|
|
Még nem természetes pályázni |
| Támogatás. A korábbi évek tapasztalatai alapján a középvállalkozások esetében a belső folyamatok informatizáltságának növekedése volt középpontban, így a vállalatirányítási rendszerek bevezetésének igénye is elsősorban e vállalatméretnél jelentkezett. A mikro- és kisvállalkozások inkább az e-kereskedelmi fejlesztéseikhez igényeltek támogatást. Lapunk kérdésére a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságánál elmondták: a jelenleg nyitva álló, közvetlen információs és kommunikációs eszközök (IKT) fejlesztését támogató pályázatoknál főleg a 10 fő feletti kkv-k számítanak elsődleges célcsoportnak, de az egyéni és mikrovállalkozások, valamint a gazdasági kamarák és egyéb szakmai szervezetek pályázatait is várják. Bizonyos konstrukcióknál pedig az adott szektorban elérhető gazdasági növekedés mértékét figyelembe véve néhány ágazatot (például turizmus vagy kiskereskedelem) előnyben részesítenek, elsősorban az elvileg maximális támogatási összegek révén.
Az illetékesek szerint a pályázatokat érintő viszonylag komolyabb – a fentiekben leírt GOP-os pályázatokkal sem befolyásolható – hátráltató tényező az, hogy a hazai kis- és középvállalatok nagy része még nem ismerte fel teljes egészében az IKT-fejlesztés fontosságát, és az ebben rejlő lehetőségeket. Ennek következtében a nevesített pályázatokon való részvételüket is megfontolás tárgyává teszik – a kedvező feltételek, az akár 50 százalékos vissza nem térítendő támogatás ellenére is. Akadnak gondok, amelyekkel viszont már a támogatói oldal szembesül a benyújtott pályázatok kapcsán, és ezek gyakran a pályázatok elutasítását eredményezik. Ilyen például az, amikor a pályázat költségvetését nem reális és takarékos módon állítják össze. Probléma lehet továbbá az is, ha a fejlesztés nem kellően átgondolt, nem a vállalkozás valós igényeihez, hanem a remélt támogatási összeghez igazodik. A fentiek mellett előfordulnak formai hibák is.
Az irányító hatóság tapasztalatai szerint a felsorolt problémákkal együtt a konstrukciók iránti érdeklődés évről évre növekszik, és várhatóan a legújabb, a GOP 3.4.1. pályázati kiírás is igen népszerű lesz. Jelenleg a mikro-, kis- és középvállalatok részére év végéig elérhetők a közvetlen vállalati infokommunikációs fejlesztéseket támogató úgynevezett GOP 2.2.1 és KMOP 1.2.5 vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatása, illetve a GOP 2.2.3 vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem komplex támogatása konstrukciók. A vidéki régiókban pályázható, automatikus eljárásrendű konstrukció idei forráskerete 2,5 milliárd forint, míg a szintén nem központi régiós vállalatok számára nyitott, hagyományos, pontozásos eljárásrendű GOP 2.2.3 pályázat forráskerete 2 milliárd forint. A csak Közép-Magyarországon elérhető KMOP 1.2.5 pályázat idei kerete pedig 1,22 milliárd forint. Október 31-ig nyitott a hazai kkv-k infokommunikációs fejlesztéseihez közvetetten hozzájáruló, 1,5 milliárd forráskeretű GOP 3.4.1 is, amelyet a Vállalati SaaS (Software as a Service) központok létrehozásának és fejlesztésének támogatása elnevezésű konstrukcióban lehet igénybe venni. A SaaS-központok kedvező feltételekkel professzionális informatikai alkalmazásokat, szolgáltatásokat fognak nyújtani a kkv-k számára. Erre a konstrukcióra nagyvállalatok, projektcégek is nyújthatnak be pályázatot.
Egy pályázó az adott évben egy pályázatot nyújthat be konstrukciónként, így a fentiekben leírt minimális-maximális keretösszegek lehetnek az elnyerhető támogatás keretszámai az egyes konstrukciók esetében. VG
Forrás: Világgazdaság.hu
| |
|
![]() |
|
|
![]() |
|
|
Ezt a levelet a következõ címre küldtük ki: istvan....@gmail.com
Ön most egy ingyenes EGYPERCES - CÉGVEZETÉS levelet olvasott, ha tetszett küldje tovább. Hírleveleink további megrendeléséhez, archívumunkhoz látogasson el oldalunkra, a levél lemondásához kattintson ide!
Adatvédelmi nyilvántartási számunk: 634-0004. Jognyilatkozat és tájékoztatás.
Ha az Egyperces magazinban reklámot szeretne eljuttatni olvasóinkhoz, kérjük írjon a me...@hirek.hu címre vagy keresse Fialka Krisztinát, Mózes Anikót vagy Várday Róbertet a +36(1)3730953-as telefonszámon.
|
A PPOS tanúsítja, hogy a szolgáltatásunk megfelel a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak.
|
|
![]() |
|
|
|
|
![]() |
|
|