Hatakmas Nagy Alkalom:

52 views
Skip to first unread message

Bela Liptak

unread,
Aug 27, 2024, 3:42:21 PMAug 27
to hungari...@googlegroups.com

Hatakmas Nagy Alkalom:

Nagy örömmel olvasom, hogy Ukrajna végre lezárta az oroszok "Barátság" nevű olajvezetékét és igy végre megszünik Magyarországnak és Szlovákiának az olaj-kiszolgáttatottsága (sajnos a mi esetünkbn a gáz és atom egyenlőre még nem). Hatalmas alkalom ez azért is, mert igy - legalább az olaj területén -, megszünik az EU által elrendelt energia blokádnak az általunk való szabotálása, de e mellett azért is. mert alkalmat ad hazánknak, hogy az adófizetőknek a káros olajra fecsérelt pénzét, a hasznos zöld energiára forditsuk.

 

Alább pár példáját adom annak, hogy az orosz energiaforrások haszználata helyett mire kellene költenünk ahhoz, hogy a jövőt épisük és egyben az élére is álljunk az új technológiák kidolgozásának.

 

Ilyen példa lenne a "naprobotok" fejlsztése, mert ez olyan vadonatúj technológia, mely nagy szakértelmet, de kevés befektetést igényel, s az a kis befektetés is könnyen megkapható EU/UN/etc. forrásokból. Gondolok itt a naperőművek épitését és karbantartását szolgáló robotok tervezésére, melyek ma még ugyan gyerekcipőben járnak, de hatalmas jövőjük van, elvégre sokszáz panelt tudnak naponta lerakni bármilyen talajon, rekkenő hőségben, napi 24 órán keresztül.

 

(https://www.solarpowerworldonline.com/wp-content/uploads/2024/08/aes-maximo.png,  https://solarcleano.com/files/products/1635521043_F1A.jpg)

 

Egy másik ilyen terűlet a függőleges napelemeknek ("plug-in balkony solar panels") a továbbfejlesztése. Ezek közül már egy fél millió működik Németországban, hol ezeket a cca. 250 dollárba kerülő paneleket az inverterükkel együtt csak bedugják a ház villany konnektorainak egyikébe és az máris termeli az áramot. Nagy előnye perse az is, hogy függőleges, bárhová (igy emeretes házak bármely felületére is) feltehető és - mint a németek rájöttek -, nem tudnak a mókusok alattuk fészket rakni és ott elrágni a drótokat, melyek javitása drágább lehet, mint az egész befektetés.

 

Magyar mérnökök gyorsan és olcsón tervezhetnének olyan egységeket, melyek kombinálják ezeket a balkon paneleket batériákkal és hőszivattyúkkal.  A hűszivattyú nyáron hűtené, télen fűtené a szobát a napelem által termelt árammal, mig a batériában raktározott áramot akkor használná az egység, amikor nem süt a nap,  A függőleges elemeket persze nem csak a balkonokon lehet használni. E téren a magyar éptészmérnökök nézhetnének szembe a kihivással, s találhatnának olyan kitünő megoldásokat, mint a dánok a maguk fából készült "fakád kladding"-jával.( https://www.archdaily.com/879152/copenhagen-international-school-nordhavn-cf-moller)

 

Persze a leglogikusabb a geotermális hőenergia felhasználása, elvégre Magyarország rendelkezik az egyik legnagyobb készlettel Európában és annak alig 10%-a van kihasználva és még ebből is sok csak nyitott uszodákat szolgál. Szinte hihetetlen, hogy Budapest orosz földgázat éget a város távfűtésének ellátására akkor amikor Szeged példáúl már áttért a geotermálisra. Mindez annak ellenére áll igy, pedig az EU támogatná a fejlesztést. Mégis egyenlőre csak Tökölön épül egy üzem, mely ellát majd egy-két krületet, ha beindul. A magyar potenciál e téren nem csak azért nagy, mert hatalmas készlettel rendelkezünk, de azért is, mert új tehnológiát alkalmazva (AI algoritmussal való fúrási hely kutatása, fracking és hőszivattyú tehnológiák kidolgozásával, stb) a vilag élére léphetnénk. Ugyanakkot, örömmel hallom, hogy Izlanddal már alakulóban van nalami együttműködés  e téren de tudtommal a ma Amerikában élen járó, utahi Meta vállalattal még nem.

 

Ilyen lépések kellenének, nem Paks2, meg az orosz földgáz, melynek ára tőlünk a Puthinék zsebébe vándorol, hogy drónokat vásárolhasson az ukrán szabadságharcosok bombázására!

 

Akit lehetőségeink témaköre jobban érdekel, itt olvashat azokról:  

https://www.controlglobal.com/home/contact/11392257/bela-liptak 

 

Lipták Béla

A. F.

unread,
Aug 28, 2024, 1:52:16 AMAug 28
to hungari...@googlegroups.com, Bela Liptak
Szerintem is Hatakmas.

--
--
Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en

---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Hungarian-Lobby” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) hungarian-lob...@googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/263312153.313071.1724787716085%40mail.yahoo.com.

A. F.

unread,
Aug 28, 2024, 2:02:14 AMAug 28
to hungari...@googlegroups.com, Bela Liptak
Komolyra fordítva a szót, szeretve tisztelt Béla Bátyám, én is azt szeretném, ha megszűnne MINDEN FÜGGŐSÉGÜNK a Gonosz (Orosz) Birodalmátóll, és ha megszabadulnánk Szijártó lavor(o) díjas külügyminiszterünktől. Az is várható volt, hogy Ukrajna lezárja a "Druzsba" vezetéket. De azért az örömködést Magyarország vératlan és súlyos gazdasági próbatétel láttán nem tartom igzén nhazafias gondolkodásmód megnyilvánulásának. Azt viszont látnod kellemnem higy Magyar Hazák nemzeti korménya MINDENT MEGTESZ  (napelemprogram, stv), higy  a ZÖLD ENERGIÁK biztosítsák Magyaerország jövenő energaellázását. Sajnois az oroszbarátmönveszélye külpolitik miat elveszíthetjük a Nyugat nizalmát, ám Neked és Neked éppen ez ellen illene tevékenykefdbi, jósuándékú KÖZVETÍTŐKÉNT Hazánk  szabadoválasztott Kormánya ás Nyugati Barátaink között. Számora fájdalmas felismereés,m higy Te újabban - szerintem - nem ezt teszed.

Bcás meg öeg Barátid kritikai megjegyzéséért.
András 

On Tuesday, August 27, 2024 at 09:42:23 PM GMT+2, 'Bela Liptak' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


--

A. F.

unread,
Aug 28, 2024, 2:15:56 AMAug 28
to hungari...@googlegroups.com, Bela Liptak
ELNÉZÉST KÉREK: Helyesírási hibák. elütésk kijavítása által jobbított szövegem:

On Wednesday, August 28, 2024 at 08:02:25 AM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


Komolyra fordítva a szót, szeretve tisztelt Béla Bátyám, én is azt szeretném, ha megszűnne MINDEN FÜGGŐSÉGÜNK a Gonosz (Orosz) Birodalmától, és ha megszabadulnánk Szijártó lavor(o)v díjas külügyminiszterünktől. 

Az várható volt, hogy Ukrajna lezárja a "Druzsba" vezetéket. De azért az örömködést Magyarország vératlan és súlyos gazdasági próbatétel láttán nem tartom egy igazán hazafias gondolkodásmód megnyilvánulásának. Észre kelene azt is venned, hogy Magyar Hazák nemzeti kormánya MINDENT MEGTESZ  (napelemprogram, stb), hogy  a ZÖLD ENERGIÁK(napelm erőművcek, stb.)  biztosítsák Magyaerország jövenő energaellázását. Sajnos az önveszélyes  oroszbarátkülpolitiánk miatt - ahová a magyar kormány - (a hazafiatlan, posztkommunista és oppotunista ellenhzék által saroba szorított kormány) jelenlegi helyzetéből próbál ezzel menekülni, szerintem rossz Szijjártó-Lavrfov sugallta konceoció allapján) -  elveszíthetjük a Nyugat bizalmát, ám Neked és Nekem éppen ez ellen illene tevékenykedbi, jószuándékú KÖZVETÍTŐKÉNT (és nem a kormány ellen hangulatkeltőként) Hazánk  szabadoválasztott Kormánya ás Nyugati Barátaink között. Számora fájdalmas felismereés,m higy Te újabban - szerintem - nem ezt teszed.Ádám fiafddal steretbék egyszer bestélni erről de nem hiszem, hogy lealacsonyodna hozzám.

Bocsáss meg öeg Barátod kritikai megjegyzéséért.
András 

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1328456839.650186.1724824909803%40mail.yahoo.com.

Bela Liptak

unread,
Aug 28, 2024, 9:04:58 AMAug 28
to fodor...@yahoo.com, hungari...@googlegroups.com
 
Szia "öreg barátom"!
 
 
és jólesö hallani, hogy te is ennyire törődsz hazánk sorsával. Igazad van abban, hogy mióta Orbán az EU liberális demokráciái ellen és a keleti diktatúrák mellett tevékenykedik, azóta tényleg kritikus vagyok kormányunk tetteivel. Nincs igazad abban, hogy a magyarság érdekeit sérteném. mert angol nyelvű irésamban mindig csak védem népemet és mindent megteszek kisebbségeinkért.
 
Én (leht, hogy ebben is tévedek), de úgy gondolom, ogy az EU felszabaditná a visszatrtott támogatást, ha Magyarország nem úgy viselkedne, mintha mintha csak valami cselédje lennénk az orooszoknak. Másrészt, azt is gondolom hogy a kényszer néha jó, mert kényszerit a helyes útra lépésre és én úgy gondolom, hogy még van idő arra, hogy Magyarország olyanná válna, mint mondjuk Dánia, mert a magyar mérnökök vannak olyan jók mint bárki a világon (az atomenergától a számitógépig sokminden magyar találmány) és járhatnánk ma is az élen azon az úton, mely maga mögött hagyja a gázt meg az uránt és átvezet a tiszta és kimerithetetlen zöld korba.
 
Ne aggódj Ádám miatt, jó magyar ember ő, Czine Miska volt diákja, magyar állampolgár is és szavazott is az utolsó választáson, járt is Magyarországon, előadást tartva a demokráciák  független biróságainak szerepéről. Prsze miattam se aggódj, mert én hiszem, hogy idővel visszatérünk 56 eszméihez és azért sem mert én tudom azt is, hogy nem vagyok tévedhetetlen és azért sem mert én soha nem a vélemények képviselőit itélem el, hanem csak a véleményeikkel vitatkozom
 
Ölel, Béla
 

 

-

A. F.

unread,
Aug 28, 2024, 10:52:29 AMAug 28
to Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com, A. F.
Drága Szeretett-Tisztelt Béla Bátyám!

