VERSEK (3.rész)

[Gyöngyi Harmati]

Füle Lajos: Az szóljon

Az szóljon, akit megmosott a Vér,
az vallja: JÉZUST így követni jó !
Bizonyságtétel nélkül mit sem ér
a misszió.

Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság

Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre rákö...szön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg az ember apró vágyakkal él,
megbékél korral, idővel és csenddel,
esőcseppet, s nem óceánt remél -
tenyerében elférhet a tenger. 

Füle Lajos:  A Kereszttől elfelé

Kereszttől elfelé futsz
rohanó nemzedékem.
Hiába várja Jézus,
hogy egyszer visszanézel.
Halálos út ez – érzed –,
mégis, hajszolva váltig,
rohansz… Micsoda végzet
kísért… a roskadásig!

Pecznyik Pál: Jézussal járni

Jézussal járni völgyben, hegytetőn,
közel az éghez, virágos mezőn.
Jézussal járni régtől vágyom én,
békét, örömet lelni hű szívén.
Jézussal járni ó, milyen csodás!
Mint Ő, szeretni nem tud senki más.
Jézussal járni kiváltság nekem,
Tőle kaptam én üdvöm, életem!
Jézussal járni kegyelem, öröm,
oktat, vigyáz rám, szívből köszönöm!

Reményik Sándor: Ne próbálj!

Engem gyengébbnek faragtál ki, 
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten 
Dicsérve Téged rendületlenül. 
Azért ígyen könyörgök Hozzád: 
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid, 
Akiket szentté finomít a bánat, 
Akiket hőssé edz a szenvedés, 
Akik áldják és magasztalják 
Süvöltő ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik. 
Nem én, nem én!
én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.

Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz, 
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belőlem, Istenem. 
Nekem kék szemed derült ege kell, 
örök mosolyod aranykupolája, 
őszi erdőkben halk lélekzeted: 
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben - másokért, 
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat 
Veszett irammal, öntudatlanul 
önzésem és nyomorúságom
őrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dicsérjelek 
Szárnyaló énekkel, én Istenem: 
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

Bódás János: Elveszíthetetlen öröm

Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,

sok öröme van, elveszíthetetlen.

Van öröm, amely mindörökre tart,

nem árt neki se szó, se tűz, se kard,

se fagy, se szélvész, átok, vagy nyomor,

mitől a világ oly sokszor komor.

Van öröm, amely soha nem apad,

s ez az öröm: add másoknak magad!

Míg élsz, magadat mindig adhatod.

Adj jó szót, vigaszt, ha van, falatot,

derűt, tudást, vagy békülő kezet,

mindez tiéd! Vesd másba, s nézheted,

hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,

s meggazdagítva lelked asztalát.

Csoda történik: minél többet adsz,

te magad annál gazdagabb maradsz.

 

Lukátsi Vilma: Hátha terem még?

Elhallgatott a kiáltó szava,
repedt nádakat ingat a szél,
nem zeng ének az Olajfák hegyén,
a kerteken fehérlik a dér,
„a fejsze a fák gyökerén!”

– Nem halljátok milyen csikorogva
fordul az esztendő a tengelyén?
Ítélettel terhes a jövő
annak, aki csak magának él,
dús lombozattal, de gyümölcstelenül:
„a fejsze a fák gyökerén!”

Mindegy, hogy minek álcázzuk
önzésünk üde zöld leveleit,
a Gazda jár a szőlőskerteken,
és megjelöli a fák törzseit…

Ha a Vincellér elébe nem áll
könyörgő szóval:
– Hátha terem még?
– Vajon esztendő virradna-e még?

Átszegzett keze tartja vissza
– talán egy évig –
(TŐLEM) tőlünk a fejszét!

Füle Lajos: Garancia

Mennyei garancia kell
az élethez és a halálhoz:
Boldog, ki élő hitre lel
Jézusban, és hálával áldoz.

József Attila: Kirakják a fát

A pályaudvar hídja még remeg, 
de már a kényes őszi szél dorombol 
és kiszáradt hasábfák döngenek, 
amint dobálják őket a vagonból.

Ha fordul is egy, a lehullt halom
néma… Mi bánt? Úgy érzem, mintha félnék,
menekülnék, hasáb a vállamon. 
A kisgyerek, ki voltam, mégis él még.

A kiskölyök, ki voltam, ma is él
s a felnőttet a bánat fojtogatja;
de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja.

Tőletek féltem, kemény emberek,
Ti fadobálók, akiket csodáltam?
Most mint lopott fát, viszlek titeket
Ez otthontalan, csupa-csősz világban.

