Kányádi Sándor verseit szavalták a gyerekek

已查看 21 次
跳至第一个未读帖子

Misoga

未读,
2011年6月4日 03:11:322011/6/4
收件人 hegyko...@googlegroups.com

Szavaló verseny a Hegyközben - Hegyközpályi

Nagy készülődés volt az elmúlt héten a Hegyközpályi községhez tartozó óvodások és kisiskolások körében, hiszen a környékbeli falvak gyerekei mutathatták meg a magyar nyelvhez való kötődésüket. Ezúttal egyik ma is élő nagy magyar költőnk, Kányádi Sándor műveiből készültek. Elsősorban maguk a házigazdák, Tóth Olga tanítónő és Imre Juliánna óvónő odaadó  szervező munkájával jöhetett létre a megmérettetés.
A községbeli  óvónők és tanítónők évek óta nagy figyelmet fordítanak anyanyelvünk ápolására, ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a versek megismerését, az olvasás tervszerű alakítását, a beszédkultúra javítását szolgálja, gazdagítja a gyermeki személyiséget az irodalom műveinek megértésével és megszerettetésével.
Először a házigazdák köszöntötték a gyerekeket és a jelenlévőket, majd Somogyi Lajos, Hegyközpályi község polgármestere kívánt jó versenyzést, melynek végén meglepetésként két hatalmas tortát adott át jutalom gyanánt.
Az óvodások és kisiskolások szavalatai meghatóak voltak, sugárzott belőlük a versmondás szeretete, próbálták beleélni magukat a vers mondanivalójába, megfelelni elsősorban önmaguknak. Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, melynek hegyközcsatári pedagógusok voltak a tagjai a polgármester mellett, hiszen szebbnél szebb verseket hallhatott a kis előadóktól, de döntenie kellett, így alakult ki a végeredmény:
Óvodások, kis- és középcsoport
I . hely Kovács Kristóf Bendegúz, Hegyközszáldobágy
II. hely Rácz Kevin, Hegyközpályi
III. hely Szebeni Barbara, Hegyközújlak
Óvodások, nagy- és előkészítő csoport
I. hely Csarnai Katalin,  Hegyközpályi
II. hely Sipos Rita, Hegyközpályi, Koós Boglárka, Hegyközújlak
III. hely Szabó Mercédesz, Hegyközszáldobágy
Iskolások, I–II. osztály
I. hely Harn Sámuel Alexander, Hegyközszáldobágy
II. hely Somogyi Henrietta, Hegyközújlak
II. hely Sipos Dorottya, Hegyközpályi
III. hely Bokor Andrea, Hegyközpályi
Iskolások, III–IV. osztály
I. hely Kincses Ibolya Izabella, Hegyközpályi
II. hely Tóth Dáriusz, Hegyközpályi, Simon Boglárka, Hegyközújlak
III. hely Botos Viktória, Hegyközszáldobágy

Karesz

未读,
2011年7月30日 08:02:532011/7/30
收件人 hegyko...@googlegroups.com
A  magam  részéről  csak  dicsérni  tudom  a  szervezőket ' Nagy  élmény  a  gyerekek  számára ' Ott  volt  a  polgármester  is ' Ez  egy  szép  gesztus ' 
回复全部
回复作者
转发
0 个新帖子