VERSEK (5.rész)
Gyöngyi Harmati
Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét
- Én olyan sötétnek tudom magam. -
Azt mondják, köszöntésem: békesség.
- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! -
Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több, mint szépség: jó cselekedet.
- Bennem dúl a magamra-ismerés,
S meaculpázva verem mellemet.
- Azt mondják, aki találkozik vélem,
Hogy tőlem ő kapott ajándékot.
- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok.
Ó, Barátaim, ha egy fénysugár
Lelketekig hullt, át a lelkemen:
Nem enyém az a fény, csak bennem jár.
Istennek köszönjétek, - ne nekem!
Pecznyik Pál: Ima jó papokért
Urunk, adj nekünk jó papokat,
ne olyanokat, amilyeneket megérdemlünk!
Akik Neked szolgálni szeretnének,
és nem uralkodni helyetted.
Akik a Te igazságodat hirdetik,
és nem a sajátjukat erőltetik ránk.
Akik nem szégyellnek rólad mindenütt beszélni,
de tudnak tapintatosan magukról hallgatni.
Akik nem akkor nyugtalanok, ha miattad bántás éri őket,
hanem amikor miattuk Téged ócsárlás ér.
Akik hiszik mindazt, amit tanítottál,
és azt nem csak velünk elhitetni akarják.
Akik nem velünk versenyezve gyűjtik az anyagiakat,
hanem velünk együtt járják a göröngyös utakat.
Végül kérünk, Urunk,
engedd megértenünk, hogy ők is csak emberek,
s hogy ők is minél jobban megértsék:
mi bennük keressük jóságos arcod fényét.
|
Hatmilliárd magányos ember
vágyik a szeretetre; hatmilliárd magányos ember sír az Isten után. Kevesen valljuk be. Ki meddig bírja Isten nélkül? ÁRVAI EMIL:AZ IMA Menekülés a földi valóságból e szörnyű valóságból a mennyei valóságba menekülés Őhozzá akinek mindenki drága (talán) még én is ÁRVAI EMIL:IMÁDKOZNI Van, aki nem tud imádkozni, az Istenhez nincs egy jó szava. Van, aki úgy tud imádkozni, hogy nem jut szóhoz az Úr maga. Van, akit imája fölemel, bejut az égi trónterembe; béke és boldogság tölti el, erőt kap hitre, szeretetre. GÁRDONYI GÉZA: IRÁS A BIBLIÁBA
Ez a könyv a könyvek könyve, Szegény ember drágagyöngye, Égi harmat lankadtaknak, Világosság földi vaknak. Bölcsességnek arany útja; Boldog, aki rátalál! Szomjas lelkek forráskútja, Hol pohárral Krisztus áll. Ez a könyv az örök törvény Királyon lánc, rabon napfény, Tévelygőnek hívó harang, Roskadónak testvéri hang, Elhagyottnak galamb-búgás, Viharvertnek ereszet, Haldoklónak angyalsúgás; ,Ne félj, fogd a kezemet. Gyermeknek is ,,Mily szép rege, Bölcsnek, ,,Rejtelmek tengere, Fal,- s túl rajta élő hangok, Köd,- s benn zengő hárfák, lantok. Templomok közt legszebb templom; Csak megnyitom s benn vagyok, Ablakán a paradicsom Rózsáira láthatok. Minden fakul, minden romlik, Márványvár is összeomlik, Bíborleplek ronggyá málnak, Dicsőségek füstbe szállnak, Csak ez a könyv nem tér porba, Mintha volna élő lelke!... Ez a könyv Mózes bokra: Isten szíve dobog benne... TÚRMEZEI ERZSÉBET: AHOL RÁNK JÉZUS VÁR
Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, harca, hol keservek és kísértések, próbák, bukások, szenvedések, hol csend, csend, csend . . . Kívül? Vagy bent? Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben és feladatokban, ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben. Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk - a csendben! LUTHER MÁRTON: DAL A BIBLIÁRÓL Hol nincs a polcon Biblia, üres, kietlen ott a ház; Könnyen bejut Sátán oda, S az Úr Jézus ott nem tanyáz. Azért hát ember, bárki légy, Egy-két filléred kerül: Egy Bibliát sietve végy Az ördög ellen fegyverül. Nyisd azt föl minden reggelen. Csüggj hittel mindenik szaván. Merülj belé figyelmesen, Olvasd, kutasd nap-éjszakán. E könyv erőt ad és vigaszt, S ne bánd, ha int, ha néha bánt, Pajzs gyanánt használjad azt Örömben, búban egyaránt. Szeresd e könyvet, s úgy tekintsd Mint földi élted támaszát, Amely ha sírodig kísért, Számodra nyit új, jobb hazát. Koncz János : ISTEN
Nem kereslek én a távol messzeségben,
Ahol annyi fényes, csillagszem ragyog. Véges elmémmel a nagy mindenségbe, Én parányi porszem úgysem juthatok. Én nem kutatom, hogy királyi széked, Melyik égen van, s melyik csillagon. Én magam körül kereslek téged, És megtalállak hitemmel: vakon. Hatalmad látom, ha érintésedre Meginog a föld, dübörög, remeg. Vagy ha villámokat szórnak intésedre Dörgő csattogással sötét fellegek. A Te szavad hallom a dörgő viharban, A napsugár a Te szemed fénye. Te beszélsz hozzám a kismadár-dalban, Te hintesz mézet a virágok kelyhébe. Mikor imádkozva lehajtom fejemet, Elismerve kicsiny, parányi voltomat, Akkor is látlak, ha rám teszed kezedet, S reám teríted védő palástodat. Nem kereslek én a távol messzeségben, Bárhova nézek, mindenütt ott látlak: Virágkinyílásban, sárga falevélben, Minden atomjában e roppant világnak. DÉNES FERENC: HA NYELVEMRE VIGYÁZNI TUDNÉK Ha nyelvemre vigyázni tudnék, Nem érne annyi kínzó gyötrelem, Okot botrányra soha nem adnék, S lenne sokaknak bennem védelem. Ha nyelvemre vigyázni tudnék, Senkiről rosszat nem szólnék soha, Csak azt mondanám mindig, ami igaz, Panaszra számnak nem lenne oka. Ha nyelvemre vigyázni tudnék, Nem rabolnám el mások idejét, Csak azt mondanám, ami nagyon fontos, S nem törnék össze sok jó, víg kedélyt. Ha nyelvemre vigyázni tudnék, Nem vétkeznék úgy, mint ennek híján, tökéletesen járnám utamat, szép lenne arcom s a szívem vidám. Ó, én Istenem, tégy ajkamra zárat, Igazolj minden szót az ajkamon, Ki ne engedjem őrizetlenül... Ó, legyen mindig zár az ajkamon! |
Elhallgatni és meghallgatni,
mások szelíd szavára adni,
tanácsot az Igéből kapni,
Isten-csendjében megmaradni.
ÁRVAI EMIL: A MEGOLDÁS
|
Ballagsz életed útjain... Egy titkos kamera figyel, szavaid, gondolataid rejtett mikrofon veszi fel. Kiskorból emléked kevés; talán rád nyomta bélyegét, tudat alatt hordozod és anélkül tán, hogy értenéd. Aztán gyerekkor, ifjúkor, szülők, barátok, iskola... A félelem itt ért utol, és jött a magány is lopva. Felnőtt vagy, és mint kisgyerek szeretet után sóvárogsz, hogy fontos légy valakinek, s gazdagítsad a világot... Ballagsz az élet útjain; a szemeddel azt keresed, kit érdekelnek szavaid, és önmagadért ki szeret? ...És ekkor, kétezer évnek ködösített távolából egy NÉV-nek betűi égnek, mint messzi neonreklámok; és mától szívedben suttog a legédesebb ismeret, mit ember valaha tudott: Isten szeret. Isten szeret! Mert JÉZUS bizonyította, hogy szeret az Isten téged! Ha hiszed, bizony boldog vagy... S nem öl meg e földi élet. |
Adj Uram szívembe olyan békét,
Mit meg nem rendít se gond, se kétség,
Minek nem árt se vihar, se bánat
Melyben Téged mindig megtalállak!