Borzasztóan megtisztelsz azonnal válaszoddal, hálásan megköszönöm.
Hát már hogy a csudába nem törődnék szeretett Hazám sorsával!!!
16 éves korom (1956) egyebet se csinálok "szabad időmben", s Te vagy az egyikpéldaképem.
Határidős munkámat hadd fejezem be, (Te is tudom, góhogy így a 8. X után azért ez lassabban megy)m de még ezen a hétn érdmben válaszolok. Nem vitatkozni,inkább kiegészíteni szeretném közös gondolatainkat.
Most csak a álláspontjaink alaphelyzetét - esetleges kiindulási pontjait - szretném rögzíteni, s ha Te esteleg hasonlóan látod, akkor lenne érdene follytatni. Ez a következő:

Közös kiindulási pont: 1956. 
Pontosabban: Nagy Imre "bácsi" (nekünk így a 8. X után nem illikígy hívni, de nehéz erről leszokni), 
A közös ösvény: a Drága Wittner Mária. A Vértanú Menyasszonya...
1. közös állomás: Hősök Tere, I. Orbán Viktor (1989).
2. Antall József.
Első elszakadási távolodási pont: amikr az SZDSZ elárulta a Szabadságot, prostituálódott, ágyba bújt az ezernevú kommunistákkal (akkor éppen MSZP-nek hívták magukat, mi meg MADSZOP-nak őket). Ezt nem egyformán ítéltük meg, te nem így láttad, javíts ki, ha tévedek. Te -érthtően - hittél régi barátaidnak, Göncz Árpádéknak - én csalódtam bennük. 
"Nem, kicsit. Nagyon".  
Közös harcunk: a Dunasaurus ellen.
Második közös öröm: 1998, a Horn restautráció és a Dunasaurus bukása 
Harmadik még közös öröm:: a gyurcsányfasiszták bukása feletti öröm, 2010.
Örömök és csalódások kora: a csalódás Paks.
É - ha eddig egyetértünk, alán innen lenne érdems folytatnók, he valóban megtisztelsz azzal, higy beszélhetün.

A régi szeretettel és tisztelettel, Duna-harcostársad,

András
Jött az örömök és csalódások kora.






Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Hungarian-Lobby” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) hungarian-lob...@googlegroups.com címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide:

KEA

unread,
Aug 28, 2024, 5:20:57 PMAug 28
to A. F., Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com
Készült 2006 júniusában Pusztamaróton, a szentendrei egyházközségi táborban.
> /Béla Lipták,/
>
> / Energy and Automation Consultant,/
>
> /https://www.controlglobal.com/home/contact/11392257/bela-liptak /
>
> /_https://www.isa.org/products/controlling-the-future-controlling-nonindustrial-p_/
>
> /84 Old North Stamford Rd., Stamford CT,/
>
> /T: 203 357 7614, E: lipta...@aol.com <mailto:lipta...@aol.com>/
>
>
> In a message dated 8/28/2024 2:15:58 AM Eastern Daylight Time,
> hungari...@googlegroups.com writes:
>
> *ELNÉZÉST KÉREK: *Helyesírási hibák. elütésk kijavítása által
> jobbított szövegem:
> On Wednesday, August 28, 2024 at 08:02:25 AM GMT+2, 'A. F.' via
> Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:
> Komolyra fordítva a szót, szeretve tisztelt Béla Bátyám, én is azt
> szeretném, ha megszűnne MINDEN FÜGGŐSÉGÜNK a Gonosz (Orosz)
> Birodalmától, és ha megszabadulnánk Szijártó lavor(o)v díjas
> külügyminiszterünktől.
> Az várható volt, hogy Ukrajna lezárja a "Druzsba" vezetéket. De
> azért az örömködést Magyarország vératlan és súlyos gazdasági
> próbatétel láttán nem tartom egy igazán hazafias gondolkodásmód
> megnyilvánulásának. Észre kelene azt is venned, hogy Magyar Hazák
> nemzeti kormánya MINDENT MEGTESZ  (napelemprogram, stb), hogy  a
> ZÖLD ENERGIÁK(napelm erőművcek, stb.)  biztosítsák Magyaerország
> jövenő energaellázását. Sajnos *az önveszélyes
>  oroszbarátkülpolitiánk miatt* - ahová a magyar kormány - (a
> hazafiatlan, posztkommunista és oppotunista ellenhzék által saroba
> szorított kormány) jelenlegi helyzetéből próbál ezzel menekülni,
> szerintem rossz Szijjártó-Lavrfov sugallta konceoció allapján) -
> *elveszíthetjük a Nyugat bizalmát*, ám Neked és Nekem éppen ez ellen
> illene tevékenykedbi, jószuándékú KÖZVETÍTŐKÉNT (és nem a kormány
> ellen hangulatkeltőként) Hazánk  szabadoválasztott Kormánya ás
> Nyugati Barátaink között. Számora fájdalmas felismereés,m higy Te
> újabban - szerintem - nem ezt teszed.Ádám fiafddal steretbék egyszer
> bestélni erről de nem hiszem, hogy lealacsonyodna hozzám.
> Bocsáss meg öeg Barátod kritikai megjegyzéséért.
> András
> On Tuesday, August 27, 2024 at 09:42:23 PM GMT+2, 'Bela Liptak' via
> Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:
>
> *Hatakmas Nagy Alkalom:*
>
> Nagy örömmel olvasom, hogy Ukrajna végre lezárta az oroszok
> "Barátság" nevű olajvezetékét és igy végre megszünik Magyarországnak
> és Szlovákiának az olaj-kiszolgáttatottsága (sajnos a mi esetünkbn a
> gáz és atom egyenlőre még nem). Hatalmas alkalom ez azért is, mert
> igy - legalább az olaj területén -, megszünik az EU által elrendelt
> energia blokádnak az általunk való szabotálása, de e mellett azért
> is. mert alkalmat ad hazánknak, hogy az adófizetőknek a káros olajra
> fecsérelt pénzét, a hasznos zöld energiára forditsuk.
>
> Alább pár példáját adom annak, hogy az orosz energiaforrások
> haszználata helyett mire kellene költenünk ahhoz, hogy a jövőt
> épisük és egyben az élére is álljunk az új technológiák kidolgozásának.
>
> Ilyen példa lenne a "naprobotok" fejlsztése, mert ez olyan vadonatúj
> technológia, mely nagy szakértelmet, de kevés befektetést igényel, s
> az a kis befektetés is könnyen megkapható EU/UN/etc. forrásokból.
> Gondolok itt a naperőművek épitését és karbantartását szolgáló
> robotok tervezésére, melyek ma még ugyan gyerekcipőben járnak, de
> hatalmas jövőjük van, elvégre sokszáz panelt tudnak naponta lerakni
> bármilyen talajon, rekkenő hőségben, napi 24 órán keresztül.
>
> (https://www.solarpowerworldonline.com/wp-content/uploads/2024/08/aes-maximo.png,
> https://solarcleano.com/files/products/1635521043_F1A.jpg)
>
> Egy másik ilyen terűlet a függőleges napelemeknek ("plug-in balkony
> solar panels") a továbbfejlesztése. Ezek közül már egy fél millió
> működik Németországban, hol ezeket a cca. 250 dollárba kerülő
> paneleket az inverterükkel együtt csak bedugják a ház villany
> konnektorainak egyikébe és az máris termeli az áramot. Nagy előnye
> perse az is, hogy függőleges, bárhová (igy emeretes házak bármely
> felületére is) feltehető és - mint a németek rájöttek -, nem tudnak
> a mókusok alattuk fészket rakni és ott elrágni a drótokat, melyek
> javitása drágább lehet, mint az egész befektetés.
>
> Magyar mérnökök gyorsan és olcsón tervezhetnének olyan egységeket,
> melyek kombinálják ezeket a balkon paneleket _batériákkal és
> hőszivattyúkkal._  A hűszivattyú nyáron hűtené, télen fűtené a
> szobát a napelem által termelt árammal, mig a batériában raktározott
> áramot akkor használná az egység, amikor nem süt a nap,  A
> függőleges elemeket persze nem csak a balkonokon lehet használni. E
> téren a magyar éptészmérnökök nézhetnének szembe a kihivással, s
> találhatnának olyan kitünő megoldásokat, mint a dánok a maguk fából
> készült "fakád kladding"-jával.(
> https://www.archdaily.com/879152/copenhagen-international-school-nordhavn-cf-moller)
> <https://www.archdaily.com/879152/copenhagen-international-school-nordhavn-cf-moller)>
>
> Persze a leglogikusabb a geotermális hőenergia felhasználása,
> elvégre Magyarország rendelkezik az egyik legnagyobb készlettel
> Európában és annak alig 10%-a van kihasználva és még ebből is sok
> csak nyitott uszodákat szolgál. Szinte hihetetlen, hogy Budapest
> orosz földgázat éget a város távfűtésének ellátására akkor amikor
> Szeged példáúl már áttért a geotermálisra. Mindez annak ellenére áll
> igy, pedig az EU támogatná a fejlesztést. Mégis egyenlőre csak
> Tökölön épül egy üzem, mely ellát majd egy-két krületet, ha beindul.
> A magyar potenciál e téren nem csak azért nagy, mert hatalmas
> készlettel rendelkezünk, de azért is, mert új tehnológiát alkalmazva
> (AI algoritmussal való fúrási hely kutatása, fracking és hőszivattyú
> tehnológiák kidolgozásával, stb) a vilag élére léphetnénk.
> Ugyanakkot, örömmel hallom, hogy Izlanddal már alakulóban van nalami
> együttműködés  e téren de tudtommal a ma Amerikában élen járó, utahi
> Meta vállalattal még nem.
>
> Ilyen lépések kellenének, nem Paks2, meg az orosz földgáz, melynek
> ára tőlünk a Puthinék zsebébe vándorol, hogy drónokat vásárolhasson
> az ukrán szabadságharcosok bombázására!
>
> Akit lehetőségeink témaköre jobban érdekel, itt olvashat azokról:
>
> /https://www.controlglobal.com/home/contact/11392257/bela-liptak///
>
> Lipták Béla
>
> --
> --
> Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
> csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
> Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
> következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
> <mailto:hungarian-lob...@googlegroups.com>
> További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
> http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en
>
> ---
>
> -
>
> --
> --
> Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
> csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
> Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
> következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
> További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
> http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en
>
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „Hungarian-Lobby” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> hungarian-lob...@googlegroups.com
> <mailto:hungarian-lob...@googlegroups.com> címre.
> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
> ide:
> https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1695053193.463506.1724850282446%40mail.yahoo.com
> <https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1695053193.463506.1724850282446%40mail.yahoo.com?utm_medium=email&utm_source=footer>
> .
>
> --
> --
> Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
> csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
> Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
> következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
> További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
> http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en
>
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „Hungarian-Lobby” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> hungarian-lob...@googlegroups.com
> <mailto:hungarian-lob...@googlegroups.com> címre.
> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
> ide:
> https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/625862681.761548.1724856733703%40mail.yahoo.com
> <https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/625862681.761548.1724856733703%40mail.yahoo.com?utm_medium=email&utm_source=footer>.

