2013.05.01. P. Kende: Isten 'csavarkulcsa' - a Kereszt (Húsvét)

[Biblia Szól Üzenetek]

Mielőtt rátérnénk az újszövetségi szövegre, nézzünk meg egy részt az Ószövetségből. Az emberi történelem javarészében két rendszer látszódott. Igazán egyik sem tűnt olyannak, ami megelégíti az ember szívét. Préd 3:11 úgy mondja ezt, hogy az örökkévalóságot az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy az ember nem tudja megfogni mégsem. Megvolt ez az élmény, hogy az ember nem tudja megragadni, mi is történik. Az alábbi rész jól leírja az emberi életet, az emberi élményt:

Préd 6:1-6  Van egy gonosz, amelyet láttam a nap alatt, és nagy baja az az embernek:  ²mikor valakinek az Isten gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, és semmiben sem szűkölködik, amit csak megkíván a lelke, de Isten nem engedi neki, hogy éljen vele, hanem más ember élvezi: ez hiábavalóság, és szörnyű dolog.  ³Ha száz gyermeke születik is valakinek, és sok évig él, magas kort ér meg, de lelke nem elégszik meg javaival, és méltó temetése sem lesz: azt mondom, hogy jobb az elvetélt gyermeknek, mint neki.  ⁴Mert bár az hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és nevét sötétség fedi be,  ⁵a napot sem látta és nem ismerte meg, milyen, mégis tűrhetőbb az állapota, mint a másiké.  ⁶Ha kétezer évet élt volna is anélkül, hogy a jót élvezte volna, hát nem ugyanarra a helyre jut mindenki?

Ha megnézed ezeket a verseket, elképesztő reménytelenség van benne. Az a gondolat, hogy nem tart sehova az egész, nem megy sehova az egész. Tudjuk, a Prédikátor könyvének a lényege, a fő kifejezése, 27-28 alkalommal használja: a Nap alatt. Az ember élete a Nap alatt hiábavaló. Az ember élete, ha Isten nincs benne, ha csak a Nap alatt élek, akkor az egész nem tart sehova. Az egész nem jelent semmit. Az embernek megvan ez a folyamatos küzdelme.

Igazán úgy tűnt, hogy két rendszer van. Van Sátánnak a rendszere, élhetsz abban. Persze, van benne büszkeség, gyűlölet, vannak benne nyilvánvaló problémák. Például az ambíció, az irigység, a mocskos kapcsolatok, gyilkolás,…, de el kell ismernünk, hogy nem vagyunk szentek, nem vagyunk tökéletesek. Jak 3:2 mindnyájan sokban sokféleképpen botlunk.

Úgyhogy egy értelemben az, amit Sátán kínál, olyasvalami, ami visszhangra talál a lelkünkben, a szívünkben. A szívünk valahol egyet tud érteni vele. Úgy értem: „Én gyűlölök, és akkor mi van? Az miért baj? Én szeretek büszke lenni. Nem buli paráználkodni?” Ez az egyik rendszer.

Aztán van másik rendszer – így látszott –, van Isten rendszere. Igen, van benne szentség, tisztaság és ígéretek – Isten ígéreteket tesz –, van benne dicséret, imádat, éneklés. Isten azt mondja: elbánhatsz a bűnöd problémájával az áldozati oltárnál egy olyan módon, ahogy te arra képes vagy. Isten mutatott egy tervet, vagy egy részét, és hív téged valami többre.

Ez a másik rendszer, de mindenki egyetértett volna abban, hogy közben van benne egy ijesztő oldal. 2Móz 14:31 Izrael félte Istent, és azért engedelmeskedtek Mózesnek. Volt egy rémisztő dolog az egészben. Zsid 12:20 úgy írja le, hogy túl sok volt a dolog, elviselhetetlen, elhordozhatatlan volt. Igen, benne van a szentség, ami tetszik, a tisztaság, ami tetszik, a dicséret, ami tetszik, a bűnnel való elbánás, ami tetszik, de ugyanakkor van egy ijesztő oldala is, és ahogy Jer 20:7-ben Jeremiás mondja: Néha úgy érzem, Istenem, becsaptál engem. „Nem erről volt szó. Én nem hittem volna, hogy ez így fog menni.”