Páskulyné Kovács Erzsébet: Csak várd hittel

Óh testvér, ha fájna a szíved, ha nehéz terhekkel jönnek a napok, ne gondold, hogy csak Te vagy a nyomorult: mindenki az. Én is az vagyok. Ha megsebeznek, akiktől nem vártad, kérdezed miért? Nincs rá felelet. A lévita elment és sorba mind! - A samaritánus jókor érkezett... Neked is küld az Úr szabadulást csak várd hittel. Imádkozva kérd. S ha úgy tűnik, hosszú már a próba: Mélyebb alázattal hajolj le a porba és felemel egy csodálatos kéz.

                                    Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

 

 Mikor a bűntől meggyötörten
 A lelkem terheket hordozott,
 Egyszer csak könnyebb lett a terhem,
 Valaki értem imádkozott

 

 Talán apám,anyám régen?
 Talán más is,aki szeret,
 Jó barátom vagy testvérem.

 Valaki értem imádkozott.

 Én nem tudom,de áldom Istent,
 Ki nékem megváltást hozott,
 És azt,aki értem csak
 Egyszer is imádkozott

Angela Labonte: EGY JÓ BARÁT

 

Egy jó barát belülről lát,
Ha a külsődet szemléli is.
Egy jó barát mindent megbocsát,
Nem mutat tükröt bűnöknek.
Egy jó barát felsegít,
Minduntalan lelkesít.
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát,
Elhúzni nem tudja.
Egy jó barát céljaid elérésében segít,
Gátolni nem tudna.
Egy jó barát a legmélyebb éned után kutat,
Nem felejti egyetlen elhangzott szavadat.
Egy jó barát segítő kezet ad,
Téged támogat, nem másokat.
Őrült kis világunkban
Ugye milyen jó, ha egy barát velünk van?

A gyertya fénylik

 

A gyertya fénylik, világít,

Hogy hánynak nem tud róla…

Jónak-rossznak világít?

A gyertya sem tudja.

 

Ég, mert ez a rendeltetése,

Szolgálja az életet,

Betölti csendben a hivatását,

-aztán feledésbe megy.

 

A külsején nincs semmi szépség,

De- felér annyi széppel,

Amíg másnak fényt sugároz,

Addig önmaga ég el.

 

Legyek én gyertya, csendes eszköz,

Szolgája az égi fénynek,

Hogyha Istenem úgy akarja,

Ne tudjam, kiért, s kikért égek.

 

De világítsak szüntelen,

Míg csak tart a földi létem.

Aztán, mint a leégett gyertyát

Felejtsék el, hogy értük égtem.

F. Farkas Rozália: Amikor Isten szól

 

Amikor Isten szól, én hallgatok.

Amikor imádkozom, Isten „hallgat”.

Amikor Ő szól, sokkal többet mond,

mint amennyit felfoghatok,

mégis megnyugszom, mikor fohászkodom,

 

mert imámban ott van, Akivel beszélgetek,

ezért elcsitul bennem a zaj, a lárma,

nem is fenyegeti már semmi az életem,

ha azt bizalommal a kezébe teszem.

Ajándékok, amik nem kerülnek pénzbe…

Egy jó szót szólni.
Egy beteget felvidítani.
Valakinek kezet nyújtani.
Megdicsérni az életet.
Köszönni.
Nem feledkezni el egy közelgő születésnapról.
Óvatosan csukni be az ajtót.
Mindenért hálásnak lenni.
Apróságoknak örülni.
Kedvesnek lenni.
Jó tanácsot adni.
Egy levél megírásával örömet szerezni.
Apró tűszúrásokon nem évődni.
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra.
Nem tenni szóvá, ha másik hibázott.
Nem fogni fel elutasításként, ha háttérbe szorultunk.
Levert hangulatot nem venni komolyan.
Nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt.
Imádkozni a másikért.
Megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra.
Gyakran mondani: Köszönöm.
Kimondani az együttérzés szavát a megalázottnak.
Használni azokat a szavakat, hogy „kérlek” és „légyszíves”.
Meleg kézszorítással vigasztalni a szomorút.
Bizalmat adtam a bizalomért.
Őszintén adni a mosolyt.
Egy tréfás szót mondani a megfelelő időben.
Pozitív hozzáállásoddal előbbre vinni a másikat.
Örülni holnapi napnak.
Becsülettel elismerni az elkövetett helytelenségért.
Mindenre rászánni a kellő időt és gondot.
Bizonyos dolgokra aludni egyet.
Elismerni a másik ügyességét.
Isten szeretetével szeretni.
És mindenben szeretetet lelni.

