1956: A Kezdet és a Vég

[Bela Liptak]

 

1956: A Kezdet és a Vég

A KEZDET (Hétfő, 1956 Október 22, délután):

 

Lipcsey Attilával az aula karzatán telepszünk le, ő bóbiskol, én a zöld-rozsdás rézgyűrűmet dörzsölgetem, remélve hogy előbújik a rozsda alól az a régi szép sárgás fényesség? Lent az emelvényen a páttitkár beszél valamit Lengyelországról, Attila szunyókál, én dörzsölöm a gyűrüt, tesszük azt mint minden ilyen gyűlésen teszünk, hagyjuk, hogy ők csak dumáljanak, nyomják a pártvonalat, mi meg azzal védekezünk, hogy nem figyelünk oda.

Egyszercsak Attila könyökét érzem az oldalamban. Felfigyelek. Az emelvényen mintha valami dulatodás lenne, a hivatalosok mintha egy diákot próbálnának eltuszkolni a mikrofontól, de ő nem hagyja magát. Megszerzi a mikrofont és megtudjuk, hogy a szegedi egyetemről küldték és azt a hirt hozta, hogy a lengyel események hirére ott megalakitották a MEFESZ-t (Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetségét) és kérik, hogy mi is hozzuk létre a magunk MEFESZ szervezetét.

Egyszerre megváltozott a légkör. A párttitkár feloszlatta a gyűlést és kivonult a stábjával az autából, de a diákok közül senki nem mozdult, sőt egyesek a mikrofonhoz mentek és olyanokat kérdeztek, mint hogy állami engedéllyel jött-e létre a MEFESZ? Aztán következett egy csomó, tipikusan diák kérdés-követelés menzáról, diákszállóról, tankönyvekről. Már úgy 6 vagy 7 óra lehetett, még mindig jópár diák állt sorban a mikrofonra várva, amikor egy alacsony, ijjedt, láthatóan zavarban lévő diák lépett a mikrofonhoz. Amikor megszólalt, akkor már értettük, hogy mitől van zavarban, mert dadogott szegény, azért valahogy kinyögte:

 

"Neem meehetnéének haaza az orooszok?"

 

Egyszerre halálos csend lett a hatamas aulában, egy gombostű leesését is hallani lehetett volna. Mindenki agyában, az enyémben is ugyanaz járt: Ez a gyerek megbolondúlt! Hát nem tudja, hogy azonnal kizárják az egyetemről? Nem tudja, hogy belőle soha nam lesz mérnök, sőt jó ha le nem tartózttják! Lélekzet visszafolytva várjuk, hogy mit mond még, de ő csak halgatott, rémülten hallgatott. És ekkor, valahol fent a karzat hásó soraiból felcsendül egy diákleány halk hangja, ijjedten szinte dallam nélkül elkezdi énekelni a Himnuszt. Még mindig halálos a csend, még mindig csak ámultan hallgatunk, de most elindul valami: A két méteres Danner Jancsi (később a Műegyetem első hősi halottja) feláll és most már az ő határozott hangja is csatlakozik a kislányéhoz. És ekkor, -mint ahogy a nyári zivatar első cseppjeit hirtelen a vizömlés követi -,  úgy itt is ott is feláll egy-egy diák, múlik a döbbenet és végre kirúgjuk magunk alól a székeket és mire a "balsorshoz" jutunk az énekben, már merev vigyázzba merevedve, úgy énekel a három vagy négyezer műegyetemista, hogy remegnek az ablakok. Rezegnek az aula hatalmas csillárjai is, miközben teli torokból, könnyes szemmel, feszes vigyázzállásban énekeljük együtt nemzeti imánkat.

Mintha valami csoda történt volna! Mi, a korábban félős, kiszolgáltatott diákok szinte újjászülettünk. Láttuk, hogy a teremben nem maradt ülve senki. Tudatosult bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mindenki más is ugyanazt gondolja mint én és ettől a tudattól egyszerre erősek lettünk. Olyan volt ez a himnusz, mint valami közös eskü, amittől megszűnik a félelem. Igen, ekkor tört ki a forradalom! Ekkor született meg az a mindenkit befogadó és megoszthatatlan egység, mely áthatotta a következő napokat, naggyá, nemessé tette 56 szellemét és egy életre nyomot hagyott lelkeinkben.

 

 

Igy indultunk másnap a Bem térre. Mi, harmad éves gépészek vezettük a felvonulást Az első sorban, belém karolva Kiefer Nándi, másik oldalamon Szilágyi Pali és mögötte Gróf Andris, (akit Amerikában később Andy Grove-nak hivtak és az Intel tulajdonosa tulajdonosa volt.)

 

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

 

A VÉG (1958 június 16 hajnala):

Még alig hajnalodik, a gyüjtőfogház udvarán csak három sirásó dolgozik, Csömörről valóak, valami gödröt ásnak a keményre letaposott talajba. Tőlük nem messze, a már betonozott részen áll az akasztófa létrája és elötte egy kis zsámoly.  Attól balra egy kis asztal, rajta orvosi műszerek, s az asztal mellett egy fehér köpenyes orvos, mellette egy orosz meg egy magyar megfigyelő és a hármukat irányitó ÁVHs tiszt. Aztán kilép az épületből  a négy tagból álló akasztó osztag. Ők is ÁVÓsok: a tiszt a parancsnok, a hóhér meg a másik kettő akiknek az lesz a dolga, hogy kirántsák a zsámolyt Nagy Imre talpa alól, alacsonyabb rangúak.