Kicsit megvolt ez az érzés, hogy mindkét rendszerben vannak dolgok, amiket nehéz elfogadtatni, ugyanakkor vannak dolgok bennük, amik erősek. Sátán útja könnyű. Isten útja ijesztő. Viszont Isten útjában van egy ígéret az örökkévalóságra, de ebben rengeteg a kellemetlenség. Volt egy érzés, amit Salamon jól ír le Préd 3:11-ben: látjuk az örökkévalóságot, de nem tudjuk megragadni a dolgot.

Ha választanom kell a kettő közül, akkor 1Kor 15:46 azt mondja, hogy a természeti irányultságom nem a szellemi felé visz, hanem a másikhoz, és azt választanám inkább. Volt egy kis probléma azonban. Valami, ami kicsit olyan furának tűnt. Olyan kiugró, olyan eltérő dolog, valami, ami megmagyarázhatatlan volt. Isten rendszerében volt ez.

Például időnként a hívőknek megmagyarázhatatlan örömük volt, vagy csodák történtek a javukra. Holott Istennek igazán azért többnyire oda kellett volna csapnia. Istennek főleg büntetnie kellett volna, és mégis áldásokat adott nekik, gondoskodott róluk. Jött a manna és megnyílt a Vörös tenger és nekik adta az Ígéret földjét, holott nem érdemelték meg.

Vagy például, Isten kommunikálni akart felénk. Vagy Isten választott valakit, aki közönséges, aki teljesen átlagos ember, és azt mondta: „Habár közönséges vagy, te leszel a király. Habár közönséges vagy, te leszel a próféta. Habár közönséges vagy, te leszel a pap, és valami szent dolgot fogsz csinálni.” Ezt nem lehetett megmagyarázni a törvény rendszerében. Kicsit kilógott. Megmagyarázhatatlan dolog volt.

Eltérő dolog, kiugró dolog volt. Isten azt mondta: az örök élet ígérete a tiéd. Viszont a törvény csak azt mondja, hogy sosem leszek tökéletes, sosem felelek meg. Vagy a törvény azt mondta: hozd oda az állatot, öld meg, és a bűnöd el lesz fedezve. Pedig Zsid 10:4 a bakok és bikák vére nem moshatta el a bűnt. Hogyan tehetné? Az nem jó semmire.

Itt van ez az érzés, hogy Isten oldalán, ha megnézted ezt a tervet – a törvényt, és mindazt, amit Isten kijelentett –, akkor az ember ott maradt és kicsit vakargatta a fejét. Úgy érezted, hogy van valami a felszín alatt, amit nem látsz, és nem tudod, hogy mi az. Tudod, hogy valami zajlik, mert a törvény nem engedte meg, hogy áldást kapjunk, de Isten megáldotta az Ő népét újra meg újra. Az ember eltűnődött: „Hogy lehet? Hogyan lehetséges?”

Az ember azon tűnődött ott: „Van valami több is? Van valami, amit Isten nem mond el?” Aztán megnézted a törvényt, és a törvény azt mondta: tedd oda, azt dobd ki, ezt gyújtsd meg, menj oda. Aztán az ember azt mondta: „Rendben. A törvény elmondta, hogy mit csináljak, akkor nem megyek messzebb.” Aztán egy nap Isten tett valami lenyűgözőt!

Ján 19:17-18 Átvették Jézust, ő pedig maga vitte a keresztfáját, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust.

Képzelj el egy finoman hangolt gépezetet, például egy órát. Angolul van egy kifejezés: a csavarkulcs a gépezetben. Ami azt jelenti, hogy fogsz egy nagy eszközt és beledobod a finommechanikai szerkezetbe. Mi történik?  Megáll az egész, nem megy tovább sehova, mindent összezavar. Isten ezt tette. Jött Jézus, felment arra a keresztre. Egy értelemben mindkét rendszerre azt mondta: „Nem. Nem erről szól.”

