Kedves Szülők!
Köszönöm az eddigi türelmüket, egyéni javaslataikat, segítségüket a kollégáim nevében is a digitális munkarenddel kapcsolatban. Köszönöm azokat a megerősítéseket is, ahol jelezték, hogy jól működik ez a rendszer.
Kollégáim igyekeznek, de a felület nekünk is új volt, most tanuljuk ugyanúgy, ahogy Önök és a gyerekek is. A visszajelzések azt mutatják, hogy jó úton haladunk, akkor is, ha ez az út még számunkra is göröngyös.
Látom én is, a kollégáim is, hogy gyors volt az indulás, és ebből adódón sok volt a hiba is, amibe beleestünk. De legtöbbünk sokat fejlődött és tanult is ezen időszak alatt.
A tapasztalataink és a visszajelzések alapján a kollégáim felé ma az a kérésem, hogy a kiadott feladatokat minimum kedd estig ne bővítsék, legyen ez az időszak a rendszerezés, pótlás,” utolérem magam/magunk” időszaka..
Ez az idő nekünk is lehetőséget biztosítana arra, hogy a Teams csatornáin rendet tegyünk és az egyéb lehetőségeket ezen a felületen jobban megismerjük, hogy további részeit hasznosan tudjuk alkalmazni.
Rövidesen küldök Önöknek újabb levelet arról, hogy a következő hetekben milyen rend szerint szeretnénk továbbhaladni. (tananyag helye, feltöltés helye, online órák/szóbeliség, magyarázatok, kiscsoportos szóbeli lehetőségek stb.)
Remélem, mindemellett jól van minden család!
Üdvözlettel:
Molnár Márta
intézményvezető
Sziasztok,
Igazgatónő ígérete pénteken az volt, h hamarosan küldi a Teams használatával valamint a digitális oktatással kapcsolatos friss tudnivalókat.
Kérlek, továbbítsátok a szülőknek.
Anita
Kedves Szülők!
Ahogy a korábbi levelemben ígértem, tájékoztatom Önöket arról, milyen úton küldjük a Teams felületén a tananyagot. Mivel mindenki más logikával bír, az egységesség és az átláthatóság érdekében, többek visszajelzése alapján is, fontos volt, akár kompromisszumot kötve is, hogy bizonyos dolgokat, formátumokat egységesen kezeljünk. A továbbiakban:
1.) A tananyag/feladatok megtalálhatók lesznek az általános csatorna/osztályanyagok/ tantárgyak oldalon. Itt lesznek a megoldókulcsok is, amennyiben erre a pedagógus hivatkozik. (Ez a mappa a diákok számára csak olvasható –új elem, így várhatóan nem fordul elő, hogy beleírnak, letöltés nélkül kitöltenek feladatokat, elvéve a lehetőséget a többi tanulótól.)
Feladatot kaphatnak a tanulók az általános csatorna „Feladatok” fülön is. (Itt van lehetőség pl. a beadási határidő megadására, visszaküldéskor csak a tanár látja a megoldást, az osztálytárs nem, lehet visszajelzést adni a munkáról stb.)
2.) A feladatok visszaküldését az általános csatorna alatti tantárgyi csatornán keresztül kérik a pedagógusok, ahol tanulónként mappába kerülnek a visszakért feladatok / füzetlap stb.
3.) A tanulói igények alapján igyekeznek a kollégáim online foglalkozásokat is tartani. (Tudniuk kell azonban, hogy tanulói és a tanári oldalon sincs meg erre mindenkinek a technikai lehetősége.) Várhatóan a naptárban is szerepelni fognak ezek a lehetőségek.
4.) Az 1-2. osztályokban is folyamatosan kiépítjük a Teamst, elsődlegesen azért, hogy az online jelenlétre/foglalkozásra/meghallgatásra lehetősége legyen a tanulóknak. (Itt a tananyagot a bevált kommunikációval folytatják, ahol változás lesz, a tanítók jelezni fogják.) A belépéshez a Krétán keresztül küldjük ki a kódot.
Kérések a tanulók felé:
Általános csatorna
- itt általános, iskolai témában kommunikáljanak csak, az osztálytársakkal ne itt csevegjenek,
- az osztályanyagok mappában találják tantárgyanként a tananyagot/feladatot,
- a feladatba ne írjanak itt bele (remélhetőleg az osztályanyagokban már nem is lehet), ne írják felül, töltsék le a feladatot (a letöltést nevezzék át saját névre, feladat neve, dátum) utána töltsék ki,
- ne küldözgessenek emojikat és köszönöm üzeneteket, helyette a "like" használata javasolt arra, hogy elolvasta,megértette az információt.
Tantárgyi csatorna
- a tantárggyal kapcsolatban itt kommunikálhat a tanuló a tanárral és fordítva,
- ide kérik a pedagógusok a beadandókat (Dokumentum elnevezése: saját név, feladat neve, dátum (beadási határidő).
- Szabály: Tilos másnak a feladatába beleszerkeszteni, beleírni. a tanár látja, ki szerkesztette utoljára a dokumentumot.
Csevegés
- személyes vonal, csak az látja, aki és akinek ír,
- ide küldhető úgy feladat, hogy más ne lássa, vagy a pedagógus innen küldheti el a javított, megjegyzéssel ellátott feladatot is,
- lehet telefonhívást is kezdeményezni.
A leírtakat osztályonként a tanulóknak is felteszem.
Köszönöm Önöknek is a segítséget és a visszajelzéseket. Nagyon remélem, hogy minden nappal eggyel előbbre jutunk.
Addig is azonban mindennél fontosabb, hogy megőrizzék, megőrizzük egészségünket!
Budapest, 2020. 03.29.
Üdvözlettel:
Molnár Márta, intézményvezető