Választás Szlovákiában!
Segitségét kérem a Magyar Lobbi minden résztvevőjének abban, hogy a most hétvégi szlovákiai választáson minden magyar szavazzon és a három magyar párt Szövetségére szavazzon. Sorsdöntő lesz ennek a választásnak a kimenetele két okból: Egyrészt azért, mert a leadott szavazatok számától függ, hogy lesz-e képviselője felvidéki magyarságnak a szlovák parlamentben (ehhez 5% szavazat kell), másrészt mert meg kell akadályozni, hogy a Szövetség támogassa az autokrácia felé hajló, orosz-barát és magyar-gyűlölő Ficót abban, hogy koaliciós kormányt alakithasson. Alább mellékelem az Erdélyi Magyar Szövetség erre vonatkozó kérését és egyben összefoglalom Fico multbéli tetteit:
Az SMER Párt és vezetőjének Robert Ficónak multbéli tetteiről és jelenlegi programjáról:
· A Fico vezette SMER párt Moszkva "trójai lova", mely megdöntheti a ma hatalmon lévő, EU-barát szlovákiai kormányt
· Fico elitéli a Moszkva elleni EU szankciókat
· Fico támadja a NÁTÓ kiállását Ukrajna mellett
· Fico tárgyalna arrók, hogy Moszkva mit tartht meg az elfoglalt területekből
· Fico azt állitja, hogy a nyugati dmokráciák okozták a a háborút akkor amikor a V4-es államok másik közül 3-nak lakossága az orosz agressziót hibáztaja ilyen arányokban: Lengyel ország 85%, Cseh ország 71%, Magyarország 51%.
· Fico multbéli kormányzásának tettei: 2006-ban, Nyitrán megverték Malina Hedvig magyar egyetemista diáklányt, mert magyarul beszélt az utcán, majd 2007 májusában vádat emeltek ellene hamis eskütétel cimén és megkisérelték elmegyógyintézetbe zárását.
· Szintén 2007-ben, a szlovák parlament "sérthetetlennek" nyilvántotta a magyarság kitelepitésére vonatkozó Beneši dekrétumot.
· 2009-ben a Fico kormány elfogadta azt a nyelvtörvényt, mely szerint a szlovák nyelv elsőbbséget élvez minden más nyelvvel szemben.
· A Fico kormány 2010-ben úgy döntött, hogy aki felveszi a kettős állampolgárságot, attól elveszik a szlovákot (több mint 3,500 személytől el is vették.)
· Fico a fentiekért soha bocsánatot nem kért. A magyar kormány Fico magyar-ellenes multja ellenére úgy tünik, hogy őt támogatja, mert Fico hozzájuk hasonlóan helyteleniti az EU szankciókt.
· Tudni kell, hogy a jelen kormány elfogadta a kettős állampolgérságot .
· Fico korábbi szavai: „Szem előtt tartva a több mint 1100 éve tartó szomszédi kapcsolat többnyire negatív tapasztalatait, továbbá figyelembe véve a mostani, ismét egyoldalú, megalapozatlan és egyre agresszívebb követeléseket támasztó déli szomszédunk lépéseit, nem maradhatunk közömbösek! Ezért a magyarok részéről bűneik megbánására, bocsánatkérésre és kártérítésre van szükség".
Alább mellékelek egy térképet, mely a 480 ezer létszámú felvidéki magyarság területi elhelyezkedését ismerteti.
Lipták Béla
Sorsdöntő választás előtt a felvidéki magyarság!!
2023. szeptember 27.
Erdélyi Magyar Szövetség honlapjáról:
„A három párt összefogásából létrejött felvidéki Szövetség útja az Erdélyi Magyar Szövetségéhez hasonló, hiszen egyformán valljuk: a nemzeti érdek képviseletének érdekében a lehető legszélesebb körű összefogásra van szükség, a közös fellépés pedig eredményre vezet. Épp ezért arra bátorítjuk felvidéki magyar testvéreinket, hogy választói jogukkal élve vegyenek részt a közelgő voksoláson, és támogassák a Szövetség képviselőjelöltjeit, akiknek sok sikert és eredményes munkát kívánunk!
Egy vérből valók vagyunk!
Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége
”
kedves Lipták Béla,ha a Szövetség eléri az 5%-os küszöböt, lesz képviselete a magyarságnak.Tájékozatlanságra vall, vagy csúsztatásra azt terjeszteni, hogy ezzel a magyarok megakadályozzák Fico győzelmét.Fico éppen a programjának köszönheti azt, hogy első helyen áll. És annak a káosznak, amit három év alatt a négy kormány csinált.Ha Ön támadja Ficot, annyit jelent, hogy egyetért azzal a mészárlással, ami Ukrajnában folyik.üdvözlettelKarcsay Geönczeöl Zsuzsa
--
--
Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en
---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Hungarian-Lobby” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) hungarian-lob...@googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/294666130.4664553.1695991665229%40mail.yahoo.com.