VERSEK (4.RÉSZ)
Gyöngyi Harmati
KÁRÁSZ IZABELLA: HITÜNK SZERINT
Máté 9:29
Legyen néktek a ti hitetek szerint – mondotta Jézus.
Mi lenne velünk ha a hitünk szerint történne minden?
Hogyha a Nagy Isten kegyelme is csak olyan fokon
érné lelki világunkat, amilyen a hitünk és amilyen
fokon hisszük kérésünknek beteljesedését?
Kérdés, amire csak magunknak mi magunk
válaszolhatunk.
BIBLIAI KÖNYVEK - SOROLÓ
Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak...
Embert szeretni így kellene.
Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: én-emet feladni.
Krisztust követni így kellene.
Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé - az isteni szeretet
Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért.
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűen ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy
Szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Weöres Sándor : ZSOLTÁR
Kínok árnyékaiból,
kínok árnyékaiból
szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet,
józan eszemet
vak veszélyben,
láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.
Senki sem tör káromra,
senki sem tör káromra,
bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,
nincs egy biztos pont
se mögöttem,
se fölöttem,
dög pusztít a lelkemen.
Törd meg kevélységemet,
törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,
derekam kemény:
mért nem szabad
súlyod alatt
meghajolnom, Istenem?
Száraz zokogás tipor,
száraz zokogás tipor
és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán
ördög les reám,
vár nehezen:
a két kezem
tőrrel indul ellenem.
Legyen meg akaratod,
legyen meg akaratod,
ha vesznem kell, jól legyen:
tán kárhozásom
áldás lesz máson –
de ha énrám
kincset bíztál,
ments meg immár, Istenem.
Harminc ezüstpénzt, ez csak egy rabszolga ára volt,
De a papok ennyire becsülték az Isten szent Fiát,
Kimérték a templomban drága vérének árát.
Harminc ezüstpénz van Iskariótes kezében,
Harminc ezüstpénz, és egy fegyveres csapat segítségével,
Mint egy bárányt, amit a vágóhídra hajtanak, elviszik az Isten megalázott Fiát,
Éjfélkor a kertből, ahol verejtéke olyan volt, mint a vér.
Harminc ezüstpénz izzik az áruló agyában,
Harminc ezüstpénz, de micsoda pokoli nyereség,
"Vétkeztem, és elárultam a bűntelent" - kiáltotta lázasan lihegve,
Ledobta a templomban, és kirohant, hogy őrültként haljon meg.
Harminc ezüstpénz hever az Isten házában,
Harminc ezüstpénz, de ez vérdíj,
Ezért odaadják idegenek temetőhelyéül
Saját Messiásuk árát, Aki kölcsönadott sírboltban nyugszik.
Lehet, hogy nem ezüstért, lehet, hogy nem aranyért,
De mégis tízezrek adták el az Élet Fejedelmét,
Eladták egy istentelen kapcsolatért, egy önző célért,
Egy futó semmiségért, egy üres névért,
Eladták a tudomány piacán, eladták a hatalom székén,
Eladták a szerencse szentélyében, a gyönyör lugasában,
Eladták egy szörnyű alkuban, amit csak Isten lát,
Mérlegeld lelkedben a kérdést... Nem te adtad el?
Eladták... Ó, Istenem, micsoda pillanat, a lelkiismeret hangját elfojtották,
Eladták, és egy síró angyal feljegyzi ezt a fatális döntést,
Eladták, de az ár eleven szénné változik,
És szúró fájdalmat okoz, amely ott izzik az ember lelkében.
FÜLE LAJOS: HÁLA
A hálából élünk, ha élünk.
Hála nélkül mi más az élet:
szakadéknyi mély hiányérzet,
mibe az ember beleszédül.
MAI KÉRÉS
„Bizonyára keresztyénné lennék, ha egy keresztyén a nap
mind a 24 órájában keresztyén lenne" (Mahatma Gandhi)
Volt Bibliád, Újtestamentumod.
Híveidnek is olvastál belőle.
Elolvastad, kik a boldogok.
És szeretted a megfeszített képét,
a róla szívből szóló éneket.
Keresztyén mégse lettél,
mert nem találtál
24-órás keresztyéneket.
Csak felemásakat,
vagy álszent kizsákmányolókat,
Mesterük szavát meghazudtolókat.
S talán éppen te, a pogány, szerettél,
ahogyan Jézus Krisztus szeretett…
Szavad szíven talál,
mint téged a gyilkos golyó.
Hisz ezer meg ezer
szem kérdi ma is,
amit a tied kérdezett:
hol, merre látni
24-órás keresztyéneket,
egészeket, nem felemásakat?!
S szívemből a kérés felszakad:
Uram, irgalmazz!
Krisztus, irgalmazz!