--

Üdvrivalgással:
KEA.
Wittner.jpg

A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 6:15:52 AMAug 30
to Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com, A. F.
Drága Szeretve Tisztelt Béla Bátyám!

Nagyon köszönöm ismát leveledet. Nagyon röviden válaszolnék, metrt tzudom, hogy idúd drág, de azt hiszem, fontos amit írok. (Azután Te eldöntod, higy Te is anak tartod-e). Ketdjük a Fiainkkal: auz hszem, mindfketten büszkék lehetünk Te Ádám Fiadra a hihetetlenül tehetséges és széles látókörű zsurnalisztátra, ám őedig az éppen ma (augusztus 29) 50 éves Barna fiamra, a kiváló mkrobiolüógusra, az ehyik legelismertebb nemzetközi gyógyszereipari vállalat labórvezetőjére. Legfeljabb azt sajnálhatjuk, hogy nem itthon, Magyarorságon dolgoznak.

A politkában biztosan egyetértünk abban, hogy szeretjük, nagyon szeretjük Hazánkat, és hogy a Szabad Világban képzéjük l - ahoigy annakidején is elképzeltük a jövőjét. Talán abban is egyetértünk, - ha nem, akr beszhéljünk erről őszintén,- hogy jelenlegi vezetője gyancsak hazaszerető igaz ember, ai nagyon tehetséges, akkoir is ha, sok mindenben udnánk bitatkozni vele. Bitatkozniazrt nehéz, mert öntörvényű ember, ám sem vér, sem semmiféle gaztett nem fűződik nevéhez: kockázatos politikai elgondolások, ebből adódan elkövetett hibák viszont igem. de jóvátehetelen hiba, bűn meggyőződésem szerint nem.Persze mindezen vitatkozhatunk.

Abban biztosan egyetértünk, hogy a körülötte lévő emberek között nagyon tisztességes és tehetséges embefrek is vannak, -én kie,elném Varga Mihályt, Gulyás Gergőt a jelenegiek közül, Pokorni Zoltánt, Jeszenszky Gézát, Novák Katalint a korábbiak közül,- de olyanok is akadnak, akikről ez kevésbé mondható el. Utóbbiak hatásának tudható be az a veszélyeker rejtő történlemszemlélet, amelynek fő tétele, hogy a világ orientációja megfordul, nyugat helyett kelet képviseli az emberi haladást, s kicsiny nemzetünk sorsa csak úgy biztosírható, ha ebben az elképzeltúj világban keressük a helyünket. 

Ez nem bűnös, hanem súlyosan téves történelem-szemlélet, mert h bekövetkezne ez, az alighanem az embeiség végnapjait jelentené. Nem véletlen, hogy történeme során egyetlen despotának sem sikerült a világot maga alá gyűrnie. lLegutóbb Hitler és Sztálin példázza ezt. s aligha vár más sors az új hataloméhes kandidátusokt sem. 

A végén mégiscsak a racionalitás és a szabadság eszméi győznek. Ezért nem szabad Hazánkat a szabad világ páriájává tennünk a kelet véres zsarnoainak buksi-cirógatásáért cserében. 

Viszonz - ebben vagy egyetértöünk vagy sem, Bélám, - arra is volt már példa a történelemben, hogy egy fejlett civilizáció önmaga sírásójvá vált - ld. a Római birodalom, - amikor a korábbi efrkölcsi normáit, egészséges életformáját felcserélte az erkölcsi nihil, az idiótizmus pl. a szexuális szabadságnak ácázott genederfasizmus oltárán.

Suma sumárum: amiben Orbánnak biztosan igaza van, az a következő: (1) nem engedhetjük megemmisülni sem nyelvi. sem (zsidó-keresztény slspú) vallási kulrúrális onmagunkat az iszlám fasimus -bocsáss meg ez az én szóhasználatom, - sem bármely más erőszakos eszme Magyarországra szabagtásával. Elég colt nekünk a nácizmus és a kommunizmus. Következésképpen: a jelenlegi nyugati migrációs szemlélet hazai térnyerése kicsiny magyar etnikum öngyilkosságát jelentené, ezt nem engedhetjük meg magunknak. 

Ha ebben esteleg ne is értenénk egyet, elmondom: ugyanez a véleményem arról hogy nem szabad  Deák, Eötvös, Bíbó igaz tiszta liberalizmusának a genderfasiszra (LNBRTQ( őrületre felcserélnünk. 

A szezexuális orientáció biológiai, orvosi, és nem, társadaompolitkai katergória. s ennek megfelellően kell kezelni. 
Mindezt fel kell Magyarprszágon vállalni, s el elérni, hogy ez a két szemléletbeli különbség ne lehessen akadálya nyugati orientációnknak. 

Ellenkező esetben tényleg új helyet kellene keresnünk és tallnunk magunknak a világban.

Amiben biztosan nincs igaza Orbánnak: a tömeggyilkos orosz zsarnok véres kezét nem szabadna szoriomgatni. Az evidens, hogy őrültség lenne magunk ellen bőszíteni, de a fjelenlegi "barátság" ijesztő, s én megnugdnél, ge nem Szijjártólenne a külügyminisztere, s ha a titkosszolgálatainkat és a sajtónkat (Sitkei Levente féle alakok a Magyar Nemzetnél pl.) oroszmentesíteni kellene. Annak azért persze nem örülnék, ha magyarrszági mgyarok vére folyna Ukrajnában. Elég baj, hogy a kárpát-ukrajnak magyarok vére ott folyik. Azt se bánom, higy mi nem szállítunk fegyvert oda, de ezért mélységesen fel vagyok háborodva, amiért a nyugati erőfeszítések gátlói, késletetői mi vagyunk.

Ezt szerettem volna  Veled és Ádám Fiaddal megosztani, e talán még egy fontos dolgot:

Szeretném elérni hogy nagyon megszúrjétek a hazai híreket. Kérlek, szúrjétek meg a kormányzati forrásokból jövő híreket is, de még sokkal jobban az ellenzéki forrásból jövő híreket, mert azok sem mindíg az igazság forrásai. És kérlek, most figyelj rám:

Akadnak ellenzéki szakmailag hiteles emberek, de közólük sokak vélemlnyét befolyáoslják jogos, fde főleg személkye sérelmek. Közös igaz Barátunkat, Jeszenszky Gézát hoznám fel erre példának: szakmailag MINDÍG helyes amit mond, ám aa kimmentárjait viszont érdemes megszúrni., mert vbizony szubjetíve nagyoin elfogult, ami érthető, de nem helyes.   
.
Vannak a Hazának olan aljas és hiteltelen ellenségei is, mint a párizsi és los angelesi olimpia szervezői által közösen megvásárolt hitvány gazemberek (Momentum), vagy az 1956 október 25.-i Kossuth-téri tömeggyilkos, - Nagy Imre hóhére - Apró Antal famíliája, és a krötük csoportosuló leghitványabb, hazaárupló kommunisták főleg a DKzázslaja alatt. Eezk mér akor is hazudnak, amikor kérdeznek, és aki ezekkel szóbaáll, nem lehet tisztességes ember.  A hazaárulót Amerikában és  Szabaf Világ más országaiban sem becsülik, hanem megvetik.

Azután vannak olyan hírforrások is, ahol a "forrás" szellemi színvonala, IQ-ja nem éri el azt a szintet, amiért érdemes lenne odafigyelni rájuk, iskolapélda szegény MZP. aki a tehetséges, de igen erőszakosés pénzéhes  Lázár János hódmezővásárhelyi politikájának kontraproduktív végterméke. Egy baja van. buta.Nem kicsit. Nagyon. Égedelem buta.

Érdemes nagyon odagihyelni a III. Erő köreiből Viztézy Dávida. Nayon tehetséges, nagyon tiszteséges igaz magyar ember és szkmaájának ragyogó csillaga. Viszont óvakodj a moral insanity Magyar Pétertől. Szerinem ügyes életmúvész, de végtelenül közepes szellemi képességű veszedelmes s kóros pszichopata. Isten óvja hatalomrakerüésétől Magyarországot..

Isten óvjon szeretett és tisztelt Öreg (? Te soha nme leszel Öreg!!) -Barátom, Drága Béla Bátyám. Talán a legnagybb ma élő honfitársunk vagy, bölcsesságedre, tsiztességedte nagy szüksége van a ÍHazának.

Fodor András 
.


A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 12:01:06 PMAug 30
to Gheorhge Agopcsa, Eszter Szabo, Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com
Kedves Eszter!

Nem eészen értem, higy miretetszik célozi, de biztosíthatom,hogy nem Rákosiés az ÁVH ügynöke vagyok. Nem vaygok akkor hős, mint Béla - fiatalabb is vagyok, 1940-es. - de biztosrthatom, hogy eglsz leeemben 56 szellemében élő és gondolkozó "pesti srác" voltam és vagyok - akkori szegedi gimnazista léterme. Igaz, nem akasztottak fe,l és sitten is csak 3 naot voltam "röpcédula rejtegetésért", (amit nem találtak meg, hehehe), de elég sokig viseltem saját és Édesapám - a kétszere Kossuth-díjas ezerves kémikus, MEFESZ bölcsőjénél bábáldó, és a Kádár-kormánnyalk való koolaborációt elutasító, végül Amerikába menekült Dr. Fodor Gábor professor "ellenforradalmi búneinek" kövekezményeit. Biológus vagyok, egyetemi docensségig vittem, de múszaki dolgokhoz nem értek, és ezért abban nem is foglalok állást. De Dunaszurusz ügyben Béla Bátyém harcostársa voltam. Nem kvánom, hogy higyjen nekem, egész jól megvagyok enélkül,

Kedvesnak ugyan levéssé nvezhető,, ám számomra nehezen érthtető levelének többi részére nem tudok válauzoli, ez sajnos maghalafja szerény szellemi képeségeiet.
Búcsúzom: hajrá magyaqrország, hafrá HL, hajrá Lioták Béla.

