Kalandorok blog - Folytatásos kalandsztorik, írd te tovább a történetet.

[Valkó Máté László]

Hi!
Mindent megragadva szeretném ennek az oldalnak a hírét terjeszteni, mert nekem nagyon tetszik az ötlet, hogy a "közösség írja tovább a története". Íme a blog leírása:

Bizonyára sokan vannak olyanok, akik kedvelik az izgalmakat és a kalandokat, imádják az Indiana Jones filmeket, nem vetik meg Lara Croft tevékenységét, tudják, hogy ki az a Sydney Fox, és kapásból fel tudnak sorolni egy tucat legendás tárgyat. Mi is ilyenek vagyunk, éppen ezért indítottuk el ezt a blogot.

Barátommal közösen, általános iskolás korunkban volt egy titokzatos "kék könyvünk". Az idézőjel azért szükségeltetik, mert ez a könyv szinte legendássá vált köztünk, egy összekötő fogalommá. Pár osztálytársunk sokszor meg is akarta kaparintani (persze sikertelenül), hogy kiderüljön, miért is adogatjuk egymásnak minden egyes nap.

Mégis, mi lehet benne olyan érdekes, ami miatt folyton hurcolásszuk és ide-oda passzolgatjuk egymás között? Pedig a válasz egyszerű volt, és nem is annyira nagy titok: történeteket írtunk bele. Kalandosakat, izgalmasakat. Egyikünk elkezdett egy kalandtörténetet, melyet egy ponton, bizonyos oldalszám után félbehagyott, és a történet folytatásának kitalálása már a másikunkra esett. Elolvastuk, ki mit írt, hogyan alakult a történet, majd tollat ragadtunk, és saját fantáziánk szerint folytattuk azt. Miután megírtam a saját folytatásomat, barátom elolvasta, és tovább fűzte a kalandot. Mindig érdekes és izgalmas módon bonyolódott a történet, hiszen a saját fantáziánk által elképzelt világba valamelyikünk mindig belenyúlt, emiatt számtalan váratlan fordulat került bele a történetbe. Nagyon szerettük a kék könyvünket, de egyszer csak betelt. Utána elveszett a varázs, sosem volt olyan, mint régen.

Most, évekkel a kék könyves kalandok után ismét belevágunk, és megpróbáljuk a jól bevált receptet folytatni, csak most egy érdekesebb közegben: blog formájában. Egyik nap én írom a történetet, a rá következőn pedig a barátom. Remélem a kalandok ismét megelevenednek, mint régen, és azt is, hogy a sok, hozzánk hasonló ember jót fog szórakozni a történeteken. Mi jól fogunk, az biztos, a többi nem rajtunk múlik... Kalandra fel!

Bár még nincs meg a közösség, de ez ellen próbálnék tenni. Szóval mindenképpen nézzétek meg pls a blogot, itt van a legelső kaland legelső része, ami megszületett:

Az örök fiatalság forrása - 1. rész

link: http://kalandorok.blog.hu/2009/05/13/az_orok_fiatalsag_forrasa_1_resz#more1118769

„Minden történetet nehéz elkezdeni. Ugyan ez a megállapítás igaz a blogokra is. Sosem tudhatja az ember, hogy mikor melyik arat sikert, melyik lesz az, amelyet több százan olvasnak majd, és melyik lesz az, mely az örök feledés homályába merül, és íróján kívül egyetlen olvasó sem tiszteli meg figyelmével. Fontos, hogy amiről szól, az érdekes legyen, valami rendkívüli, olyan, ami addig másnak nem jutott eszébe. Így talán, azok, akik kíváncsiságból odatévednek, többször is visszalátogatnak majd oldalunkra, hogy figyelemmel kísérjék munkánkat”

Micsoda szöveg, gondolta Max, és egy kattintással bezárta azt a blogot, amire bokros teendői közepette mintegy lazításként rátévedt. Sok volt a dolga, hiszen következett az az időszak, amit mindig is tiszta szívből utált: a műtárgyak bemutatása a múzeumnak. Utálta a procedúrát: a sok múzeumi fejes, akik közül egy sem járt még igazi terepen, megjelenik, és mint valamiféle bazárban, megpróbálják egymás elől megkaparintani a Max által felkutatott ereklyéket, hogy a saját múzeumuk fő attrakciójává tegyék. Bár fiatal kora óta hajtotta a kalandvágy, és az, hogy elveszett kincsek után kutasson, valahogy mindig is csupán a tárgyak megszerzésének folyamata okozott neki örömet, birtoklásuk sosem. Jobbnak találta azt a szemléletmódot követni, mint a klasszikussá vált kalandfilmekben: "Ezeknek a kincseknek múzeumban a helyük!" Utálta a sírrablókat és azokat a gyűjtőket akik feketén vásárolták meg maguknak tárgyaikat, majd mint valami szakértők mutogatták a felső tízezer tagjainak szerzeményüket.
A mai tárgyszemle sem tért el az eddigiektől. A sok "múzeumi moly" - ahogyan Max nevezte látogatóit - szinte repdesett a legutóbb Szudánból megszerzett törzsi kívánságedény körül. Na ezt a vitát azt hiszem nem nézem most végig, gondolta Max, és irodájából kilépve odaszólt Carlának, csinos titkárnőjének, hogy helyette felügyelje a látogatókat.