Mindez nem más, mint magunkat másoknak ajándékozni

JÉZUS PANASZA

Lübeckben van egy híressé vált Krisztus-szobor, amelyiknek van egy felirata.  Az a címe: Jézus panasza. Így hangzik ez a felirat: “Ti Mesternek hívtok,  és nem kérdeztek engem. Útnak neveztek,  és nem jártok rajtam. Világosságnak hívtok,  de nem néztek rám. Életnek neveztek,  és nem kerestek engem. Bölcsnek hívtok,  és nem követtek engem. Irgalmasnak neveztek,  és kértek tőlem. Igazságosnak hívtok,  és nem bíztok bennem. Hatalmasnak neveztek,  és nem féltek tőlem. Ha egyszer örökre elvesztek, ne okoljatok engem.” George Herbert: Szeretet Szeretet várt rám, s lelkem megriadt Vétkében, szennyesen, De ő meglátta mindjárt, emiatt Lankadok szüntelen. S kedvesen tudakolni sietett, Óhajom mi lehet. Küszöböd méltóbb vendég lépje át! S ő szólt: Más ne legyen. Én, a galád? Ó Legdrágább, terád Nem vethetem szemem. Kézen fog ő és mosolyog nagyot: Szemet ki más adott? Uram, jaj! meggyaláztam: elbocsáss; Vétkem elrejteném. S ő szólt: A vétked ki viselte más? Úgy hát szolgállak én. Ülj le, szólt rám; húsom oszd meg velem. S leültem, hogy egyem. (Kiss Zsuzsa fordítása) Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. Most megnyugszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten, új gyümölcs terem, másoknak terem, érik csendesen erő, győzelem... ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. Füle Lajos: Az Atya  Kettőért terhelte a gond, mert két tékozló fia volt. Az egyik távol tékozolt, a másik közel tékozolt. Ám szeretete nem pihent: Az egyiknek elébe ment, a másiknak utána ment. Ne add fel! (ismeretlen szerző)   Ha elromlik minden, mint megesik néha, Ha utad csak hegyre föl vezet a célba, Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol, Nevetnél bár, de sóhajtozol, Ha úgy érzed, a sok gond leterhel, Pihenj, ha kell – de soha ne add fel.   Az élet furcsa dolgokra képes, Ilyesmit párszor mindenki érez, Számos hiba épp azért történik, Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig. Ne add fel hát, ha lassan is haladsz, A siker talán már csupán egy arasz.   A cél sokszor nem oly távoli, Mint tétova ember balgán képzeli, Sokszor a küzdő nem várja meg, Hogy megnyerje a serleget, És túl késő, mire belenyilall, Hogy mily közel volt a diadal.   A siker a kudarcnak fordítottja – Kétség fellegének ezüst árnyalatja – És nem tudjuk, mily közel a siker, Tán orrunk előtt van, de nem hisszük el; Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás – Ha húz még az ág is, harcolj tovább! Páskulyné Kovács Erzsébet: A SZERETET LEGYEK   Uram! A végtelenség nagy királya vagy. Eget, földet tartó hatalom; Úgy szeretném, úgy könyörgök hozzád, kérlek, ha szabad mondani: akarom!   Akarom, hogy végre tisztítsd meg a szívem, adj kezembe új, fehér lapot, hadd írhassak rája abból a sok szépből, amit a lelkem Tetőled kapott. A békesség, a hűség, a szelídség áldáshozó útjára lépjek, vigyem mindenhová magammal az Írást, s rajta a Tőled kapott pecsétet.   A szeretet, a szeretet legyen Uram nagy betűvel írva, hogy lássák, mert én is érzem, óh, nagyon érzem  a szeretet fájó hiányát. Nekem mindig-mindig szűken mérték, én sem adtam másoknak sokat, mert sután sikerült minden akarásom: de, Te látod égő vágyamat.   Kívánom, hogy bennem új élet fakadjon, szépüljön meg minden, s jobb legyen. Nehogy pengő érchez, zengő cimbalomhoz legyen hasonló az életem.   Tudom Uram. Tudom, hogy akarod. Ez tesz pontot minden egyébre. Ki mennyire és hogyan tud szeretni: minden törvénynek, a törvénye.   Ne legyen kezdés, csak folytatás bennem, s ami másnak látszik, az se más: kimeríthetetlen, megmozdíthatatlan, benned gyökeredző akarás.   - A szeretet, a szeretet legyek Uram. Alázatos, szelíd szeretet. Amiből békesség és öröm fakadjon, s áldatik általa szent neved.   