GINOP-8.4.1/A-17 - Pályázat

528 views
Skip to first unread message

Flach Árpád

unread,
Mar 2, 2017, 4:43:11 PM3/2/17
to bausoft
Tisztelt Fórum!

Úgy látom én leszek az első aki megkezdi ezt a topic-ot. Remélem ettől függetlenül van már aki foglalkozott ezzel a pályázattal. Az alapvető problémák, amikkel tanúsítóként szembesülni fogunk bőven adni fognak vitatémát. Gondolok itt a nyilatkozatra, amit tennünk kell. Én most erről nem akarok vitát nyitni, majd megteszi valaki helyettem. Ellenben olyan kérdéssel szembesültem amire bízok benne, hogy valaki tud választ adni (olvastam itt olyan kolléga hozzászólását, aki pályázatokkal foglalkozik). 

A problémám az egyik indikátor adattal kapcsolatos. Tudom, ezt nem nekem kell kitöltenem, de úgy gondolom a megrendelő biztosan nem fogja tudni kitölteni, és majd a tanúsítványok leadása után fog hívogatni, hogy mit írjon be, hol találja stb., így inkább ezt megelőzöm.

Az indikátor így szól: 
"A megújulóenergia termelés további kapacitása [kWh]. 

A termékleírásban ez a magyarázat szerepel: 
"A megújuló energiaforrást hasznosító berendezések névleges, maximális, gyári adatok szerinti beépített teljesítményében bekövetkezett növekedés (a villamos- és hőenergia-termelő teljesítményt egyaránt beleértve)"

Na ide milyen számot írjak be? Úgy gondolom megint el lett írva a mértékegység, mint korábban a kazános pályázatnál. Az én tippem az, hogy ide a beépítendő megújuló energiát termelő berendezés (napelem, napkollektor, brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazán, hőszivattyú) névleges teljesítményét kéne megadnom kW-ban.

Találkozott már valaki ilyennel?

Előre is köszönöm:

Flach Árpád


Rombauer Áron

unread,
Mar 2, 2017, 5:20:19 PM3/2/17
to Flach Árpád, bausoft
Kedves Árpád!

Az eddigi GINOP, VEKOP energiahatékonysági projektekben "A megújulóenergia-termelés további kapacitása" kW-ban vagy MW-ban volt megadva. Bizonyára elírás.

Én is a névleges teljesítményét írnám be annyi pontosítással, hogy napelemek esetén az inverterek összteljesítményét kell ilyenkor szerepeltetni a korábbi tapasztalatok szerint. Villamos tervek alapján ez 94-97% körül szokott lenni (kVA / kWp), de nem vagyok szakértő.

Üdvözlettel:



  - Rombauer Áron -
        tel: 20/3775522

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

Gábor Galambos

unread,
Mar 25, 2017, 5:10:44 PM3/25/17
to bausoft
Kedves Fórumozók!

GINOP -8.4.1/A-17 pályázat keretében megvalósítandó jelentős beruházás (teljes homlokzat hőszigetelése) esetén a valamennyi követelményérték alatt mit kell érteni?

"4. Az épületet érintő beavatkozások esetén az épületnek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben foglalt követelményeknek, különös tekintettel az alábbiakra:
- Az épületburkot (határoló szerkezeteket) érintő beavatkozások esetén a beépíteni tervezett új szerkezeteknek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú táblázatában meghatározott épülethatároló szerkezetek hőátbocsátására vonatkozó költségoptimalizált követelményszintnek. Ha a felújítás a külső határoló szerkezetek 25 %-nál nagyobb felületét érinti (jelentős felújítás), akkor az épületnek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletében foglalt valamennyi követelményeknek, valamint az 1. melléklet V. részének is."

A kivastagított rész számomra nem egyértelmű. Én ezt úgy értelmezem, hogy jelentős felújításnál:
  • a beavatkozással érintett szerkezet (ez esetben a homlokzati fal) meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú táblázatában szereplő értéknek,
  • az épület meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének II. és III. fejezetében foglaltaknak,
  • illetve az 1. melléklet V. részének is.
Ugye nem kell a többi, beavatkozással nem érintett szerkezetnek (nyílászárók, padlásfödém, stb.) megfelelniük a rendelet bármely hőátbocsátási tényezőre vonatkozó követelményértékének?

Várom segítő válaszotokat!

Előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Galambos Gábor
Villamosmérnök

Épületenergetikai tanúsító

TÉ/06-61062/2020

Mobil: +36 (30) 990-4507

e-mail: tanusitas.epu...@gmail.com

www.szegedenergetika.hu


Gerendás Tamás

unread,
Apr 2, 2017, 5:28:36 PM4/2/17
to bau...@googlegroups.com

Sziasztok!