Bárhova rendelsz és bármit tegyek,
csak arra adj erőt, hogy én is
24 órás keresztyén legyek!
Túrmezei Erzsébet „Emberré lettél..."
Bódás János: Nincs rá szó...
Az embernek nincs rá szava:
milyen a szegfű illata…
És a rózsáé?... Nyelvünk szegény.
Mondd el, milyen a szín, a fény
a vaknak... Meg nem értheti,
soha el nem képzelheti.
Csak aki érzett illatot,
aki látott már színt, napot,
az érzékeli és hiszi már,
hogy van illat, szín, napsugár.
Hát Istent, ki nem látható?
Érzékkel fel nem fogható?
És hogy mi a lélek, mi az ég?
Szó, szín, zene, kő nem elég!
Beszélhet száz tudós neked,
nem hiszed, míg nem ízleled,
míg Lelkét nem tölti beléd
és fel nem izzítja az Igét,
míg meg nem szólal benned Ő
s be nem tölt Mennyből jött erő.
De ha megszólít: - "Te szegény,
Fiamat érted adtam Én!”
…Hogy van és szeret - tudod, hiszed!
És a Kígyó akárhogy sziszeg,
e hit átvisz tűzön-vízen,
és ettől nem foszt meg többé semmi sem!
Reményik Sándor: A megátkozott kéz
-Testvér, - az én kezem megátkozott.
Embert, dolgot, lelket, gondolatot,
Semmit se tudok megfogni vele.
Csak belemarkolok a semmibe.
Nézd ezt a bús, üres mozdulatot:
Nem is levegő, amit megfogok,
Levegő: szelíd, meleg, földi – semmi -.
Csak a világűr hideg semmije
Tud ilyen kegyetlenül üres lenni.
Kapaszkodnék én akármibe már,
De karfa, korlát, horgony, szalmaszál,
Minden kisiklik a kezem közül,
S a hiba kezemben van egyedül.
Kétségbeesve nézem, hol a part,
S csodálkozom: a víz felett mi tart?
Mi tart, mi tart még, Uram, Istenem?... -
Talán egy Kéz, mely láthatatlanul,
Bár én nem fogom - fogja a kezem.
Őri István: Bíztató
A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb: a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik
és a többi földi cél.
A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz
s meglásd, élted mily szépen halad
fogadd el, mit Isten ad neked
hidd, hogy gyermeke vagy
s Ő atyaként szeret!
M. Feesche: Szeretet
Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!
(fordította: Túrmezei Erzsébet)
Füle Lajos: Emberek Jézus nélkül
Törköly Rózsa: Csonkig kell égni
Ha tenned kell valamit tedd egészen szépen,
és légy mindig mindenre áldozatkészen.
Ha adnod kell valamit egész szíveddel adj,
és közben magad előtt is elrejtve maradj.
Ha segíteni hívnak vidd el egész magadat,
de közben felejtsd otthon a saját akaratodat.
Ha szólnod kell egy ügyért egész céltudatos légy,
de köszönetet hálát soha semmiért ne végy.
Ha hallgatnod kell Érte egészen csendesülj el,
mert aki nagyon szeret, mindig mindent elvisel.
Folytathatnám tovább: mi mindent kell még egészen tenni.
és közben észrevétlenül engesztelő áldozattá lenni.
Csak szeress mindig bátran! Nem kell semmitől se félni!
És ne felejtsd el, hogy életed Istentől kapott gyertyájának
EGÉSZEN CSONKIG KELL ÉGNI!
Füle Lajos: A SZOBRÁSZ
Ő tudja csak hogy, hisz látva lát.
Kegyelmesen formálgatja lelkünk,
s kifaragja bennünk - Önmagát.
Reményik Sándor: AKAROM
Akarom: hogy fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek tégla,
Lépcső, amin felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás
Ám a kalász, nem az ő érdeme.
Legyek szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek kendő, mely könnyeket töröl,
Legyek csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Drága Jézus, oly keveset
törődünk mi Véled,
piruló orcával valljuk,
hűtlen a Te néped.
...Pedig értünk mérhetetlen
áldozatot hoztál,
még a kereszten függve is,
értünk imádkoztál.
Mi meg: kedvenc bűneinkkel
kacérkodunk, játszunk,
nem vagyunk hű követőid,
csak azoknak látszunk.
Áldott szíved, folyton buzgó
élővizű forrás,
melyből szomjazó lelkünket
üdíthetnénk, folyvást.
Nekünk nem kell fárasztóan,
lelki mannát szednünk,
Bibliánkban Ige-kenyér,
táplálhatja lelkünk.
Körülöttünk olyan sokan,
hitetlenül élnek,
mi lesz velük, ha sírba is,
hitetlenül térnek?
