|
Nagy Ani: Háromszázhatvanöt nap Egy éve még a konyhában üldögélt,
ma már hideg márvány fedi sírhelyét.
Lehajtott fejjel állok meg előtte,
szívembe markol a veszteség érzése.
Csak háromszázhatvanöt nap,
szinte semmi az örökkévalóságból,
háromszázhatvanöt nap az utolsó szívdobbanástól.
Még hallom, ahogy cseng a telefon,
még érzem, ahogy elborít a fájdalom,
még velem van a torkomat szorító zokogás emléke,
háromszázhatvanötödik nap a gyászév letelte.
Friss virággal állok a sír előtt.
Itt az idő, el kell engedni Őt.
Keserű fájdalom ne kísértsen tovább,
maradjon, mi szép emlékké vált az idők során.
Még látom huncut mosolyát,
még hallom botjának koppanását,
aggodalommal teli hangját.
Még érzem a kamillatea illatát,
az étele ízes ízét,
ahogy még velünk van, hallom nevetését.
A gyászév immár eltelt.
Földi léte a vérünkben,
Emléke a szívünkben
Öröklétre lelt. További új versek:
www.poet.hu/friss.php
|
|