Kézcsókal:

Dr. habil. Fodor András, genetikus,
az ELTE volt Széchenyi professzora,
Lipták Béla őszinet tiszteklője és barátja,
"András úr" - ahigy tetszett nevezni

On Friday, August 30, 2024 at 12:15:51 PM GMT+2, Eszter Szabo <esza...@gmail.com> wrote:


Sajnos egy átlagember már nem képes kiigazodni a sok hazugságon. Itt egy cikk a Guardian-től ezzel a szénsemlegességgel kapcsolatosan.


Best,

Eszter Szabo

On Aug 28, 2024, at 23:34, Gheorhge Agopcsa <agop...@yahoo.com> wrote:


  “ Hát már hogy a csudába nem törődnék szeretett Hazám sorsával!!!
16 éves korom (1956) egyebet se csinálok "szabad időmben", s Te vagy az egyikpéldaképem. “
 /- idézet az András soraiból - /
Mivel az András úrról , múltjából nem ismerek sajnos semmit, de a  “ Bélabátyám “
múltjáról az 56- os emlékirataból ( feltételezem az András úr nem olvasta az írását  )megtudhatjuk, hogy a forradalom hevében /a karszalagra gyakran hivatkozó forradalmár/ a “ SZOVJET TISZT IGAZOLÁSÁRA A ZSEBÉBŐL KIHÚZOTT PIROS KÖNYVECSKÉVEL IGAZOLTA “ hogy nem “ Nagy Imre ,hanem a Rákosít , Rákosít, Rákosit TÁMOGATÓJA , azt TÁMOGATTA ,aki a magyar nép , a magyar nemzet ellen a SZOVJET TANKOKKAL TIPORTATTA EL A SZABADSÁG ÉRDEKÉBEN FEGYVERT RAGADÓ NEMZEDÉKET ! 
Igaz mint “forradalmar “ő is fegyvert tartott a kezében, amikor a Denner Jánost az AVO- sok szitávà lőtték a szeme láttára , de Ő a fegyverrel a kezében ( amint írja )” Reszketet a kezem meghúzni a ravaszt “- nem tudok embert ölni !!! ( majd folytatja ) akkor “- tudom gyáva voltam, “ írja, Vajon most milyen értéke lehet e soroknak - tegyük  fel a költői kérdést ,hivatkozva az önéletrajzában magáról tett bemutatkozás után ?
Van egy magyar népi szólásmondás :
“ madarat tolláról , embert barátjáról lehet megismerni “ 
Erre mondja a magyar “ paraszti ész “ - hallgatni arany !
Bízom abban, hogy az Andrást a johiszeműseg vezette úgy mint engem hajdan , hogy muszaki témákról fogunk eszmecserét folytatni és nem egy reklám oldalra - azaz a rákosisták  szócsövet fogom a jelenlétemmel segiteni !
 / igaz már kaptam felszólítást , hogy jelentkezzek ki, de csak a gyávák lépnek ki, Akiknek a hazájuk, a nemzetük fontos , azok megvárják azt a forduló pillanatot ,amelyik pontot tesz a gyávák által vezetet illegálisan működtetett ML szervezetre !)
Tisztelettel ;
ÁGy
Virginia 
AML tag 



On Wednesday, August 28, 2024, 10:52 AM, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:

Drága Szeretett-Tisztelt Béla Bátyám!

Borzasztóan megtisztelsz azonnal válaszoddal, hálásan megköszönöm.
Hát már hogy a csudába nem törődnék szeretett Hazám sorsával!!!
16 éves korom (1956) egyebet se csinálok "szabad időmben", s Te vagy az egyikpéldaképem.
Határidős munkámat hadd fejezem be, (Te is tudom, góhogy így a 8. X után azért ez lassabban megy)m de még ezen a hétn érdmben válaszolok. Nem vitatkozni,inkább kiegészíteni szeretném közös gondolatainkat.
Most csak a álláspontjaink alaphelyzetét - esetleges kiindulási pontjait - szretném rögzíteni, s ha Te esteleg hasonlóan látod, akkor lenne érdene follytatni. Ez a következő:

Közös kiindulási pont: 1956. 
Pontosabban: Nagy Imre "bácsi" (nekünk így a 8. X után nem illikígy hívni, de nehéz erről leszokni), 
A közös ösvény: a Drága Wittner Mária. A Vértanú Menyasszonya...
1. közös állomás: Hősök Tere, I. Orbán Viktor (1989).
2. Antall József.
Első elszakadási távolodási pont: amikr az SZDSZ elárulta a Szabadságot, prostituálódott, ágyba bújt az ezernevú kommunistákkal (akkor éppen MSZP-nek hívták magukat, mi meg MADSZOP-nak őket). Ezt nem egyformán ítéltük meg, te nem így láttad, javíts ki, ha tévedek. Te -érthtően - hittél régi barátaidnak, Göncz Árpádéknak - én csalódtam bennük. 
"Nem, kicsit. Nagyon".  
Közös harcunk: a Dunasaurus ellen.
Második közös öröm: 1998, a Horn restautráció és a Dunasaurus bukása 
Harmadik még közös öröm:: a gyurcsányfasiszták bukása feletti öröm, 2010.
Örömök és csalódások kora: a csalódás Paks.
É - ha eddig egyetértünk, alán innen lenne érdems folytatnók, he valóban megtisztelsz azzal, higy beszélhetün.

A régi szeretettel és tisztelettel, Duna-harcostársad,

András
Jött az örömök és csalódások kora.






On Wednesday, August 28, 2024 at 03:05:08 PM GMT+2, 'Bela Liptak' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


 
Szia "öreg barátom"!
 
 
és jólesö hallani, hogy te is ennyire törődsz hazánk sorsával. Igazad van abban, hogy mióta Orbán az EU liberális demokráciái ellen és a keleti diktatúrák mellett tevékenykedik, azóta tényleg kritikus vagyok kormányunk tetteivel. Nincs igazad abban, hogy a magyarság érdekeit sérteném. mert angol nyelvű irésamban mindig csak védem népemet és mindent megteszek kisebbségeinkért.
 
Én (leht, hogy ebben is tévedek), de úgy gondolom, ogy az EU felszabaditná a visszatrtott támogatást, ha Magyarország nem úgy viselkedne, mintha mintha csak valami cselédje lennénk az orooszoknak. Másrészt, azt is gondolom hogy a kényszer néha jó, mert kényszerit a helyes útra lépésre és én úgy gondolom, hogy még van idő arra, hogy Magyarország olyanná válna, mint mondjuk Dánia, mert a magyar mérnökök vannak olyan jók mint bárki a világon (az atomenergától a számitógépig sokminden magyar találmány) és járhatnánk ma is az élen azon az úton, mely maga mögött hagyja a gázt meg az uránt és átvezet a tiszta és kimerithetetlen zöld korba.
 
Ne aggódj Ádám miatt, jó magyar ember ő, Czine Miska volt diákja, magyar állampolgár is és szavazott is az utolsó választáson, járt is Magyarországon, előadást tartva a demokráciák  független biróságainak szerepéről. Prsze miattam se aggódj, mert én hiszem, hogy idővel visszatérünk 56 eszméihez és azért sem mert én tudom azt is, hogy nem vagyok tévedhetetlen és azért sem mert én soha nem a vélemények képviselőit itélem el, hanem csak a véleményeikkel vitatkozom
 
Ölel, Béla
 

In a message dated 8/28/2024 2:15:58 AM Eastern Daylight Time, hungari...@googlegroups.com writes:
 
 
ELNÉZÉST KÉREK: Helyesírási hibák. elütésk kijavítása által jobbított szövegem:
 
On Wednesday, August 28, 2024 at 08:02:25 AM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:
 
 
 
Komolyra fordítva a szót, szeretve tisztelt Béla Bátyám, én is azt szeretném, ha megszűnne MINDEN FÜGGŐSÉGÜNK a Gonosz (Orosz) Birodalmától, és ha megszabadulnánk Szijártó lavor(o)v díjas külügyminiszterünktől. 
 
Az várható volt, hogy Ukrajna lezárja a "Druzsba" vezetéket. De azért az örömködést Magyarország vératlan és súlyos gazdasági próbatétel láttán nem tartom egy igazán hazafias gondolkodásmód megnyilvánulásának. Észre kelene azt is venned, hogy Magyar Hazák nemzeti kormánya MINDENT MEGTESZ  (napelemprogram, stb), hogy  a ZÖLD ENERGIÁK(napelm erőművcek, stb.)  biztosítsák Magyaerország jövenő energaellázását. Sajnos az önveszélyes  oroszbarátkülpolitiánk miatt - ahová a magyar kormány - (a hazafiatlan, posztkommunista és oppotunista ellenhzék által saroba szorított kormány) jelenlegi helyzetéből próbál ezzel menekülni, szerintem rossz Szijjártó-Lavrfov sugallta konceoció allapján) -  elveszíthetjük a Nyugat bizalmát, ám Neked és Nekem éppen ez ellen illene tevékenykedbi, jószuándékú KÖZVETÍTŐKÉNT (és nem a kormány ellen hangulatkeltőként) Hazánk  szabadoválasztott Kormánya ás Nyugati Barátaink között. Számora fájdalmas felismereés,m higy Te újabban - szerintem - nem ezt teszed.Ádám fiafddal steretbék egyszer bestélni erről de nem hiszem, hogy lealacsonyodna hozzám.
 
Bocsáss meg öeg Barátod kritikai megjegyzéséért.
András 
 
On Tuesday, August 27, 2024 at 09:42:23 PM GMT+2, 'Bela Liptak' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:
 
 

Hatakmas Nagy Alkalom:

Nagy örömmel olvasom, hogy Ukrajna végre lezárta az oroszok "Barátság" nevű olajvezetékét és igy végre megszünik Magyarországnak és Szlovákiának az olaj-kiszolgáttatottsága (sajnos a mi esetünkbn a gáz és atom egyenlőre még nem). Hatalmas alkalom ez azért is, mert igy - legalább az olaj területén -, megszünik az EU által elrendelt energia blokádnak az általunk való szabotálása, de e mellett azért is. mert alkalmat ad hazánknak, hogy az adófizetőknek a káros olajra fecsérelt pénzét, a hasznos zöld energiára forditsuk.