A hívőnek, aki így tűnődött: „Lehet, hogy van valami több?”; azt mondta: „Igen! Jól láttad. Volt valami a felszín alatt. Volt valami nagyobb a felszín alatt. Az Én kegyelmem, az Én szeretetem, az Én Fiamnak az áldozata.” Volt valami nagyobb a felszín alatt.

Mert a törvény rendszere olyan, amit jól értünk. „Ha jól viselkedsz, akkor kapsz egy vállon veregetést. Ha még jobban viselkedsz, kapsz egy kézrázást is. Ha nagyon jól viselkedsz, kapsz egy nyalókát.” Értjük a törvény rendszerét: „Ha jól viselkedsz, kapsz egy áldást. Ha tökéletes vagy, Isten elfogad.” Értjük ezt a rendszert, de valami volt alatta, ami meglátszott Isten áldásaiban, vagy Ábrahám kiválasztásában, vagy abban, hogy Isten azt mondja Lótról, hogy Lót igaz volt, vagy abban, hogy Jákobot szerette.

Látszik, hogy volt valami a felszín alatt. Ez nagyon fontos dolog, mert a kereszt felborította ezt a kettősséget. Egy értelemben az ember érezhette: ennek a rendszernek is vannak előnyei, meg annak is, ennek is vannak hátrányi és annak is. Isten azt mondta: nem, nem! Belenyúlt a gépezetbe és megállt a rendszer. Ott a kereszt, Krisztus keresztje.

Krisztus keresztje azt mondja: „Ez az egész másik szinten zajlik. Ez az egész nem arról szól, ahogy elképzelted, hanem valami jóval többről, egészen másról beszél.” Márk 15:30-ban azt mondták Jézusnak: gyere le a keresztről és mentsd meg Magad!  Igazán ez volt az érzésünk a törvény alatt kicsit: „Lehet, hogy nekem kéne megmenteni magam?” Isten fogja ezt a „csavarkulcsot”, amit beledob az egész gondolkodásunkba.

A keresztet beledobja, és azt mondja: állj!; és a gondolkodásunk fogaskerekei recsegve megállnak, és nem megy tovább. Azt kérdezem: „Mi van? Isten elfogadna engem úgy, ahogy vagyok?! Szeretett vagyok? Eféz 1:6 elfogadott vagyok? Nem kell megugranom a szintet? Így, ahogy vagyok, rendben vagyok Istennek? Miről beszélsz nekem? Ne nevetess már! Ez így nem működik.” Megáll a rendszer, beakad a kerék, és nem megy tovább.

Ez így van jól, mert Isten azt mondja: nem te mented meg magad, Én mentettelek meg téged. Erről szól a kereszt. A kereszt a végső reménytelenség helye lenne. A hely, ahol azt mondták a tanítványok: „Nincs tovább, ez az egész nem működik. Nem arról szól, ahogy mi gondoltunk, hogy szól.” A kereszt megállította az ő gondolkodásukat, de az a hely igazán a végső reménynek a helye.

A legnagyobb reménynek a helye, a legcsodásabb reménynek a helye, a legfelsőbb reménynek a helye a kereszt. Ez fontos dolog, hogy ez megakasztja a gondolkodásomat. A természeti fejembe nem fér bele a kereszt. A kereszt a csavarkulcs a finoman hangolt gépezetben, és megakasztja a dolgot, és nem megy tovább. Az én rendszereim összedőlnek: az, hogy hogyan tetsszek Istennek, hogyan feleljek meg Neki, mire vagyok alkalmas és mire nem, meddig merjek elmenni vele, hol kéne megállnom, miért szabad imádkoznom és miért nem, mire van vigasztalás és mire nincs vigasztalásom.

Isten azt mondja a keresztnél: „Nem! Az Én hatalmam végtelen. Az Én munkám tökéletes, az Én szeretetem feléd szélesebb, hosszabb, mélyebb, mint el tudnád képzelni. Az, hogy Én veled vagyok, az megváltoztathatatlan, mert a kereszt elvégezte az egészet! Mindent, aminek meg kellett történnie veled.” Már látszott Ján 19-ben is kicsit, ha továbbolvasod:

Ján 19:19-21 Pilátus pedig egy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidó közül sokan olvasták a feliratot, … A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok.