Páskulyné Kovács Erzsébet: Mi nem tudunk a porba írni Mi nem vagyunk szelíd Krisztusok, mi nem tudunk a porba írni. Mi nem tudunk a bűnös felett fájó szívvel könnyeket sírni. Mi nem tudunk megbocsátani, mibennünk nincsen kegyelem. Mi nem tudjuk szeretni, aki bánt: - még a jó testvért is nehezen. Hányszor próbálta meg az idő bennünk az érzés hitelét, hogy ha az egyik vétkezik, a másik szeretni tud-e még?! S hányszor estünk el próbában, nyelvünkkel vétkezve oktalanul, feledve az Isten irgalmát, mi ítélkeztünk irgalmatlanul! Hányszor ismertük fel magunkban újra és újra azt a régit, aki nem jutott el sohasem a megbocsátás szeretetéig! Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem   "Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen, - utolértek bűneim,  amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak a fejem hajszálainál, - és a  szívem is elhagyott engem."                                        Zsoltárok könyve 40. 13 Ez a legnagyobb bűn. Ez a legszörnyűbb büntetés. S a legnagyobb nyomorúság is ez:  Elhagyott engem az én szívem is. Ülök a puszta-homok közepén,  Csügged nehéz fejem. Ülök, akár a kő, Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal  Tapogatom magam.  Vad-idegenül kutat a kezem A hely körül, Hol a szívemnek lenni kellene. Nincs, nincs. Elszállt, elillant az évek során.  Őszökkel, tavaszokkal,  Bűnökkel, bajokkal,  Vándormadarakkal.  Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,  Nem tudom, hogyan, Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal  Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el, Hagyott el engem az én szívem is. Még néha énekelnék. Egyszer csak a dal torkomon akad,  Elfagy, kihűl, Nem érzem szívemet a dal alatt.  Szólnék néha egy simogató szót,  Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,  Vigasztalót. Kimondom: koppan,  Érctelenül, csináltan, hidegen:  Nem szűrhettem által a szívemen. Magamhoz vonnék néha valakit  Közel, közel, Közel hozzám a félelmes magányba. De szegett szárnyként visszahull a két kar,  És visszahull a nagy ölelés vágya, A kitárt karok félszeg ritmusát  Nem a szív dirigálja. Indul a kezem irgalomra is, De nem dobban a mozdulatban semmi,  Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.  Zeng a köszönet: "Ezerannyit adjon..." - Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon! És imára is kulcsolom kezem, Úgy esedezem szívetlenül - szívért,  Szárazon adom Istennek magam,  Hátha reám bocsátja harmatát, És kinyílik a kőből egy virág. Mert bajok vettek engemet körül,  És a bajoknak szere-száma nincsen,  És utolértek az én bűneim, És bűneim beláthatatlanok,  Hajszálaimmal el nem hullanak, S elhagyott engem az én szívem is. Nincs, nincs. Elszállt, elillant az évek során.  Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,  Gyilkos órák, rabló pillanatok, Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,  Hová vittétek az én szívemet?  Hozzátok vissza az én szívemet, - Szeretni akarok. Keresztury Dezső: Valaki tenyerében Sokszor nem tudtam, mi derül ki végre sok titok közül meglepetésül; valóság lesz a képzelet, vad csatazajra ébredek, harcban ész nélkül; belezuhantam, visz az ár, mihez, mert kell, okot talál, hogy fennmaradjon végül. A gyötrött test, mely elveti eszméletét: nem kell neki, mert csupa vér már; visszaájul, vagy kirepül a fénybe vagy alámerül, sűrű, kövér sár nyeli; új törvény dobja ki, új áramokba hullani, hol más fény, más sötét jár. Kérdezhettem, hol is vagyok, mit is tegyek, mire a sok esély, hisz látni néhány lépésre ha tudok, sodrások, labirintusok szédületében bármi várhat, kő, iszap, parti rét, s rám veti háló-végzetét angyal, ördög, akárki. Sokszor éreztem: vége van, megölnek, elvesztem magam, s mindig túléltem; sokszor éreztem: eltűnök, s a nap mind újra kisütött, valaki lenyúlt értem; mindig úr lett a vadakon valami nagyobb hatalom, s elfértem tenyerében.  Teréz anya a hallgatásról... "Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből! Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban." (Zsoltár 141:3-5)     A hallgatás szelídség,  amikor nem szólsz, ha bántanak,  amikor nem keresed a magad igazát,  amikor hagyod, hogy Isten  védelmezzen téged.  