Max egyedülálló volt, és büszke volt függetlenségére. Soha életében nem fordult meg a fejében az a gondolat, hogy házasságra adná a fejét. Egyébként pedig már a munkája sem tette lehetővé azt a nyugodt életformát, amibe feleség és gyerekek is beleférnének.
Miután Carlától kapott egy szemrehányó pillantást, mert beküldte azok közé a férfiak közé, akik úgy civakodnak egy edényen, mint a gyerekek az utolsó cukorkán, összecsukta laptopját, bedobta táskájába, és kilépett az irodából.

Otthon Max vett egy pihentető fürdőt, majd behuppant kedvenc foteljébe, ahol olyan jókat szokott aludni. Most is erre készült...volna, ha nem éppen abban a pillanatban törte volna meg a csendet az új e-mailt jelző hang a telefonján. Így hát nem volt más választása, feltápászkodott és  magához vette a táskája zsebében lapuló okostelefonját: 2 új üzenete érkezett. Gyakorlott mozdulattal kitörölte a pénisznagyobbító tablettát ajánló spamet, majd megnyitotta a másik, sokkal érdekesebb levelet is, ami a következőképp szólt (Max automatikus üzenetfordító programot használt, így mindig anyanyelvén olvashatta azokat):

Tisztelt Max Sullivan,

Egy nagyon érdekes kutatással szeretném megbízni Önt, remélem érdekelni fogja az ajánlatom. A következő héten érkezem a városba, szeretném ha tudna az irodájában fogadni. Tisztelettel,

Lucia Sin, Thermal Aqua Múzeum

Érdekes ajánlatnak tűnik, bár mindenki titkolózik az elején, hátha így még jobban felcsigáz és elvállalom egyből az ügyet, gondolta Max, de azért írt egy visszaigazoló üzenetet azzal, hogy hétfőn délelőtt tízkor várja Lucia Sint az irodájában. A hétvége gyorsan eltel, amit Max folyamatos pihenéssel töltött, mert bár kalandor volt, a hosszú és kiadós alvást sosem vetette meg.

Amikor hétfőn délelőtt pár perccel tíz óra előtt belépett irodájába (és látta, hogy Carla, a titkárnők gyöngye sem veti meg az alvást, mert még üres a széke), egy idős hölgyre lett figyelmes, aki éppen az előtérben lévő terméskövekből épített csobogót szemrevételezte. Percek múltán ez az idő hölgy kopogott be Max irodájába.
- Jónapot! - köszönt az asszony.
- Jónapot! Ön bizonyára...öö - Max utálta magát, amiért nem volt képes megjegyezni az ügyfele nevét.
- Lucia Sin - segített be neki a nő. - A Thermal Aqua Múzeumtól jöttem. Lenne az ön számára egy megbízásunk, Mr. Sullivan.
- Kíváncsivá tett asszonyom, kérem folytassa!
- Rendben. Nos, egy nagyon különleges dologra szeretnénk kérni önt. A múzeumunk nevéből kikövetkeztethetően a vizekkel foglalkozik. Nemrég komoly pénzösszeget kaptunk az államtól kutatási célokra.
- Kérem, legyen szíves a tárgyra térni, hölgyem! - mondta Max. Utálta ha pénzről beszéltek előtte. Nagybátyjától évekkel ezelőtt megörököl annyi tőkét, hogy egész életére elegendőnek bizonyul, éppen ezért sosem izgatta a fizetsége, sőt nem is fogadott el sosem egyetlen megbízatása után sem pénzt. Most sem szándékozott, de a feladat már nagyon érdekelte, ezért sürgette meg az asszonyt.
- Értettem Mr. Sullivan. Akkor a lényeg következik tömören. Találja meg nekünk az örök fiatalság forrását, és hozzon nekünk a vizéből. Igen, abból a forrásból, melynek vizéből a legenda szerint az ember örök életet nyerhet.
- Ismerem a történetét asszonyom. Nagy Sándor szolgájával a Sötétség Földjén utazott keresztül, hogy megtalálja a forrást. A spanyol Juan Ponce de León pedig Florida partjaiig hajózott ezért a vízért, hogy ráleljen, De egyetlen történet sem bizonyítja, hogy létezik is valójában. - mondta Max.
- Mr Sullivan. Ha jól tudom, sokkal "nem létezőbb" dolgokra is rálelt már, így nem hiszem, hogy ez a kis vizecske olyan nagy feladat lenne.
- Rendben asszonyom. Adjon nekem egy hónapot, megnézem mit tudok tenni az ügy érdekében, de nem ígérek semmit. Nem is beszélve arról, hogy micsoda felbolydulás lenne, ha kiderülne, hogy létezik egy olyan folyadék, amitől mindenki örökké élhet...
- Akkor beszélek világosabban. Elvállalja maga, vagy pedig megkérjek mást, aki szívesen rábólint erre a megbízatásra?
- Vegye úgy, hogy már keresem is! - felelte Max, és elindult az ajtó felé. - A titkárnőm pár percen belül megérkezik, ő majd főz önnek egy kávét, felveszi az adatait, és az elérhetőségeit. Kérem, addig várjon itt. Én pedig most megyek, és lehet, hogy ha meglesz a forrás, tizenéves suhancként térek vissza. Addig is minden jót hölgyem!

Max kilépett az utcára és felnézett az égre. Újabb kaland kezdődött, és már azt is tudta, hogyan tovább. Csak még a Sötétség Földjének pontos helyét nem ismerte…

Folytatások:http://kalandorok.blog.hu/page/6