„Ez nem úgy van, ahogy lennie kéne.” Már látszott, hogy valami baj van, hogy nem úgy van, ahogy ők számították. „Ez nem a mi királyunk!” De igen, az!

Ján 19:22 Pilátus azt válaszolta: Amit megírtam, megírtam.

Pilátusnak elege van belőlük. Ugyanakkor van egy üzenet ebben nekünk. Az a tábla, az a felirat: A ZSIDÓK KIRÁLYA; Ő a zsidók Királya, ez az igazság. Ő a Megváltó. Ő azt mondta a két rendszerre, hogy nincs versengés, nincs semmi, Isten munkája egy magasabb szinten zajlik. „Nem erős pontok és gyenge pontok, nem nehezen és könnyen elfogadtatható dolgok. Ez nem arról vagy a másik rendszerről szól. Az Én munkám egy másik dolog: a kereszt.”

A kereszt az egészre azt mondja, hogy nem. Szép vastagon áthúzza mindkettőt, és azt mondja: nem. Azt mondja a törvényre a Zsidókhoz írt levélben: ez csak egy árnyék volt. Az igazság, a valóság, a tartalom, az erő, az élet, a valós munka, a hatékony munkája Krisztus vérének az Őnála van, az a kereszten volt. A többi ígéret volt, remény.

Mi abban bízunk, ami megtörtént. Ez a Húsvét üzenete: a kereszt. A csavarkulcs a gépezetben, ami megállítja az egészet. Az emberi történelem megáll, az emberi okoskodás megáll, az emberi filozófiák megállnak. Az emberi rendszerek – megfelelés, versengés, tetszés –, Sátán minden hazugsága megáll ezen a ponton. Megáll, nem mehet tovább. A kereszt a vége az egésznek. Ez a válasz.

Van ennek egy előképe Máté 27-ben: a Simon nevű férfit, aki jött munkából, kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét. Felvetették vele, és mennie kellett Jézus után azzal a kereszttel. Ő vitte fel a keresztet, mert Jézus nem bírta el.  Van ebben egy kép: van részünk ebben. Ezt mondta korábban Jézus.

Máté 16:24 Akkor Jézus ezt mondta a tanítványainak: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem.

Jézus azt mondja a hívőknek: a te szinteden itt a „csavarkulcs”, a te szinteden dobd be a gépbe. A te szinteden dobd be a lelkedbe, dobd be a bűntudatba. Dobd be, amikor nincs motivációd, dobd be, amikor fáradt vagy. Dobd be, amikor reménytelen vagy. Dobd be, amikor úgy gondolod, hogy Isten már feladta. Dobd be, amikor úgy gondolod, hogy nem tudsz megbocsájtani. Dobd be, és állítsd meg az okoskodást.

Fékezd meg azt az emberi rövidlátó okoskodást, ami azt mondaná, hogy nem lehet továbbmenni, hogy nincs remény, hogy nincs öröm, hogy nincs élet, hogy nincs tovább, hogy nem érdemes követni az Urat. A te szinteden ez másik dolog, de dobd be, és állítsd meg. A kereszt a válasz.

Van azonban egy érdekes dolog. Azon tűnődtem, amikor Péter azt mondja Mát 26-ban: én akár a halálig hajlandó vagyok elmenni Veled!; akkor nem erre gondolt-e vissza Mát 16-ban: vegyétek fel a kereszteteket! Mert nekik a kereszt a halállal volt egyenlő, nyilván. Olyan volt, mint az akasztófa, vagy valami kivégzőeszköz. Arra volt való. Lehet, hogy erre gondolt: Uram, én hajlandó vagyok Veled menni a halálig.

