Tisztelt Horgásztárs!
Dehogy haragszom meg! A kölcsönös megértés alapja a párbeszéd. Köszönöm, hogy az eskünk szövegét idézte, mert arra hivatkozva, annak elemzéséből kiderül, hogy az általam korábban leírtak megegyeznek az esküben foglaltakkal. A tudomásunkra jutott cselekmény tekintetében eljárunk, ha beazonosítható, nyilvántartási rendszerünkben szereplő horgász cselekményéről kapunk információt. Nem értesíthetjük a rendőrséget, ha a járőr kiérkezik, s megkérdezi, mi történt? Erre azt feleljük: a horgászok értesítettek minket, hogy volt itt néhány ember, aki fürdött, aztán lerúgott néhány deszkát a móló szegélyéről, majd elmentek. Erre megkérdezheti a rendőr, hogy ezzel mit kezdjek? Ha kapunk, vagy a rendőr kap egy konkrét személyleírást, vagy nevet, esetleg jármű azonosítására alkalmas információt, akkor sokkal könnyebb lehet a megtalálása. Mégegyszer hangsúlyozni kívánom, hogy ez esetben a legfőbb az időtényező. Az Ön bejelentésétől, a halőr kiérkezéséig eltelt idő bőven lehetőséget ad arra, hogy az elkövető a helyszínt addigra elhagyja. Több szempontot is figyelembe kell azonban venni: 1) a halőrök nem az irodában, hanem a különböző vízterületeken járőrözve töltik el szolgálati idejüket. Ez-mint Ön bizonyára ismeri- a Medencés kikötőtől a Sándorfalvi tavon át a Holt-Marosig, vagy az Algyői csatornáig terjedhet. 2) az Egyesület alkalmazásában 2 fő hivatásos, illetve munkaviszonyban álló halőr van, akik a munkaidejük leteltével - mint bárki más - nem a vízterületen tartózkodnak munkaidőn kívül.3) a társadalmi halőrök pedig ezt a tevékenységet saját szabadidejük terhére végzik, ők általában dolgozó emberek, akárcsak Ön. Tehát ők vagy rendelkezésre állnak, vagy sem, vagy dolgoznak, s akkor lépnek fel halőrként, ha tartózkodási helyükön szabálysértést észlelnek.
Ezek mind magyarázkodásnak tűnhetnek, de nem azok. Nem célunk az, hogy az ilyen bejelentéseket "lemossuk" magunkról, sőt, hasznosak arra nézve, hogy megpróbáljunk a további szolgálatszervezések során egy-egy adott vízterületcsoport (gyűjtőnéven pl. a Keramitok stb. ) közelében egy-egy halőrünket ott tudni, és riasztani. Ez esetben sajnos nem volt a közelben - és rövid időn belül a helyszínre küldhető halőr, emiatt tanácsoltuk a rendőrség értesítését.
A halőr odaérkezésének idejére az elkövető már kijöhet a vízből, s nem bizonyítható a tiltott helyen fürdés ténye. A horgászállások magántulajdonban vannak, azok rongálása esetén nem az Egyesület, vagy az annak képviseletében eljáró halőr tehet feljelentést, hanem a tulajdonos, aki kárigénnyel lép fel a hatóságnál. Ez alapján rongálás vétsége miatti feljelentés ismeretlen tettes ellen is megindítható. Minden további észlelést, vagy a probléma megoldására tett javaslatot szívesen várunk, akár az Egyesület irodájában megbeszélt találkozó alkalmával is, ahol a konstruktív javaslatokat megvitathatjuk, a közös megoldást kidolgozhatjuk.
Tisztelettel: Tgy