Egymással alig váltanak szót, csak az épületből az udvarba nyiló ajtót figyelik. Aztán nyilik az ajtó és felemelt fejjel, magabiztos léptekkel kilép a bilincsbekötött kezű Nagy Imre. Ő előző nap, az itéletének elhangzása után, letette Vida Ferenc vérbiró elé a családjának irt búcsúleveleit (melyek a mai napig elő nem kerültek) és összesen annyit mondott:

" Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek!”

 

Amikor a hóhér (Bogár János) ráhúzta fejére az akasztózsákot, véletlenül leütötte Nagy Imre szemüvegét. Nagy Imre nyugodt, határozott hangon szólt hozzá:

"Kérem tegye vissza a szemüvegem, én a bilincs miatt nem tudom"

"Igenis." - válaszolt a hóhér.

Feltette a szemüvegét és most már gondosabban újra fejére húzta az akasztózsákot, aztán az akasztózsámolyhoz vezette, ő maga felmászott az akasztó létrára és hajnali 5 óra 9 perckor, az ÁVHs parancsnok utasitására, Nagy Imre nyakára tette a kötelet. Aztán elhngzott a parancs: "zsámolyt kirántani!" és ő követte Batthyány Lajost.

Miután az orvos megállapitotta a halál beálltát, felvette a halál beálltának megállapitásért járó 120 forintot, aláirta a pénz átvetelét igazoló elismertvényét, (amely elismervény kiállitását megkövetelték a magyar "jogállam" törvényei), következett Maléter Pál tábornok. Ő is, Gimes Miklós is méltósággal, felemelt fejjel mentek a halálba. Ezen a reggelen úgy 6 körül ért véget az akasztás, de akkor még a sirásók csak a második sirgödör ásásánál tartottak.

Kemény volt a börtön udvarán a talaj, lassan haladt a sirásásók munkája. Igy, amikor az ÁVHsok a holttesteket kátránypapírba csavarták, dróttal átkötötték, még csak két sirgödör állt készen. Nem baj, mondta az ÁVHs tiszt, elég kettő, koporsó nem kell. Aztán az egyikbe arccal lefele beledobták Nagy Imrét, akinek  fémkeretes könnyû szemüvege a cipelés közben a betonra hullott és megrepedt. Azt is utánadobták a gödörbe. Aztán, az elkészült második gödörbe bedobták a másik két hullát. Maléter tábornok került alulra és rá csak rádobták Gimes Miklós tetemét.

Amikor hozzánk, New York környékén élő magyarokhoz megérkezett a gyilkosság hire, Lovas Gyuri megmászott egy, az ENSZ elött álló zászlórudat és letépte arról a magyar zászlót, mi meg megpróbáltuk elfoglalni az orosz konzulátust, ami persze nem sikerült, de megismerhettük az orosz után az amerikai bőrtönt is. .

 

Nagy Imréék három évig feküdtek a Gyüjtőfogház udvarán a két sirgödörben és csak 1961  február 24 - jó magyar szokás szerint éjjel -, vitték át őket az Új Köztemető 301-es parcellájába. Ott is csak két sirgödröt adtak hármuknak, ott sem kaptak koporsót csak úgy a dróttal átkötött és elrongyolódott kátránypapirba tekerve dobták testüket a gödrökbe. A temetői nyilvántartásba persze hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sirját Borbiró Piroska név alatt, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sirját Naszladi Péter fedőnév alatt vették nyilvántartásba. Ezért volt az, hogy a holttestek kihantolásakor Nagy Imrét a 23. sor 8-as sirgödrében, Maléter Pált és Gimes Miklóst pedig mellette a 23. sor 9-es sirgödrében találták meg. Maléter Pál itt is alulra került és Gimes Miklóssal együtt mindkettőjüket, arccal lefelé dobták a gödörbe.

Hát igen, 1958-ban, Nagy Imre felakasztásával ért igazán véget a forradalom. Igen, csak vérbiró és akasztás maradt 56 egységéből és az "aki magyar velünk tart" jelszavából. Nagy Imre annyit sem kapott, mint 1849-ben Batthyány Lajos, mert az ő életére legalább nem magyar, hanem osztrák golyó tette a pontot, mig Nagy Imre nyakára bizony magyar ember helyezte a kötelet és amig Batthyány Lajos örökmécsese ma is a helyén áll, Nagy Imre szobra 2018 December 28-án - jó magyar szokás szerint éjjel -, kilakoltatott a  Jászai Mari térre.

Még élt az utolsó 48-as honvéd amikor 1926-ban a mai  helyére került a Batthyány örökmécses, s azóta azt onnan soha senki el nem  mozditotta.	1996. június 6-án, avatták fel és 22 évig állt a helyén Varga Tamás alkotása, melyen Imre bácsi a lombos fák alatti könnyűivű hidról tekint az Ország Házára. Aztán eljött 2018 December 28 éjjele, szobrát áthelyezték a Jászay Mari térre, ahol most már csak egy parkoló kocsira tekint.

 

Lipták Béla