A keresztet nem tudom alkalmazni az én erőmből. Mert ez az én erőmnek is a végét jelenti. Nem tudom azt mondani: „Megfeszítem az akaratomat, és alkalmazom. Erős vagyok. Én felveszem a keresztet.” Nem! Ebben gyengeség van. Ebben erőtlenség van. Ebben feladás van. Ebben halál van, ami nem örömteli dolog, de van egy másik oldala: a feltámadás a mi életünkben is, és a szabadság. Péter nem tudta ezt alkalmazni a saját erejéből. „Majd én meghalok Veled, Uram. Ha mindenki más megtagad is, én megyek Veled.” Mind megtagadták, és aztán ő is megtagadta, csak ő sokszor.

Igazán ez a gondolat, hogy dobd be a keresztet. Állítsd meg az okoskodást, állítsd meg azt a fajta érvelést, ami visszatartana Istentől. Állítsd meg azt a fajta stratégiát, amit az ellenség kidolgozott ellened, amit kitalált arra, hogy megfékezze az életedet. Menj előre, és mondd azt: „Sátán! Nekem nincs sok eszközöm, nincs sok stratégiám. Én nem vagyok túl okos, én nem vagyok túl nagy szám, én nem vagyok olyan intelligens, mint te, én nem látok annyira előre, mint szeretnék. Én nem szeretek annyira, mint ahogy gondoltam, nem tudok annyi mindent megbocsájtani, mint kéne, de van nekem valami: a kereszt! Bedobom, és megáll az egész stratégia.” Az egész összeborul, és Sátán minden terve megáll, nem tud továbbmenni. Ez az, amiről beszélünk folyton. Folyton.

Gal 2:19-20 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szertett engem, és önmagát adta értem.

Az emberiségnek volt egy ilyen gondolata kétezer évvel ez előttig: „Isten rendszere talán egy kicsit jobb irányba tart. Viszont annyival nem! Nem tudom… Nem elégíti meg a szívem, de most Isten ezt az egészet összeborította.” A kereszt pont erről szól, hogy ez megelégíti a szívünket.

Ha alkalmazom a keresztet az életemben, ha alávetem magam Isten akaratának ahelyett, hogy elemezgetném magam, ahelyett, hogy ásnék abban, hogy mi történt gyerekkoromban és megosztanánk egymással a fájdalmas tapasztalatainkat, ahelyett, hogy arról beszélnék, hogy mennyi bűnöm van, ehelyett megragadom a keresztet és azt mondom: „Uram, Te megfizettél értem. Uram, Te szabaddá tettél engem. Uram, a Te munkád teljes. Uram, a Te munkád dicsőséges. Uram, a Te munkád elvégeztetett. Elvégeztetett! Nem lehet többet tenni. Kész. Megragadom ezt, és az egész meg van oldva.”

Ha így élek, akkor történik még egy dolog. Ha bedobom a „csavarkulcsot” a lelkembe és az egész megáll, és egy új módon élek Isten Szellemében, Krisztusban, az Ő akaratában, az Ő Szellemének a hatalmával, az Ő szeretetével, az Ő szolgálatával, az Ő örömével és vidámságával, akkor az egész társadalomban megtörténik ez, hogy az ördög munkájára bedobtuk a „csavarkulcsot”. Figyelj, hívő! Amikor azt mondanád: bedobom a törülközőt; akkor inkább ezt dobd be és menjünk ebbe az irányba. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked a Te Fiad csodálatos munkáját, mindazt, amit elvégeztél értünk. Köszönjük Neked, hogy bevégezted a munkát értünk. Jézus, Benned bízunk, a Te munkádban értünk. Köszönjük, Istenünk! Nincs bizalmunk magunkban, nem vagyunk a hatalmasak, nem vagyunk erősek, nem vagyunk dicsőségesek, nem megyünk messzire magunkban, de a gyengeségünkben, Uram, Hozzád jövünk. Szabadíts meg minket, vezess minket, adj nekünk. Adj nekünk új lépéseket a hitben, szellemben, örömben, életben.

Uram, készek vagyunk feladni, vagy már feladtuk, de szeretnénk Neked feladni. Ragadd meg az életünket, a gyengeségünket. Töltsd meg a Te erőddel, a Te szereteteddel, a Te hatalmaddal, a Te szabadságoddal, a Te szolgálatoddal. Köszönjünk, Istenünk! Ez a várakozásunk. Ámen.