a hallgatás szelídség.  A hallgatás irgalom,  amikor nem feded fel testvéreid hibáit;  amikor készségesen megbocsátasz anélkül,  hogy a történteket felemlegetnéd,  amikor nem ítélsz, hanem imádkozol,  a hallgatás irgalom.  A hallgatás türelem,  amikor zúgolódás nélkül fogadod  a szenvedést,  amikor nem keresel emberi vigaszt,  amikor nem aggódsz, hanem türelmesen  várod, hogy "a mag" kicsírázzék,  a hallgatás türelem.  A hallgatás alázat,  amikor nincs versengés,  amikor belátod, hogy a másik jobb  nálad,  amikor hagyod, hogy testvéreid  kibontakozzanak, növekedjenek  és érlelődjenek,  amikor örvendezve mindent elhagysz  az Úrért,  amikor cselekedeteidet félreértik,  amikor másoknak hagyod a vállalkozás  dicsőségét,  a hallgatás alázat.  A hallgatás hit,  amikor nyugodtan vársz, mert tudod,  hogy az Úr fog cselekedni,  amikor lemondasz a világról,  hogy az Úrral lehess,  amikor nem törődsz azzal,  hogy megértsenek téged, mert elegendő  neked, hogy az Úr megért,  a hallgatás hit.  A hallgatás imádat,  amikor átkarolod a keresztet, anélkül,  hogy megkérdeznéd: "Miért?"  a hallgatás imádat.  "Jézus hallgatott" (Mt 26,63) Reményik Sándor: Azt mondják   Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét  - Én olyan sötétnek tudom magam. –   Azt mondják, köszöntésem: békesség. - S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! –   Azt mondják, dalom ír és enyhülés, És több, mint szépség: jó cselekedet.   - Bennem dúl a magamra-ismerés,  S mea culpázva verem mellemet.    - Azt mondják, aki találkozik vélem,  Hogy tőlem ő kapott ajándékot.   - S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,  Hogy mindenkinek adósa vagyok. - Ó, Barátaim, ha egy fénysugár  Lelketekig hullt, át a lelkemen:   Nem enyém az a fény, csak bennem jár.  Istennek köszönjétek, - ne nekem!   Juhász Gyula: Isten kezében   A júniusi napnak záporában, Mely aranyat nyilaz álmatagon, Lyukas nadrágban és kehes kabátban Öreg csavargó alszik a padon.   Körülötte az élet dele forr, zúg És robognak a ringó gépkocsik, Ő lógó fejjel más világba fordul És egy boldog májusról álmodik.   Elnézem én gyöngéden és irigyen, Az élete és padja oly kemény, De ő most végtelen puhán, szelíden, Bizton pihen az Isten tenyerén. Bódás János: Biblia Egy kopott könyvem van nekem,  s ha hozzám minden idegen,  kinyitom, s már nem vagyok árva:  fényes mennyei seregek  suhannak, s visznek hozsánnázva. Fekete tó, - s napként ragyog.  Mint fáradt, húnyó csillagok,  le-lehullok, de itt találok  megújulást. Ebből születnek  vértanúk, szentek s óriások. Kis könyv. Sok ,,bölcsnek'' langy mese,  s én, a senki, győzök vele:  benne annyi tűz s annyi hit van,  mint földet rendítő erő  a hallgatag kis dinamitban. Égi kamra. Nincs rajt lakat.  Szomjamat oltja, jóllakat  s tőle Istent hordom magamban.  S tudom, hogy szavam, életem  győztes, ifjú és halhatatlan. Bódás János: Minden javunkra van  Róma 8:28 ....."' Tudjuk pedig ,hogy azoknak ,a kik Istent szeretik, minden javukra van ,mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak"...!  Új esztendő… Nem tudja senki sem, hogy mi vár reá, merre, hova lép. Az ismeretlenség ködébe rejtve mi van: örvény, orom, vagy szakadék?  Nincs kikövezett út, egyenes pálya, biztos cél felé vezető sínek. Hogy a holnap titkát kitalálja, nem adatott meg soha senkinek.  Úgy megyünk a jövő felé, akárha sötétbe lépnénk… De örvény, verem felett, – jó tudni – , védőn alánk tárja hűséges karjait a kegyelem.  Öröm, bánat, élet, halál, akármi jöhet, a szívem mégse nyugtalan, tudom: „Kik Istent szeretik, azoknak minden javukra van!“             Weöres Sándor: A szabály, mint fogság és mint szabadság Isten szavához, parancsaihoz többféle módon viszonyulhatunk, és az visszahat életünkre,közérzetünkre: Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég. A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.