|
Váronné Darabos Klára: Kertünk diófája Gyűrődött kérgein
szarkalábak ültek,
mélyen gyökerezett
kertünknek végében.
Szerette a tájnak
buja takaróját,
rügyeinek zöldjét
diókoronáján.
Kedvelte a nyárnak
tikkasztó melegét,
zöldjében daloló
madarak énekét,
viharok utáni
szivárványnak szépét.
Érezte az ősznek
utolsó sóhaját,
búcsúzó levelek
zizegő hullását,
vonuló madarak
bánatos jajszavát.
Elbírta a télnek
szikrázó, hűs porát,
fagyterelő szelek
jeges szorítását,
rónák végtelenjén
varjak károgását.
Vonzotta a mező
ébredő varázsa,
kikelet kékjének
tavaszt hozó dala,
lombja terebélyén
nap meleg játéka.
Túlontúl szerette
ezt az öreg földet,
a hajnal pírjában
derengő fényeket,
és
vágyakozva leste
sarjadó zöldjében
az érkező jövőt. További új versek:
www.poet.hu/friss.php
|
|