 

Alább pár példáját adom annak, hogy az orosz energiaforrások haszználata helyett mire kellene költenünk ahhoz, hogy a jövőt épisük és egyben az élére is álljunk az új technológiák kidolgozásának.

 

Ilyen példa lenne a "naprobotok" fejlsztése, mert ez olyan vadonatúj technológia, mely nagy szakértelmet, de kevés befektetést igényel, s az a kis befektetés is könnyen megkapható EU/UN/etc. forrásokból. Gondolok itt a naperőművek épitését és karbantartását szolgáló robotok tervezésére, melyek ma még ugyan gyerekcipőben járnak, de hatalmas jövőjük van, elvégre sokszáz panelt tudnak naponta lerakni bármilyen talajon, rekkenő hőségben, napi 24 órán keresztül.

 

Embedded870320e9129c40dabac3cdc652131545.png

(https://www.solarpowerworldonline.com/wp-content/uploads/2024/08/aes-maximo.pnghttps://solarcleano.com/files/products/1635521043_F1A.jpg)

 

Egy másik ilyen terűlet a függőleges napelemeknek ("plug-in balkony solar panels") a továbbfejlesztése. Ezek közül már egy fél millió működik Németországban, hol ezeket a cca. 250 dollárba kerülő paneleket az inverterükkel együtt csak bedugják a ház villany konnektorainak egyikébe és az máris termeli az áramot. Nagy előnye perse az is, hogy függőleges, bárhová (igy emeretes házak bármely felületére is) feltehető és - mint a németek rájöttek -, nem tudnak a mókusok alattuk fészket rakni és ott elrágni a drótokat, melyek javitása drágább lehet, mint az egész befektetés.

 

Embedded85e164700b7c4c198d4734fad6f1bade.png

Magyar mérnökök gyorsan és olcsón tervezhetnének olyan egységeket, melyek kombinálják ezeket a balkon paneleket batériákkal és hőszivattyúkkal.  A hűszivattyú nyáron hűtené, télen fűtené a szobát a napelem által termelt árammal, mig a batériában raktározott áramot akkor használná az egység, amikor nem süt a nap,  A függőleges elemeket persze nem csak a balkonokon lehet használni. E téren a magyar éptészmérnökök nézhetnének szembe a kihivással, s találhatnának olyan kitünő megoldásokat, mint a dánok a maguk fából készült "fakád kladding"-jával.( https://www.archdaily.com/879152/copenhagen-international-school-nordhavn-cf-moller)

 

Embeddedda271d10b72441b1bf63f51ce0e4185a.png

Persze a leglogikusabb a geotermális hőenergia felhasználása, elvégre Magyarország rendelkezik az egyik legnagyobb készlettel Európában és annak alig 10%-a van kihasználva és még ebből is sok csak nyitott uszodákat szolgál. Szinte hihetetlen, hogy Budapest orosz földgázat éget a város távfűtésének ellátására akkor amikor Szeged példáúl már áttért a geotermálisra. Mindez annak ellenére áll igy, pedig az EU támogatná a fejlesztést. Mégis egyenlőre csak Tökölön épül egy üzem, mely ellát majd egy-két krületet, ha beindul. A magyar potenciál e téren nem csak azért nagy, mert hatalmas készlettel rendelkezünk, de azért is, mert új tehnológiát alkalmazva (AI algoritmussal való fúrási hely kutatása, fracking és hőszivattyú tehnológiák kidolgozásával, stb) a vilag élére léphetnénk. Ugyanakkot, örömmel hallom, hogy Izlanddal már alakulóban van nalami együttműködés  e téren de tudtommal a ma Amerikában élen járó, utahi Meta vállalattal még nem.

 

Ilyen lépések kellenének, nem Paks2, meg az orosz földgáz, melynek ára tőlünk a Puthinék zsebébe vándorol, hogy drónokat vásárolhasson az ukrán szabadságharcosok bombázására!

 

Akit lehetőségeink témaköre jobban érdekel, itt olvashat azokról:  

https://www.controlglobal.com/home/contact/11392257/bela-liptak 

 

Lipták Béla

 

--
--
Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en

---

 

-

--
--
Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en

---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Hungarian-Lobby” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) hungarian-lob...@googlegroups.com címre.

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide:

--
--
Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a következőre: Google
csoportok "Hungarian-Lobby" csoport
Ha szeretne leiratkozni erről a csoportról, küldjön egy e-mailt a
következő címre hungarian-lob...@googlegroups.com
További lehetőségekért látogassa meg a csoportot:
http://groups.google.com/group/hungarian-lobby?hl=en

---
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „Hungarian-Lobby” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) hungarian-lob...@googlegroups.com címre.

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide:
<Embedded85e164700b7c4c198d4734fad6f1bade.png>
<Embeddedda271d10b72441b1bf63f51ce0e4185a.png>
<Embedded870320e9129c40dabac3cdc652131545.png>

A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 12:19:21 PMAug 30
to Gheorhge Agopcsa, Eszter Szabo, Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com
CSÚNYA HELYESÍRÁSI HIBÁIM ELÜTÉSIM KIJAVÍTÁVAL ENYHÍTEE ELŐZŐ LEVELEM

On Friday, August 30, 2024 at 06:01:08 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


Kedves Eszter, Kedves Agopcsa Gyurka!

Nem egészen értem, higy mire tetszenek célozi, de biztosíthatom, hogy nem vagyok Rákosi vagy az ÁVH ügynöke. Nem vagyok akkora hős, mint Béla - fiatalabb is vagyok, 1940-es. - aki abőrét vitte vásárra, de biztosíthatom, hogy egész életeemben 56 szellemében élő és gondolkozó "pesti srác" voltam és vagyok - akkori szegedi gimnazista létemre. Igaz, nem akasztottak fel, mint Danner Jánost, és sitten is csak 3 naot voltam "röpcédula rejtegetésért", (amit nem találtak meg, hehehe!), de elég sokig viseltem saját és Édesapám - a kétszeres Kossuth-díjas 38 éves kora óta ezerves kémikus, akadémikus, MEFESZ bölcsőjénél bábáldó, és a Kádár-kormánnyal való koolaborációt elutasító, végül Amerikába menekült Dr. Fodor Gábor professzor "ellenforradalmi búneinek" kövekezményeit. Biológus vagyok, egyetemi docensségig vittem, de múszaki dolgokhoz nem értek, és ezért abban nem is foglalok állást. De Dunaszurusz ügyben Béla Bátyém harcostársa voltam. Nem kívánom, hogy higyjen nekem, egész jól megvagyok enélkül,

Agopcsa Gyurka kedvesnak ugyan kevéssé nevezhető,, ám számomra nehezen érthtető levelének többi részére nem tudok ragálnii, ez sajnos maghalafja szerény szellemi képeségeiet.
Búcsúzom: hajrá magyaqrország, hafrá HL, hajrá Lioták Béla.

Kézcsókal Eszternek, üdvözlettel Gyurkának.

Dr. habil. Fodor András, genetikus,
az ELTE volt Széchenyi professzora,
Lipták Béla őszinet tiszteklője és barátja,
("András úr" - ahogy tetszettek nevezni).

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1399168395.1567451.1725033650980%40mail.yahoo.com.

A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 12:23:28 PMAug 30
to Gheorhge Agopcsa, Eszter Szabo, Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com


On Friday, August 30, 2024 at 06:19:25 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


CSÚNYA HELYESÍRÁSI HIBÁIM ELÜTÉSEIM KIJAVÍTÁVAL ENYHÍTETT ELŐZŐ LEVELEM

On Friday, August 30, 2024 at 06:01:08 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


Kedves Eszter, Kedves Agopcsa Gyurka!

Nem egészen értem, higy mire tetszenek célozi, de biztosíthatom, hogy nem vagyok Rákosi vagy az ÁVH ügynöke. Nem vagyok akkora hős, mint Béla - fiatalabb is vagyok, 1940-es. - aki abőrét vitte vásárra, de biztosíthatom, hogy egész életeemben 56 szellemében élő és gondolkozó "pesti srác" voltam és vagyok - akkori szegedi gimnazista létemre. Igaz, nem akasztottak fel, mint Danner Jánost, és sitten is csak 3 naot voltam "röpcédula rejtegetésért", (amit nem találtak meg, hehehe!), de elég sokig viseltem saját és Édesapám - a kétszeres Kossuth-díjas 38 éves kora óta ezerves kémikus, akadémikus, MEFESZ bölcsőjénél bábáskodó, és a Kádár-kormánnyal való kollaborációt elutasító, végül Amerikába menekült Dr. Fodor Gábor professzor "ellenforradalmi búneinek" kövekezményeit. Biológus vagyok, egyetemi docensségig vittem, de múszaki dolgokhoz nem értek, és ezért abban nem is foglalok állást. De Dunaszurusz ügyben Béla Bátyém harcostársa voltam. Nem kívánom, hogy higyjen nekem, egész jól megvagyok enélkül,

Agopcsa Gyurka kedvesnak ugyan kevéssé nevezhető,, ám számomra nehezen érthető levelének többi részére nem tudok reagálnii, ez sajnos maghalafja szerény szellemi képeségeiet.
Búcsúzom: hajrá Magyaqrország, hajrá HL, hajrá Lipták Béla.

Kézcsókal Eszternek, üdvözlettel Gyurkának, (Georghének).

A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 2:12:24 PMAug 30
to Eszter Szabo, Gheorhge Agopcsa, Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com
Kedves Eszter, semmi baj.
Tiszteljük Béla Bátyánkat azzakl, higy felesleges csacskaságokkal nem terheljük a HAL-t, s ígérem, higy én sem fogok személyes vélemlnyemmel tolakodni.
De a HAL-nak történelmi szerepe vanm s azt hiszem, hgy a legfontisabb, hugy az Óceán mindhét artján élő magyarok ismerjék egymás vélemlnyét,örömét bánatát, és ami  laegfontosabb: SORSDÖNTŐ kérdésekben közös neylvet beszéljenek. Mert a Magyar Haza Sorsa, jövője mindnnél fontosabb valamenyiünk számára. A szabadság, a demoráciés a magyar jazafiság - egy tőről fakadnak, ahoigyn a Hazánban élő zsdó és keresztény felekezetek is közös nevezőn működnek. Mi a reformtus temőlomban minden isterntiszteket végén elénelkeljük nemeti imádságunkat, a Himnuszt.
András

On Friday, August 30, 2024 at 06:29:40 PM GMT+2, Eszter Szabo <esza...@gmail.com> wrote:


Kedves András!

