
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Először is szeretnénk megköszönni a tavalyi évben szervezetünk számára felajánlott összeget, amelyet hasznos projektekre tudtunk fordítani. A HaKöSz 2013-as évéről összefoglaló videót is készítettünk, mely szabadon megtekinthető. Idén is hasonlóképpen az Ön segítségét szeretnénk kérni, hogy segíthessünk azokon, akiknek szüksége van rá.
Mi, a Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesülete tagjai, fő célként tűztük ki magunk elé, hogy az egyetemi hallgatóságot közelebb hozzuk a társadalom valós gondjaihoz, hogy segítsük a jövő döntéshozóit felelős, a közösséggel szolidáris állampolgárokká nevelni, hogy fokozzuk az egyetemek szerepét környezetünk égető problémáinak orvoslásában, egyúttal jelentősen növelve az intézmények presztízsét is.
A HaKöSz jelenleg teljes átalakuláson megy keresztül. A
korábbi tematikus önkéntes csoportokon túl (Gyermekotthon, Állatvédelmi,
Hajléktalanügyi, Idősügyi– és Pető Intézet, Fenntartható Egyetem Csoport)
jelenleg hét teljesen új projekten is dolgozunk, melyek a következők: MeGyek -
Gyermekmentor program, Elsősegélynyújtó tanfolyam, Hajléktalanügyi projekt,
IKSZ - Iskolai Közösségi Szolgálat projekt, Impulzus - Vegán projekt, Zöld
projekt, valamint az Önkéntesség népszerűsítése projekt, amely a közösségi
szolgálatot és a társadalmi felelősségvállalást kívánja hirdetni.
A különböző projektek mellett a HaKöSz legfigyelemreméltóbb eseménye a rendszeresen megrendezésre kerülő KözJóTett rendezvénysorozat, ahol a különböző társadalmi ügyért való munkálkodás révén olyan tapasztalatokat szerezhetnek az érdeklődők, amelyek talán eltérnek a mindennapok megszokott rendjétől.
Segítsen, hogy Mi is segíthessünk! Tartozzon azok közé, akik jótékonysági szervezetek javára rendelkeznek adójuk egy százalékáról! A megfelelő nyilatkozatot (13EGYSZA) kinyomtatva, aláírva, címével és adóazonosító jelével ellátva mellékelheti adóbevallásához, vagy elektronikus úton is elküldheti az a NAV-hoz május 20-ig!
Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesülete
Ne feledje,
hogy mindezzel úgy segíthet, hogy Önnek ez semmibe sem kerül!
Köszönjük szépen a felajánlásokat!
Üdvözlettel,
Gulyás
Anett
Elnök
anett.g...@gmail.com
+36 70 458
84 52