 

Nem látok az alattam lévő kérdésre választ, de lehet, hogy csak vak vagyok.

Én úgy gondolom ha az felújítás a külső határoló szerkezetek 25 %-nál nagyobb felületét érinti (jelentős felújítás), akkor az összes szerkezetnek (ablak tető, árkád, stb.) és mindennek meg kell felelnie az 5. mellékletben foglaltaknak, vagy nem?

Kérdés:

Amúgy tud valaki valami könnyítés előszeléről, mint az otthon melegében tavaly, hogy a nyílászárók 1,6 alatt vannak maradhatnak vagy más?

 

Gerendás Tamás

--

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

 

--

Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

Monori Tamàs

unread,
Apr 3, 2017, 1:50:31 AM4/3/17
to Gerendás Tamás, bau...@googlegroups.com
Igen,
 ez is 
Mindent vagy semmit...
Gondolom a O% mellé nem akarnak szétaprózott kis hitelekkel bíbelődni.








null

Debreczeni János

unread,
Apr 3, 2017, 2:33:15 AM4/3/17
to Gábor Galambos, bausoft
Kedves Gábor, Kollégák!

Imént beszéltem az MFB ügyfél szolgálatával.
Banki kolléga egyértelműen arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi értelmezés szerint (ami lehet később módosul, de még erről nem tud), ha jelentős a felújítás, akkor bizony minden határoló szerkezetnek meg kell felelnie a költség optimalizált szintnek. Magyarul, aki tavaly cserélt ablakot, 4-16-4-re Ug=1.0 üveggel akár, az kuka.
Ez igen nagy probléma társas házaknál. Ezen bukhat az egész hitelprojekt. Akiknek új ablakaik vannak, nem fogják megszavazni a korszerűsítést, hogy az új ablakaikat dobják ki.
Sőt, aki egyáltalán cserélt már ablakot, még ha nem is a legkorszerűbb, nem fogja aláírni. Ezt hallom vissza.
Jelenleg itt tartunk.
Ha ki akarnak helyezni hitelt, mindenképpen puhítani kell a követelményeken szerintem.

üdv
D.János


Debreczeni János
tel.:20-562-2692
okl. villamosmérnök
épületenergetikai tanúsító


2017. március 25. 22:10 Gábor Galambos írta, <tanusitas.epu...@gmail.com>:
Kedves Fórumozók!

GINOP -8.4.1/A-17 pályázat keretében megvalósítandó jelentős beruházás (teljes homlokzat hőszigetelése) esetén a valamennyi követelményérték alatt mit kell érteni?

"4. Az épületet érintő beavatkozások esetén az épületnek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben foglalt követelményeknek, különös tekintettel az alábbiakra:
- Az épületburkot (határoló szerkezeteket) érintő beavatkozások esetén a beépíteni tervezett új szerkezeteknek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú táblázatában meghatározott épülethatároló szerkezetek hőátbocsátására vonatkozó költségoptimalizált követelményszintnek. Ha a felújítás a külső határoló szerkezetek 25 %-nál nagyobb felületét érinti (jelentős felújítás), akkor az épületnek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletében foglalt valamennyi követelményeknek, valamint az 1. melléklet V. részének is."

A kivastagított rész számomra nem egyértelmű. Én ezt úgy értelmezem, hogy jelentős felújításnál:
  • a beavatkozással érintett szerkezet (ez esetben a homlokzati fal) meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú táblázatában szereplő értéknek,
  • az épület meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének II. és III. fejezetében foglaltaknak,
  • illetve az 1. melléklet V. részének is.
Ugye nem kell a többi, beavatkozással nem érintett szerkezetnek (nyílászárók, padlásfödém, stb.) megfelelniük a rendelet bármely hőátbocsátási tényezőre vonatkozó követelményértékének?

Várom segítő válaszotokat!

Előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Galambos Gábor
Villamosmérnök

Épületenergetikai tanúsító

TÉ/06-61062/2020

Mobil: +36 (30) 990-4507

epuletg...@planergy.hu

unread,
Apr 3, 2017, 4:41:21 AM4/3/17
to bau...@googlegroups.com
Sziasztok!

Tárgyi pályázattal kapcsolatban ti hogyan szoktatok eljárni, hogy ne
dolgozzatok feleslegesen? Tehát, hogy ne csináljátok meg potyára a
tanúsítást aminek a végén kiderül, hogy az ügyfél, mivel nem lesz
jelentős a megtakarítás, nem akar pályázni és ezáltal a tanúsítót sem
akarja kifizetni.

Van valami bevált módszeretek erre?


Köszi!

Feil Gábor

Regina Kurucz

unread,
Apr 3, 2017, 5:23:40 AM4/3/17
to epuletg...@planergy.hu, bausoft
Kedves Gábor!

Jó a kérdés!
Én több lépcsős ajánlatot adok. Eddig bevált. 

Üdv,

Regina



--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok szolgáltatásbeli bausoft csoportra.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön egy e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.

A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el a(z) https://groups.google.com/d/optout címre.

Gábor Tóth

unread,
Apr 3, 2017, 5:40:18 AM4/3/17
to Regina Kurucz, epuletg...@planergy.hu, bausoft
Kedes Gábor,

Te dolgoztál vele ezt nem szabad elfelejteni.
Jelezd előre is akár írásban hogy az energetiaki tanúsítvány másra is felhasználható ezért azt mindenképp ki kell fizesse.
A szakvélemény és egyéb munkafolyamatok több lépcsőben fizetendők ennek esetleges elengedése a te döntsésed/hozzájárulásod lehet a "vesztett ügyhöz"



Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.

A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.



--
Üdvözlettel,

Tóth Gábor Ferenc
okl. gépészmérnök
www.borsodenergetika.hu
06-70-604-7036

Monori Tamás

unread,
Apr 3, 2017, 5:58:13 AM4/3/17
to bau...@googlegroups.com

A jelentős felújítás rendeleti kategória,

furcsa lenne ha egy hitel termékleírása felülírhatná...

7/2006 6.§. b,

amennyiben az építési tevékenység energiamegtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati
forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg, az
5. melléklet I. részében foglalt követelményeknek

gondolom a pályázati forrás a banki kamat átvállalása lehet.

kicsitmásképpen ugyanaz...

Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2015 31. és 52. oldal

http://www.kormany.hu/download/d/85/40000/Nemzeti%20E%CC%81pu%CC%88letenergetikai%20Strate%CC%81gia%20150225.pdf





A tulajoknak megadták a célfüggvényt, de gyakran úgy tűnik, hogy az iparosok nem olvasgatják a stratégiát ... :-))

Monori Tamás
www.pannoninfrared.eu
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

-- 


 Monori Tamás
 okl. építőmérnök
 06-30-272-01-88
www.pannoninfrared.eu 

epuletg...@planergy.hu

unread,
Apr 3, 2017, 6:04:42 AM4/3/17
to bau...@googlegroups.com
Köszönöm nektek!

Módosítom az ajánlatadási struktúrámat. :)


Üdv:

Feil Gábor


2017-04-03 11:57 időpontban Monori Tamás ezt írta:
> A jelentős felújítás rendeleti kategória,
>
> furcsa lenne ha egy hitel termékleírása felülírhatná...
>
> _7/2006 6.§. __b,_
>
> _amennyiben az építési tevékenység energiamegtakarítási célú hazai
> vagy uniós pályázati_
> _forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás
> igénybevételével valósul meg, az_
> _5. melléklet I. részében foglalt követelményeknek_
>
> gondolom a pályázati forrás a banki kamat átvállalása lehet.
>
> kicsitmásképpen ugyanaz...
>
> Nemzeti Épületenergetikai Stratégia 2015 31. és 52. oldal
>
> http://www.kormany.hu/download/d/85/40000/Nemzeti%20E%CC%81pu%CC%88letenergetikai%20Strate%CC%81gia%20150225.pdf
> [6]
>
> A tulajoknak megadták a célfüggvényt, de gyakran úgy tűnik, hogy az
> iparosok nem olvasgatják a stratégiát ... :-))
>
> Monori Tamás
> www.pannoninfrared.eu [5]
>>> beruházás (teljes homlokzat hőszigetelése) esetén a VALAMENNYI
>>> KÖVETELMÉNYÉRTÉK alatt mit kell érteni?
>>>
>>> "4. Az épületet érintő beavatkozások esetén az épületnek meg kell
>>> felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben foglalt követelményeknek,
>>> különös tekintettel az alábbiakra:
>>> - Az épületburkot (határoló szerkezeteket) érintő beavatkozások
>>> esetén a beépíteni tervezett új szerkezeteknek meg kell felelnie a
>>> 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú
>>> táblázatában meghatározott épülethatároló szerkezetek hőátbocsátására
>>> vonatkozó költségoptimalizált követelményszintnek. Ha a felújítás a
>>> külső határoló szerkezetek 25 %-nál nagyobb felületét érinti
>>> (jelentős felújítás), akkor az ÉPÜLETNEK MEG KELL FELELNIE A 7/2006.
>>> (V. 24.) TNM RENDELET 5. SZÁMÚ MELLÉKLETÉBEN FOGLALT VALAMENNYI
>>> KÖVETELMÉNYEKNEK, valamint az 1. melléklet V. részének is."
>>>
>>> A kivastagított rész számomra nem egyértelmű. Én ezt úgy értelmezem,
>>> hogy jelentős felújításnál:
>>>
>>> * a beavatkozással érintett szerkezet (ez esetben a homlokzati fal)
>>> meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú
>>> mellékletének 1. számú táblázatában szereplő értéknek,
>>> * az épület meg kell felejen a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5.
>>> számú mellékletének II. és III. fejezetében foglaltaknak,
>>> * illetve az 1. melléklet V. részének is.
>>>
>>> Ugye nem kell a többi, beavatkozással nem érintett szerkezetnek
>>> (nyílászárók, padlásfödém, stb.) megfelelniük a rendelet bármely
>>> hőátbocsátási tényezőre vonatkozó követelményértékének?
>>>
>>> Várom segítő válaszotokat!
>>>
>>> Előre is köszönöm!
>>>
>>> Üdvözlettel:
>>>
>>> GALAMBOS GÁBOR
>>> Villamosmérnök
>>> Épületenergetikai tanúsító
>>> TÉ/06-61062/2020
>>> Mobil: +36 (30) 990-4507 [3]
>>> e-mail: tanusitas.epu...@gmail.com
>>> www.szegedenergetika.hu [4]
>>>> bausoft+u...@googlegroups.com címre.
>>>> Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z)
>>>> bau...@googlegroups.com címre.
>>>> A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft [1] címen
>>>> keresheti fel.
>>>> További lehetőségekért látogasson el ide:
>>>> https://groups.google.com/d/optout [2].
>>>
>>> --
>>> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
>>> „bausoft” csoportjára.
>>> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>>> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
>>> bausoft+u...@googlegroups.com címre.
>>> Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z)
>>> bau...@googlegroups.com címre.
>>> A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft [1] címen
>>> keresheti fel.
>>> További lehetőségekért látogasson el ide:
>>> https://groups.google.com/d/optout [2].
>>
>> --
>> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
>> „bausoft” csoportjára.
>> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
>> bausoft+u...@googlegroups.com címre.
>> Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z)
>> bau...@googlegroups.com címre.
>> A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft [1] címen
>> keresheti fel.
>> További lehetőségekért látogasson el ide:
>> https://groups.google.com/d/optout [2].
>
> --
>
> Monori Tamás
> okl. építőmérnök
> 06-30-272-01-88
> www.pannoninfrared.eu [5]
>
> --
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „bausoft” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> bausoft+u...@googlegroups.com címre.
> Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z)
> bau...@googlegroups.com címre.
> A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft [1] címen
> keresheti fel.
> További lehetőségekért látogasson el ide:
> https://groups.google.com/d/optout [2].
>
>
> Links:
> ------
> [1] https://groups.google.com/group/bausoft
> [2] https://groups.google.com/d/optout
> [3] tel:+36%2030%20990%204507
> [4] http://www.szegedenergetika.hu/
> [5] http://www.pannoninfrared.eu
> [6]
> http://www.kormany.hu/download/d/85/40000/Nemzeti%20E%CC%81pu%CC%88letenergetikai%20Strate%CC%81gia%20150225.pdf

Debreczeni János

unread,
Apr 4, 2017, 2:42:23 AM4/4/17
to Gábor Tóth, Regina Kurucz, epuletg...@planergy.hu, bausoft
Kedves Gábor!

Egyetértek Reginával és Gáborral.
Nekem is van/volt ilyen munkám. Van, mert szerződés szerint folyamatban van a pályázat, volt, mert kiderült mostanra, nincs fűtés számlája a "lakottság" igazolására. Fával fűt és azt valamilyen barter ügyletben kapja. Éves számla híján viszont nem jogosult a hitelre. Bevallom, ezzel nem foglalkoztam, pályázatot nem én írom, csak felkértek a tanúsításra. Kicsit kényelmetlenül érzem ezért magam, de talán mégsem az én felelősségem. Úgy állapodtam meg én is, több lépcsőben történik a teljesítés. Alaphelyzet tanúsítása hiteles tanúsítás, akár pályázat nélkül is kérhette volna, 10 évig érvényes, bármikor felhasználhatja.
De ez most így itt megállt. De volt nekem is fix díjas is, meg siker díjas is. Mindenki maga dönti el, mekkora kockázatot vállal be. Talán nem etikátlan, ha sikerdíjasnál vastagabban foghat a ceruza.
Egy, magam számára tanulságos eset volt. Sikerdíjas pályázat, első szerződésemben nem tértem ki arra, mi van akkor, ha a pályázat nyer, de mégsem veszi igénybe az ügyfél. Végül is nem kellett ügyvédhez fordulni, hogy ettől függetlenül igényt tarthatok-e a díjra, vagy nem jó szerződés kötöttem és mehetek az istenhez panaszra, mert kifizettek. De, először kellemetlen volt, hogy esetleg pereskednem kell az elvégzett munka díjazásáért. Azóta vezettem be én is a több lépcsős szerződés teljesítést. Pénzügyi nyelven mondva diverzifikált portfoliót alakítottam ki :)

üdv
Debreczeni János


Debreczeni János
tel.:20-562-2692
okl. villamosmérnök
épületenergetikai tanúsító


István Mózes

unread,
Apr 6, 2017, 4:40:54 AM4/6/17
to bausoft, tanusitas.epu...@gmail.com
Kedves János, Kollégák!
1. Az 5. sz. melléklet I. táblázatában foglalt követelményeket kell alkalmazni a jelentős felújítás során.
A padló és lábazati falra vonatkozó követelményeket  (új épület) figyelmen kívül lehet hagyni, mivel a korszerűsítés meglévő épületre vonatkozik?
A hőveszteség tényező és az összesített primer energia követelménynek akkor is meg lehet felelni.
2. Egy MFB pont ügyintézője szerint a 135 m2 maximális fűtött alapterület szerepel az útmutatójukban.
3. Az előző év lakottsági követelmény eltörlésére nem számíthatunk?
Én nem olvastam a pályázati útmutatóban.
Észrevételeket előre köszönöm!
M. István
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

István Mózes

unread,
Apr 6, 2017, 5:08:11 AM4/6/17
to bausoft, tanusitas.epu...@gmail.com
A padlókonstrukció és lábazat hőszigetelő korszerűsítés költségét nem is lehet a pályázatban szerepeltetni?
A "költségvetés" xls fájlban nincs hely.

Gábor Galambos

unread,
Apr 11, 2017, 3:16:16 PM4/11/17
to Monori Tamás, bau...@googlegroups.com
Kedves Tamás és Fórumozók!

Még mindig le vagyok akadva azon, hogy jelentős felújítás esetén miért kell a korszerűsítéssel nem érintett szerkezeteket (pl. nyílászárók)megfeleltetni a 7/2006 TNM rendelet V. fejezet 1. táblázatában foglalt vonatkozó követelményértékének. Ugyanis a GINOP/VEKOP pályázati kiírásban nem kívánnak a TNM rendelethez képest plusz feltételt támasztani. Idézem egy korábbi válaszukat:

"Megkeresését és türelmét köszönjük.

 

Tájékoztatom, hogy a beruházásnak meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben foglaltaknak. A termékdokumentáció semmilyen pluszfeltételt nem kíván támasztani a TNM rendelethez képest.  A TNM rendeletnek való megfelelést az energetikai szakértő igazolja a hitelkérelmi nyomtatvány mellékleteként benyújtandó Nyilatkozatok dokumentum Energetikai nyilatkozatában.

 

További kérdéseivel kérem, szíveskedjék az Ön által választott MFB Ponthoz fordulni. "


Megtévesztő, ha a csak egy részét olvassuk el a 7/2006 TNM rendelet 6.§ (5) bekezdésének (korábbi levél):

"amennyiben az építési tevékenység energiamegtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati
forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg, az
5. melléklet I. részében foglalt követelményeknek"


A teljes szöveg már többet mond:

"(4) Meglévő épület bővítése vagy energiamegtakarítási célú felújítása esetén az építési-szerelési munkával érintett gépészeti rendszereknek meg kell felelniük az 1. melléklet V. részében foglalt követelményeknek.

(5) Meglévő épület bővítéssel létesített vagy energiamegtakarítási célú felújítással érintett szerkezetének

a) 2017. december 31-e után az 5. melléklet I. részében foglalt követelményeknek,

b) amennyiben az építési tevékenység energiamegtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg, az 5. melléklet I. részében foglalt követelményeknek,

c) az a)–b) pont alá nem tartozó esetben az 1. melléklet I. részében foglalt követelményeknek

meg kell felelnie.

(6) Meglévő épület jelentős felújítása vagy olyan bővítése esetén, ahol a bővítés mértéke meghaladja a bővítendő épület hasznos alapterületének 100%-át, az épületnek – a (4) és (5) bekezdésben foglaltakon túl – meg kell felelnie

a) 2017. december 31-e után az 1. melléklet IV–V. részében és az 5. melléklet II–III. részében foglalt követelményeknek,

b) olyan esetben, amely energiamegtakarítási célú hazai vagy uniós pályázati forrás vagy a központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg, az 1. melléklet IV–V. részében és az 5. melléklet II–III. részében foglalt követelményeknek,

c) az a)–b) pont alá nem tartozó esetben az 1. melléklet I–IV. részében foglalt követelményeknek.

(7) E § alkalmazásában nem minősül jelentős felújításnak a földszintes épület pincefödémének vagy padlásfödémének utólagos hőszigetelése, amennyiben más korszerűsítés az épületen nem történik."


Véleményem szerint súlyos jogszabály értelmezési problémával nézünk szembe, jelenleg is és talán a korábbi pályázatok esetében is, amikor jelentős felújításról beszélünk. (Persze az is lehet, hogy én értelmezem rosszul.)

A rendelet szerint jelentős felújításnál nem kell a maradó szerkezeteket megfeleltetni a 7/2006 TNM rendelet V. fejezet 1. táblázatának!

Ha a pályázati termékleírás mégiscsak megköveteli, akkor többletfeltételt támaszt. Ez viszont ellentmond az idézett válaszukkal.

Várom a véleményeket!

Üdvözlettel:


Galambos Gábor
Villamosmérnök

Épületenergetikai tanúsító

TÉ/06-61062/2020

Mobil: +36 (30) 990-4507

-- 


 Monori Tamás
 okl. építőmérnök
 06-30-272-01-88
www.pannoninfrared.eu 

--

Monori Tamás

unread,
Apr 12, 2017, 2:57:43 AM4/12/17
to bau...@googlegroups.com
A 7/2006 5.melléklet "költségoptimalizált", de nincs részletezve a rendeletben ,

hogy kinek a költségeit optimalizálja illetve,hogy

milyen építési tevékenységek esetében optimalizált.


A 2015.évi LVII. törvény II. 4.c. alapján  a szakaszos korszerűsítéseket is illene támogatni...

Ez kb meg is van,ha nyílászárót akar cserélni,esetleg plusz két oldalt szigetelni a 4 ből...

Pedig ha kb 35 %-ra emelnék a határt bőven beleférne bármelyik főbb elem önmagában

Egy húsz éves lejáratú hitel esetében pedig akár adhatnának is 5-10-15 éves moratóriumot

pl az 1,15-öt megközelítő ablakok kicserélésére...

Az is lehet,hogy elég lenne  hőszigetelt redőnyt előírni rájuk...


De még eddig nem  ...


Monori Tamás

www.pannoninfrared.eu

Tinusz Tamás

unread,
Apr 18, 2017, 9:04:21 AM4/18/17
to Gábor Tóth, bausoft

Kedves Kollegák!

 

ebben a pályázatban az energetikus nyilatkozata részben a

" A beruházással érintett épület / lakás fűtési hőszükséglet és használati melegvíz előállítás éves energiafelhasználásának mértéke:

 

a fejlesztés előtt: .................... kWh/év

 

a fejlesztés után: .................... kWh/év"

 

résznél primer energiában kell beírni az adatokat?

Gondolom igen, de azért azt ez egy szócskát igazán odaírhatták volna!

vagy rendelkezik erről valahol külön a pályázati kiírás?

 

köszönönök minden segítséget,

 

üdv, Tamsá

 

 

 

From: bau...@googlegroups.com [mailto:bau...@googlegroups.com] On Behalf Of Gábor Tóth
Sent: Monday, April 03, 2017 11:40 AM
To: Regina Kurucz
Cc: epuletg...@planergy.hu; bausoft
Subject: Re: [bausoft] ZFR-KAZ/2017 Otthon Melege Program

 

Kedes Gábor,

 

Te dolgoztál vele ezt nem szabad elfelejteni.

Jelezd előre is akár írásban hogy az energetiaki tanúsítvány másra is felhasználható ezért azt mindenképp ki kell fizesse.

A szakvélemény és egyéb munkafolyamatok több lépcsőben fizetendők ennek esetleges elengedése a te döntsésed/hozzájárulásod lehet a "vesztett ügyhöz"

 

 

2017. április 3. 11:23 Regina Kurucz írta, <kurucz...@gmail.com>:

Kedves Gábor!

 

Jó a kérdés!

Én több lépcsős ajánlatot adok. Eddig bevált. 

 

Üdv,

 

Regina

2017-04-03 10:39 GMT+02:00 <epuletg...@planergy.hu>:

Sziasztok!

Tárgyi pályázattal kapcsolatban ti hogyan szoktatok eljárni, hogy ne dolgozzatok feleslegesen? Tehát, hogy ne csináljátok meg potyára a tanúsítást aminek a végén kiderül, hogy az ügyfél, mivel nem lesz jelentős a megtakarítás, nem akar pályázni és ezáltal a tanúsítót sem akarja kifizetni.

Van valami bevált módszeretek erre?


Köszi!

Feil Gábor



--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok szolgáltatásbeli bausoft csoportra.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön egy e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el a(z) https://groups.google.com/d/optout címre.

 

--

Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.




--

Üdvözlettel,

Tóth Gábor Ferenc

okl. gépészmérnök

www.borsodenergetika.hu

06-70-604-7036

--

Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

COLSTOK Épületgépészeti Kkt.

unread,
Apr 19, 2017, 12:42:16 AM4/19/17
to bau...@googlegroups.com
Mivel gázkazán cseréről szól a pályázat, mindenképpen az a logikus.


Üdvözlettel:

ifj. Németh Szabó László
okl. épületgépész mérnök

gyorgy sedy

unread,
Apr 19, 2017, 3:11:43 AM4/19/17
to Tinusz Tamás, Gábor Tóth, bausoft
Ha a régi kazán és HMV termelő is földgáz üzemű volt, nem változtat az eredményen, hogy az e = 1 primer energia átalakítási tényezővel szorzod-e a kWh-ban mért éves energia felhasználást, vagy sem. A dolog akkor érdekes, ha pl. elektromos kazán volt a régi, és/vagy villanybojler, ahol e = 2,5.

Üdv.: Sédy György

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön egy e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el a(z) https://groups.google.com/d/optout címre.

 

--

Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.




--

Üdvözlettel,

Tóth Gábor Ferenc

okl. gépészmérnök

www.borsodenergetika.hu

06-70-604-7036

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.

Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.


Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) bau...@googlegroups.com címre.
A csoportot a(z) https://groups.google.com/group/bausoft címen keresheti fel.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.

--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+unsubscribe@googlegroups.com címre.

István Mózes

unread,
Apr 21, 2017, 7:22:42 AM4/21/17
to bausoft
Kedves Kollégák, Baumann József, Miska!
A témánál már többször előtérbe került, de nem került számomra nyugvópontra,
és az MFB Pontok sem segítenek.
A tervezett korszerűsítés "jelentős"
Véleményem szerint is minden szerkezetnek és a II. és III. szintnek is meg kell felelni a költségoptimalizált követelményszintnek.
A TNM R. 5. sz. melléklet 1. sz. táblázatában a padlóra vonatkozóan "új épületre" ír követelményt.
A "q" fajlagos hőveszteség ellenőrzése során a winwatt viszont biztosan beszámolja.
Nem lehet a winwattban új és korszerűsítési kapcsolóval kezelni ezt a kérdést:
A TNM rendeletben nem látok más utalást erre és a pályázatban sem.
Konkrét számításom is van erre, hogy a többi szerkezet megfelelése, de a padlókonstrukció megtartása esetén a "q" a költségoptimalizált szintre nem felel meg
(a jelent "q" követelményre megfelel így is, de nem az az irányadó).
Segítő válaszaitokat, véleményeteket, gyakorlatotokat előre köszönöm!
Üdvözlettel:
M.István

István Mózes

unread,
Apr 21, 2017, 7:49:51 AM4/21/17
to bausoft
Kedves Kollégák!

Keverednek bennem a különböző pályázatok feltételei.
Az aktuális GINOP-8.4.1 pályázatban a csak napelem telepítésre vonatkozó pályázati lehetős biztosított?
Nem olvastam itt az önállóan támogatható vagy nem támogatható kitételeket.  Hogy tudjátok?
Ha önállóan is pályázható napelemre, akkor is a többi mellékelendő dokumentum azonos, igaz?

Gmail

unread,
May 31, 2017, 11:31:49 AM5/31/17
to bau...@googlegroups.com

Kedves Kollégák!

Tájékoztatásul bemásolom az MFB-nek feltett kérdéseimre kapott válaszokat:

Tisztelt Ábrahám Gábor Úr!

Megkeresését köszönjük.

Tájékoztatom, hogy a korszerűsítés által érintett ingatlannak a beruházás megvalósítását követően szükséges megfelelnie a 7/2006. (V.24.) TNM rendeletnek. A rendelet 5. melléklet I. része tekintetében csak azon értéknek kell megfelelni, amely a korszerűsítéssel érintett épülethatároló szerkezethez tartozik. A TNM rendeletben meghatározott esetekben a hőveszteség-követelményeket (5. melléklet, II. rész) és az összesített energetikai jellemzőket (5. melléklet, III. rész) is teljesíteni szükséges.

Tájékoztatom, hogy a jelenleg hatályos eljárási rend alapján szükséges az energetikai tanúsítvány elkészítése. A napelemes rendszer kiépítése esetén az alkalmazandó tényezők vonatkozásában a TNM rendelet nem alkalmazható jól. Ezért nem szükséges az ott meghatározott számítást alkalmazni, hanem az épület tényleges fogyasztása is alapul vehető. A fogyasztást számlákkal szükséges alátámasztani.

Csak napelemes rendszer telepítésekor más beruházásra vonatkozó követelmények nem alkalmazandók, vagy csak annyiban, amennyiben ezt a rendelet maga előírja a napelemes beruházásra vonatkozó követelmény(ek)nél.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a kölcsön igénylője egyidejűleg több tevékenységre is igényelhet hitelt, kötelező műszaki kombináció az egyes tevékenységek között nincs, valamint a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet előírásaira, melyek betartásához több tevékenység egyidejű megvalósítása lehet szükséges.

A hitelprogrammal kapcsolatos további kérdéséivel pedig kérem, szíveskedjék az Ön által választott MFBPonthoz (https://www.mfbpont.hu/mfb-pont-kereso ) vagy az MFB Pontok Ügyfélszolgálatához fordulni (06-1-483-8485).

 Üdvözlettel:

 

Sárváriné Feigl Ágnes

Ügyfélszolgálati vezető

cid:image001.png@01CF1D0D.9DAB3FE0

MFB Zrt.

1051 Budapest, Nádor u. 31.

tel.: 428-1574

fax: 428-1303

e-mail: sarvari...@mfb.hu

 

 

From: Győr tanúsítás [mailto:abraha...@gyor-tanusitas.hu]
Sent: Monday, May 29, 2017 8:45 PM
To: Ügyfélszolgálat
Subject: GINOP-8.4.1-A-17 pályázat energetikai tanúsítás kérdések

 

 Tisztelt Fejlesztési Bank Zrt!

Az energetikai tanúsítványok műszaki tartalmával, követelményekkel kapcsolatban van néhány kérdésem.

-    Csak napelemes rendszer telepítése esetén: az energetikai tanúsítványokban csak a fűtés és használati meleg víz (HMV) előállítás elektromos fogyasztása szerepel, nincsenek benne az egyéb fogyasztók (kombi gázkazán esetén például ez minimális az épület összes fogyasztásához képest). Napelemes rendszer alkalmazása esetén így az elektromos fogyasztás a tanúsítványban negatív értékre adódik (mintha az épület többet termelne mint fogyaszt).
Ez megfelel így, vagy igazolni kell - ha igen, milyen formában - a teljes fogyasztást?

-    Nem jelentős felújítás esetén: (kevesebb mint 25% épületburkot érintő) milyen követelményeknek kell megfelelni:
a felújított épületszerkezetnek az 5.sz. melléklet 1. táblázatában előírtaknak (költség optimalizált követelményszint)?
a megmaradó szerkezetekre (felújításban nem érintett) van követelmény?

-    Jelentős felújítás esetén: (több mint 25% épületburkot érintő) milyen követelményeknek kell megfelelni:
a felújított épületszerkezetnek az 5.sz. melléklet 1. táblázatában előírtaknak (költség optimalizált követelményszint)?
a megmaradó szerkezetekre van követelmény?

-    Csak napelemes rendszer telepítése esetén: az épületszerkezeteknek meg kell felelni valamelyik követelményszintnek?


-    Csak fűtés és HMV előállítás korszerűsítése esetén: az épületszerkezeteknek meg kell felelni valamelyik követelményszintnek?



Üdvözlettel:
Ábrahám Gábor
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „bausoft” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) bausoft+u...@googlegroups.com címre.

Tamás Pécsi

unread,
Aug 1, 2017, 2:02:29 PM8/1/17
to bausoft
Kedves Jelenlévők,

Lehet, hogy rossz helyre teszem fel a kérdésemet, de talán valaki tud rá választ.
Pályázni szeretnénk a támogatásra. El is készítettünk minden beadandó dokumentumot. 
A problémánk a következő lenne.A gáz kazán korszerűsítés úgy nézne ki, hogy......kb. 150.000,-Ft a vállalkozó díja aki beépítené a kazánt. A kazán és a hozzá tartozó dolgok ára kb .700.000,-Ft.
Na most, mi ugyebár a vállalkozóval állunk szerződésbe. Tehát az összeget neki fogják utalni és neki kell a számlát adja. Igen ám, de neki 150.000,-Ft haszna van az egészből, viszont 850.000-ről kellene számlázzon?!!! Ezt egy vállalkozó se fogja bevállalni. A boltnak meg nem utalnak a bank szerint.....
Olyat meg nem fogok találni, aki kazán gyártó és kivitelező is.....
Sőt, ha mondjuk kombináljuk nyílászáró cserével is a dolgot, akkor gyakorlatilag egy olyan cég kellene aki legyártja az ablakot, kazánt,....stb., és ezt mind be is építi.
Nem tudom, hogy érthető voltam-e.
Ha esetleg tud valaki erre megoldást azt megköszönném.

Üdvözlettel:Pécsi Tamás


2017. március 2., csütörtök 22:43:11 UTC+1 időpontban Flach Árpád a következőt írta:
Reply all
Reply to author
Forward
0 new messages