S ha árral szemben kell is mennem,
Ha a lelkem zúg, morajlik bennem,
Ha balgán gyermeki vitába szállok,
S esztelenségből kiabálok,
Add, hogy a békéd átjárjon engem,
S nyugtalan szívem lecsendesedjen,
S engedd, hogy szüntelen átadjam másnak
A békét Uram, mit annyian várnak.
Ki falakat épít maga köré,
Megvédi magát minden vésztől,
De elzárja közben életét
Az őt érhető tengernyi fénytől.
Ha nem vállalod a sebeket,
S nem tudod meg mi a bánat,
Bár nem ejtesz fájó könnyeket,
De nem érzed ízét a boldogságnak.
Minél több a fájdalom bennünk,
Annál több az öröm, a csoda,
Csak a megtört szív tudja igazán,
Hogy a szeretet micsoda.
Páskulyné Kovács Erzsébet: Amíg Hozzád jutok
Nehéz bevallani, tán nem is tudom.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.
Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.
Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.
- Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.
Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.
Ha hazahívnak,mit viszek?
Csipetnyi hálát, kis hitet?
Egy vallomást:mit tettem itt?
vesztett csatáim híreit?
Számot miről is adhatok?
hisz mindent tudnak rólam ott.
de látják rajtam azt a VÉRT
s befogadnak majd - JÉZUSÉRT.
Ma elmosogattam éppen este nyolcra,
Rakosgatom fel a bögréket a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni!
Mert hiszen töretlen használhatóságuk,
És csak szépséghiba ez a kis hibájuk.
Most az jut eszembe: sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületleneknek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássak mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert csak ha így térek egykor nyugovóra,
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten,
Ahogy a bögréket rakosgattam itten:
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel,
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
(M. Feesche után németből fordította: Túrmezei Erzsébet)
Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadban minden kő áldást hozott.
Simon András: Bűn – szeretet
A bűn becserkész,
a szeretet befogad.
a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.
A bűn megköt,
a szeretet megtart.
A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.
A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis „önmagadból" és összetör:
Csakhogy felemelhessen.
A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.
A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.
A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.
A szeretet „egy-ügyű",
A bűn agyafúrt.
A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.
Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.
Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.
A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.
A bűn csábít,
a szeretet vonz.
A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.
A bűn forral,
a szeretet hevít.
A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.
A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn „felhajtja" magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.
A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy k....nak tartja.
A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.
A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.
Se nagy erő, se kéz, se láb,
És mégis ez jut legtovább.
Ez a szolgálat hangtalan,
Nem gyors, sot mozdulatlan.
Titokzatos: az nem is tudja tán,
Kiért hűn szolgálsz nap-nap után,
Nem is sejti, mi hozza azt,
Hogy bújára talál vigaszt.
Csak azt érzi, hogy megjavul,
Élte lassan átalakul.
Gyönyörűséges iga ez,
Amely boldogságot szerez.
Így szolgálni könnyen lehet,
Nem kell hozzá csak szeretet.
Nem kell nap. Néhány perc csupán,
Jézus nevével ajakán.
Nem tett, csak hit, lélek-erő,
Akarat, égbe emelő...
Aki végzi annak kiváltság,
És mindnyájunkké, mert IMÁDSÁG
Füle Lajos: Nyugtató
Én minden reggel nyugtatót szedek:
bibliai „tabletta-verseket".
S ha bevettem, már nyugodt is vagyok.
Hát semmi felől ne aggódjatok!
Vándor roskad le az útszél kövére.