Az örömhír terjesztését,
Urunk tőlünk várod,
jaj minekünk, ha nem teszünk
Rólad, bizonyságot!
Kérünk, töltsd be szíveinket,
bátorság Lelkével,
táplálhassunk még sok lelket,
éltető Igével.
Bátor szívvel tegyünk mindig
Rólad, bizonyságot,
Téged imádó lelkekkel,
teljen meg országod.
BAJOR LÁSZLÓ: MÉGEGYSZER ELJÖVÖK
Balog Miklós: A kereszt nagysága
Kereszted nagyságát a hit szemével,
Uram, így tudhatom meglátni csak.
Más módokon se szív, se ész nem ér fel,
Mert láthatatlan titkod látni – vak.
Milyen széles lehet Krisztus keresztje?
Oly széles tán, mint két kitárt keze!
De áradó szerelme átölelte
Már elveszett világunkat vele.
S e mérhetetlen égi szeretetben
Minden faj és minden nép benne van.
De nékem az lett legcsodálatosabb ebben,
Hogy én is benne tudhatom magam!
Milyen lehet kereszted hosszúsága?
Magam mértékével nem mérhetem…
De hű kegyelmed, mely belőle árad,
Olyan hosszú, mint a történelem.
Ó, mennyi embert utolért a fénye,
S mennyit fog még, míg lesz történelem!
De én leginkább ezt zengem dicsérve:
Utolért engem is kegyelmesen!
És mélysége e fának hová ér le?
- Ki mélyre ásta, mit sem ér vele. -
Nincs a bűnnek oly iszonyú mélye,
Hová ne hatna el szeretete!
Milyen mélyre hajolt le nagy irgalma,
Hogy megkeresse mind, aki elveszett,
És feltámasszon engem is, ki halva
Hurcoltam addig hűtlen éltemet!
Milyen magas végül, Uram, kereszted?
Túlnőtt a kozmoszon, egek egén,
És megnyitotta számomra a Mennyet,
Mely boldogító hitben már enyém!
Ezért kereszted nekem nem bolondság!
Erő s öröm, mely érdemedben van.
Ím, ezzel most is megérkeztem Hozzád,
S dicsérni érte nincs már több szavam.
De van imádásodra hajló térdem…
Szívem véges, szerelmed végtelen:
A teljességet sejtem csak, nem értem,
De ott a mennyben majd megérthetem!
Dénes Ferenc: Bízzál az Úrban!
Ne rettegj, testvér, bármi sújt téged,
Ne rettegj, ha közelg a veszély!
Ne fuss el gyáván, mikor állni kell,
A támadástól sohase félj!
Tudod, mit tégy? Bízzál csak az Úrban!
Ő veled lesz, nem hagy el soha!
Átsegít Ő minden küzdelmedben,
És fölemel irgalmas karja.
Bízzál az Úrban rendületlenül,
Ne légy kétkedő, se hitetlen!
Ne ingadozz, ha közeleg a vihar,
Bízzál és imádkozz szüntelen!
Barátoddá válik az ellenség,
És javadra válik a nyomor,
Ha az élet hullámzó tengerén
Egyedül csak az Úrban bízol.
Boldog ember, ki bízik az Úrban,
Midőn útját sötét árny fedi,
Ki a bánat és kesergés helyett
Szemeit az égre emeli.
Az ilyenbe új remények szállnak,
S munkavágytól dobog a kebel,
Előre néz s mindig előre megy,
A szent munkában nem lankad el.
Testvér! Ki az, akiben te bízol?
Kire néznek fáradt szemeid?
Úgy látszik, hogy a munka terhétől
Már-már roskadoznak lábaid.
Vigyázz ébren, mert rossz lesz a sorsod,
Hogyha lábad téves úton van!
Ne nézd jobbról s balról a nagy veszélyt!
Testvér! Te csak bízzál az Úrban!
TÚRMEZEI ERZSÉBET:FOGYNAK A FÉNYEK
Fogynak a sugarak, a fények…
elfogy az őszi napsugár.
Fogynak a kerti virágok…
elfogy a szín, a virág.
Fogynak a levelek a fákon…
elfogy a sárga levél.
Fogynak a dalok az erdőn…
elfogy és halkul a dal.
Fogynak a percek, az évek…
elfogy és elfut az év.
De nem fogy el Isten kegyelme…
mindennap új kegyelem.
És nem fogy el Krisztus szerelme…
mindennap új szeretet.
Nem fogy el a Szentlélek fénye…
mindennap új ragyogás.
S fogyhat és futhat az év,
fogyhat az erdőn a dal,
fogyhat az őszi napsugár:
mindennap új kegyelemben,
mindennap új szeretetben,
mindennap új ragyogásban
visz az út hazafelé.