Semmiképpen sem kívántam önt hazugnak nevezni. A becsatolt cikk az éghajlati vészhelyzetről és annak ‘megoldásairól’ szólt. Erre értettem azt, hogy ‘nem tudja az átlag állampolgár azt, hogy kinek higgyen’. Ebben a témában is nagyon gyorsan változnak a vélemények.

Üdvözlettel,

Eszter Szabo

On Aug 30, 2024, at 12:23, A. F. <fodor...@yahoo.com> wrote:


<Embeddedda271d10b72441b1bf63f51ce0e4185a.png>
<Embedded870320e9129c40dabac3cdc652131545.png>
<Embedded85e164700b7c4c198d4734fad6f1bade.png>
<4000.jpg>

A. F.

unread,
Aug 30, 2024, 2:38:32 PMAug 30
to Eszter Szabo, Gheorhge Agopcsa, Bela Liptak, hungari...@googlegroups.com
On Friday, August 30, 2024 at 08:12:26 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


Kedves Eszter, semmi baj.
Tiszteljük Béla Bátyánkat azzakl, higy felesleges csacskaságokkal nem terheljük a HAL-t, s ígérem, higy én sem fogok személyes véleményemmel tolakodni.
De a HAL-nak történelmi szerepe van s azt hiszem. Úgy gondolom, higy valahol a Nemzet Llelkiismeretének felelősségteljes zerepét kelene ebtöltenie., Méghozzá plymódon, hogy az legyen a fő feladata, hogy az Óceán mindhét artján élő magyarok ismerjék egymás vélemlnyét, örömét bánatát, és ami  laegfontosabb: SORSDÖNTŐ kérdésekben közös neylvet beszéljenek. Mert a Magyar Haza Sorsa, jövője mindnnél fontosabb valamenyiünk számára. A szabadság, a demoráciés a magyar hazafiság - egy tőről fakadnak. Egy tőről fakad a tiszta, igaz magyar polgári liberalimus - Kölcsey, Deák, Széchenyi, Kossuth, Deék Eörvös, Bíbó liberlzmusa - és a keresztény konzervarítizmus - Apáczai, Ravasz László, Keken András, Mindszenthy József keresztény konzervatívizmus és magyar gyökerú patriota cionizmus - egy tőről fakadnak, a gyökerek pedig Bocskai, Zrinyi, Rákóczi, Bethlen koráig nyúlnak vissza, és útját olyan tudós-nevek fémjlzik, mint Szznt-Györgyi Albert, vagy napkainban Karikó Kati és Krausz Ferenc. Ahogyan a Hazánban élő történelmi egyházak - a zsidó és keresztény felekezetek is közös nevezőn működnek, és ez a közös nevező: a magyar szabadság. Mi a reformtus temőlomban minden isterntiszteket végén elénelkeljük nemeti imádságunkat, a Himnuszt. Amikor a HAL-ra írunk, előtte dúdoljuk el magunkban: Isten, áldd meg a Magyart.
András

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1042358370.1624512.1725041535244%40mail.yahoo.com.

A. F.

unread,
Aug 31, 2024, 12:25:06 PMAug 31
to Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, KEA, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
Kedves Gyurka, én inkább a mai naphíréhet szólnék hozzá. UrsulaAsszony,m európai főnökünk azt a kérdést tete fel - teljesen jogosan, - hogy vajon Magyarországot elítélte.e a világ akkor, amikor az ürülékházi (elnézést) agresszor Oroszország (akkor épen Szovhetuniónak hívták lerohant bennünket 1956 november 4.-én- A válasz eyértelmű: nem ítéltek el bennünket), Ha pedig így volt, akkor milyen alapon tesz egyenlőségjelet most Orbán Viktor az agresszor (Orszország) és az áldoza(Ukrajna) közé, amikor a béke-terveiről beszél?

Nos, én azt hiszem, hogy  ha élne még Antall József,
 akkor most az gylázatos moszkovita lavórov-díjas  Szijjártó nevű külügymiszterünk hülye válasza ellensúlyozására  - károgés és szörnyűlködés helyett helyett-  megfogalnazna egy választ Ursula asszony kérdésére.

Egy tisztességes magyar választ.
Valahogy igy:

- "Elnök-asszony felvetése logikus, de aligha jogos. 
Akkor lenne jogos, ha hozzátehetné: 1956-ban a szabad világ uynaúgy Magyarorszég védelmére kelt, mint ahogy most Ukrajna mellé állt.
Ön szerint ez történt
?"


(Mint tudjuk, Béla Bátyánk megerősítheti: sajnos nem...)
Fodor András
On Saturday, August 31, 2024 at 05:04:43 PM GMT+2, Gheorhge Agopcsa <agop...@yahoo.com> wrote:


Tisztelt András Úr ! 
Köszönöm a rövid és megtisztelő megjegyzését amelyre én is röviden megpróbálok válaszolni .
Ön ezt irja ;
“Agopcsa Gyurka kedvesnak ugyan kevéssé nevezhető,, ám számomra nehezen érthető levelének többi részére nem tudok reagálnii, ez sajnos maghalafja szerény szellemi képeségeiet.
Búcsúzom: hajrá Magyaqrország, hajrá HL, hajrá Lipták Béla. “ 
  Megértem , hogy miért ilyen rövid a válasz !
Én úgy szeretnek bemutatkozni , hogy én 3 leány apaja vagyok aki 10 unokával plusz 3  dédunokával dicsekszem . Munkás  keresztény családból származom, (Erdélyből ) Ezt az örökséget már a dedunokaim is követik ( nem dicsekszem ; Bukarestben végzett elektro mechanikai  mérnök vagyok !)
Ki a barátaival szemben ki a családtagjaival szemben elfogult , így érthető a kettőnk közötti külömbség ! Dicsekvő keresztény emberként  “ a családom iránti elfogultságomban  “nem látom a gyerekeim az unokáim hibáit , de a külső személy még azt is észre veszi , hogy a gyerekek cipőjéről a templomba menetelekor  a por nem lett letörölve ! “ 
Tisztelt András Úr remelem most már érti hol vannak a különbségek a “ jo barát “ az elfogult szülő” között ?
Lenin azt mondta “ tanulni! tanulni ! tanulni ! Én  azt mondom egy jó barátot , egy gyereket jó ha segítjük az élet útján , olyan tanácsokkal - segítséggel ellátni ,amelyekkel a közösséget ( ha vezeti)megtisztelő legyen hogy ő is ugyan azt kapja vissza ! 
Végül ha nem voltam eléggé világos ajánlom olvassa el Bélabá 56- os emlékiratát , meg az értelmetlen részeket bővítse ki ;   A JÖVÖ MÉRNÖKEI

                    id. Frivaldszky János

              A JÖVÓ MÉRNÖKEI

            A forradalmi nemzedéknaplókban, interjúkban, visszaemlékezésekben, dokumentumokban

51 - ik oldalontalon olvasható ;


Majorossy Imével, az EKME soförjével és Ládonyi Judit másodéves (épito)mér-

nökkel készitett riportinterjúból több fontos részletet tudhatunk meg a tatai páncélosok-

kal érkezett Perr Gyuláról, a Danner János elleni merényletröl, valamint a Múegyetem

„K" épületében november 4. utáni napokban történtekröl. Ez a két dokumentum még

ahhoz is hozzásegit, hogy Lipták Béla tvenhatos irodalmi tevékenységét a megfeleló

helyre tegyük. A hatalmas befolyással rendelkezö amerikai professor, az 1956-ban Nyu-gatra távozott volt múegyetemista visszaemlékezéseirl meg kell állapitani, hogy azok

supán jól megírt, regényes elbeszélések. Már az is kétséges, hogy BME hallgató lété-

re egyáltalán részt vett az EK ME által rendezett oktöber 22-i nagygyülesen, hiszen azt

állitja, hogy mindkét egyetem rektora jelen volt rajta, s Cholnokyt a BME rektorának

mondja. Az igaz, hogy aznap délelött a harmadéves gépészek - s köztük o is - az. Au-

ditorium maximumban Vörös professort hallgatták a fogaskerekek elméletéröl. Ennek

végén a kitóduló gépészek közül néhányan valóban belefutottak az akkor kezdödött a

nagygylésbe, 4) ám - saját elmondása szerint - ekkor a Gellért-hegyre ment, tehát nem

is szerzett tudomást róla. Sok más valószínútlenséget mellözve - a nagygylésen „Per"

(helyesen: Perr) „Gyuszi" sem volt jelen, mert akkor még Tatán volt katona.:42 Október 19. és 24. közt ugyan jutalomszabadságon volt két társával Budapesten, a felvonuláson részt

is vettek, de az elzö napi nagygyulésrl k sem tudtak. 343 Liptk Nyugaton ismerte meg

Perrt, 4 a Danner elleni merénylet részleteirl Nyugaton Perrtöl hallott, aki viszont a ko-

ronatanú „Majoros" (helyesen Majorossy) Imétöl.45 Szintén Perrtl hallhatott Ládonyi

Judit, valamint Szlávik Ferenc november 4-e utáni kalandjairól, 346 ezt mondta el saját él-

ményként, megtoldva a túzoltó kitalált kivégzésével (ez akkor városi folklór-történet volt),

és megtetzve a Stoczek-szoborról szóló münchhauseniádával és egyéb höstettekkel.347

Liptákról mindössze annyi tudható biztosan, hogy harmadéves gépész volt, és Marián

István vezérkari stábjában gépkocsi eladó, Vereczkey György garázsmester mellett. 349

Mindez nem annyira Lipták személyét illeten fontos, hogy t. i. ennek alapán t nem-

csak egyértelmen ki kell zárni a források közül, hanem azért is, mert ez általánosságban

helyreállitja a visszaemlékezések becsületét is, amelyeket eddig éppen az ö visszaemléke-

zése tett gyanússá. Erdemes felfigyelni arra is, hogy a viszonylag korán disszidáltak vissza-

emlékezéseinek szavahihetóségét a disszidálás ténye nmagában jelentósen rontja.