De nem megy tovább! Hogyan érje el,ha
Amikor indult, erős volt és boldog.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen
Magasba emeli tekintetét.Ott majd
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
S magát álmában is vándornak látja,
A mennyei város ragyog feléje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Kedves ház kínál pihenést neki.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
- mondja magában."De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
Ó, már csak egy patak választja el!
De hirtelen eszébe jut keresztje:
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
mert keresztemet nehéznek találtam!"
Azután új vándort lát közeledni,s
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
Még a földön van. Előtte az élet.
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
de mivel az enyémet is kimérted,
hordozni mindhalálig csendesen!"
Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
hogy a keresztre miért volt szükséged.
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.
Dr. Csiha Kálmán: Ének a mélyből
Uram, én mindig vétkeztem,
De feléd tárom két kezem
Ne hagyj a mélyben lent!
Bár éltem semmit nem fizet,
Adjad Te nékem szent szíved,
S jóságodat, a végtelent.
Hogy tudjak én is égni még
És tiszta lenni, mint az ég,
Mi lábaidnak zsámolya.
Szeretni tudjak végtelen,
Ne maradjak a mélyben lenn
S ne legyek hűtlen már soha.
Bár angyal énekhang dicsér,
Hiszem, hogy Hozzád csak felér
Az elveszettek éneke,
Hiszem, hogy hangom hallgatod,
Felettem felragyog napod,
S begyógyul szívem száz sebe.
Reményik Sándor:GYÓGYÍTS MEG!
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám
A testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen - nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképpen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, -
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is - tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem - megköszönni.
Johan-Ludvig Runeberg: Paavo gazda
Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten:
rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Felerész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
Felerész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Térdrehullt az asszony is, míg így szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
„Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz”.
Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt:
„Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk:
Felerész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!”
JÖRG MÜLLER:URAM,ÁLDD MEG A HÁZASSÁGUNKAT
És légy velünk mindig:
jó és rossz napokon.
Növeljed kölcsönös bizalmunkat
az Irántad való bizalmunkból,
add,hogy minden este újból megbocsássunk,
ha megbántottuk egymást.
Ajándékozz nekünk toleranciát és szabadságot,
hogy hibákat követhessünk el,
anélkül,hogy egymástól félnünk kelljen.
Engedd,hogy megismerjük egymás hibáit,
anélkül,hogy kijátsszuk azokat egymás ellen.
Példák akarunk lenni gyermekeinknek
és a Te szellemedben akarjuk felnevelni őket.
Őrizz meg bennünket a kicsinyességtől
és annak a vég nélküli megkísérlésétől,
hogy egymást meg akarjuk változtatni.
Te úgy szeretsz bennünket,amilyenek vagyunk.
Ezért egymást is úgy akarjuk elfogadni,
ahogy Te bennünket teremtettél és elgondoltál.
És ha eljön az a nap,
amikor a halál elválaszt bennünket,
akkor tégy képessé bennünket arra,
hogy elbocsássuk egymást a viszontlátás tudatában.
Bódás János: Ki van jelölve a helyed
Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.
Páskulyné Kovács Erzsébet:
Temetek egy évet
Temetem egy évnek
örömét és búját,
megpendítem szívem
énekes hárfáját.
Akárhogy volt, mint volt
elmúlt ez az év is.
Illene siratni,
de nem tudom mégis.
Víg ez a temetés
hála csendül bennem,
mert megnyugvásom volt
az én Istenemben.
Ezzel az örömmel
lépek az új évbe
belekapaszkodok
nagy-nagy szerelmébe.
Imádságos szívvel
megyek az utamon,
hogy lesz, mint lesz holnap
ma még nem tudhatom.
Istenem kezébe
teszem le életem,
földi vágyak, álmok
nem kellenek nekem.
— Mégis van kérésem.
Istenemtől kérek:
Csöndes, békességes,
alázatos szívet.
Gyümölcsözzön bennem
a hit erős fája:
Élhessek egyházam,
s társaim javára.