fibrinogén, bilirubin, LDH, SGOT, SGPT, GGT, alkalikus foszfatáz, karbamidnitrogén, kreatinin, húgysav, kálium, nátrium, összfehérje és frakciói, vércukor, koleszterin, vércsoport, vizelet vizsgálat.
· Immunelektroforézis, Mennyiségi és minőségi vérkép, abszolút reticulocytaszám,
· FSH, LH, TSH.
A beteg követése a továbbiakban:
Laborvizsgálatok:
· vvs-süllyedés, réz (Hodgkin-kór esetén), LDH, fibrinogén, alk-foszfatáz, mennyiségi és minőségi vérkép
· az 1-2-3-4-5. évben 3 havonta, ezt követően félévente.
Egyéb javasolt vizsgálatok (a teendőket egyénileg kell elbírálni):
· TSH, T4 évente.
Relapsus gyanúja esetén végzendő vizsgálatok
· Aspirációs citológia a klinikailag gyanús nyirokcsomókból,
· Klinikai szükség esetén sebészi rebiopsia szövettani vizsgálatra,
· Crista biopsia,
Képalkotó vizsgálatok
· Betegkövetés: nyak, mellkas, has és kismedence vizsgálat: 1-2. évben 3-4 havonta, 3. évben 6 havonta, majd évente az élet végéig.
· Hasi UH: egy lokalizációjú low grade lymphománál, az 1-5 évben fél évente, utána évente.
· Mellkas röntgen: egy lokalizációjú low grade lymphománál.
· Regionális CT és/vagy regionális MR: egy lokalizációjú low grade lymphománál.
· Nyak, mellkas, has, kismedence CT: rekesz feletti és alatti lokalizációnál.
· PET és/vagy Gallium szcintigraphia: magas vagy közepes malignitású lymphománál, valamint abban az esetben, ha az anatómiai képalkotók állásfoglalása bizonytalan. Szükség, és lehetőség szerint választandó a két metabolikus képalkotó közül, PET előnyével.
· Mammográfia, emlők UH vizsgálata: mellkasi sugárkezelés után, 1-3-5 évben, két évente, utána évente.
· Csontizotóp: az 1-3. évben évente (ha kezdetben negatív volt), majd 2 évente az élet végéig, valamint klinikai tünetek esetén azonnal.
Crista biopsia, ha a csontvelő az első vizsgálatkor érintett vagy érintettségre gyanús volt.
Aspirációs citológia a tapintható nyirokcsomókból.
Megjegyzés:
Hodgkin-kór, Non-Hodgkin Lymphoma (NHL) esetén a teendők mindenben megegyeznek.
1. számú táblázat
Gondozási események |
|
1 év |
2 év |
3 év |
4 év |
5 év |
6 év |
7 év |
8 év |
9 év |
10 év |
11 év |
|
|
1 félév |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ajak és szájüregi daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Garat daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Gége daganatok |
6 |
8 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Orr melléküreg daganatok |
6 |
8 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Nyálmirigy daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Pajzsmirigy daganatok |
|
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Ismeretlen primer nyaki tumor |
6 |
9 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Nyelőcső daganatok |
|
3 |
3 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Gyomor daganatok |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Vastag-vékonybél daganatok |
|
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
|
Rectum, anus malignus daganatai |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
|
Máj malignus daganatai |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Epehólyag-epeút daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Pancreas daganatok |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
|
Tüdő daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Pleura daganatok |
|
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Mediastinum daganatai |
|
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Mellkasfali daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Csontdaganatok |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Felnőtt lágyrész daganatok |
|
8 |
8 |
8 |
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
|
Bőrdaganatok |
|
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Melanoma |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Emlő daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
|
|
Szeméremtest daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Hüvelydaganatok |
|
6 |
3 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Méhnyak daganatok |
|
6 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Méhtest daganatok |
|
2 |
3 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Petefészek daganatok |
|
6 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Penis daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Prostata daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Here daganatok seminoma |
|
8 |
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Here daganatok non-seminoma |
|
12 |
6 |
4 |
3 |
3 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
|
Here daganatok sex-chord, gonad-stroma |
4 |
4 |
4 |
4 |
4 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
|
Vese daganatok |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Húgyhólyag daganatok |
|
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Húgycső daganatok |
|
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Endokrin daganatok követés, szöv. anyagcsere és hormonstatus kezelés endokrinol. szakellátásban |
||||||||||||
|
Kötőhártya daganatok |
|
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Szemhéj daganatok |
|
5 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Szemgolyó daganatok |
|
3 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Szemüreg daganatok |
|
4 |
2 |
2 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Agydaganatok követése egyéni megítélés szerint, ideggyógyászati szakellátásban |
|
|
|
|||||||||
|
Malignus lymphomák |
|
4 |
4 |
4 |
4 |
4 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
1 |
A szakmai protokoll érvényessége: 2008. december 31.