KÁRÁSZ IZABELLA:ISTEN KIVÁLASZTOTTJAI
Az ő szívük más, mint a tiétek,
az ő lelkükben szentség minden ének,
az ő életük csak ezért lobog:
akik Istennek élnek, boldogok!
Ti úgy látjátok, hogy csak szenvedés,
nyomor, bánat, csalódás, megvetés,
küzdelem övez ott minden szívet,
de lelkük mélyén nem találni ezt.
A keskeny úton haladnak előre,
fölérnek majd az örökzöld mezőre,
szemüknek tükre szép és fiatal,
Isten nevében mind győzni akar!
Ezt hirdetik a szenvedés tüzében,
énekelik a fájdalom hevében,
ezt pengetik velük az angyalok:
akik Istennek élnek, gazdagok!
S nem tántorítja el őket szegénység,
hosszú az út, és nehéz a kereszt még,
de fokról-fokra könnyebb lesz a terhük,
nem húzza földi félelem a lelkük,
mert az ő szívük más, mint a tiétek,
az ő lelkükben szentség minden ének,
életük hirdeti, míg ellobog:
akik Istennek élnek, boldogok!
Gerzsenyi Sándor: Harc hitért
Krisztus! Uram!
Megdöbbentenek szent szavaid…
Ha annyi hitünk volna…
Ha annyi hitem volna.
Ha volna…
Ha volna
Mustármagnyi legalább!
Hegyek hőkölnének a tengermélybe.
Híthősök példájára figyelek.
Évezredek távolában
Választott néped útja tündököl.
Tengerszoros…
Sós vízből szakadék-falak…
Kiszikkadt föveny…
Üldözők félelmes rohama…
Menekülő ezrek sikolya…
Szabadság!
Maroknyi nép diadala
Százszoros túlerő ellen is.
Ha hitünk volna!
Ha hitem volna…
Uram!
Dobhártyámon dübörög kemény beszéded.
Hitvallóid sorakoznak,
Végtelen sorokba tömörülnek.
Hittek.
Szóltak.
S győztek!
Mártírvér hullott, ha kellett, nem léptek soha hátra!
Előrementek mindig –
Céltudatosan, keményen,
Feltartóztathatatlanul!
Koronás, tiarás, babérkoszorús,
Gőgös fejek előtt is emelt fejűek,
Szigorú tekintetű bátrak,
Hitük által szárnyaló nagyok,
Roppanthatatlan gerincűek,
A mélyből égig érő tiszták.
Halászok, vámosok, kézművesek,
Evangélisták, apostolok,
Megnyílt szemű fáklyahordozók,
Szívünkig is tüzet hozók.
Hit.
Hitük.
Hitszilárdságuk.
Krisztus! Uram!
Látod, milyen szegény vagyok…
Hitért esedező koldus.
Üres cserépedény az életem.
Ha annyi hitünk volna…
Ha annyi hitem volna,
Mint egy szem apró mustármag…
Ha volna!
Ha volna…
De én olyan szegény vagyok!
Letepernek a gondok,
A bűn szíven sebez.
Gyávaság árnyai lappangnak lelkemben.
Szándékaim fagyott rügyek.
Segítőkészségem hervadtan elalél.
Számban kihűl a szó, míg kimondom.
Rideg rácsok között vacog
Szabadság-szomjas énem.
Uram! Adj hitet!
Szórj szívembe élet-magot!
Taníts hinni!
Növeld hitemet!
Emelj azok sorába,
Akiknek volt az életében
Egy mustármagnyi drága kincs!
Russel Kelfer: Okkal vagy
Okkal vagy, aki vagy,
Gondos terv része vagy.
Egy kincs, egy külön alkotás,
Egyedi teremtmény, semmi más.
Okkal vagy, amilyen vagy,
Kezében hibátlan anyag.
Keze véghezvitte tervét,
Ő látta az anyaméh mélyét.
Két szülő, kiket ő szánt neked,
Szereted, vagy nem szereted,
Ők is egyedi terve részei,
Rajtuk a Mester kézjegyei.
Tudja, fájdalmad súlya nagy,
Ő sír veled, mikor rád szakad.
De szíved alakul terhe alatt,
S az isteni jellem felé halad.
Okkal vagy, aki vagy,
Mestered alkotása vagy.
Szeretett, kedves teremtménye,
Hisz ő sem emberi elme szüleménye.
Iványiné Sinka Magdolna: BÚÉK
   |
Bízd Hozhat-e újat, szépet még az év, Hozhat-e újat, jobbat még a kor? Teremhet újat még az életem? De azt ígérte biztatón az ég, víg szárnyat bontunk, fáradt vándorok, Remény csak Jézus Krisztusnál terem. |