2 views
Skip to first unread message

Zsuzsanna di Gleria

unread,
May 11, 2020, 11:38:04 PM5/11/20
to biodin...@googlegroups.com

Társakat keresek közös munkához :)

Mostanában rengeteget olvashattunk a az emberiséget egyénenként és közösségként is érő rengeteg kedvezőtlen hatásról, ezzel kapcsolatban sok negatív gondolat jelent meg. Többekben megfogalmazódott, hogy inkább a magunk szerény, de igen hatékony módján válaszokat kellene adnunk a megjelent új kihívásokra. Ilyen lehetőség a 18 órakor közösen végzett euritmia, vagy a 21 órakor közösen olvasott János evangélium első része. Mindkét esetben a szellem fénye körbejárja a Földet minden nap.

Már korábban is megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a biodinamikus preparátumok használata több, mint olyan élelem termelésére adott eszköz, mely alkalmas arra, hogy az emberben az én erőket megfelelő kibontakozáshoz segítse. Rudolf Steiner a mezőgazdasági kurzust élete utolsó pünkösdjén tartotta és ez mindenképpen komoly üzenetként jelenik meg előttünk, mivel arra utal, hogy a preparátumok használata valamilyen módon a közösség alkotást is szolgálja. A preparátumok használatát is közös időben kéne végeznünk, így közösséget alkotva egymással. Az egyes pontok a Földön már léteznek, hiszen rengeteg biodinamikus gazdaság van a világban és most nem csak a nagy gazdaságokra gondolok, mert itt a méret egyáltalán nem számít. Mindenki, aki ilyen munkát végez bármilyen kicsi területen az létrehoz egy pontot a világban, ahol az Ég és a Föld összeér. Ezeken a pontokon az éteri-Krisztusi erőket erősítjük minden egyes alkalommal, amikor használjuk a preparátumokat. Rudolf Steiner minden bizonnyal előre látta, hogy Krisztus megjelenését az éteriségben nem fogja kellő mértékben érezni az emberiség, mert a természetes éteri látás kialakulása külső okok miatt nem halad kellő ütemben, ezért olyan lehetőséget adott a kezünkbe, mellyel olyan módon kapcsolódhatunk ezekhez az erőhöz, amelyhez elég némi belátás és jóakarat. A helyi idő szerint egy időben végzett munka során a Krisztusi fény körberagyoghatja a Földet, összekötve a már meglévő pontokat, létrehozva egy magasabb minőséget. (Eredetileg úgy gondoltam a közösség alkotás ezen a téren még az által is fokozható, hogy a munkában résztvevők nem a saját kertjükben kevernek, hanem egy hozzá közel lévő szintén biodinamikusan dolgozó társuknál, így a szó legszorosabb értelmében véve egymásért dolgoznánk, de sajnos jelen helyzetben ezt még nem látom kivitelezhetőnek, talán ez ez következő szintje ennek a munkának :) )

Tehát Pünkösd vasárnap (2020.05.31.) helyi idő szerint reggel 7-8 óráig tartó kvarc preparátum keveréshez keresek társakat a világ minden pontjáról. Köszönöm, hogy csatlakoztok, megosztjátok, lefordítjátok és elkülditek mindenkinek, akinek csak lehet.

Hálás szívvel: di Gleria Zsuzsanna

Zsuzsanna di Gleria

unread,
May 13, 2020, 11:40:54 PM5/13/20
to biodin...@googlegroups.com
  Kedves Mindenki!

 Többen kérték a 6-7 ig időpontot, de addigra már elég sok helyre elment a levél, attól tartok az időpont módosítással végül némi káosz alakulna ki. Valójában nem arra gondoltam, hogy ezen a napon (tekintve, hogy ez ünnep) tudja le mindenki az éves kvarc keverését és permetezzen le vele mindent, ami csak van a közelében.. Hanem arra, hogy szép kényelmesen érjen oda mindenki, ahol kever, hiszen nem mindenki otthon teszi ezt, lehessen előtte kényelmesen állatot etetni, fejni, mert az sem csinos, ha az állatok végigdalolják az egészet. Szóval szép nyugodtan fogjunk hozzá 10 liter keveréshez szépen kézzel és utána nézzünk körül vajon melyik növényünknek is volna ezt most jó adni és utána azokat permetezzük meg. A kvarcos permetezés ilyen szempontból kicsit macerás, mert ha nem csak dísznövény van a kertben mindig akad olyan, ami épp nem kívánja: saláta, retek, éppen kötő paprika stb. Ezeket egyszerűen kihagyom, vagy ha úgy érzem ennek már túlságosan melege lenne azt is. A lényeg itt a közös munkán van nem a mennyiségen. Még a legnagyobb gazdaságban is van egy olyan kis rész ahol el lehet végezni ezt a munkát. Remélem segítettem abban, hogy közelebb kerüljünk ehhez a képhez. :)  Még azon gondolkoztam , hogy ha valaki annyira későinek érzi az időpontot akkor az ne kvarcot keverjen, hanem oltson ugyanebben az időben komposztot, így egy individuális elemmel is tud gazdagodni a munka. Tehát 7-8 ig kvarcot kever, aki úgy érzi, hogy neki ez a munka a megfelelő, aki arra érez indíttatást az komposztot olt. Remélem ez így mindenkinek jó lesz. :)

Zsuzsanna di Gleria

unread,
May 17, 2020, 8:28:46 AM5/17/20
to biodin...@googlegroups.com
Kedves Kaláka tagok!

Csatolok egy levelet, hátha van valaki, aki még nem kapta meg, aki már máshonnan megkapta attól elnézést kérek.
Felhívás egy biopiac létrehozására termelőknek.pdf
Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages