Az új Polgári törvénykönyv szerint hárommillió forint, a jelenlegi
összeg hatszorosa lesz a minimális törzstőke korlátolt felelősségű
társaságok esetében. Az azonban az átmeneti rendelkezések függvénye
lesz, hogy ez a tőkekövetelmény pontosan mikortól alkalmazandó és mely
cégekre vonatkozik majd. Az új Ptk.-hoz kapcsolódó átmeneti
rendelkezéseket tartalmazó külön törvény még nem jelent meg, ennek
ismerete nélkül pedig nehezen mérhető fel, valójában hogyan fogja
érinteni az új szabályanyag a gazdasági élet szereplőit.
Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a jogalkotó csak az új Ptk. hatályba lépése után alapított cégeknek írja elő a magasabb tőkekövetelménynek való megfelelést, míg a meglévő cégeket továbbra is engedi alacsonyabb tőkével működni. A jogalkotó rendelkezhet úgy is, hogy a hárommillió forintos törzstőke követelmény minden kft.-re vonatkozik, azaz a korábban alacsonyabb tőkével alapított cégek tőkéjét is meg kell emelni az új Ptk. által megkövetelt szintre. Amennyiben a jogalkotó ezt a megoldást választja, további kérdés, milyen határidőt biztosít a cégtulajdonosoknak a törzstőke kiigazítására és mi lesz a sorsa azoknak a cégeknek, amelyek tulajdonosai nem tudják vagy nem akarják a különbözetet biztosítani.
Akár cégalapítási dömpinget is elindíthat, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a 2014. március 15. előtt alapított cégeknek nem, vagy csak hosszabb átmenti idő eltelte után kell majd megfelelnie az új tőkekövetelményeknek. Ekkor reális esélye van annak, hogy a cégalapítást fontolgatók jelentős része anyagi okokból még az új Ptk. hatályba lépése előtt megalapítja a vállalkozását. Sajnos jelenleg nem tudunk felelősséggel tanácsot adni, hogy érdemes-e még az új Ptk. hatálybalépése előtt a jelenlegi alacsonyabb törzstőkével megalapítani az új cégeket, hiszen ahogyan az a fentiekből kiderült ebben a kérdésben majd az átmeneti szabályok ismeretében tudunk állást foglalni. Mindenesetre érdemes résen lenni, mivel egy stratégiailag elhibázott időben tett lépésnek akár komoly ára is lehet.
Üdvözlettel:
Bacskó László
Dr. Bacskó László
ügyvéd
Bacskó Ügyvédi Iroda
H-1067 Budapest
Teréz krt. 47. II/1.
+36 1 302 6643
+36 30 300 1354
bacsko...@gmail.com
www.bacskougyved.hu