.350 Az

ötvenhatos elbeszélö források - naplók, visszaemlékezések - fokozottabb felhasználása

azért is indokolt, mert a hivatalos szerveknél keletkezett dokumentumokkal kapcsolatban

- a szándékos hamisitáson túl is - egyre több aggály merül fel, mint erre egy dissertáció

is rámutat: „A „Fekete Hollók" perben „Lénárd Ödön papként, történészként és a leg-

hosszabb börtönbüntetés szenvedöként fogott hozzá a múlt feldolgozásához. 1995-ben

megjelent múvében igy foglalta össze motivációit: „Mikor 1990 nyarán elkezdödött a vo-

natkozó iratok titkositás alóli felmentése, a szakember lelkesedésével fogtam munkához.

Elöször az engem személyemben is érinto négy pör anyagát dolgoztam végig. Ezeket

51 “

A volt egyetemista kollégák megjegyzéseivel !


Tisztelettel 
Gyuri Ágopcsa
AML tag
Virginia 

A. F.

unread,
Aug 31, 2024, 12:29:57 PMAug 31
to Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, KEA, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
JAV

On Saturday, August 31, 2024 at 06:25:07 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


Kedves Gyurka, 
én inkább a mai nap híréhez szólnék hozzá. 
Ursula Asszony,m európai főnökünk azt a kérdést tete fel - teljesen jogosan, - hogy vajon Magyarországot elítélte-e a világ akkor, amikor az   agresszor Oroszország (akkor éppen Szovjetuniónak hívták) lerohant bennünket 1956 november 4.-én-?
(A válasz eyértelmű: nem ítéltek el bennünket). 
Ha pedig így volt, akkor milyen alapon tesz egyenlőség-jelet most Orbán Viktor miniszterenök úr az agresszor (Orszország) és az áldoza (Ukrajna) közé, amikor a béke-terveiről beszél?

Nos, én azt hiszem, hogy  ha élne még Antall József,
 akkor most a moszkovita (lavórov-díjas)  Szijjártó nevű külügymiszterünk hülye válaszának ellensúlyozására  - károgés és szörnyűlködés helyett helyett-  megfogalnazna egy választ Ursula asszony kérdésére.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1490015673.1827815.1725121498507%40mail.yahoo.com.

A. F.

unread,
Aug 31, 2024, 12:49:40 PMAug 31
to Eszter Szabo, Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, KEA, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
Béla Bátyám óhaját tiszteletben tartva nem folytatnám a politizálást, hszen nemvitakör vagyunk. De )Önt is isztelem anyira, higy ne gayjm vélemlnyét válasz nélkül. Mint Esztertudja, én hiszek Orbán Viktorban, őszinte híve vagyok, de nem vakhitű, hanem konstruktív támogató. A külgyminiszterünk, - s főleg a lucid kopnyának erős jóindukattal sem nevezhető Orbámn Balázs úr reakciója miatt én, mint Orbán.hívő magyar ember . nagyon szégyklltem magam. Torkifóg vagyok a "blékepárti" és "háborúpárti" minősítő jelzőkkel, a rosszemlékú "Pugwashi Békekonferenciák áporodott, hazug levegőjével. 

Orbán Viktor miniszterelnök úr békemisszójában hiszek, amennyire csak thetenm támogatom, ám elégöreg vagyok ahhor, hogy tudjam: az orosz csak az erő nyelvét beszéli és azt érti. Tudja, higy a Nyugategyáltalán nem akarja őket megtámadni. Ő akatja Európát elfoglalni. Csak akkor fogadja el Orbánjószándékú békejavaslatát, he meggyőződik arról,hogy katonailag nem győzhet. 

Az állította meg oket anankifdején Kóreában az első vietnami háborúban, 1953-ban Berlinnél, 1947-ben Görögországban, hogy megérthtték: katonailag nem győzhetnek. 

Szállítson hát a nuygat fegyveeket - (mi ne! Hiszen tőlünk elraboltéák Kárpát-alját és cudarul bánnak az ozzani magyarokkal és ruszinokkal az ukránok).), mi segítsünk hunaitrusan, ammennyire csak tudjik - de ne akadályozzuk a nyzugatot Ukrajna megvédésében. 
És persze azért emlékeztessük őket, higy bennünket vizszszint csúnyán cserbenhagytak. 
Kézcsókkal,
Fodor András

On Saturday, August 31, 2024 at 06:31:10 PM GMT+2, Eszter Szabo <esza...@gmail.com> wrote:


Kedves András!

Azt amit ír, pont ugyanúgy ahogy írja elmondta Szíjjártó az egyik riportjában. Saját fülemmel hallottam. Sajnos ez kevés a nyugat meggyőzésére ma.

Best,

Eszter Szabo

On Aug 31, 2024, at 12:25, A. F. <fodor...@yahoo.com> wrote:


<Embedded85e164700b7c4c198d4734fad6f1bade.png>
<4000.jpg>
<Embedded870320e9129c40dabac3cdc652131545.png>
<Embeddedda271d10b72441b1bf63f51ce0e4185a.png>

A. F.

unread,
Sep 1, 2024, 8:33:16 AMSep 1
to Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, KEA, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
 Nem hinném, hogy ezzel az érveléssel a magyaroknek híveket lehetne szerezni az  Egyesült Államokban..A fkete életek fontosak, de a zerecsenmoisdartáseddig mnég sehol sem sikerült. Az oros imerialista gyilkosok szerecsebnoisdatása pedig aligha egyeztetjető össze 56-os eszméinkkel. Engedelmével - én maradok 56-nál. Hogy féreértés ne essék: Orbán Viktornak aért lettem lés maradok őszinte híve, mert Ő mndtra ki elősuör, iutánunk, hogy ruszkik haza. Én a nyugati szabad világhoz szervesen tartózü magya Hazában hiszek. és abban, hogy jelenleg egyes-egyedól Orbán Viktor veette Magyarország lehet. A mai magyar ellenzék alajs hazaárulókból, és ostoba, irgy tehetséghtelen opprotunistákból áll. Sehol a lthatáron egy épeszű politikai ellenzéket nem látok, még csak a krvöanaialt sem! Aki szereti maygar hazáját, az Amerikánam és a szabad vilűgban nem egy hamis,orsiz-barátnak tűnő Ornán korményt ptóbál népszerűsíteni, hanem mag akarja magyarázni nyugatibarátaink 56, Antall József és és Orbán Viktorigazságát, Nem egy hamis, Orbánnak tulajdonított politikát, hanem annak a fiatalemeberbek az igazságát, aki 68-ban a Hősök teréln kimondta: RUSZKIK HAZA. Ne csak tőlünk, de Ujkrajnából is! Ez az IGAZI Orbán vélemny, akkoris,ha alakoskodni kell - BETHLEN GÁBOR MÓDJÁN - a mai onyolult világban. Akétpogány között.

On Sunday, September 1, 2024 at 01:06:23 PM GMT+2, Gheorhge Agopcsa <agop...@yahoo.com> wrote:



Elnök-asszony felvetése logikus, de aligha jogos. 
Akkor lenne jogos, ha hozzátehetné: 1956-ban a szabad világ uynaúgy Magyarorszég védelmére kelt, mint ahogy most Ukrajna mellé állt.
Ön szerint ez történt
?"

Szerintem András Úr kérdésére a felelet az volna, amit már mindenki kimondott ; a történészek ,  a politikusok, a nagyvilág , a katonai szakértők és államfők is .
   56- ban a Nyugat,-  bele értve az Egyesült államokat is ,becsapták a magyarokat, a Suezi válságra hivatkozva !  
Ma ami Ukrajnában történik az homlok egyenesen más, mint az 56-os magyar forradalom ! A magyar forradalomban nyugat egy centet se fektetett be ellentétben Ukrajnával ,ahova 2014- tol több millió dollárt nyomtak be hogy az akkori kormányt megbuktassák , most meg azért folytatják a pénzelését, mert Ukrajna termő területének kb fele részét felvásárolták a nyugati agrár ipari nagyhatalmak , meg nyugatnak szüksége van az olcsó  nyersanyagra . Az orosz részről azért nyomják a katonai előrenyomulást, hogy a részükre egy biztonságos u.n. Puffer zónát hozzanak létre a NATO  katonai bázisaival szemben .
Ajánlom a figyelmébe a YouTube közösségi oldalt , a hazai médiát , valamint az európai hírcsatornákat !
Ajánlom a történészek által feltárt jegyzeteket figyelmesen olvasgatni, / talán még a You tuben megtalálható egy két értékesebb előadás is ( ha nem vettek le ) 
Ukrajnában egy hybrid háborúról beszélünk, mely a szakértők szerint  2014 től lett beinditva, 2022- ben lángolt be az oroszok támadásával, amiről a nyugat tudott , hiszen az oroszok tobb ízben is próbáltak egyeztetni a feher házzal . / Ajánlom Nógrádi György tanár úr előadásait a Youtuben az “ ultrahang csatornán hallgatni ; Róbert C Castel ; Somkuti Bálint ; Lukics Ferenc alezredes és  sok más katonai szakértők előadásait !/
Az oroszok tudatában vannak annak, hogy Európa megtámadása az ők részükre a végzetét jelentené,  mert katonailag nem képesek felvenni a harcot a NATO - val . Ezért hamis állítás az amit a nyugat híresztel ,Az oroszoknak adott esetben egyetlen megoldás lenne - van a shakk táblájukon a nukleáris fegyver bevetés amelyik a világ égését jelenti . Remélhetőleg egyik félnek se érdeke a világot elpusztítani !
Tisztelettel 
ÁGyuri 
AML tag
Virginia 

Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1807618515.1814822.1725121789011%40mail.yahoo.com.

A. F.

unread,
Sep 1, 2024, 9:02:35 AMSep 1
to Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, KEA, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
JAVÍTÁS? ELNÉZÉT A SOK BUTA ELÜTÉSÉRT:

On Sunday, September 1, 2024 at 02:33:16 PM GMT+2, 'A. F.' via Hungarian-Lobby <hungari...@googlegroups.com> wrote:


 Nem hinném, hogy ezzel az érveléssel (Gyurka érvelésével) a magyaroknak híveket lehetne szerezni az  Egyesült Államokban. Pedig efrre nagy szükség lenne .A "fekete életek fontosak" (Black Lives Count) természetesen helyes elv, de  a "szerecsen-mosdartás" ezzel eligha szinonim elv, algha követemdő elv. eddig legalábbis még soha nem volt sikeres.  Az orosz imerialista agresszorok, gyilkosok szerecsenmosdrása sem, radásul ez aligha egyeztetjető össze 56-os eszméinkkel. 

Engedelmével - én maradok 56-nál. 

Hogy féreértés ne essék: Orbán Viktornak azért lettem és maradok őszinte híve mindhalálig, mert Ő mondtra ki először, utánunk, 56 után hogy  "ruszkik haza"

Én a nyugati szabad világhoz szervesen tartózü magya Hazában hiszek. abban szeretnék éni és meghalni. Meg vgyok győződve arról,  abban, hogy ez a nyugati világhoz tartozó szabad ha jelenleg egyes-egyedól Orbán Viktor vezette Magyarország lehet. 

Hogy miért? 

Azért, mert  mai magyaroszági ellenzék aljas, Izrael-ellenes, korupt hazaárulókból, (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd. Jobbik) és ostoba, tehetségtelen, morálisan elfogadhatatlan akarnokból (Tisza Párt),  és tehetségtelen,irygykedő, Orbán-gyűlölö, ellen az ördöffel iságybaúvó  opporotunistákból áll. 

Sehol a láthatáron egy épeszű politikai ellenzéket nem látok, még csak a körvonanaialt sem! 
Aki szereti magyar hazáját, az Amerikában és a szabad világban nem egy hamis, orosz-csatlósnak tűnő Orbán kormányt ptóbál népszerűsíteni, hanem mag akarja magyarázni nyugati barátaink 56, Antall József és és Orbán Viktor magyar igazságát, 

Nem egy hamis, Orbánnak tulajdonított politikát, hanem annak a hajsan-szakállas fiatalemebernek az igazságát, aki 89-ben a Hősök terén kimondta: "RUSZKIK HAZA!!!"- amitőlk a korabeli mésékelt hazadfiaknak azonnalk tele lett a nadrágja.

Ne csak tőlünk, de Ukrajnából is takarodjanak haza! Elég nagy az országuk a Donról a Csendes óceánig! 
Ez az IGAZI Orbán vélemény, akkor is,ha alakoskodni kell az olajárt, benzinért, urániumért - BETHLEN GÁBOR MÓDJÁN - a mai onyolult világban. És akkor is, ha nem akarja, hogy mginta magyarok vére follyon idegen érdekekért,mint annyistózor a történelem során. 

Élni akarzunk - szabadon, magyar módra - a két pogány között.  
A putyin vörös ököl és a genderfasiszta buzogány között. 
Fodor András
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/hungarian-lobby/1892720973.1950683.1725193984267%40mail.yahoo.com.

KEA

unread,
Sep 2, 2024, 3:34:25 PMSep 2
to A. F., Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
Azért az fölér egy elítéléssel, hogy "Tartsatok ki, jövünk!"...

On 8/31/24 6:24 PM, A. F. wrote:
> Kedves Gyurka, én inkább a mai naphíréhet szólnék hozzá. UrsulaAsszony,m
> európai főnökünk azt a kérdést tete fel - teljesen jogosan, - hogy vajon
> Magyarországot elítélte.e a világ akkor, amikor az ürülékházi (elnézést)
> agresszor Oroszország (akkor épen Szovhetuniónak hívták lerohant
> bennünket 1956 november 4.-én- A válasz eyértelmű: nem ítéltek el
> bennünket), Ha pedig így volt, akkor milyen alapon tesz egyenlőségjelet
> most Orbán Viktor az agresszor (Orszország) és az áldoza(Ukrajna) közé,
> amikor a béke-terveiről beszél?

--

Üdvrivalgással:
KEA.

KEA

unread,
Sep 3, 2024, 10:21:32 AMSep 3
to Arpad Dardai, zombory...@t-email.hu, Zombory István, A. F., Bela Liptak' via Hungarian-Lobby, Helen Mary Szablya, : Gaál Levente, Georgene Mogyorossy, Katalin Keresztesi, Eszter Szabo, Szigeti Rózsa, Preshaz Tarsasag, Illés József, Simonyi Béla, Csaba Csenteri, Kondor Katalin, Halkóné Dr. Dudolf Éva, Tóth Gergő Dr., Pál Várnai, or...@origo.hu, off...@friendsofhungary.hu, Orbu00E1n Lu00E1szlu00F3, Sandor Karolyi, szerk...@pestisracok.hu, solar...@aol.com, Jeno Volker, Kanadaimagyarsag Info, dr.konc...@gmail.com, Anna S. Keresztes, John Erdei, Erdélyi magyarok a világban, Andrásné dr. Teleki Judit, Éva Aradi, Védett Társadalom Alapítvány Hírlevél 📧, Gitta Lee, Istvan Toth, Rimóczi Béla, Pálmány Béla, Civilosszefogas Info, Chartaxxi Info, Carol Viragh, Imre Dr N., DR Mádi László, eric...@sparta.org, vasarnap.hu, Helen Mary Szablya, Gheorhge Agopcsa
...és a korrupció mellett mindig ott van a kettős mérce, meg a hülyeség.
Szankcióhegyek Oroszország ellen, az EU belerokkan, az oroszok a jelek
szerint meg sem érzik. Magyarországnak szégyellje magát -- mondják --,
hogy még mindig nem oldotta meg az olaj/gáz beszerzést más forrásokból,
közben meg a bezzeg-EU több gázt importált Oroszországból, mint az
Egyesült Államokból az elmúlt negyedévben...

...kis hazánkban, ugye, a Viktátor lebontotta a demokráciát, ellenben a
bezzegnyugaton meg lehet próbálni karanténba zárni a demokratikus
választásokon akár az első helyet megszerzett erőt, vagy a harmadik
legnagyobb frakciót. Mert demokrácia csak akkor van, ha a nép
megfelelően szavaz (különben sötétben, trágyán tartott gombák).
Hivatalban lévő miniszter nyilvánosan kijelentheti, hogy őt nem érdekli
a saját szavazóinak az álláspontja, ő azt csinál, amit ő akar (a 360
fokos Annalena).

A rendőrség nagy erőkkel lép föl azon saját polgárai ellen, akik
tüntetni mernek, vagy akár csak véleményt megfogalmazni, hogy nem jól
nemmek a dolgok -- az államhatalom ugyansi már nem tudja garantálni a
saját polgárainak a biztonságát, már gyerekeket mészárolnak le.

Családokat szakítanak szét, gyerekeket vesznek el a szüleiktől a "művelt
nyugaton" állami erőszakkal, ha a szülő pl. nem hajlandó támogatni
kiskamasz gyermekének a nemváltását.

Soroljam még?

Annak idején, amikor a Szabad Európa Rádiót hallgattam, még egész más
kép látszott, akkor még nem tűnt föl, hogy a "művelt nyugat" milyen úton
jár.

*****************************************

Kérés, javaslat:

Lehetne folytatni a sort, lehetne élezni a vitát, de vegyük tekintetbe,
hogy a HL lista eredendően nem vitafórum lenne, hanem a világban a
magyarság helyzetét javítani próbáló akciók összehangolásának a helye.
Jó lenne, ha vissza tudnánk térni ide.

Üdvrivalgással:
KEA.

On 9/3/24 1:52 PM, Arpad Dardai wrote:
> Kedves Címzettek, Kedves HL, LB, és akik olvassák!
>
> Mindig viaskodok magammal, érdemes-e válaszolni, a többnyire pontatlan,
> nem tényszerű, téves, olykor lefizetett gondolkodású, esetleg szenilis,
> tájékozatlan hozzászólásokhoz.
>
> Ursulát méltatták az előző levélben. Ursula az egyik - a sok EU-s között
> - legkorruptabb hivatalniok az EU-ban, Pfizer, stb., botrányok, de a
> korábbi pozicióiban is számos korrupciós ügyben volt része. Az Ursula
> egy amerikai bérenc, nem az EU-t szolgálja.
>
> Ami Orbán Viktor béke politikáját illeti, neki van igaza, mert innen,
> Budapestről, máshogy látjuk ám az Ukrán-Orosz háborút, mint Amerikában,
> a távolba szakadt, nem tisztán látó magyar volt honfitársaink. Bizony,
> mert itt mi jobban félünk a háborútól, mint 15.000 km távolságból a
> bátor nem itt levők.
>
> És, bizony, nem lenne Ukrán-Orosz háború, ha Amerika nem ment volna
> Ukrjanába felvásárolni a földeket, a bányákat, Lítium, stb., ami persze
> úgy folytatódna, hogy az amerikai felvásárlók jól megszedik magukat, és
> az ukránoknak még a szemüket is kilopják. Bizony, kedves Honfitársak,
> mert Amerika mindig, mindenhol ezt teszi.
>
> És, az oroszokat legjobb lenne békében hagyni, mert, kérdezem, az, pl.,
> most jó az európai országoknak, hogy az oroszoktól ne vegyünk olcsó
> olajat, gázt, inkább amerikait 4-5-szörös áron. Hát, az nagyon jó, de
> kinek? Ezért van lejtmenetben az EU-s ipar, és a német gazdaság is.
>
> És, ami a Szovjetúniót illeti, hogy 56-ban lerohantak bennünket, hát, ez
> megtörtént, de előtte ki támadta meg az oroszokat? A kultúrált európai
> németek, a Hitler, azért, hogy az oroszokat kirabolják. És sajnos, ebben
> a magyarok is ott voltak Voronyezsnél. Ezért jöttek ide az oroszok
> 45-ben. Különben nem jöttek volna.
>
> Nézzünk még távolabbra: kinek köszönhetik az oroszok a kommunizmust? A
> derék, európai, német Vilmos Császárnak, aki a cári idők felforgatóját,
> a Lenint bujtatták, hízlalták, pénzelték, felfegyverezték, és az akkori
> német titkoszolgálat Vilmos Császár utasítására unokatestvére, az orosz
> Miklós Cár nyakára küldette, hogy felfordulás legyen Oroszországban.
> Hát, ez nagyon jól sikerült is.
>
> Kedves közelebbi, távolabbi Honfitársak! A valóság kb., így néz ki, de
> ezt csak azok nem látják, akik Amerikában megélhetésileg félnek, vagy le
> vannak pénzelve, mint a valaki által igen tévesen "lelkiismeretnek"
> nevezett HL és az LB. Mert, egyébként ők nem azok, hanem beépített,
> ravaszdi ügynökség. Bizony.
>
> Bizony akkor is, ha ez nem mindnekinek tetszik, amit fennt írtam. Csak,
> én itt élek Budapesten, nem Amerikában, és itt sajnos, tartunk az egyre
> kiszélésedő háborútól. Bizony. És itt bizony jobb lenne az olcsó orosz
> olaj és gáz.
>
> Üdvözlettel:
>
> D.Á.
>
>
>
>
>
> On Mon, 2 Sept 2024 at 21:34, KEA <k...@turul.banki.hu
> --

--
Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages